Füvészkert, Pénzmúzeum

Címkék

Március 25-én  kulturális program keretében Budapestre a Füvészkertbe és a Pénzmúzeumba látogattunk el, amit Dalmi Évi szervezett. 22 fő vett részt rajta.

A Keleti pályaudvaron találkoztunk, onnan villamossal, majd rövid sétával jutottunk el a Füvészkertbe.

Utunk a Ludovika téren keresztül, a Természettudományi múzeum mellett haladt, ahol az út mentén hatalmas, különböző összetételű ásványi kőtömbök voltak kiállítva.

A Füvészkert hallatán, talán mindannyiunknak a Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk c. regénye jut  elsőként eszébe, aminek cselekménye a Füvészkertben és környékén játszódik.

Eredetileg a Festetics család tulajdonában levő területen kapott helyet  a kert, ami Magyarország első botanikus kertje.  Ma az ELTE gondozásában van. A kertben 150 évnél idősebb páfrányfenyők élnek, köztük bújik meg  a  Festetics villa, ami mára felújításra szorulna. A kertben és a  Pálmaházban  több ezer fajta növény található.

A Pálmaház egy neogótikus stílusú, műemlékvédelem alatt álló épület, miben  különleges növényeket, hatalmas pálmákat csodálhattunk meg. Köztük az éppen virágzó banánfát, rajta a növekvő kis termésekkel. Láthattunk még itt különböző orchidea fajokat, broméliákat, páfrányokat, látványuk lenyűgöző volt.

A Viktória ház, a trópusi vízinövények háza, ahol többek között hatalmas tálcára emlékeztető levelű tündérrózsa is található. Egy mási üvegházban a kaktuszok, pozsgások sokaságát csodálhattuk. A kertben kiérve, már nyiladoztak a tavaszi virágok, az illatosan virágzó bokrok, amik között még rövid sétát tettünk.

A szép napsütésben még tovább is időztünk volna, de indulnunk kellett a következő helyszínre.

Elgyalogoltunk a Corvin közben  lévő üzletközponthoz, elfogyasztottuk az ebédünket, majd villamossal folytattuk utunkat. Cél a Széll Kálmán téren található Pénzmúzeum és Látogatóközpont volt.

A Magyar Pénzmúzeum az egykori Postapalota székházában kapott helyet. Az épület  messziről szembetűnik reprezentatív külsejével. 1926 van épült, eklektikus- szecessziós stílusban. Mára az MNB tulajdonába került. A napokban 1 éves születésnapját ünneplő Látogatóközpontban vezető segítségével - a pénztörténeti tárlaton kívül - a pénzügy különleges, összetett világába kaptunk egy kis betekintést sokféle interaktív programmal. Láthattuk az "aranyvonatot" és megemelhettünk egy aranytömböt, aminek megsaccolhattuk  a súlyát. Készíthettünk saját tervezésű papírpénzt, fabatkát, aminek az értékét a saját képmásunk adta, különben egy fabatkát sem érne. Akit jobban érdekel a pénz világa, egésznapos programot is csinálhat itt. Sajnos nekünk befejeződött a tárlatvezetés után a közös program, és külön-külön folytattuk utunkat tovább. Ki még időzött egy kicsit Budapesten, ki sietett a buszra, vonatra.

Tartalmas, szép napot nyugtázhattunk megint, köszönet Évának ezért.

Beszámoló: Urbán Zsuzsa, képek: Notter Béla



 

Orczy-kertben
A Füvészkert bejáratánál
Kezdődik a vezetés
Páfrányfenyő
A botanikus kert tava
Trópusi kertben
Legyező
Rovarfogó növény
Szubtrópusi ház akváriuma
nemecsek ernő
Napfényben úszva
Kaktuszok
Pénzmúzeum, ismertető
Kincskeresők
Éremnyomda
Aranytömb