Nagyon rám ijesztett a meteorológia a szombati kéktúránk időjárását illetően. Ennél jobban csak én ijesztettem meg a többieket: a várható hőség mellett még a nagy szintkülönbséggel és a nagyobb tempóval is riogattam őket. Nem csoda, hogy csak nyolcan voltunk. Most már látom, túllihegtem a témát: kellemes 26 fok környéki időben túráztunk, az út sem volt megerőltető.

    Vonattal 2 átszállással Gyöngyösig utaztunk, onnan busszal Kékestetőre. A Szanatóriumnál bélyegeztek azok, akiknek még nem volt itteni stemplijük. Felgyalogoltunk a csúcskőhöz, majd körülnéztünk kicsit az északi sípálya irányában. Sajnos túl jó kilátás nem adatott meg nekünk, párás volt a levegő. Hasonlóképpen a nyugati sípályán is, ahol most már ténylegesen megkezdtük a napi táv fogyasztását. A sípályán vezetett az út egészen a Veronka-rétig. Közben egyre jobban sötétedett, villámlás és egy jó nagy dörgés jelezte a zivatar közeledtét. Pár perc múlva nagy cseppekben rá is kezdett esni az eső. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt. Alighogy felvettük esőkabátjainkat, már el is állt. Sőt újabb pár perc után már átderengett a felhőkön a nap is. A Veronika rét után az aszfaltút mellett vezetett a kék jelzés Mátraházáig.

    Itt újból pecsételnünk kellett. Kár, hogy semmi se jelölte, hol kell ezt megejtenünk. Végül sikerrel jártunk a Mátraháza üdülőházban. Továbbra is lefelé ereszkedtünk nagyjából a 24-es úttal párhuzamosan. A Gyöngyös-patak két oldalágán is átkeltünk, a másodikon híd is volt. A völgyből kikapaszkodva kissé emelkedni kezdett az út, de csak rövid ideig. Elértük a Vörösmarty-turistaházat, ahol megint bélyegeztünk. Továbbmenve átkeltünk a Parád-, és Pásztó-felé vezető utak kereszteződésén, majd a Csór-hegy oldalában elkezdődött utunk első komolyabb emelkedője. Nem tartott sokáig, mert hamarosan ismét lejteni kezdett az út. Kereszteztük a galyatetői utat, de még mindig lefelé ereszkedtünk. Ez az állapot a Gyöngyös-patakig tartott. Nem sokkal ezután a Nyírjesi-erdészházhoz értünk.

    Itt megebédeltünk, pecsételtünk, erőt gyűjtöttünk a hátralévő 4 km, és 360 méter szintemelkedés leküzdéséhez. Az első km-t nagyobb ütemben tettük meg, hogy lássuk, van-e esélyünk a korábbi busz eléréséhez. A próbakilométer tanúsága szerint lett volna rá esélyünk, de úgy döntöttünk nincs értelme sietni. Szép volt a táj, gyönyörű az idő, sok szép virágot láttunk, fényképezgettünk. Kényelmes tempóban értünk fel Galyatetőre. A hivatalos MTSZ-pecsétről hiányzott a gumi, így más helyet kellett találni annak pótlására. A busz indulásáig még maradt időnk egy pohár bor elfogyasztására is.