Nemzeti ünnepünkön mi a Pest Megyei Piros egy szakaszát jártuk be Csörögtől Őrbottyánig. Harmincketten voltunk, szeszélyes – de esőmentes – időben 16,5 (akinek bélyegezni kellett az 17,5) km-t gyalogoltunk.Több helységből összejőve Gödöllőn, az autóbusz-állomáson találkoztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk Csörög, sződi elágazáshoz. 9 óra után pár perccel értünk oda. Az első három kilométeren sajnos elég nagy forgalomban, az aszfaltozott út mellett kellett haladnunk. Közben egy kertben egy emut láthattunk. A Hartyán-patak után jobbra az Ordas-tavakat láttuk Ezen a napon indult ott be a horgászat, sokan jöttek el erre az alkalomra. A Sződrákos-patak után Sződ szélére értünk. Csináltunk egy csoportképet azért, hogy ha nem tudnánk bélyegezni az igazolófüzetünkbe Sződön, akkor ezzel a fényképpel igazoltuk volna jelenlétünket. Lacit megkértem, hogy siessen előre a dohányboltig, hátha az nyitva van. Nemsokára telefonált is, hogy mehetünk, mert ünnep ellenére az nyitva van. Aki „hivatalosan” járja a PMP-t az elment az 500 m-re lévő boltba. A többiek előre mentek, és egy kis téren megvártak bennünket.

800 m-t megtéve elhagytuk Sződöt. Zöldülő vetés között a szemközti erdőig mentünk. Itt – mielőtt irányt váltottunk volna - bevártunk mindenkit. A tiszta időben élesen kirajzolódott a Szentendrei-sziget túloldalán kiemelkedő Visegrádi-hegység, benne a Vörös-kő. Az erdő szélén gyalogolva még egy irányváltással Vácrátót határába érkeztünk. Ezen az úton nagyon sok futóval találkoztunk. Az arborétumot szinte teljesen körüljárva értünk annak bejáratához. A pénztárban bélyegeztünk, a közelben lévő fagylaltozó sokunkat elcsábított egy fagyira.

Továbbindulva a főút mellett vezettek a jelzések, majd balra letérve elhagytuk a házakat. Nem tudni milyen megfontolásból, de egy ház előtt két leölt disznó volt kiterítve. A házak után erdősávok, legelők között több helyről nagyon szép kilátás nyílt a Naszályra. Így értünk az Őrhegyi-úthoz. Ezen lefelé gyalogolva kiértünk a buszmegállóhoz. Mivel még sokat kellett várnunk, elsétáltunk a következő megállóig. Itt nagyon közel egymáshoz három templom is látható. Buszra ülve Gödöllőre utaztunk, aztán ki-ki tovább haza.

 

Hóra számítottunk ezen a túrán a Budai-hegységben. Ehelyett az út nagy részén – különösen a szélesebb erdőgazdasági utakon – jégpáncél fogadott. Ez se szegte kedvünket, jó hangulatú túrán 13 km-t gyalogoltunk mind a harmincnégyen a kb. 10 fokos melegben.

Ebben az irányban a már szokásosnak mondható útvonalon – Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Pest – 9 óra után értünk Telki határában lévő pátyi elágazásához. Lekászálódva a buszról átkeltünk a meglepően forgalmas Budakeszi felé vezető úton. Itt kellett szembesülnünk a ténnyel, hogy az összetöppedt és visszafagyott hó is mennyre csúszós. Egy vadkerítésen átmászva írtáserdőn haladtunk, ezúttal a Z+ jelzésen. A Mária utat keresztelve már „rendes” erdőbe értünk. Az út egyenletesen emelkedő erdészeti út volt, haladni és megállni rajta csak a szélén lehetett, ahol még nem döngölték le az autók. Útközben is több olyan erdészeti terepjáró elől próbáltunk félrehúzódni, amelyek szénát és egyéb csemegéket szállítottak az állatoknak. Lassan tudtunk haladni, így csak fél tizenegyre értünk az Anna-vadászházhoz.

Az 1900-as évek elején épült, majd többször átépített, felújított vadászház ma igen szép látványt nyújt. A ház mellett lévő padoknál megpihentünk. Itt található Csergezán Pál grafikus és természetfestő emlékhelye is. Továbbra is emelkedő és jeges úton – immár a Z jelzésen - haladtunk a Széltörés-erdőig. Kis könnyebbség volt az úton, hogy az olvadékvíz a kocsikerekek vájatában már felolvasztotta a jeget. Ebben haladva már csak víz csurgott a cipőnkbe. Az Apatócky-ligetnél – ahol áttértünk a Z háromszög jelzésre - kellett egy kicsit meredekebb részen lecsúszkálnunk.

