Március első szombatján a Börzsöny nyugati felében túráztunk ragyogó napsütésben. Három túraútvonal közül is választhatott az a 22 fő, aki eljött.

Letkésre, a túra indulási pontjára javarészt személygépkocsival érkeztünk, de heten vonattal, busszal jöttek. Fél kilenckor találkoztunk Letkés központjában. Mindhárom útvonal együtt indult Sákala-tető irányába a K+ jelzésen.

Legtöbben (16-an) a K+ jelzésen végig emelkedővel felértünk a Sákala-tetőre (489 m). Itt megpihentünk, bevártunk mindenkit. Innen leereszkedve a Sákala kis tónál elhagytuk a jelzett utat. Előbb kijárt kocsiúton haladtunk, amelyen nem volt falevél, így meglehetősen csúszott. Gondoltuk, hogy az előző napi esők mosták le róla a leveleket, vagy pedig valami gép egyengette el az utat. Ahogy haladtunk, jobbról, balról egyre jobban kezdett mélyülni az út, több – egyenlőre még száraz - vízmosás is befutott, így lassan kialakult a Hossszú-patak völgye. Aztán megjelent benne a víz is. A térkép szerint egy forrásnak (egy szép /Rózsa-forrás/és egy csúnya /Büdös-kút/ névvel) is kellett volna lennie, de azt nem láttuk. A völgy egyre mélyült, és vadregényesebb lett, ez volt az út legszebb szakasza. Aztán elhagytuk a patakvölgyet, később átkeltünk a Bánya-patakon, elértük a P négyszög jelzést, azon értünk be Ipolytölgyesre. Az utunk adatai: 11,5 km, 419/425 m szint.

A rövidebb útvonal vált el először az alapúttól, és balra letérve arról Somos-erdőig kapaszkodott fel. Innen már lejtett az út végig. Ság-oldal előtt keresztezték a Hosszú-patak völgyét, majd a Bánya-patakot. Ezután Pincékalján (a hajdani - filoxéra előtti - nagy szőlőterületre már csak pár régi pince emlékeztet) át Ipolytölgyesi buszmegállóban ért véget a túra, amely 9 km hosszú volt, 301/324 m szintkülönbséggel.

Meghirdettem még egy hosszabb utat is „ínyenceknek”, ami szintén Ipolytölgyesre futott volna be. Az ezen induló három lány végül személyre szabta az utat. A Sákala-tóig közös volt az útvonalunk, onnan ők a Koppány-nyereg, Kis-sár (régebbi nevén Rakottyás) tó – Széles-hegy – Pribék-réten át értek vissza Letkésre. Ez az út 17,2 km hosszú volt.

A képeket Samu Kati (S.K.), Czirják Olga (C.O.) és jómagam készitettettük.

Január 5 én az Újév-köszöntő túra a máriabesnyői vasútállomásról indult. 9 órai találkozással 36 túrázó gyűlt össze. Besnyő határán menve, egy emelkedő végén eljutottunk a Hősi-emlékműhöz. Itt az emlékmű talapzata átalakult "terülj-terülj asztalkámmá", megtelt minden finomsággal, süteményekkel. Előkerültek finomabbnál-finomabb röviditalok, pezsgők, forralt borok, amikkel köszöntöttük egymást, meg a 2025 évet. Mire a finomságok elfogytak, jól esett tovább indulni. Isaszeg felé haladva egy kereszteződésben két csapat is levált: az egyik Marika-telepen át Besnyőre jutott, míg a másik a Köztársaság úton visszajutott Gödöllőre, a vasútállomásra, vagy még tovább. Az eredeti tervben szereplő Állami-telepek vasútállomást végül kihagytuk, mindenki begyalogolt Isaszegre. Kellemes jól eső túrán vettünk részt, a túratáv 9-11,5 km között változott.

A beszámolót U. Zsuzsa írta a képeket N. Béla készítette.

