2013-ban három darab háromnapos kéktúrát tartunk. Az elsőt március utolsó harmadában, tavaszi napsütésben terveztem be. A tavasz helyett még tél várt ránk a Bakonyban, de így is elégedetten jöttünk haza, miután 53-al csökkent a hátralévő kilométerek száma. 15-en vágtunk neki a túrának.

    Március 22. (péntek)

Gödöllőről, Isaszegről vonattal utaztunk előbb a Keletibe, majd metróval a Délibe, utána megint vonattal Ajkára. Hogy ne legyen minden ilyen egyszerű, a hatvani vonat késett, és csak nagy sietve értük el a szombathelyi gyorsot. Ajkán átgyalogoltunk a busz pályaudvarra, és onnan Úrkútra mentünk. Ott először bélyegeztünk a Kéktúra bisztróban, majd irány a Csárdahegyi őskarszt. Az 1920-as években mangánércet bányásztak itt kézi erővel. Ekkor került napvilágra a trópusi őskarszt. Az igen látványos őskarszt bejárása nem jelent fáradtságot, érdemes a lépcsőkön lemenni a mélybe, és fenn is körbejárni azt. Továbbindulva hamarosan válaszúthoz értünk. Az ajánlatban szerepelt a könnyebben járható, de talán nem olyan látványos kéktúra útvonal, és egy végig erdőben vezető tanösvény sok ismertető táblával. A többség az utóbbira szavazott. Ha tudtuk volna, hogy fanyűvők több helyen járhatatlanná teszik az utat, valamint azt, hogy az ismeretterjesztő táblák fele kidöntve a földön hever... Erősen fújt a szél, de hó csak foltokban egy-egy mélyebb völgyben volt. Városlőd határába érve elhaladtunk a kalandpark mellett, átmentünk a vasúti aluljárón, majd jobbra fordulva hamarosan a vasútállomásnál voltunk, ami egyben kéktúra igazolóhely is. Elfoglaltuk szállásunkat, este finom pörköltet ettünk krumplival, utána beszélgettünk lefekvésig. 10,6 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

    Március 23. (szombat)

Reggeli után indultunk tovább. A Tarna-patak mellett vezetett utunk, majd azon átkelve elértük a templomot, és a mellette lévő – Bajorországban szokásos – Mesterségek fáját. Vásároltunk a közeli boltban, majd indultunk tovább Csehbánya irányába. A vasúti aluljáró után balra elhagytuk az aszfaltutat. Széles mező szélén emelkedett az út, majd közel a dombtetőhöz ismét balra fordulva betértünk az erdőbe. Nemsokára elértük a Tarna-patakot, melyen sikerült száraz lábbal átkelni. Kereszteztük még a Vámos-patakot is, majd egy látszólag feleslegesen megtett nagy kurfli után a Vámos-patak mellett, a volt kisvasúti pályán haladtunk északi irányban. A keresztező volt bauxit szállítóút előtt volt egy esőbeálló és pihenő, ahol megebédeltünk. Egy erdészház, a mellette lévő szép kis befagyott tó után Németbányáig jó darabig aszfaltúton mentünk. Németbányán bélyegeztünk füzetünkbe. További utunkon délről megkerültük a Pápavárat. Innen megint aszfaltúton voltunk kénytelenek araszolni. Bakonybélbélbe érve átkeltünk a Gerence-patak hídján és hamarosan szálláshelyünkre értünk. Este vacsoráztunk szálláshelyünk éttermében. Napi gyalogtáv: 21,7 km.

    Március 24. (vasárnap)

Összepakolás és reggeli után, 8 óra előtt pár perccel folytattuk utunkat, de már csak tizen. Volt aki így is tervezte, volt akinek a térde fájt, másnak nagyon feltörte lábát a cipője. Kicsit szállingózott a hó, de talán összesen fél centit esett. Hamarosan elhagytuk a falut és az Öreg-séd partján haladó aszfaltúton poroszkáltunk. A Barátok útja nevezetű mély horhos mellett meglehetősen meredeken vezetett a kék jelzés. Egy erdészeti utat időnként keresztezve jutottunk egyre feljebb. Sajnos több helyen a faritkítás során levágott gallyakat módszeresen a turistaútra hordták ki, megnehezítve rajta a haladást. Már csak 50 méter szintemelkedés volt hátra Kőris-hegy csúcsáig, mikor az utolsó előtti szerpentin levágásakor - rövid távon - igazi sziklás meredélyt kellett legyőznünk. A radarállomásnál bélyegeztünk, majd tovább mentünk a kilátóhoz. Csak páran kapaszkodtunk fel rá, mert ott fenn elég erős szél fújt, és a kilátás se volt páratlan. Nem sokat időztünk a csúcson, indultunk lefelé összetöpörödött, már eléggé jól kijárt 10 centis hóban. Kisszépalmapusztán fár falat erejéig megálltunk. Kényelmes úton folyamatosan lefelé haladva előbb Kisszépalma üdülőterületre, majd Borzavárra jutottunk. Szerencsére még épp nyitva találtuk a kocsmát, ahol bélyegeznünk kellett. A falu végén elhagytuk az országutat és kissé emelkedő úton, elhagyott mészégetők mellett a Pintér-hegy oldalában haladtunk. Egy kis patakkal kettészelt réten ebédeltünk. Még egy emelkedő következett, aztán már több nem volt az út végéig. Zircre a Pintér-hegyi Parkerdő mellett értünk be. Túl jól haladtunk, így még rengeteg időnk volt a vonatindulásig – persze úgy, hogy csak öt óránként indul az vasárnap Veszprém felé. Busszal próbálkoztunk, de az se jött be, így kigyalogoltunk a vasútállomásra. 2 és fél óránk volt még. Szerencsére hírét vettük egy közeli cukrászdának, és Éva kivételével – aki önfeláldozóan vállalta az őrző-védő feladatokat hátizsákjaink mellett – átvonultunk oda. Finom süteményekkel kényeztettük magunkat. A vonatozás már nem volt ilyen sikertörténet, mert a mindegyik késett (a szombathelyi gyors 20 percet, ezáltal alig értük el a Keletiben vonatunkat). Ezen a napon 20,7 km-t gyalogoltunk.

A felvételeket Dalmi Éva (D.É.) és jómagam készítettük.