Innen megint emelkedett az út először kevésbé, majd a Nagy-Kopasz-hegyhez közeledve egyre jobban. A hegycsúcs előtti szakaszon a jelzett turistautat kihagyva egyenesen egy nyiladékban értünk a tetőre. Itt található a különleges formájú – Csergezán Pálról elnevezett – 23 méter magas kilátó. 100 lépcsőfokon lehet felérni a 18 méter magason lévő kilátószintre. Megéri felmenni – meg is tette ezt majdnem mindenki -, mert fönt teljes körpanoráma vár ránk. A kilátó tövében ettünk kicsit, majd indultunk tovább.

Lefelé menet a hegy déli oldalán csúszásság szempontjából már jobb volt a helyzet. Az út szélén lévő morzsalékos kőről már elolvadt a jég, ezen elég jól tudtunk haladni. A szép kilátást nyújtó Tarnai-pihenőnél elidőztünk kicsit, majd mentünk tovább. Kanyargós erdei úton megközelítettük az országutat, majd avval nagyjából párhuzamosan – most már a S+ jelzésen – értünk túránk kezdeti szakaszához, a most cseperedő tölgyfaerdőhöz. Még egy létrázás volt hátra, és már ott is voltunk a buszunknál.

A 13 kilométerhez 408 méter emelkedő, és 417 méter lejtő tartozott.

 

Az év utolsó túráján a Nyugati-Mátrában jártunk. Eredetileg vonattal mentünk volna oda-vissza, de a menetrend – számunkra kedvezőtlen – változása miatt különbusszal utaztunk. 33-an voltunk, és most csak 10 km-t gyalogoltunk 432/457 m szintkülönbséggel.

Akárhányszor Salgótarján felé utaztam vonattal, vagy kocsival, mindig arra gondoltam, hogy a Szurdokpüspöki és Jobbágyi között lévő vulkáni kúpot egyszer meg kéne mászni. Ez sokáig elképzelhetetlen volt a hegy gyomrában létesített fegyvergyár miatt. Most már jelzett turistautak vannak a Jobbágyi-hegyen.

Fél nyolckor indult a buszos gyűjtőjárat, amely során Isaszegen, Gödöllőn és Hatvanban szálltak fel túratársaink. Útközben még esett az eső, de mire Szurdokpüspökibe értünk, elállt. Rövid házak közötti menetelés után beértünk az erdőbe, és mindjárt egy patakátkelés várt ránk. A Pince-patakban az előző esők miatt sok víz volt, de egy odakészített betongyűrű megkönnyítette dolgunkat. Ezután elkezdett emelkedni az út először enyhébben, majd egyre erősebben. Helyenként a nagy sár is nehezítette dolgunkat. 300 méteres szintmagasságnál – ahol bevártunk mindenkit -, aztán megint enyhébbre váltott. A köd viszont egyre nagyobb lett. Ahogy közeledtünk a Nagy-hársas csúcshoz, már fagyos volt a föld, így már nem kellett csúszkálnunk a sárban. Fenn az 509 m-es csúcson van egy geodéziai torony, amely ugyan nyitva volt, de létra nem volt benne. Sebaj, úgyse láttunk volna semmit a ködben.

Kis szusszanás után most már lefelé indultunk. Balról becsatlakozott hozzánk a P+ jelzés, amelyen aztán sokáig haladtunk. A túra nagy látványossága következett a Széleskői (Apci)-tó. Először egy kiugró sziklaerkélyről, 30 méter magasságból láttunk rá tóra. Ezután egy másik kilátóteraszra értünk. A tóhoz való lejutás viszont a megszokott utakon (már többször jártunk erre) szinte lehetetlen volt a nagy sár miatt. Más-más útvonalat kipróbálva, de végül mindenki leért a tópartra. Itt megpihentünk és ebédeltünk.

Továbbmenve a P kör jelzés kiágazását elvétve majd’ 200 métert túlmentünk. Korrigálás után még egy kis emelkedő következett, aztán végképp csak lefelé haladtunk. Úgy látszik buszsofőrünk elunta a várakozást, mert elénk jött az Apc külterületén lévő telepig. Így lett utunk csak 10 kilométeres.

Négynapos túra keretében az Alföldi Kéktúra újabb szakaszát jártuk be, 63 km-t gyalogolva. Novemberben még sohasem volt ilyen kellemes idejű többnapos túránk. Négy napon át sütött a nap, sokszor ingujjra kellett vetkőznünk.