 

11.09-én, szombaton, buszos túrán vettünk részt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, a reggeli mínusz ellenére napközben szép napsütésben élvezhettük a túrát. Egy vendégünkkel együtt 32-en voltunk. A rövidített túra útvonala a Siroki vár parkolójából indult. A vár középkori eredetű, a 13. században épült, ami az idők során egy rövid ideig török kézen is volt. A várban található kiállítás az oszmán várkatonaság mindennapjait idézi. A várból kitekintve a távolban  a Barát- és Apáca-sziklákat, valamint a Törökasztalt lehetett látni, és arra vezetett a mi utunk is tovább. A természet évezredes munkával alakította ki formájukat. A nagyobb fantáziával bírók látni vélik a barát és apáca alakzatot. Kissé távolabb a Törökasztalt kerestük fel, ami egy vízszintesen faragott nagy tálszerű dácittufa, ami a régmúlt idők áldozati oltára lehetett. Ha ezt  az információt az előbb tudjuk, biztosan nem pózoltunk volna olyan sokan a Törökasztal közepén. Ettől eltekintve, csodás látvány volt a Mátra és a Bükk. Innen a falun keresztül felkerestük a barlanglakásokat, amik a szegényebb emberek lakhelye volt a múltban. Most viszont romantikus szálláshelyeket alakítottak ki a barlanglakásokból (napelemekkel korszerűsítve) pihenésül, az arra vágyóknak. A következő állomás a Tájház lett volna, de sajnos hétvégén zárva találtuk. Helyette a Tarnán átkelve egy tölgyerdőn keresztül a siroki Nyírjes-tóig mentünk. Az egykori nyíltvizű tavat a csapadékvíz táplálja. Vize igen savas kémhatású, ez a körülötte lévő cser és tölgy  erdőben ritkaságnak számít. Nem mentünk vissza kiindulási helyünkre, a busz elénk jött. A rövidebb útvonalon résztvevők 8 km tettek meg 230 m szintemelkedéssel.

Mi tizenöten, a hosszabb túra résztvevői  Parádfürdőn szálltunk le a buszról. Az út hamarosan elkezdett emelkedni, míg nem értünk fel a Hegyes-hegy tetejére. Mire felérünk, már senki se fázott, de ebbe besegített a napsütés is. Bár az előző napi éjszakai fagyok erősen megcsappantották a fákon maradó levelek számát, így is maradt elegendő látvány az ősz színeiből. Utunk egész hosszában a piros jelzésen haladtunk, kivéve azt a két esetet, mikor kicsit elkóricáltunk róla. Az első épp a Hegyes-hegy után volt, mikor egy nagy kidőlt fát megkerülve egy jól kiárt úton folytattuk az utunkat. Erről viszont hamarosan kiderült, hogy nem jó lóra tettünk. Korrigálva a tévedést, egy jó mély keresztárkon kellett átjutnunk. Később egy pusztulófélben lévő fenyvesen át szép látvány volt, hogy a nyiladékon épp szemből sütött be a nap, még kontrasztosabbá téve a fenyőerdő sötétjét. Sok jó fotótéma miatt kicsit elmaradoztunk páran, így a Várbükki-turistaház melletti nagy réten nem tudtuk, hogy az előttünk járók a P jelzésen maradtak, vagy elmentek esetleg rossz irányba. A telefon segített megtudni, hogy a rét túloldalán várnak ránk. Az Oroszlánvár oldalában már keményebb emelkedőn értünk fel utunk csúcspontjára, a Domoszlói-kapuhoz. 7 km megtétele után igazán itt álltunk meg először, az abszolút szélcsendes, meleg napsütésben jót pihentünk, ettünk. Ezután már csak lefelé mentünk. Az eddig is szép erdő a jobbról mellénk szegődött Závoza-patak után még szebb lett. Domoszló szélső házáig (ahol még egy pihenőt tartottunk) 5 km-t mentünk a mélyen alattunk haladó Závoza-völgy közelében. Még 2 km volt hátra ahhoz, hogy mi is buszra szálljunk. Továbbra is a patak mentén haladtunk, melynek medrét az 1999-es nagy árvíz után nagyon kimélyítették, megerősítették. A túra hossza 15 km, szintkülönbsége 471/508 m volt.

