Alföldi Kéktúránk újabb szakaszát sikerült befejeznünk az elmúlt hétvégén. Debrecen környékén, javarészt erdőben 66 km-t gyalogoltunk. A négy nap alatt felhőt se láttunk, már-már nyárias meleg volt.

10.11. csütörtök

A csapat egyik fele kocsival, a másik fele vonattal-busszal érkezett a Halápi-csárdához. A kocsiból kipakolva kezdődött a gyaloglás. Rövid országúti szakasz után erdőbe értünk. A Guti-, Bodzás, és a Kati-érben nem volt víz, a Bodzás-tóban is csak nyomokban. A Fancsika víztárolóban a zsilip ugyan szárazon volt, de azért elég nagy vízfelület volt a kacsák landolására. A tó után a Kati-ér mellett egy szakasz járhatatlan volt, ezért annak közelében egy új erdőtelepítésben haladtunk. Párszáz méter után javult a helyzet. Bánk mellett bélyegeztünk, majd - 13,5 km-t megtéve - fejeztük be túránkat. Kocsival, busszal Létavértesre, a szállásunkra utaztunk.

10.12. péntek

Reggeli után busszal utaztunk a Vekeri-elágazásig. Ez kicsit túl van azon a ponton, ahol előző nap abbahagytuk a gyaloglást. Az első ezerkétszáz métert kénytelenek voltunk aszfalton megtenni. A Csonkás-tó mellett árnyas pihenőt találtunk, kár hogy a tó száraz volt. A Mézes-hegyi-tónál viszont számolatlanul értünk a pihenőhelyekhez. Volt ahol 50 méteren belül két 30-40 ülőhelyes pihenő is volt. A sor végén lévő fedett pihenőnél V-alakban visszafordult az út, ami semmi se jelzett. Így sikerült a volt Mézes-hegyi iskoláig túlmennünk. Korrigáltunk, majd a Kati-ér mellé érve hosszasan mentünk mellette. Ez szép szakasz volt. A Katihíd mellett eligazító és kéktúrás táblák vannak egy kis tisztáson. Kár hogy nem ide tették a pecsételő-helyet, mert akkor nem kellene a forgalmas út szélén botorkálva oda-vissza a 850 méteres távot megtenni a Dorcas-kempingig. Sok – javarészt felesleges – táblával teletűzdelt erdőben jutottunk el a volt Ludas-csárdához. Itt fejeztük be a napi túrát (15 km-t mentünk). Busszal visszamentünk Létavértesre.

10.13. szombat

Két fuvarral a volt Ludas-csárdához mentünk, a kocsi pedig oda, ahol az AK kiér a 4807-es útra. Mivel meglehetősen hideg reggel (4 fok) volt, ezért az első transzport nem várta be a másodikat, hanem elindult. A hidegben tempósan haladtunk, annak ellenére is, az első kilométerben jelzés sem volt. A fákon átszűrődő reggeli fények igazi őszi hangulatot teremtettek. Volt egy szép lovas tanya is az út mellett. Az első csoportot a Pércsi-ér nevezetű táblaerdőben értük utó. Most már közösen meg is reggeliztünk. Jól haladtunk, egy óra gyaloglás után 10 perc pihenőket tartva. Egy-egy vágtató őz, szép erdőrészlet törte meg az út egyhangúságát. Meg némi bosszankodás az útjelző táblák miatt. Egyes részeken rengeteg tábla volt, legtöbbször az oszlop mindkét oldalán ugyanazzal a szöveggel, máshol meg ahol tényleg szükség lett volna rá, ott egy darab se (sőt festett jelzés se). Jó példa volt erre az az eset, mikor Kepecs-tag felé közeledve nem jelölték azt, hogy új nyomvonalon megy a kék, a régi jelek pedig továbbra is fenn virítottak a fákon. Nagyon látszott itt is, hogy az uniós pénz elnyerése, és nem a célszerűség vezette a festőket. Kerültünk is emiatt majd’ három kilométert. Kepecs-tagon bélyegeztünk, aztán rengeteg kihordott sitt mellett haladva kiértünk Vett-útig. Napi utunk 21 km hosszúra sikeredett.  Ezután kocsival visszamentünk Létavértesre.

