A Dél-Dunántúli Kéktúra újabb szakaszát tettük meg négy nap alatt, 55 km-t gyalogolva. Az időre semmi panaszunk nem lehetett - főleg ahhoz képest, amivel riogatott a meteorológia.

    04.16. csütörtök. Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, de nem minden gond nélkül. Pár nappal az utazás előtt megváltozott a menetrend (2 órával később értünk így oda), ezért át kellett szervezni az utat. A nagy bonyodalom lehetett az oka, hogy a csapat egyik fele egy pár perccel korább induló vonatra szállt Gödöllőn. Mi végigloholtuk az utat, hogy ugyanarra a vonatra még fel tudjunk szállni – ennek következménye lehetett, hogy nejem elesett a síneken, jól beütve térdét. A többiek közben leszálltak a vonatról, kivéve Erikát, akit már csak Pécelen tudtunk lecsalogatni arról. A Keletiben a szombathelyi gyorsra szálltunk át, a pestiek pedig itt csatlakoztak hozzánk. Szombathelyre pár perc késéssel értünk, de még elértük az Egyházasrádóc felé induló vonatot. 11:20-ra értünk oda.

    Pecsételtünk a közeli kocsmában, majd igyekvőre fogtuk a dolgot, mert adott volt a busz indulása Döröskéről. Szinte teljesen sík úton haladtunk, a falut elhagyva hosszú ideig szántóföldek, és valami be nem azonosítható bűz között. A Vízműnél balra fordultunk és egy darabig a Mukucs-patak mellett haladtunk. Egy jobbkanyar után végre erdőbe értünk, és ott mentünk kb. két kilométert. Ezután megint fátlan vidék következett, egészen Molnaszecsődig. A Rába-parton lévő Árvíz-büfében megint bélyegeztünk, hűsítettük magunkat valamilyen itallal, fagylalttal. Jól esett a 24 fokos melegben.

    Fasorral szegélyezett országúton gyalogoltunk Döröskéig, szemben velünk a Kemeneshát dombjai. A Csörnöc-Herpenyő-csatornától már látszott a műemlék katolikus templom a domb tetején. Aki akart, az felmászott oda. Megérte a kis kaptató, mert egy XIII. századból való, szépen felújított templomot láthattunk. Ezután a buszmegállóhoz mentünk, ahonnan szálláshelyünkre (Monet Panzió - jó fekvéssel, barátságos árakkal), Körmendre utaztunk. Még elmentünk egy közeli étterembe, ahol olcsón ettünk nagyon ízletes menü-vacsorát. 13 km volt a napi táv.

    04.17. péntek. Reggeli után megnéztük Körmend belvárosát és a Batthány-kastélyt. Ugyan még hivatalosan nem nyitott ki, mikor odaértünk, de mégis beinvitáltak bennünket, hátizsákjainkra is vigyáztak, miközben mi végigjártuk a kápolnát, múzeumot.

    Ezután busszal visszamentünk Döröskére, hogy az előző nap félbehagyott túrát folytassuk. A két domboldal közé szorult tóhoz jutottunk, onnan az Öreg-hegy szép nyaralói, zsúpfedeles présházai között Döbörhegy felé vettük az irányt. A templom után a régi iskola (ma Hegyháti Falugyűjtemény) mellett elhaladva ismét aszfaltozott úton kellett Szarvaskendig mennünk. Itt megint bélyegzőhely következett. Szarvaskend és Nagymizdó között egy kerülővel kikerüli az országutat a kék jelzés. Két szép Mária-szobor és feszület is van ezen a szakaszon. Bármennyire is örülünk a jó jelzéseknek, a szobrokra talán mégsem illene jeleket festeni.

    Nagymizdó után kb. 1 km-en át kétoldali erdőben, később már csak baloldali fák mellett vezetett utunk, miközben „aszfaltoztunk”, és kanyargóztunk jobbra-balra. Katafán láttunk szép haranglábat, majd leereszkedtünk, illetve felkapaszkodtunk a Cseri-patak völgyébe. Itt pár méteren belül több forrás is látható volt. Katafa után Nádasdra értünk, ahol buszra szálltunk, és visszautaztunk Körmendre. Az előző napi helyen vacsoráztunk. Ezen a napon 14,5 km-t tettünk meg.  

    04.18. szombat. Reggeli után megcsappant a létszámunk, mert hárman térd- és egyéb fájdalmak miatt hazautaztak. Kilencen ismét Körmend központjába gyalogoltunk, ahol ezúttal a kastély kertjét jártuk be. Legcsodálatosabb egy majd’ 8 méter kerületű 200 éves platánfa volt. A parkon látni a szándékot, hogy megújítsák azt. Új hidak, sétányok épülnek, a kis tó és a sziget is szépen épül. Ugyanakkor az obeliszk mellett két hatalmas kidőlt fa éktelenkedik. A Várkert megtekintése után busszal visszamentünk Nádasdra, ahonnan folytattuk gyaloglásunkat. Előbb a kék jelzésig mentünk hatalmas országúti zajban, majd jobbra térve előbb átmentünk a volt vasútvonalon, majd a szántóföldeket szegélyező ritkás fasorban haladtunk. Felüdülésképpen másfél km erdei út következett, aztán a „nagy kedvenc” aszfalton értünk be Halogyra, ami egyúttal bélyegzőhely is.

