Júniusban - bevált hagyomány szerint - alföldi-jellegű túrát teszünk. Idei cél a Csévharaszti ősborókás és a Pusztatemplom volt. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Kellemes túraidőben 14,7 km-t gyalogoltunk. 

    Isaszegen, a vasútállomáson találkoztunk 7 óra 50-kor. Öt kocsival 24-en mentünk. Létszámunk Gabival Pécelen, Ágival, Évával, Jutival a monori vasútállomáson lett teljes. Csévharaszton a Kossuth L. utca végén tettük le autóinkat. Piros négyszög jelzésen, Halesz felé haladva hagytuk el a falut. Ott találkoztunk a Pest Megyei Piros jelzéssel. Egy darabig ezen mentünk. Mintegy 800 méter megtétele után egy jó állapotban lévő ismeretterjesztő táblát találtunk a tartós szegfűről. Mindezt a legjobb helyen, mert közvetlenül a tábla mellett igen sokat láthattunk belőle.

    Elhagytuk a piros jelzést és az ősborókás védett területére léptünk. Borókák mellett nagyon sok Bókoló bogáncsot, és Csilláros ökörfarkkórót láttunk és fényképeztünk. Hosszú erdőnyiladékon folytattuk utunkat, és értük el a Kőrösi utat. Évszázadokon keresztül itt hajtották fel pesti és bécsi vásárokra az ökörcsordákat Nagykőrös felől. Kis túlzással mondva a taposás nyomai ma is felfedezhetőek: a letaposott úton nagy tócsákban áll a víz. Az út egy szakaszán lehetett egy rövidebb távot is választani a kocsik felé. A nagy többség a hosszabb utat választotta. A Z+ jelzést elérve balra fordultunk. 700 m után baloldalon megtaláltuk a gótikus templomromot és a pusztatemetőt. A temetői emlékmű mellett kialakított pihenőhelyen megebédeltünk. Csaba szerint ennél megnyugtatóbb helyen még sehol sem pihentünk meg. Kis szieszta után továbbmentünk a K háromszög jelzésen. Az út végefelé, a Pótharaszton átvezető aszfaltútnál már igen erősen sütött a nap. Kocsikhoz visszaérve hamarosan indultunk hazafelé. Három órakor már otthon is voltunk.