10.14. vasárnap

Két transzporttal Létavértes, Vett út autóbuszmegállóba autóztunk. Innen 2,5 km-re található a volt Pungur-hegyi iskola. Az AK útvonal-változása miatt az álmosdi bélyegzőt most ott találjuk meg, ahol a zöld és a kék jel találkozik. Továbbiakban az út erdők, majd szőlők (javarészt elég lepusztult Othello) közt halad. A Kossuthkert nevezetű részen sok présház is található. Érdekessége volt még e szakasznak egy fácántenyészet. Átkelve az aszfaltúton változatlan terepen folytatódott az út Létavértesig (16,5 km-t gyalogoltunk addig). Itt öten kocsival, négyen pedig busszal/vonattal jutottunk haza.



 

Őszi négynapos túránkon a címben szereplő helyeken jártunk. Napsütéses szép időnk volt, esőt egy szemet se kaptunk. 21 fő élvezhette az őszbe forduló természet szépségét.09.27. csütörtök

Reggel 6 órakor kezdtünk bele túratársaink begyűjtésébe Mogyoródról, Isaszegről, Gödöllőről, Valkóról, Zsámbokról, Turáról. A Szőlőskert pihenőben találkoztunk, majd onnan utaztunk tovább a Nagyvisnyó mellett szálláshelyünkre, a Boróka-táborba. Kipakoltunk, aki éhes volt reggelizett, majd ismét kocsiba szálltunk, és felmentünk Bánkútra. Innen kezdtünk gyalogolni.

A piros jelzésen indultunk Csipkéskút irányába. Szép látvány volt a hatalmas bükkfák között átsütő napfény. A Csipkéskúti víznyelő-barlangnál megálltunk, és a bátrabbak közelebbről is megnézték azt. Továbbmenve elértük az Állami Ménesgazdaság telepét, aztán egy helyen elbeszélgettem egy igen jól álcázott piros jelzést, így továbbmentünk 350 méterrel a S jelzés felé. Később kiderült, hogy ez nevezetes hellyé lépett előre. A Kis-Csipkésre felkapaszkodva megálltunk pihenni, ekkor derült ki, hogy nejemet elhagytuk valahol. T. Mari is keresésére indult egy darabig, aztán ő visszament a többiekhez, én pedig tovább kerestem. Térerő nem volt, legfeljebb időnként foszlányokban, így a telefon nem segített. Elgyalogoltam Jávorkútra, ott érdeklődtem a turistáktól. erdészektől, végül a Jávorkút panzió vezetékes telefonját használva meg tudtam fejteni egy beérkezett üzenetet, miszerint melyik az a kőház, mely mellett van a nejem. A P-on visszamenve végül találkozhattunk. Kiderült, hogy ahol túlmentünk, ott maradt le. Mi már nem mentünk a többiek után, hanem kis ebéd után mindjárt Bánkútra gyalogoltunk.

Kis-Csipkésről a többiek több jelzésváltással Nagy-mezőn keresztül haladtak. Közben olyan szépen sütött a nap (meg úgy gondolták, hogy úgyis várni kell ránk), hogy egy kis heverészést is beiktattak a túrába. Nem sokkal utánunk érkeztek Bánkútra. 12,5, illetve 11,5 km volt a táv, 400 m körüli szintemelkedéssel.

Vacsora a szálláshelyünkön volt, mint ahogy a további napokon is (a reggelivel együtt).

09.28. péntek

Reggeli után Upponyba autóztunk. A Csernely-pataknál parkoltunk, majd egy közös kép elkészülte után először a K jelzésen indultunk. Elhagyva az OKT új nyomvonalát, mi a régin kapaszkodtunk fel a Szilas-tető nyergére. Itt irányt váltva jutottunk el a Háromkő-bérci vadásztanyához. Innen két kilométer távolságra van a környék leglátványosabb része, a Damása-szurdok. Elég meredek úton lehet a szurdok aljára lejutni – nem is vállalta be mindenki -, de lenn gyönyörű mohás sziklaalakzatok, barlangszerű hasadékok, meredek sziklafal látványa várt ránk. Miután bejártuk a szakadék alját, kikapaszkodtunk és megebédeltünk.