    Továbbhaladva erdőben szokatlanul egy tuja-sor mellett haladtunk egy darabig. A Himfai-tó végénél szép madármegfigyelő torony van, a tó déli partján pedig pihenőhelyek (fedett is) és forrás is található. A tó után még 700-800 métert erdőben gyalogoltunk, aztán ismét aszfaltozott úton találtuk magunkat. Felsőmarác előtt nagy csemetekertet láttunk, benne örökzöldek. Egy kicsit megpihentünk a falu igazán kulturált kocsmájában. Hűsítőkre ezen a napon nagy szükség nem volt, mert erősen lehűlt a levegő, 10 fok ha lehetett. A beharangozott esőt viszont megúsztuk. Felsőmarácot a templomnál jobbra fordulva hagytuk el. Két km megtétele után Iváncon voltunk.13,5 km-t mentünk ezen a napon. A Polgármesteri Hivatal által épített és üzemeltetett turistaházban volt a szállásunk, ide hozattuk vacsoránkat is Őriszentpéterről. Vacsora után elmentünk bélyegezni a kocsmába, vettünk egy üveg bort, és visszamentünk a szállásunkra. Sokáig beszélgettünk még.

    04.19. vasárnap. 7 órakor keltünk, reggeli végeztével indultunk. Még egy kávéra a többség megállt a kocsmánál. A falut Hegyhátszentmárton irányában egy emelkedővel hagytuk el. Ez utóbbi apró falu után egy szép réten át ereszkedtünk le a Lugos-patak völgyébe. A patakon akácfákra fektetett palló vezetett át. A patak túlsó felén szintén egy nagy rét volt, ennek szélén vezetett a kék jelzés. Kondorfáig végig a patak közelében gyalogoltunk gyönyörű erdőben, helyenként széles, kaviccsal leszórt úton. Az út szélén jó pár hatalmas tölgyfát láthattunk. A leglátványosabb az a rész volt, ahol a patak mellett nem kijárt úton haladtunk; a jelzéseket fáról-fára követve lehetett megtalálni. Itt egy hatalmas kidőlt hagyástölgy a patakon átfeküdt, természetes hidat alkotva. Kondorfához közeledve kiértünk az erdőből, az út egyre több réten vezetett át. A falu kocsmájában bélyegeztünk, majd utána szieszta közeledett, mivel túl hamar értünk a buszmegállóba. Megtett km: 13,5.

     Buszunk 3 óra után pár perccel érkezett, evvel utaztunk Őriszentpéterre, és egyúttal kezdődött meg az utazások borzadálya. A vasútállomáshoz másfél kilométeres út vezet. Jó fél óránk volt még a vonatindulásig. Egyszem kocsiból álló kis piros vonat érkezett, és rögtön zsúfolásig megtelt. Zalaegerszegen átszálltunk az „Intercity-re”, amely bekalkulálhatóan fél óra késést jelentett. Pétfürdőn vonatpótló buszra kellett átszállnunk, evvel Székesfehérvárig utaztunk. A szétdúlt pályaudvar köves labirintusain értünk el a mi szerelvényünkhöz. Alig hogy elindultunk, nagy csattogás hallatszott, és megállt a vonat. Elemlámpás vasutasok szemlélték a kocsi alját. Álltunk vagy 20 percet a nyílt pályán, ezzel elúszott az a lehetőségünk, hogy a Keletiben elérjük vonatunkat. Persze senkit sem tájékoztattak, mi történt, mindenki izgatott volt, találgatott. Később kérdeztem a kalauzt, mi történt; elmondása szerint egy őzet ütöttünk el. A Keletiben ¾ órát kellett várnunk az indulásra. Haladgattunk is hazafelé, aztán a péceli indulás után megint nagy csattogás, és megállt a vonat. Nagy rohangálás ismét, tájékoztatásra most sem méltatták az utasokat. Végül leszállítottak mindenkit a vonat első részéből azzal, hogy az első motorvonat nem tud elindulni. Pár perc múlva aztán elhúzott mellettünk az állítólagos üzemképtelen motorvonat. Álltunk még vagy fél órát, hogy meglegyen a teljes ¾ órás késés. Ennyit a MÁV-ról. Éjfél után értünk Isaszegre, a 300 km-es táv leküzdéséhez 9 órára volt szüksége a tömegközlekedésnek.