Egy váratlan szálláslehetőséget kihasználva páran három napig túráztunk a Keszthelyi-hegységben. A három nap alatt 49 km-t gyalogoltunk 1051 m szintkülönbséggel fűszerezve.

Az első nap Karmacsról, egy 800 fős kis zalai faluból indult. Jelzetlen, folyamatosan emelkedő – helyenként izgalmas mélyvölgyekben vezető - úton közelítettük meg Zalaköveskutat. Itt leereszkedtünk a falu széléig, majd egy újabb emelkedő következett. Nem messze az úttól láttuk a Teréz anya-kilátót. Kisforgalmú aszfaltozott úton jutottunk be a következő faluba, Nemesbükre. Itteni látnivaló egy 1860-ban épült kétlyukú kőhíd volt, melyet nagy vehemenciával védett egy kis tacskó. A hosszan elnyúló falu után rátértünk az OKT vonalára, melyen majdnem Karmacsig mentünk. Az út utolsó szakasza egy-egy parcella szőlő mellett, Vashegynek nevezett ligetes területen át ért be Karmacsba.

A második napon Sümegről, a várral szemben lévő parkolóból indultunk. Jókora emelkedővel értünk fel a Rendeki-hegy oldalába. Nagyon szép bükkerdőben haladtunk, közben két szarvast is elég jó megközelítettünk, valamint találtunk egy őzkoponyát is. A csabrendeki aszfaltútig erdőben haladtunk, utána sajnos Nyírespusztáig csak aszfalton tudtunk továbbmenni. Ezután letértünk az aszfaltról, és jelzetlen utakon közelítettük meg a Darvastói-bauxitlencsét. Az 1971 óta természetvédelem alatt álló volt külszíni fejtő bejárása igazi élmény, hasonló ahhoz, mint amit Gánt mellett láttunk. Keresztül-kasul bejártuk a területet, aztán elfogyasztottuk megérdemelt ebédünket. Visszaútban Sümeg felé 2 hatalmas Napelem-park mellett, és egy kőbánya mellett is elvezetett utunk. A sümegi Temetőkápolna mellől ismét szép rálátás kínálkozott a várra.

A harmadik nap Zalaszántóról tettünk egy körutat. Kereszteztük az OKT vonalát, de nem mentünk fel rajta a sztupa felé, hanem a hegy oldalában futó – Tátikára gyönyörű kilátást nyújtó – úton haladtunk. Később elértük a zöld jelzést, és vele a Kovácsi-patakot. A nedves völgyben égerfák álltak, és rengeteg medvehagyma is díszlett. Irányváltás után kereszteztük a sümegi utat, és egy jól kiépített pihenőben ejtőztünk egyet. Ezután a Tátikáig 200 métert emelkedett az út. A várromot körbejártuk, a kilátás csodás volt fentről, még a Balatont is lehetett látni. Lejtmenet után sajnos nem leltünk rá a vaskori temetőhalmokra, pedig nagyon közel voltunk hozzá. A faluban meg bementünk a Tájház udvarába (a ház maga zárva volt), és evvel lassan véget is ért napi túránk. Hazafelé még megálltunk Balatonbogláron, és megnéztük a Gömbkilátó nyújtotta panorámát.

 

Ez a túra nem szerepelt az éves programban, de már évek óta tervezgetem, hogy meg kéne csinálni. Ragyogó napsütésben 17,7 km-t tettünk meg 302/177 m szintkülönbséggel.

Mindjárt az út elejére egy kis izgalom adódott. Éva és Babi Pestről jött volna vonattal, de valami vezetékszakadás miatt a Hatvan felé menő vonatok csak Rákosról indultak. Ezért gyorsan visszafordultak, és kocsival jöttek Pécelre. Jól igyekeztek, mert csak pár percet kellett várnunk. Mikor kiértünk a városból, az első látnivaló a Csúnya-tó volt. Nos, ez nevével ellentétben mindig is egy fákkal körülvett szép kis tó volt. Már sokszor jártunk erre, de a mostani találkozás óriási csalódás volt. Legalább egy méterrel alacsonyabb volt a víz a szokásosnál, így a víz nem rejthette el a sok bedobált üveget, flakont. Ennek ellenére elég sok időt eltöltöttünk a partján. Elvileg S sáv jelzésen haladtunk - de ugyanúgy, mint a később becsatlakozó zöld esetében - csak nagyon kevés jelet láttunk. Pár kilométer erdei út után sivárabb rész következett szántófölddel, kaszálóval. Egy építési hulladék feldolgozó üzemet csak nagy kerülővel tudhattuk hátunk mögé, aztán jött még a sok illegális szemétlerakó – egyszóval nem ez volt a túra legszebb szakasza. Szerencsére ezeket elhagyva, már szép úton haladtunk. Egy kaszáló szélén, a dombtetőn megálltunk tízóraizni, szép kilátással a Küdői-hegyre. Változatos úton mentünk, az előző évek GPS-es bejárásai segítettek az időnként alig megtalálható utakon való maradáson. Még egy pár év előtti nyomvonalat sem tudtunk egy helyen követni, mert beszántották a turistautat. Utunk majdnem legmagasabb pontján ebédeltünk, aztán Ökörtelek környékén erős hullámvasutazásba kezdett az út. A gödöllői repülőtérnél elbámészkodtunk egy ideig, mert számunkra érdekes volt látni a siklóernyősök fel-, és leszállását. Lovardák mellett értünk be Gödöllőre. A Pest felé utazóknak szerencséje volt, mert épp hogy felszálltunk a vonatra, már indult is.