Visszagyalogoltunk a vadásztanyához, onnan hamarosan megint a K jelzésre értünk. A Három-kő-bércről két sziklaperemről is pompás kilátás nyílt az Upponyi-hegységre és a Bükkre. Ismét faképnél hagytuk a kéket, és a K háromszög jelzésen felértünk a Katica-tetőre. Innen, és a közeli keresztről pedig a Lázbérci-víztárolóra láttunk rá. A tetőről való lejövetel embert-próbálóan meredek volt, minden lépést meg kellett gondolni. Jó, hogy mindig akadt segítő kéz, jó tanács a már kipróbált szakasz bejárási lehetőségéről. Miután mindenki szerencsésen leérkezett (14 km-t tettünk meg 500 méter szintkülönbséggel), kocsiba ültünk és visszamentünk a táborba.

Vacsora után még sokáig együtt maradtunk, beszélgettünk, borozgattunk.

09.29. szombat

Ezen a napon túránk közvetlenül a szálláshelyünkről indult. A Bán-patak völgyében enyhén emelkedő erdőgazdasági úton haladtunk. Négy kilométer megtétele után egy hajtűkanyar következett, ahonnan tovább emelkedett az út. Így értünk a Zobó-hegyese közelébe. Itt tartottunk egy pihenőt. Továbbiakban időnként nagyon szép kilátás nyílt a Bükkre, azon belül is a dédesi Vár-hegyre. Az út Ω-szerűen körbejárja a Zobó-hegyese 575 m magas csúcsát.  Újabb éles kanyar után északi irányba fordultunk. Mikor elhagytuk a makadámutat, kis kitérőt tettünk egy farakásos ebédlőhely felé. Ebéd után hamarosan leereszkedtünk a Taró-patak völgyébe. Eleinte nagyon jól járható volt, később viszont erősen elgazosodott, szederindákban botladoztunk Pedig egész nap jelzetlen utakon haladtunk, és - ezt a kis szakaszt leszámítva – az végig kényelmesen járható volt. 250 méteres országúti szakasz után már a táborhoz vezető útra értünk. A táv ezen a napon 14 km volt, 340 m szintemelkedéssel. Páran (T. Mari, Ica, Olgi, Robi) még olyan jó erőben voltak, hogy még felgyalogoltak a dédesi várromhoz is. Esténk hasonlóan zajlott, mint előző nap.

09.30. vasárnap

Reggeli után összepakoltunk és indultunk Bélapátfalvára. Az apátság melletti parkolóban tettük le a kocsikat. A Bél-kő-tanösvényen indultunk felfelé, eleinte aszfaltozott úton majd annak egy kanyarját levágva a János-hegyhez értünk. Következő megállónk a Palabánya volt. Itt is körbevezet a tanösvény, van egy esőbeálló. Az ismertető tábla alapján megkerestük a 20 m magas ejtőaknát is.  A következő hajtűkanyar után elhagytuk a tanösvényt, és áttértünk a zöld jelzésre, közben az út egy pontjáról oldalról lehetett a Bél-kőre rálátni, a messzeségben pedig ott volt a Heves-Borsodi-dombság. A Z és P jelzés találkozásánál van a Homonna-tisztás, azon pedig pihenőpad és német katonasír. Később a Fűzfás-patak előtt még megálltunk ebédelni. Ezután az OKT-n értünk vissza az apátsághoz. 13 km-t tettünk meg 485 m szintemelkedéssel. Pár ember kivételével – akik a közelmúltban látták az apátságot és a kolostor romjait – mindenki megnézte azt. Hazafelé már ki-ki a maga választott úton haladt.