11.08. csütörtök

Kocsival és vonattal jutottunk Szatymazra, majd Sándorfalva elejére. Miután a hivatalos pecsételőhely csak 12 órakor nyit, mi a Diófa sörözőben bélyegeztünk. Egy kávé, vagy cappuccino elfogyasztása után indultunk. A Sport utcánál tértünk le főútról. A tófürdő (Nádastó szabadidőpark) után jobbra fordultunk. Az ég telítve volt vadlúd csapatokkal, hangos gágogásuk uralta a vidéket. Kereszteztük az Ópusztaszer felé vezető aszfaltutat Bevetettük magunkat az erdőbe, amely szerencsére vagy 8 kilométeren át kitartott. Egy tisztán aszfaltozott szakaszt kihagytunk, majd ismét erdőben folytattuk utunkat. Az Emlékpark közelében értünk ki megint az aszfaltozott útra. Innen egy darabig volt bicikliút, azon haladtunk szállásunk felé. Elmentünk vacsorázni egy közeli étterembe, onnan visszatérve pedig társaséletet éltünk. Napi távunk 18 km volt.

11.09. péntek

Reggeli után indultunk. Az Emlékpark gazdasági bejáratánál bélyegeztünk - ahová a K+ jelzésen jutottunk -, majd a mindszenti kompig mentünk. A Tiszán való átkelés közben pecsételtünk a füzetünkbe a révész jóindulatú érdeklődése mellett. Átjutva a folyón, a gáton ebédeltünk valamennyit.  Nem sokat, mert beterveztük, hogy egy-két cukrászdát felkeresünk a vasútállomás felé haladva. A tervet kimagasló eredménnyel teljesítettük, degeszre ettük magunkat süteménnyel, sőt még a következő napra is bespájzoltunk. A vasútállomáson ismét pecsételtünk, aztán a tök egyenes és unalmas Mihási utat részben megkurtítottuk. A volt Edit büfénél - önkéntesen egy sokkal szebb és látványosabb (különösen szép volt a halastavi naplemente) utat választva, mint a hivatalos kék - jutottunk el Ördöngősre, ahol az éjszakát töltöttük. Rég volt ilyen kedves vendéglátásban részünk, mint itt a Sárai-vendégházban. Ezen a napon szintén 18 km-t gyalogoltunk

11.10. szombat

Reggeli után folytattuk a gyaloglást. Előbb egy hatalmas libatelep mellett haladtunk, később az út baloldalán erdő, jobb oldalán egy csatorna – persze víz nélkül – húzódott. Ezt követően Nagymágocsig csak dögunalmas szántóföldek látványában volt részünk. Igyekeznünk kellett, mert különböző fórumokon azt olvastam, hogy a tompaháti kisbolt - ahol bélyegeznünk kell -, 11 órakor bezár. Ez most nem volt igaz, mert a bélyegzőt kitették kívülre. Pecsételés után a falu központjában találtunk egy kis parkot padokkal, itt vettük ki pihenőidőnket. Ótompahát előtt álltunk meg legközelebb pihenni. A település házainak legalább fele üres volt. Nagymágocs előtti - fórumokon beharangozott – bozótharc szerencsére elmaradt. A Károlyi-kastély portáján bélyegeztünk, majd bementünk a kastélyparkba. Mindjárt a park elején leültünk a padokra enni, mert a sivár szántóföldek mellett nem volt ezt korábban kedvünk megtenni. A kastélyt – amely most szociális otthon, ezért nem látogatható -, szépen felújították. Nagyot sétáltunk a parkban, lementünk a tóhoz, körbejártuk a kastélyt. 17 km-t tettünk meg. Az önkormányzat turistaszállásán aludtunk, melynek kulcsát Olga kedvesen odahozta nekünk. Alvás előtt elmentünk vacsorázni, majd visszatérve beszélgettünk még egy jót.

11.11. vasárnap

Arra indultunk, amerre előző napon vacsoráztunk, ezért az út elejét gyaloglás szempontjából kihagytuk. Árpádhalomig egy rövid, egy kilométeres szakaszt leszámítva, végig szántóföldek között vezetett a jelzés. Árpádhalmon betértünk a Károlyi-Berchtold kastély parkjába, ahol egy hatalmas, fából készült turulmadár is látható. A kastélyt most újítják fel uniós pénzből. A kisboltban bélyegeztünk és vásárolgattunk ezt-azt. A Gádoros felé vezető aszfaltozott útig végig szántóföldek között vezetett a jelzés, fasor is alig akadt rajta. Egyetlen látnivaló a helyenként felbukkanó nyúl, őz, vagy fácán volt. Ez utóbbiakat etették is az út mellett, aztán a kicsalogatott madarakat lődözték is, halottuk a puskadörrenéseket. Látnivaló hiányában gyorsabban haladtunk a tervezettnél, így előbb értünk Gádorosra. Bélyegeztünk a sörözőben, aztán búcsút vettünk egymástól. A kocsi utasai pedig - egy kecskeméti városnézést beiktatva - hazautaztak.  A vonatosok előbb busszal Orosházára utaztak (ott várakozás helyett egy sétát tettek a városban), majd onnan egy korábbi vonattal haza, 10 km-t gyalogoltunk mindössze.