 

Február 5-én a Dunazúg-hegyvidék egy részén, a Zsámbéki-medencében túráztunk. Örvendetesen sokan voltunk (41 fő), talán a szelet leszámítva az időjárásra sem lehet kifogásunk 12 km-t tettünk meg 268/299 m szintkülönbséggel.

A szokásos időben, reggel 7 órakor indult a gyűjtőjárat, utolsó utasaink Csillaghegyen szálltak fel a buszra. Háromnegyed kilenc előtt értünk Perbálra. A faluban láttunk pár szép pincét. Az első kilométereken sokat mentünk szántóföldek, legelők között, ahol a szél belénk tudott kapaszkodni. Még szerencse, hogy emelkedők is voltak, így nem fáztunk. Nyakas-tetőnél értük el utunk legmagasabb pontját, a szédületes 319 m magasságot. Ezután tettünk egy kitérőt, hogy megnézzük az Óriások lépcsőjét. Megérte, mert látványos volt. Nemsokára letértünk az eddigi S jelzésről a kék tanösvény jelre, mert innen több helyről szép kilátás nyílt észak-északkeleti irányba. Ez a két kilométeres szakasz volt utunk leglátványosabb része, de a sárga jelre visszaérve is volt egy élvezetes „hullámvasutazás”. Kopár hegytetőn értünk egy kilátóponthoz (alattunk már Zsámbék feküdt), ahol egy különleges, egyedi faragású feszület is állt. Itt találkoztunk a rövid túra résztvevőivel: ők Zsámbék nevezetességeinek felkeresése után értek ide. Egy szélcsendes, napsütötte kis völgyben megebédeltünk. Lefelé menet még megálltunk a későromán stílusban 1220 körül épült templomnál, amely még így, romos állapotban is nagyszerű látvány. Kacskaringós úton értünk le a katolikus templomhoz, ahol buszunk várt. Közben elhaladtunk pár stáció, a Török-kút mellett, láthattuk a Zichy-kastélyt és a Zárdakertet is.

 

December első szombatján a Vértesben túráztunk. Bizonyára a vírus is közrejátszott abban, hogy csak 26-an voltunk. Pedig az időnk csodálatosan szép volt, és most is lehetett rövidebb és hosszabb táv között választani.

Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Pest után 9 óra után értünk Csákberénybe. Első látnivalónk a Vadászati Múzeum udvarán felállított mészégető boksa volt. A két különböző hosszúságú út egy ideig együtt haladt. A rövid túra (5 km, 130 m szintkülönbség) első állomása egy vadmegfigyelő állomás volt, aztán a Pénzverő-völgyön kapaszkodtak fel, ezt követően a Kőkapu feletti szép kilátóhelyére értek, majd a Meszes-völgyön értek vissza. Ezután meglátogatták a Merán Fülöp Vadászati Múzeumot.

A hosszabb út egy darabig szintben, Csákberény északi oldalán haladt, majd az út emelkedni kezdett. Ez már a Gémförtés-völgy nevet viselte. Egyre több és szebb sziklaformáció jelent meg, főképpen utunk baloldalán. Cser-vágási elágazásnál elértük utunk legmagasabb pontját, egyúttal jelzést váltottunk: a zöld helyett Z+ en folytattuk utunkat.  Egy kis libikókázás után elértük a Szappanos-völgyet. Többen már eléggé megéheztek, így megálltunk. A Szappanos-völgy nagy ívű kanyarja után egy balról becsatlakozó völgy után Ugró-völgy lett az út neve (érdekes módon más-más térkép máshonnan kezdi az Ugró-völgy elnevezést használni). Ami viszont egyértelmű, hogy a hatalmas sziklákkal tarkított út nagyon szép volt, és az is kedvező volt, hogy az éppen-fagy következtében sár sem volt. Így értünk a Strázsa-hegy hófehér sziklájához. Bár tulajdonképpen enni álltunk meg, mégis szinte mindenkit kapaszkodásra csábított a meredek sziklaoldal. Nagyos is megérte felmenni, mert pompás körpanoráma nyílt a kopár sziklatetőről. Innen már csak másfél kilométer volt hátra a múzeumig, ahol parkoltunk. Az út 13 km hosszú volt, 335 m szintkülönbséggel.