Kellemes koratavaszi időben ezúttal a Pilisben jártunk a Piliscsaba – Kopár-csárda útvonalon, miközben felkerestük a Nagy-Kopasz-hegyen lévő kilátót, és a Klotild-barlangot is. Az út hossza 13,5 km volt, 458/420 méter szintkülönbséggel, de volt egy rövidebb táv is.

7 órakor indultunk Isaszegről, fél kilencre értünk a piliscsabai vasútállomásra. Lekászálódva a buszról, felvettük a menetalakzatot. Az OKT-n tettük meg az első 2 km-t, majd a K+, K körút jelzésen folyamatosan emelkedő úton értünk fel a Nagy-kopasz-hegyre. Közben a közelgő Nőnap tiszteletére rengeteg hóvirág nyílt, ezenkívül kisebb mennyiségben odvas keltike és csillagvirág is. A Posta-réti-erdőben felfelé haladva nagyon sok szembejövő futóval találkoztunk, akik szintén Piliscsabáról indultak. A 447 méter magas Nagy-kopasz-hegy tetején van az építőkocka-szerű 17 m magas Dévényi Antal kilátó. Nagy élmény volt fentről körbenézni.

Több jelzés igénybevételével - egy 400 méteren tartó emelkedőt leszámítva – szépen csurogtunk lefelé. Kitérőt tettünk a Klotild-barlang felé szép völgyúton. Magát a barlangot nehezen lehetett megközelíteni a nagyon meredek, csúszós úton. Fenn a keskeny bejárati nyílás utáni sáros, nyálkás faleveleken való lejutást – Babi perselyt érő rosszallása ellenére – csak Laci kísérelte meg. Ő is nagy nehezen csak a bejárati fülke végéig jutott el.

A piros jelzésen folytattuk utunkat. Az Iluska-forrásnál (víz nagyon rég lehetett benne utoljára) ebédeltünk, majd egy újabb emelkedő következett a Fehér-hegy tetejéig (közben egy helyen túlfutottunk a jelzés egy iránytörésén, ezzel tartoztunk az ördögnek). Innentől kezdve balra Pilisvörösvár, a Kevélyek felé többször nagyon szép kilátás nyílt. És az se volt hátrány, hogy már javarészt lefelé mentünk. A Kopár-csárda közelében értünk a 10-es út közelébe, egyúttal a ránk váró autóbuszunkra is.





 

Ritkán érhet ilyen szerencse minket, hogy február elsején 13 fokos melegben, ragyogó napsütésben túrázhassunk. Pedig most ez történt!

Reggel 7 órakor indult a buszos gyűjtőjárat, hogy Isaszegről, Gödöllőről és környékéről, de még Pestről, Solymárról is összegyűjtse azt a 34 főt, aki részt vett Budai-hegységi túránkon. 9 óra előtt értünk Perbálra. Az út elején érintettünk egy romkápolnát, melyet már szinte teljesen benőttek a bokrok, felverte a gaz. Több mint 2 kilométeren át szinte vízszintes úton haladtunk, utána kezdődött a folyamatos, de nem meredek emelkedő. Előbb egy kisebb, majd az erdő szélén már egy magasabb létrán kellett átmásznunk. A Zajnát-hegy oldalában haladtunk, ahonnan időnként szép kilátás nyílt Perbálra, és az alattunk lévő tájra. Egy ilyen kilátóhelynél megálltunk reggelizni.

Ott, ahol a S jelzésről a K+ jelzésre tértünk át, a kerítésen létra helyett forgókapu volt. Kutya-hegyen értük el utunk legmagasabb pontját, az 545 métert. Jelzést váltva az OKT-n folytattuk utunkat. Sajnos egy baloldali éles irányváltást csak késő vettük észre, a csapat eleje már messzebb volt, így nem fordultunk vissza. Ennek az lett a következménye, hogy kihagytuk a Nagy-Szénást. Némi vigasz, hogy már többször jártuk ott – sőt jövőre már be is terveztem egy olyan utat, mikor érinteni fogjuk azt. A piros jelzést elérve pihenőt tartottunk. Ezután már csak lefelé kellett mennünk, hogy a református templom, temető mellett elhaladva elérjük Nagykovácsi főútját. Itt szálltunk buszra. Volt egy rövidebb, de szintén szép út is (6 km), de a nagy többség 12,5 km-t gyalogolt 440/300 méteres szintkülönbséggel.



