Szokásos tavaszi négynapos túránk célpontja ezúttal a Szekszárdi-dombság volt. Tizennyolcan – a megszokottnál kevesebben - jöttek el, pedig a táj és az idő csodálatos volt (bár a pénteki 34 fok áprilisban kicsit soknak tűnt).

    04.25. Csütörtök

Isaszegen találkoztunk 6:15-kor, további utasokat a péceli vasútállomáson vettünk fel, a negyedik kocsival és utasaival pedig Kiskunlacháza után találkoztunk egy pihenőben. Az 51-es út után a 6-oson haladva értük el a Sötétvölgyi-tavat, ahol felkanyarodtunk Sötétvölgybe. Jól haladtunk, 9 órára ott is voltunk. Egy szép rét elején letettük a kocsikat, az ott lévő padoknál, asztaloknál megreggeliztünk.

Ezután indultunk túránkra együtt a Dél-Dunántúli Kéktúra (DDK) útvonalán, egy futóúton, valamint egy darabig a Sötétvölgyi-tanösvényen. Ez utóbbin a táblák példaértékűen jó állapotban voltak – meg úgy általában minden erdei „műtárgy”. Átkeltünk a Fekete-hídon és nemsokára a Fekete-kút jóízű vizét kóstolhattuk. Tovább haladtunk a futóúton, de az egyre inkább eltért a nekünk jó iránytól, ezért egy horhos mentén visszatértünk a korábban elhagyott útra. Most már jelzetlen úton, de jó irányban haladva ismét a DDK-t – de most a Grábóci erdészlak felöl jövőt - értük el. A S, K+ jelzés után megint a kéken mentünk egészen Sötétvölgyig, a kocsikig. 10 km-t gyalogoltunk.

Kocsiba ülve Kakasdra mentünk. Ott nagy örömünkre összefutottunk a Faluház gondnoknőjével, aki lelkesen bemutatta nekünk a sváb-, és székely-tornyot, a festett kazettás nagytermet, házasságkötő termet, az őt bukovinai falut jelképező székelykaput. Kulturális feltöltődés után engedtünk a csábításnak és jól befagylatoztunk. Bonyhádon még bevásároltunk, aztán Szálkára hajtottunk. Elfoglaltuk szállásunkat, közös vacsorát készítettünk, majd lesétáltunk még a tóhoz és a falu központjába.

    04.26. Péntek

Reggeli után kocsival Szekszárdra mentünk, de közben megálltunk megnézni a gyönyörűen felújított Mausz-kápolnát, és a mellőle nyíló csodás panorámát. Gyalogtúránk családi házak és présházak vegyes övezetében haladt a Bartina és Felsőváros nevezetű városrészen. Egy kiszélesedő térre érve balra a domb tetején megláttuk a Remete-kápolnát. A kapu nyitva volt, bementünk. Látványos, széles lépcsősor vezet fel a műemlék kápolnához, melyben felújítási munkák folynak. Szerencsére megengedték, hogy ennek ellenére megnézhessük. A kálvária restaurálása is most folyik.

Szőlőbirtokok között emelkedett az út. Négy km megtétele után értünk a látványos Szarvas-szurdikba, Ezt követően egy kis pihenőt tartottunk. Továbbindulva kb. másfél km után elhagytuk a DDK-t, és piros jelzésen mentünk tovább. Ez az út erősen déli irányba haladt, ezért egy hegygerincen átvágva előbb jelzetlen kocsiúton, majd a S jelzés után a már kelet felé tartó pirosra értünk. Ennek örömére megebédeltünk. Innen az út sokáig lejtett, emelkedni csak akkor kezdett, amikor a szekszárdi Kálváriához kapaszkodtunk fel. A kilátóból be lehet látni szinte az egész várost és a szőlőterületek nagy részét is. Legyalogoltunk a belvárosba, ahol hatalmas felújítási munkák vannak, megközelíthetetlen a Béla király tér, a volt Vármegyeháza. A Garay tér viszont rendezett sétálóhely. Egy fagyit benyaltunk a nagy melegben (a Széchényi úton lévő digitális kijelző 34 fokot mutatott). A Prométheusz-parkig együtt mentünk, az innen 800 m-re lévő vasútállomáshoz csak azok jöttek, akik a DDK-t is járják. Visszamenve a kocsikhoz, még a Babits-múzeumot szerettük volna megnézni, de az sajnos időközben bezárt. Hazafelé még megálltunk vásárolni az esti grillezéshez. Aki a vasútállomásnál is volt, majdnem 20 km-t gyalogolt.

