13-án, szombaton végre már igazi tavaszi időben tekintélyes – 30 fős - létszámmal szép túrát (14 km) tettünk a Börzsöny nyugati végein. A címben szereplő két vulkáni kúp megmászásán kívül nem volt nehéz az út, a sár is elviselhető volt.

    Gödöllői találkozás után 7 kocsival indultunk. Első megállónk a váci vasútállomás volt, aholis csatlakoztak hozzánk pesti túratársaink. Ők idáig vonattal jöttek. Immár teljes létszámmal Ipolydamásdig autóztunk. Ott a templom mögött letettük autóinkat. Bevártuk az egyik kocsit, amelyik véletlenül felment a Vácot elkerülő útra, ezért kis késéssel ért oda. A Fő út végén kis kitérővel az erősen áradó Ipoly-folyót néztük meg.

    Ezután már tényleg elkezdődött az emelkedő a K+ jelzésen haladva. Enyhén, de folyamatosan emelkedő úton balról megkerültük a Fekete-hegyet, majd nyugatról az Alsó-Cikó-hegyet. Innen hosszas lejtő következett, míg le nem jutottunk a Misa-réti-patak völgyébe. Most bőségesen zubogott benne a víz. A Vasutas-forrás után némi keresgélés után rátaláltunk a nekünk jó jelzésre és irányra. Egy ideig a volt kisvasúti töltésen haladtunk, majd arról jobbra letérve (itt lehetőség nyílt arra, hogy aki nem akarja a Zuvárt megmászni, az a patakparton továbbmenjen. Végül ezt a könnyítést senki se vette igénybe.) a KL jelzésen kezdődött a nem túl hosszú, de annál meredekebb szakasz Zuvárba. A XII. sz-ban épült várból már csak egy pár méter fal maradványa látszik, a kilátás viszont – így a lombnélküli fák közül – csodálatosan szép a Duna irányába. A csúcson fogyasztottuk el jutalom-reggelinket is.

    A csúcsról lefelé vezető út nem volt olyan meredek, mint felfelé menet. Jó hatszáz méter után ismét a volt vasúti pályán vezető Börzsönyi kéken voltunk. Erről egy nagy szerpentint leírva a patakvölgybe értünk. A következő feladat a sebes ptakon való átkelés volt. Az akadályt mindenki simán vette, főleg azután, hogy kiderült, utász-lányok is vannak közöttünk, akik fatörzset fektettek át a patakon.  Az Öreg-bükk oldalában fokozatosan megint emelkedni kezdett az út. A Z jelzést elérve megint lehetett választani azt, hogy aki nem akar feljönni a Nagy-Gallára, az alatta elmenjen. A Zuvár megmászása élénken élt a fejekben/lábakban, így itt már páran a dolog könnyebbik utat választották. Nem könnyen adta meg magát a Nagy-Galla, de mikor már fenn voltunk, mindenki azt mondta: megérte a fáradtságot. Kristálytiszta időben páratlanul szép volt kilátás Márianoszta, a Duna, Visegrádi-hegység, Helembai-hegység és az Ipoly-völgy felé.

    Nehezen hagytuk ott a csúcsot, de egyszer csak indulni kellett. Lefelé rövid szakaszon elég meredek volt, de utána eseménynélküli kényelmes sétaút várt ránk, főleg mikor elértük a Z jelzést. Rengeteg ibolyát, odvas keltikét, tavaszi héricset láttunk. Liliompusztánál még elég sok idő volt a buszindulásig, így komótosan megebédeltünk a már meleget is adó szikrázó napsütésben. Busszal mentünk vissza Ipolydamásdra, ahol kocsijaink vártak ránk.