A hétvégén ismét a Pest Megyei Piros útvonalát jártuk 19 fővel. Ezúttal Őrbottyánból indulva Vácegresig gyalogoltunk,13 km-t megtéve. A fő ellenség most nem a meleg, nem is az emelkedők (pedig volt benne pár), hanem a rettenetesen elhanyagolt, helyenként járhatatlan út volt.

Busszal utaztunk Őrbottyánba, és a Városházánál szálltunk le róla. A Rákóczi utcán haladva kaptuk az első emelkedőt. Gombos Miklós harangöntő műhelyében pecsételtünk először. Ekkor értek el hozzánk a pesti lányok, akik vonattal jöttek idáig. A hosszan elnyúló település végére érve jobbra tértünk a jelzéssel együtt. Az első 700 méteren nem is volt gond, de aztán előbb egy szalagos kerítés, majd egy leküzdhetetlennek tűnő bozótos következett egy csermely mellett. Mikor már tovább nem tudtunk rajta menni (pedig ott volt egy halovány piros jelzés), akkor egy közeli - már rég nem használt kocsiúton - próbálkoztunk. Aztán megint dzsumbuj következett, majd ismét a kocsiút. Innen egy darabig az már jobban járható volt, mert az erdő másik oldalán kukoricás volt, ezt meg valahogy meg kell közelíteni. Mikor jobbra egy erdőgazdasági útra tértünk, bíztunk benne, hogy már nem lesz szederindás, akácos útszakasz. Nem így történt. Helyenként egész jó volt az út, máskor pedig több száz méteren keresztül csak a GPS segítségével tudtunk eligazodni, tépettük magunkat a szúrós bozóttal.  Egy kiszélesedő útnál ettünk egy jót.

Folytatva utunkat, az erdőség vácegresi oldalára kiérve szép kilátás nyílt a környékre és Galgamácsára. Kéripusztán – persze kerítés mögött – nagy bivalycsordát láthattunk. Mielőtt Vácegresre értünk, még egy csalitos várt ránk, ez se volt semmi. Kis kitérőt tettünk a temető melletti katolikus templomhoz. Nagyon jól esett a hideg víz, melyet egy nyomós kútból lehetett előcsalogatni. A házak közé beérve egy két cikk-cakk után a református templomnál értünk el a főutat. Nagy szerencsénk volt, mert egy hölgy akkor jött kis a községházából, és kérésünkre volt olyan kedves, hogy lepecsételte füzetünket. Míg vártunk a hazafelé vivő buszra, kicsit tátottuk a szánkat, mert éppen egy esküvőnek lehettünk tanúi.

 

Első (és valószínűleg egyben utolsó)  olyan négynapos túrát tartottunk, ahol felváltva voltak a gyalogtúrák és az egyéb látnivalókat kínáló programok. 5 kocsival 24-en voltunk, kellemes időt fogtunk ki.

06.14. csütörtök

A kocsik miután különböző helységekben felvették utasaikat, az M7-es tárnoki pihenőhelyénél találkoztak. Kölcsönös üdvözlések, kávé elfogyasztása után indultunk tovább. Úgy terveztük, hogy az autópálya egy pihenőhelyén megreggelizünk, de a csepergő eső miatt arra kényszerültünk, hogy egyenesen a szállásunkra hajtsunk. Ez kb. 10 órakor meg is történt. Nagyon jó szállásunk volt a szécsiszigeti Andrássy-Szapáry kastélyban. Elfoglaltuk szobáinkat, reggeliztünk, aztán meghallgattuk Bernadett ismertetőjét a faluról és a kastélyról.

Már dél lett, mire elindultunk túránkra. A faluban elhaladtunk a bivalyrezervátum és a malom mellett, átmentünk a megduzzadt Kerka hídján. Az aszfaltút után szőlők, présházak közé értünk, és az út is elkezdett emelkedni. A tormaföldei szőlők felé haladtunk szép erdei úton. Az előző napokban sok eső esett, ezért nagy víztócsákat kellett kerülgetnünk. Előbb egy lejtmenet, majd ezt követően egy emelkedő tetején felértünk a Háromszenteki-kápolnához. A kisméretű kápolna mellett szőlőfeldolgozó eszközöket állítottak ki, és volt egy szépen megépített pihenő is. Ha már ott volt, kicsit megpihentünk. Takaros présházak mellett vezetett az utunk. Következő megállónk a XIII. századból való Mároki-kápolna volt. Sikerült belülről is megnézni, mert Bernadett elkérte a kulcsát nekünk a szomszédos iklódbördöcei önkormányzattól. Innen már lejtett az út Szécsisziget felé. Mire visszaértünk a kastélyhoz 15,5 km-t tettünk meg 396 méter szintemelkedéssel. Félpanziós ellátást Pákáról rendeltem, úgyhogy visszaérkezésünk után nemsokára vacsorához ülhettünk. Utána még beszélgettünk, sütiztünk, borozgattunk-sörözgettünk.