 

A 2019-es év utolsó túráján a Börzsönyben jártunk, annak is az északi részén Kemencétől Nagybörzsönyig. Különösen a meteorológia előjelzések negatívumaihoz képest szép időt fogtunk ki egy ideig még a nap is sütött.

Itthonról még erősen ködös időben, csúszós utakon indultunk, ennek is tudható be, hogy a hét órai indulás ellenére majdnem fél tízre értünk túránk kiindulópontjára. Ez pedig Kemence déli szélén, a Községi Ifjúsági Tábornál volt. Lekászálódva a buszról indultunk gyalogolni.

Az út elején átmentünk a Kemence-patak hídján, majd hamarosan a Csarna-patak völgyébe értünk, melyet 4,5 kilométeren át követtünk. Feketevölgy kisvasúti végállomásig a sínek mellett, aszfaltozott úton vezetett a kék jelzés. Itt célszerűbb volt az út melletti pár centis hóban haladni, mert a járművek kijegesítették az utat. Feketevölgy után hamarosan patakátkelés következett, amit a nagy sikerre való tekintettel többször megismételtünk. Szerencsére senki se csúszott be jeges vízbe. A patak mellett vezetett a kisvasúti sínpálya, melyet az 1995-ös és ’99-es nagy áradás tett tönkre. Azóta nem sikerült a rendbetétel, de úgy olvastam, hogy természetvédelmi okokból már a szándékát is elvetették a helyreállításnak.

A Hamuházhoz érve az éhesebbek tízóraiztak. Ettől a ponttól valamikor a még a 800 méterre lévő Halyagosig vezetett a Csarnavölgyi kisvasút. Innen kezdett jobban emelkedni az út, a Szimandli nevezetű kereszteződésig 200 métert 1,8 km-en. Aztán ránk köszöntött a jólét: eleinte eléggé-, majd egyre kevésbé meredeken úton értünk Bányapusztára. Ezt követően a Bánya-patak völgyében egy időre leszállt a köd, de ez a széles, jól járható erdei úton semmi gondot nem jelentett. A Kis-Pogány-hegy tövében kialakított pihenőhelyen megebédeltünk. Onnantól, ahol a Kovács-patak egyesült a Bánya-patakkal, Börzsöny-patak néven futott tovább. Nagyjából végig emellett haladva értünk be Nagybörzsönybe, ahol buszunk várt ránk. 13 km-t tettünk meg, 337 m emelkedéssel, és 350 m lejtéssel.



 

44 túranappal végigjártuk az AK 864 km-es útvonalát. Most befejezésképpen Ecsegfalváról Vésztőig gyalogoltunk. Kisebb kóválygásokat leszámítva 62 km-t gyalogoltunk.

11.07. csütörtök

Vonattal, busszal és kocsival kilenc óra előtt értünk Ecsegfalvára. A falu után a régi vasúti töltésen vezetett az út, igen elhanyagolt állapotban. Később a töltést eldózerolták, hatalmas sártenger van helyette. Mint később megtudtuk, a túzokrezervátum megnagyobbítása érdekében összenyitnak két nagy legelőt, melyet a vasúti töltés kettéosztott. A kék jelzés elhagyja a legelőt, és kivezet az aszfaltútra, ahonnan csak a Réhelyi Látogatóközpontnál tér vissza. A túzokrezervátumnál felmentünk a frissen festett kilátóba, megnéztük a szürke marhákat, majd elfoglaltuk szálláshelyünket. Ezt követően tovább gyalogoltunk Dévaványára. Idáig 16 km-t tettünk meg. Előbb bélyegeztünk igazolófüzetünkbe, majd elmentünk gyorsétterembe korai vacsorára. Ezt követően kocsival szállásunkra hajtottunk.