A rövidebb túra képes beszámolóját U. Zsuzsa (a képeken U.Zs.), a hosszabbikét N. Béla készítette.





 

Négynapos túránkon az Örség kevéssé látogatott – ezzel párhuzamosan kevésbé látványos – részét jártuk be Nádasdtól Kercaszomorig. Hatan voltunk, a megtett 50 km-es távon 660/517 m szintkülönbséggel.

10.14. hétfő

A túra indulópontjára, Nádasdra kocsival és vonattal utaztunk. Az utazás – hála a MÁV-nak – kalandossá vált. A Pest felé igyekvő személyvonat 20 percet késett a Keletig, így már nem érhettük el Kelenföldről induló IC-t. Nejemet még el tudták vinni kocsival, én pedig – jobb híján – Pankaszra utaztam. Onnan egy 6,7 km-es utat tettem meg szálláshelyünkig. A többiek Nádasdról indultak a Szent Márton úton Vaspörig. Babi leírása szerint: „katonás erdősorok, nyílegyenes utak, rengeteg méterbe rakott, kitermelt fa volt az utunk során.” Távjuk 8,8 km volt 85/89 m szintkülönbséggel. Egy már ismert panzióban szálltunk meg. Félpanziónk lévén ott vacsoráztunk.

10.15 kedd

Vonattal, busszal Vaspörbe utaztunk, és onnan folytattuk előző napi túránkat. Erdőfoltok és szántóföldek közt haladtunk el a Vörös-tető mellett, majd leérve róla máris Pusztacsatáron voltunk. A török időkben elpusztult templom felújítva ma zarándokhely. Továbbhaladva (emelkedve) a hegytetőn pár gondozott szőlőskert volt, Velencére beérve véget ért az összefüggő erdő. A Vashegy oldalában egy őszi kikericses réten megebédeltünk. Zalaháshágy után már egyre többször vezetett utunk szántóföldek között. Zalapatakán fejeztük be a túrát (16 km, 266/209 m szint), és utaztunk szálláshelyünkre,

10.16. szerda

Szállásunkról indulva Pankasz után szép, nem sűrű erdőben kapaszkodtunk felfelé. Itt, és szinte az egész napi túránk alatt elképesztő mennyiségű és sokfajta gombát láttunk. A Szattai-patak mellett haladtunk egy ideig, majd egy mellékágán át is kellett kelnünk. Szatta előtt egy 400 éves hársfát csodálhattunk meg. Ramocsán 1 óra után megebédeltünk – mint később kiderült, nem kellett volna, mert 4 órára már elkészült a vacsoránk is új szállásunkon, a Kápolna-vendégházban. Korai vacsora után még volt időnk beszélgetni.

10.17. csütörtök

Kerkáskápolnáról sajnos már szitáló esőben indultunk, az esőhelyzet csak romlott napközben. Magyarföldig aszfaltozott úton kellett mennünk, aztán betértünk az erdőbe. Berki-hegyen is volt pár régi présház, és egy teljesen új, gazdagon felszerelt pihenőház is. Elhagytuk az eddigi S jelzést, egy ideig zöldön haladtunk, aztán erről is letérve jelzetlen úton – a Kerca patak hídján át – értünk Kercaszomor autóbusz váróteremhez. Itt fejeződött be a túránk (táv: 9,7 km, szint

165/147 m). Laci elvitt bennünket Őriszentpéter vasútállomásra, ahonnan vonatunk indult. Hazafelé már jobban jártunk a MÁV-val, mert az IC „csak” 35 percet késett. Laci visszament a többiekért, aztán ők is hazatértek gond nélkül.