06.15. péntek

Reggeli után kocsival 9 órakor indultunk Szlovéniába, mert 10 órára foglaltam időpontot a dobronaki Óceán Trópusi kertbe. Itt van Európa legnagyobb termálvízzel fűtött orchidea termelő üzeme. Magyar nyelvű vezetéssel bejártuk az egzotikus növényektől hemzsegő bemutatótermeket. Az eladótérben vásárolni is lehetett, a belépőjegy árának felét beszámították. Ezt követően a közeli Bakónaki-tóhoz autóztunk. A szép fekvésű tó mellett ez az energiát sugárzó pontok miatt nevezetes – már annak, aki hisz ilyen dolgokban. Következő állomásunk Lendva volt, ahol megnéztük a Szt. Katalin templomot, felsétáltunk a várhoz, onnan lejőve pedig a zsinagógát és a Makovecz-tervezte Színház- és Hangversenytermet jártuk be. A napi látogatóprogramok betetőzéseképpen felmentünk kocsival a szőlőhegyen lévő különös alakú Vinarium toronyhoz. Az 53,5 méter magas toronyba vagy 240 lépcsőfokon, vagy lifttel lehet felmenni. Fentről csodálatosan szép a kilátás, elhelyezése folytán négy országba lehet bekukkantani.

Visszatérve Magyarországra, azon belül a kastélyszállásra, megint ízes zalai ételek vártank ránk. Vacsora után Jani gitárkísérete mellett énekelgettünk, jól éreztük magunkat.

06.16. szombat

Ez a nap megint a túráé volt. Reggeliztünk, majd kocsival Gosztolára mentünk. A kocsikat leparkolva előbb aszfaltúton indultunk nyugat felé. A Liponyak-patak után hamarosan balra fordultunk és a Ledvadedesi-víztároló mellé értünk. Fényképezgetések után továbbindultunk. A falu után szép bükkerdőben haladtunk, majd megint aszfaltozott útra értünk. Azon is tovább emelkedett az út. Mikor letértünk róla, hamarosan felértünk a Nagy-Tenkére. Van ott egy geodéziai torony sok antennával, de sajnos nem lehetett felmenni rá. Művelt szőlők után megint erdőbe értünk. Egy tarvágás miatt sokat kellett keresgélni az utat, miközben a szeder és egyéb szúrós növények jól összekaszaboltak. Utóbb derült ki, hogy már felfestették az új útvonalat, de az az általunk használt navigációs térképeken nem szerepelt. Elértünk a Bakarend nevezetű szőlőkhöz, présházakhoz, aztán egy nyiladékon megebédeltünk. Az út végéig várt még ránk egy erdőirtás okozta susnyás. Mikor visszaértünk a kocsikhoz (eddig 11,6 km-t tettünk meg 337 m-es szintemelkedéssel), Budafapusztára, az arborétumhoz utaztunk. Szép fák, bokrok között sétáltunk, voltunk a vendégháznál és a játszótérnél, felkerestük az alsó- és felső tavat is. Láttunk még el nem virágzott rododendront is. Mikor visszaértünk Szécsiszigetre, elmentünk a vízimalmot megnézni idegenvezetéssel. Közben szóltak, hogy Kati néni vár a templomban. Átmentünk oda is, ahol tényleg nagy élmény volt Kati nénit hallgatni, miközben bemutatta a templomot és a sekrestyét. Szállásunkon már vártak ránk a vacsorával. Utána megint zenés estet tartottunk.

06.17. vasárnap

Reggeliztünk, összepakoltunk, kifizettük tartozásainkat és kocsival hazafelé, de nem haza indultunk. Első megállónk Somogyvár volt. A Látogatóközpontnál álltunk meg, de végül továbbmentünk az I. László által alapított bencés monostorhoz. Mindenkinek tetszett a nagy kiterjedésű monostor, a rekonstruált kerengőrészlet, a sok levendula lepkék százaival. A méretek érzékelhetőbbek lettek a kilátó megépítésével.

Mikor innen továbbmentünk Somogyvámosra, mindenki eldönthette, hogy mit akar megnézni: a Krisna-völgyet, vagy pedig a Pusztatemplomot. Természetesen az előbbire sokkal több jelentkező volt, mert aki még nem látta, annak mindenképp érdemes volt megnéznie. Öten egy rövid 4 kilométeres úttal megjártuk a templomhoz vezető utat oda-vissza. Ezután a Krisna-völgy bejáratánál megvártuk a többieket.

Még egy programunk volt hátra, ez pedig a dégi Festetics-kastély meglátogatása. Útközben történt egy kis affér. Mindigokos utastársunk viszályt próbált szítani köztünk egy benzinkút-keresési akció végén. Szerencsére ez csak részben sikerült neki. A Dég határában lévő Festetics-kastély felújítás miatt június elejétől sajnos belülről nem látogatható, de az épület körbejárása, az angolpark, a tó, a Holland-ház megtekintése miatt mégis érdemes volt odautazni. Hazafelé - egy M7-esen kialakult 8 kilométeres dugó miatt - a tervezettől eltérő úton jöttünk.