11.08. péntek

Kocsival két fuvarral visszamentünk Dévaványára és folytattuk az előző nap félbehagyott túrát. Esőben indultunk, és ez az állapot megmaradt egész nap. Abban egyetértettünk, hogy az egész AK legrondább napja volt ez. Eső áztatott bennünket a Hármas-Körös gátján is, de ott pár óra múlva a nap is kisütött, és a táj is szép volt. Először aszfalt úton, majd makadámon haladtunk, utána pedig végeláthatatlan sártengerben. Mindenféle cipőmárka feladta a hirdetett vízállóságát, a szerencséseknek csak az egyik cipője ázott be. Nagyon megörültünk Körösladány szélén az egyébként nemszeretem aszfaltnak. A vasútállomáson – idáig 17,2 km-t tettünk meg, az eső miatt megállás és pihenő nélkül - bélyegeztünk, kiöntöttük cipőnkből a vizet, aztán szálláshelyünkre mentünk. Szerencsénkre előbb is el tudtuk foglalni azt. Volt még egy kis esős sétánk is, mert elmentünk ebédelni, és az ajánlottak közül csak a harmadikban találtunk főtt ételt.

11.09. szombat

Ez volt a kárpótlás-nap, mert szinte zavartalan napsütésben túrázhattunk. Körösladányban átmentünk a Sebes-körös hídján, és annak túloldalán rátértünk a gátra. A Dióéri-csatornánál reggeliztünk. Később láttuk a Körösladányi duzzasztót. A gát-túra egy szakaszán élvezetes játékot játszottak velünk a pacsirták: felrebbentek előttünk, majd pár méter után leszálltak, aztán minden kezdődött elölről. A Sebes-Körös hídjánál lévő gátőrháznál pecsételtünk, ittunk egy kávét a Vidratanyában, aztán kocsival a Vésztő-Mágor Történelmi emlékhelyig utaztunk. Jegyváltás után megnéztük a volt Wenckheim-pincében kialakított múzeumot, egy halomba vágott régészeti bemutatóhelyet, a Csolt-monostort. Elsétáltunk a Népi Írók Szoborparkjához. A pákászháznál lévő asztalnál, padoknál ebédeltünk. Ezt követően továbbgyalogolunk Vésztőre. Az út eléggé nehezen járható a térképek (termeszetjaro.hu, turistautak.hu, OSM) szerinti útvonalon, ezért az útkarbantartás könnyebbik változatát választották: rávitték a nyomvonalat a zajos út melletti kerékpárútra. Kár, hogy a változás sehol sem jelenik meg. Vésztőn volt a szállásunk, vacsoránk. 17 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

11.10. vasárnap

Megint esős napra ébredtünk. Megreggeliztünk szállásunkon és kocsival 2 transzporttal a  Vidratanyáig utaztunk. Innen gyalogoltunk az emlékhelyig. A jelzések is erősen hiányosak voltak, az irányjelző táblákon (már ahol volt) is láttunk valótlanságot, de a legnagyobb baj az óriási sár volt. Hamar rájöttünk, hogy a gyalogútnál minden jobban járható, így ahol lehetett letértünk róla a legelőkre, erdőbe, zsombékosra. Szerencsére az eső intenzitása mindjobban alábbhagyott. Pár kilométer után már csak egy-egy percre eredt el, az út vége felé pedig már ragyogóan sütött a nap. 12 km-t tettünk meg, aztán aki vonattal utazott haza, azt a vésztői vasútállomásra vittem, öten pedig kocsival jöttünk haza.

Szubjektív vélemény: ennyi túranap alatt sem voltam képes megszeretni az Alföldet, de párunknak ez jobban ment.