Nagyoroszi - Bernecebaráti

Címkék

Nagyszerű időt fogtunk ki szombaton a Börzsönyben. Egy kevésbé felkapott, de nagyon szép úton – javarészt a Nagy-patak völgyében – 16 km-t tettünk meg. Két vendégünkkel együtt harmincan voltunk.

Szokásos időben, 7 órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegről. Létszámunkon meglátszott, hogy jó páran elcsábultak a nyugdíjasok Szüreti-báljára. Nagyoroszban nem tudtuk megközelíteni busszal a tervezett indulási pontot, a Drégelyvár vasúti megállót, így kicsit hosszabb lett az útvonalunk. Fél kilenc után indultunk Nagyoroszi központjából. A vasúti síneken való átkelés után jó nagy sár fogadott, féltünk, hogy így lesz ez az egész úton - szerencsére csalódtunk. Jó 200 méter emelkedéssel kezdődött az út a Kővágó-hegy oldalában, míg egy kereszteződéshez nem értünk. Innen 11-en egy kitérőt tettek a pár száz méterre lévő Drégelyvárhoz, főképp azok, akik még nem jártak ott. Borókás-rét után mellénk csatlakozott a Nagy-völgy-patak, ezután már végig mellette haladtunk. A volt Deszkáspuszta, helyén egy pihenőt és egy kopjafát létesítettek Orosz János hivatásos vadász emlékére. Itt még nem, de nemsokára megálltunk, hogy bevárjuk azokat, akik felmentek a Drégelyvárba. Csak pár perc volt az egész. Jó fotótémák adódtak a patakmederbe besütő nap, egy kis békalencsés tó képében. Az Oszlopó-forrás – melyet dr. Korányi Frigyes emlékére állítottak 1931-ben - vizét megkóstoltuk. Itt is van kiépített pihenő, de mi elmentünk még a következőig, a Kalakocs-pataki pihenőig. Itt ebédidőt tartottunk. Továbbmenve egyre alacsonyabbak lettek a patakmedret kísérő dombok. Nemsokára beértünk Bernecebarátiba, ahol nagy örömünkre szüreti felvonulásba csöppentünk. Örömünk csak akkor csökkent, mikor kiderült, hogy buszunk sehol sem tudja kikerülni a felvonulókat, akik többször megálltak egy-egy táncra, betyár-versenyre. Egy órát vesztettünk, de ácsorogtunk már ennél jóval kellemetlenebb helyen is, például dugóban az autósztrádán.

 

Indulás Nagyorosziból
Őszi napsütésben
Árkok
Nagy-völgyi-patak
Orosz János kopjafája
Békalencsés kis tó
Oszlopó-forrás
Kalakocs-pataki pihenő
Megint a patak
Szüreti felvonulás Bernecebarátiban
Nézgelődő ITK-sok
Az útvonalunk