 

Mint minden évben, idén is május utolsó hétvégéjén majálist tartottunk, melyen ezúttal 67-en vettünk részt. Szép időnk volt, de a végén jött kis eső gyors távozásra serkentette a jelenlévőket.

A rendező Szekeres- és a Pusztai-házaspár már pár napja azon ténykedett, hogy minden sikerüljön, a főzéshez is sok mindent előkészítettek. Vasárnap fél nyolckor elmentünk a padokért és az asztalokért. jó páran már kinn voltak a szokásos erdei pihenőben, és segítettek a terepet előkészíteni, szemetet gyűjteni, a bográcshelyeket kiépíteni, asztalokat, padokat felállítani. Mire a többség megérkezett, már minden készen állt, elkezdődhetett a főzés. Ez alkalommal pincepörkölt volt a főétel többféle húsból és szalonnából. A süteményekről, italról (kivéve a kávét és az ásványvizet) és egyéb csemegékről tagjaink gondoskodtak. Mondanom se kell, a felhozatal most is meghaladta fogyasztóképességünket.

Ebéd után levezetésképpen egy jó sétát tettünk a környéken, voltunk a Honvéd-szobornál is. Visszaérve folytatódott a beszélgetés, evés-ivás. Aztán csöpörögni kezdett az eső, mire pánikszerűen mindenki pakolni kezdett. Mire visszavittük a padokat-asztalokat, már ismét teljes intenzitással sütött a nap.

Köszönetet mondok a főszervezőknek és mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a sikeres majálisunkhoz, valamint azoknak is, akik hozták a finomságokat, italokat.

 

Május 10-én, csütörtökön két busszal a Malonyai Arborétumot majd a garamszentbenedeki templomot és kolostort látogattuk meg, míg szombaton a régen várt Gortva-völgyi túrát tettük meg. Az előbbin a Nyugdíjasok Baráti Körével együtt 101-en, az utóbbin 41-en voltunk.

2018.05.10. csütörtök

Még január első napjaiban vetettem, fel, hogy májusban menjünk el a malonyai arborétumba a nyugdíjasokkal közösen. Aztán akkora lett az érdeklődés, hogy már két nagybuszt is majdnem megtöltöttünk.

Hosszú évek statisztikája alapján a rododendronok virágzása miatt május 10-e körül a leglátványosabb a park. Sajnos az idei őrült hőségben nagyon hamar kezdődött és gyorsan lefutott a virágzás. Igazán szép virágokat már csak az árnyékosabb helyeken láthattunk. Az arborétum így is szép volt, végigjártuk az Ambróczy-tanösvényt, az Észak-Amerikai, Kelet-Ázsiai és a koreai fagyűjteményt. A következő látnivalónk a kistapolcsányi várkastély és angolpark meglátogatása lett volna, de mivel a hat órai indulás ellenére is csak háromnegyed tizenegyre értünk az arborétumhoz, ezt most kihagytuk. 2 órára a garamszentbenedeki apáttal beszéltem meg a templomlátogatást, így arra az időpontra oda kellett érnünk. Ez meg is történt. Megnéztük a Géza fejedelem által alapított templomot, a Szent Vér-kápolnát, a kolostorudvart.

2018.05.12. (szombat)

A túra előzménye az, hogy a tavalyi kívánságtúrák között szerepelt ez is, de egy ismételt szavazás után mégis az Őrdög.árkot választók lettek többségben. Azért hogy mégse maradjon ki a Gortva-völgy, betettem az idei túrák közé. Hat órai indulással Isaszeg, Gödöllő, Hatvan felszállóhelyekkel 8 óra előtt Rónabányán voltunk. Innen indult kalandtúránk, melyet 10 évvel ezelőtt páran már megtettünk. Kalandtúrának azért merem nevezni, mert az első szűk két kilométert leszámítva jelzetlen, úttalan utakon, bedőlt fák, mélyen szabdalt patakvölgyek között kellett gyalogolnunk. Három nagyobb oldalággal és sok kis csermellyel is találkoztunk, mielőtt elértük a Gortva-patakot. Sokszor kellett átkelnünk a vízen és legnagyobbrészt sikerrel tettük ezt meg. A meredek partoldalakon minden segítő kézre szükség volt. Az út leglátványosabb részének egy vízesés mutatkozott. Mikor a szlovák határ közelébe értünk, megcsendesedett a patak. Egy nagy tisztáson megebédeltünk. Még egyszer átkeltünk a patakon, aztán hamarosan a tó mellé érkeztünk. Innen tábla jelezte a kilátót, melyre fel kellett kapaszkodnunk. Megérte a fáradtságot, mert nagyon szép volt a kilátás a Medves-hegységre, Tajtira, Ceredre, Vecseklőre, Egyházasbástra. Nem a felvezető úton mentünk vissza, hanem toronyiránt. Tajtiba beérve a melegben nem lehetett kikerülni a kocsmát, a becsapott pohár sör jól esett. Átgyalogoltunk Ceredre, ahol buszunk várt. 11,5 kilométert gyalogoltunk, javarészt lefelé, de a terepviszonyok miatt ez többnek véltük.