    04.27. Szombat

Reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Kismórágyra mentünk. A vasútállomás mellől, a kőfejtőtől indultunk. Mintegy 100 méter szintemelkedéssel le is tudtuk az első hegyet. Lefelé menet előttünk állt a völgyben megbújó Mórágy. Látni, hogy az utóbbi években sokat költöttek támfalak építésével, vízfolyások mederbe terelésével a vízbetörések, löszfal-omlások elkerülésére. Bélyegeztünk a kocsmában, majd továbbmentük. Pár szép ház mellett elhaladva a geológiai bemutatóhelyre érkeztünk. Ez Magyarország egyik legrégibb kőzete, Mórágyi-rög néven vált ismertté. Valaha itt bányászták az ország egyik leghíresebb kövét, a mórágyi gránitot.

A falu után újabb kis hegy következett, majd annak túloldalán átmentünk a Lajvér-patak hídján. A Henrik-forrásnál megpihentünk volna, ha el nem üldöznek a szúnyogok. Még egy emelkedő és Bátaapátiba értünk. Elhaladtunk az Apponyi-kúria mellett, és az udvarára is bemerészkedtünk, ahol épp esküvői fotók készültek. A bélyegzőhely zárva volt, ezért igazolandó, hogy ott jártunk csoportképet csináltunk a Polgármesteri Hivatal előtt. Azt még nem tudtuk, hogy erre nem lesz szükség. A falu szélén lévő körforgalom után megebédeltünk. Utána – ahol lehetett – nem az országúton bandukoltunk, hanem a mellette lévő réten. Mikor megint az országút közelébe értünk, megállt először mellettünk egy nagykeres fagyisautó. Ő mondta, mindjárt jön a kisker is. Az történt ugyanis, hogy híre ment annak a faluban, hogy egy bezárt fagyizó előtt toporogtunk. Az élelmes vállalkozó utánunk jött furgonjával. Nem bánta meg, mert a nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a készletében. Mondtuk neki, hogy nem tudtunk bélyegezni, ezért visszaugrott a faluba a bélyegzőért. A forduló után volt aki még mindig tudott fagyit enni. Ilyen kis kaland után – továbbra is kerülve az országutat – visszaértünk a kocsikhoz. Mielőtt hazaindultunk, fát gyűjtöttünk, mert az esti vacsorát bográcsban képzeltük el. 14,2 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Szálkára érve még lesétáltunk a tóhoz, mert horgászverseny miatt nagy nyüzsgés volt ott. Vettünk a vacsorához szekszárdi bort is.

    04.28. Vasárnap

Ezen a napon háztól-házig tartott a túra, lévén az utcánkban haladt a DDK. Szép házak között vezetett ki a faluból az út. Emelkedő úton, Szálka után egy km-re faképnél hagytuk a kék sáv jelzést, és áttértünk a K+ jelzésre. A Szálka-hegy után szinte vízszintesen haladt az út. A Füzes-árok felé vezető K négyszög jelzést csak GPS segítségével találtuk meg. Kényelmes, szinte sétaúton értünk a szebb napokat látott Grábóci erdészlakhoz. Innen ismét emelkedni kezdett az út. A dombtetőn fogyasztottuk el jutalomebédünket.  Nagyon kényelmes, hatalmas legelőkkel tarkított úton értünk be Grábócra. Keresgéltük a bélyegzőhelyet, míg el nem értünk a Szerb ortodox templomot és kolostort. Ott kiderült, hogy csak TKM-bélyegzőjük van, de mi beértük azzal is. A templomi ismertetőt egy igen jó humorérzékkel megáldott apáca tartotta mindnyájunk nagy örömére. Élvezet volt őt hallgatni. Grábócot elhagyva egy szép kilátást is biztosító árnyas réten kicsit megpihentünk. Egy széles kocsiúton értünk vissza Szálkára, szálláshelyünkre. A mai gyalogtúra-adag 14,5 km. volt.

Összepakoltunk, megettük, illetve szétosztottuk a maradék – szerencsére nem túl sok - kaját. Kényelmes tempóban utaztunk hazafelé, Kiskunlacházáig együtt mind a négy kocsi. Ott elváltunk a Pest felé igyekvő autótól, de kerek 20 m után már meg is álltunk egy fagyizónál. Utána már tényleg hazajöttünk.