 

Szombaton egy újabb Pest.Megyei Piros szakaszt tettünk meg, ezúttal Ócsa és Dunavarsány között. 19-en voltunk, állig felfegyverezve esőkabátokkal, tekintettel a meteorológusok előjelzésére. Aztán még felhőt se láttunk. 15,6 km-t tettünk meg szinte szintkülönbség nélkül.

Kisbusszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Ócsa útvonalon. Az aszfaltutat elhagyva az alsónémedi erdőben haladtunk, majd átkeltünk a forgalmas 5-ös úton. Innen széles, nyílegyenes úton por-oszkáltunk, tekintettel a földúton elhaladó autók, traktorok által felvert porra. Szerencsére egyértelmű volt a szél haladási iránya, így tudtunk úgy helyezkedni, hogy ne ránk szálljon a por. A Duna-Tisza csatorna hídjánál ágazik ki a Harmincas-csatorna. Mindkettőt teljesen elborította a békalencse. A híd után már árnyék se igen akadt mindaddig, míg be nem tértünk az Alsóványi-erdőbe. Itt pedig a turistautat keresztezte egy villanypásztor. Próbáltuk kikerülni, de egyre messzebb kerültünk a PMP-től, ezért visszafordultunk, és átmentünk rajta. Egy szép árnyas helyen ettünk, ittunk. Jelzések ezen a szakaszon egyáltalán nincsenek, mint ahogy általában csak néhány igen régi jelzést láttunk egész nap. Az erdő után átmentünk a taksonyi országúton, majd - némileg változtatva a PMP útvonalát azért, hogy ne kelljen annyit a forgalmas út mellett menni – a délegyházi tavakhoz jutottunk. Sajnos a vízpartot is elfoglaló hatalmas palotáktól alig-alig lehet látni a vizet. Az út melletti vendéglőben elcsábultunk egy pohár sörre. Dunavarsány hosszú utcáján jutottunk el a vasútállomásra, ahol bélyegeztünk igazolófüzetünkbe, majd buszra szálltunk és hazautaztunk.

 

Szombaton látványos, szép úton Pilisszentlászlótól Visegrádig gyalogoltunk 41 fő részvételével. Kellemes időnk volt, az első csepp eső akkor esett, mikor már a buszban voltunk. 11,5 km-t tettünk meg 110/389 méter szintkülönbséggel.

Isaszegről indulva Gödöllőn, Mogyoródon, Szentendrén álltunk meg, hogy túratársainkat felvegyük a buszra. Pilisszentlászlóra 9 órára értünk. A Béke utcán indultunk el a Z jelzésen, amit utunk befejezéséig követtünk. Az út első harmadán három évvel ezelőtt már jártunk, akkor Lepencéről kapaszkodtunk fel Pilisszentlászlóra, onnan pedig az Apát-kúti-völgyön át jutottunk Visegrádra. Most az ismert útról áttértünk a Spartacus-ösvényre, ami akkor még nem volt jelzett turistaút. Ezt eredetileg vadászoknak építették ki, úgy beszélik, hogy vadászidényben minden nap végig is söpörték azt, nehogy egy talp alatt megreccsenő gally elijessze a vadakat. Nagyon látványos az út, amit a hegyoldalba vágtak. Legtöbb helyen csak egyszemélyes szélességű. Szarvas-bércnél egy húszméteres kaptató leküzdése után szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Későbbiekben hol az út jobb-, hol a bal oldalán magányos sziklaszirtek álltak. Egy helyről pedig a Dunát lehetett látni.

A Jenő-kunyhónál megálltunk enni valamit, aztán folytattuk utunkat. Igaz itt egy helyen nem vettem észre a lekanyarodó jelet, és továbbmentünk egyenesen. Gyors korrekció után ismét e zöld jelzésen voltunk. Ezután már kicsit erősebben lejtett az út. Miután jobbra elment a Z+ jelzés, mi a zöldön maradva felkapaszkodtunk a Mátyás-hegyre. Ezután már csak lefelé mentünk.

A Mátyás király utcán ki-ki elcsábult egy fagylaltra, vagy egy sörre, aztán a nagy buszparkolóba mentünk, mert ott várt ránk autóbuszunk.