Eredetileg a Móricz Zsigmond Emléktúrát akartuk végigjárni, de a részletes tervezésnél kiderült, hogy az út több mint a fele aszfalton és utcákon vezet. Ezért inkább kicsemegéztünk belőle pár szép részt, összekötve a vidék értékes műemlékeinek felkeresésével.

10.22. (péntek)

Kilencen két kocsival utaztunk, és 7 órai indulással 10 óra után értünk Kiskállóra. Itt maradt az egyik kocsi, és nyolcan elindultak a P jelzést keresztező leveleki út felé. Én ez utóbbi helyre autóztam és onnan mentem szembe velük. Találkozáskor az otthagyott kocsi kulcsát magamhoz vettem. Túraútvonalunk a következő volt: Kiskálló – Kenderáztató – Lobó-tető – leveleki út 12-es kilométere. Az út egy része a Kenderáztatóig aszfalton vezetett. Itt derültségre adott okot a teljesen kiszáradt tómeder mellett lévő Horgászni tilos! tábla. A 152 méter magas Lobó-tető és környéke meglehetősen változatos képet mutatott, kár hogy a domboldalakat már kikezdték a crosszosok, quadosok. A jelzett út megkerülte a Lobó-tetőt, a fák közül még több helyről rá lehetett látni a tetőre vezető dombhátra. Később az út már kevésbé volt látványos, akácerdőben, de még inkább tarvágás után lévő sarjadó akácosban vezetett. Mikor már mindnyájan a leveleki út mellé értünk, együtt kerültük meg a Mohos-tavat. Sajnos a tómeder itt is csontszáraz volt, de maga a környék hatalmas nyár-, és fűzfáival, az északi oldal vegyes-erdejével igen szép látványt nyújtott. Ez a túra 13,5 km hosszú volt, alföldi mértékű szintkülönbséggel.

Túra után kocsiba ültünk, és - egy rövid vásárlással megszakítva az utat – szálláshelyünkre, Tarpára utaztunk. Itt elfoglalva helyünket rövidesen vacsorázni indultunk a közeli Malom-étterembe. Margit néni egy jelenség, jó humorú igazi vendéglátós, az e-napi (kötött tésztaleves, töltött káposzta), majd a következő két napi vacsora is nagyon finom, az ára pedig szokatlanul kedvező volt.

10.23. (szombat)

Ezen a napon nem túráztunk, hanem a környék nevezetességeit jártuk be. Először Nagyaron álltunk meg, itt – csak kívülről – a Luby-kastélyt és rózsakertjét, majd a szemközti régi Luby (később Kende)-kúriát. Következő látnivalók Szatmárcsekén vártak ránk. Itt először a Művelődési Ház előtt lévő Kölcsey-szobrot, majd az emlékszobát néztük meg. Ezután lementünk a Tisza-partra. A víz ugyan elég alacsony, de nagyon tiszta volt. A temető volt soron, benne a csónakos fejfás sírok és a Kölcsey Ferenc síremléke. Következő falu ahol megálltunk Tiszacsécse volt, ahol ellátogattunk a Móricz Zsigmond Emlékházba, valamint megnéztük a református templomot a hozzá tartozó haranglábbal. Túristvándi felé autózva

megálltunk a Rókás-legelő Természetvédelmi Területnél. Az út két oldalán lévő legelőn elszórtan hatalmas kocsányos tölgyek álltak, melyeket azért hagytak meg, hogy az állatok alatta delelni tudjanak. Túristvándi elsőszámú látnivalója a vízimalom, természetesen mi sem hagyhattuk ki. Volt szerencsénk a malmot működés közben is megtekinteni, ezenfelül a malom előtt álló óriási platánfa és a malomtó is látványos volt őszi színeivel. Mielőtt szálláshelyünkre érünk volna, Tarpán megcsodáltuk még a Szárazmalmot.

10.24. (vasárnap)

Ezen a napon nem ültünk autóba, a vendégháztól indulva gyalog jártuk be a környéket. Elsőre Tarpa nevezetességeit, így a Rákóczi-szobrot, a kuruc történelmi domborműfalat (házigazdánk szerint ez az ország legdrágább „kerítése”, mert a táblák darabja 8 millió forintba került), az Esze Tamás-szobrot. Mikor elhagytuk a lakott területet, már látszott úticélunk a Nagy-hegy, rajta a geodéziai torony. De addig még meg kellett tennünk pár kilométert majdnem sík úton. Erdőszélen, majd régi gyümölcsösök mellett értünk fel az első présházhoz. Innen kezdődött az emelkedő, hogy felérjünk a vulkanikus eredetű Nagy (Tarpai)-hegy tetejére, 154 méteres szédítő magasságba. Onnan viszont szép kilátás nyílt a környékre, a felhagyott kőbányára, a Kaszonyi-hegyre, amely mögött már a Kárpátok előhegyei is jól látszottak. Szőlők (és kuriózumként egy tábla levendula) között értünk el a Szipa-főcsatorna völgyébe, amelyben – már meg se lepődtünk – egy csöpp víz se volt. Ezen nyugatról és északról megkerültük a Nagy-hegyet és egy fokozottan védett erdő mellé jutottunk. Mivel ez az út egyúttal tanösvény is, jó pár ismertető táblát láttunk. Még a szőlők között megebédeltünk, majd folytattuk utunkat javarészt tikkadt legelők között. Tarpára a temető érintésével jutottunk be. A temetőben megnéztük Bajcsy-Zsilinszki Endre mellszobrát és sírhelyét. Ő -  csakúgy, mint Esze Tamás – Tarpa szülötte. Utunk 14,2 km hosszú volt.

10.25. (hétfő)

Összepakoltunk, majd reggeli után Csarodára hajtottunk. Itt a méltán híres középkori eredetű református templomot és a XVIII.században épült haranglábat láthattuk. A vezetéses templomlátogatás után nagy élményben volt részünk. Az itt tóvá szélesedő Szipa-főcsatornán több őzike úszott át szemünk láttára. Csaroda után Barabás utáni Kaszony-hegy alá mentünk kocsival. Itt leparkoltunk, majd rövid vízszintes szakasz után elkezdtünk kapaszkodni az Alföld legmagasabb pontjához, a 219 m magas Bárci-tetőhöz.  A tetőn egy adótorony van, amely közvetlenül az ukrán határ mellett áll. Innen kezdtünk el ereszkedni, úgy hogy a volt barabási kőfejtő tetejéhez érjünk, ahonnan nemcsak a kőfejtést, a bánya helyén keletkezett tavat láthattuk, hanem a már a határ túloldalán található mezőkaszonyi termálfürdőt, és egy magánrepülőteret is. Meredek úton értünk a tó mellé, de közben volt egy esőbeálló, ahol megebédeltünk. Ezután visszamentünk a kocsikhoz (a túratáv 5,5 km volt, 135 m szintkülönbséggel) és Tákosra mentünk, ahol megnéztük a mezítlábas Notre Dame-nek is nevezett református templomot szintén idegenvezetővel. Még egy előre be nem tervezett programunk volt, ez pedig a Tájházban bemutatott beregi keresztszemes hímzés kiállítás volt. Ezt követően hazautaztunk.