Hétvégén a Nyugati-Mátrába mentünk volna vonattal, de menetrend-változás miatt azt el kellett halasztanunk. Helyette a decemberi túrát hoztuk előre. Ragyogó időben vendégeinkkel együtt 32-en voltunk, 15 km-t gyalogoltunk 219/280 méter szintkülönbséggel.

Közelben túráztunk, ezért nem kellett korán kelnünk. 9 óra előtt találkoztunk a máriabesnyői vasútállomáson. A Hatvan felől érkező vonatra pár percet várni kellett. A piros háromszög jelzésen indultunk. A házakat elhagyva kis bujkálással megtaláltuk a tovavezető jelzést. Át kellett kelnünk egy vadkerítés létráján. Ezután kellemetlenül érintett, hogy a vasúttal párhuzamos út kerítéskapuját lelakatolva találtuk. Pedig arra terveztem az utat. Újratervezés következett, melynek végén elkezdtünk kapaszkodni a jelzett úton. Igazi őszi hangulatú erdőben 100 méter emelkedőt kellett leküzdenünk, hogy felérjünk a Juharosra. Már éppen pihenőhelynek való helyet kerestem, mikor jött a futár, hogy „az újak éhesek”. Ez meggyorsította a folyamatot és hamarosan letelepedtünk. Reggeli után leereszkedtünk a Juharosról, majd áttértünk a kék jelzésre.

Elhaladtunk az Erzsébet-pihenő, majd a térkép szerinti Szkíta halomsírok mellett – melyet őszintén szólva még sohasem sikerült beazonosítanom. Egy újabb kerítésen átvezető létra következett. Éles szemű túratársaink kibökték, hogy egy kerítés mellé felhalmozott farakáson át a létrázást ki lehet hagyni. Péter szerint a Valkói erdészet éles-, és előrelátása miatt van ez így, hogy a biciklisek is át tudjanak kelni a kerítésen. Egyszer még megálltunk egy pihenőre.

Áttértünk a zöld sáv jelzésre, majd egy lejtmenet végén ezt is elhagytuk, és máris a Nagy-völgyben jártunk. A völgy első felében rengeteg kecskerágó színesítette a tájat. Később szántóföldek is jöttek, így értünk el előbb ismét az elhagyott kék jelzést, majd Bag határát. A központban kicsit vaciláltunk, hogy el tudjuk-e még érni a vonatot, vagy sem? Nem sok esély volt rá, de elindultunk, hátha késik. De persze most nem késett! Majd’ egy órát kellett várni a következőre, még szerencse, hogy a közelben finom lángost találtunk.

 

Őszi négynapos túránkon a címben szereplő helyeken jártunk. Napsütéses szép időnk volt, esőt egy szemet se kaptunk. 21 fő élvezhette az őszbe forduló természet szépségét.09.27. csütörtök

Reggel 6 órakor kezdtünk bele túratársaink begyűjtésébe Mogyoródról, Isaszegről, Gödöllőről, Valkóról, Zsámbokról, Turáról. A Szőlőskert pihenőben találkoztunk, majd onnan utaztunk tovább a Nagyvisnyó mellett szálláshelyünkre, a Boróka-táborba. Kipakoltunk, aki éhes volt reggelizett, majd ismét kocsiba szálltunk, és felmentünk Bánkútra. Innen kezdtünk gyalogolni.

A piros jelzésen indultunk Csipkéskút irányába. Szép látvány volt a hatalmas bükkfák között átsütő napfény. A Csipkéskúti víznyelő-barlangnál megálltunk, és a bátrabbak közelebbről is megnézték azt. Továbbmenve elértük az Állami Ménesgazdaság telepét, aztán egy helyen elbeszélgettem egy igen jól álcázott piros jelzést, így továbbmentünk 350 méterrel a S jelzés felé. Később kiderült, hogy ez nevezetes hellyé lépett előre. A Kis-Csipkésre felkapaszkodva megálltunk pihenni, ekkor derült ki, hogy nejemet elhagytuk valahol. T. Mari is keresésére indult egy darabig, aztán ő visszament a többiekhez, én pedig tovább kerestem. Térerő nem volt, legfeljebb időnként foszlányokban, így a telefon nem segített. Elgyalogoltam Jávorkútra, ott érdeklődtem a turistáktól. erdészektől, végül a Jávorkút panzió vezetékes telefonját használva meg tudtam fejteni egy beérkezett üzenetet, miszerint melyik az a kőház, mely mellett van a nejem. A P-on visszamenve végül találkozhattunk. Kiderült, hogy ahol túlmentünk, ott maradt le. Mi már nem mentünk a többiek után, hanem kis ebéd után mindjárt Bánkútra gyalogoltunk.

Kis-Csipkésről a többiek több jelzésváltással Nagy-mezőn keresztül haladtak. Közben olyan szépen sütött a nap (meg úgy gondolták, hogy úgyis várni kell ránk), hogy egy kis heverészést is beiktattak a túrába. Nem sokkal utánunk érkeztek Bánkútra. 12,5, illetve 11,5 km volt a táv, 400 m körüli szintemelkedéssel.

Vacsora a szálláshelyünkön volt, mint ahogy a további napokon is (a reggelivel együtt).

09.28. péntek

Reggeli után Upponyba autóztunk. A Csernely-pataknál parkoltunk, majd egy közös kép elkészülte után először a K jelzésen indultunk. Elhagyva az OKT új nyomvonalát, mi a régin kapaszkodtunk fel a Szilas-tető nyergére. Itt irányt váltva jutottunk el a Háromkő-bérci vadásztanyához. Innen két kilométer távolságra van a környék leglátványosabb része, a Damása-szurdok. Elég meredek úton lehet a szurdok aljára lejutni – nem is vállalta be mindenki -, de lenn gyönyörű mohás sziklaalakzatok, barlangszerű hasadékok, meredek sziklafal látványa várt ránk. Miután bejártuk a szakadék alját, kikapaszkodtunk és megebédeltünk.

Visszagyalogoltunk a vadásztanyához, onnan hamarosan megint a K jelzésre értünk. A Három-kő-bércről két sziklaperemről is pompás kilátás nyílt az Upponyi-hegységre és a Bükkre. Ismét faképnél hagytuk a kéket, és a K háromszög jelzésen felértünk a Katica-tetőre. Innen, és a közeli keresztről pedig a Lázbérci-víztárolóra láttunk rá. A tetőről való lejövetel embert-próbálóan meredek volt, minden lépést meg kellett gondolni. Jó, hogy mindig akadt segítő kéz, jó tanács a már kipróbált szakasz bejárási lehetőségéről. Miután mindenki szerencsésen leérkezett (14 km-t tettünk meg 500 méter szintkülönbséggel), kocsiba ültünk és visszamentünk a táborba.

Vacsora után még sokáig együtt maradtunk, beszélgettünk, borozgattunk.

09.29. szombat

Ezen a napon túránk közvetlenül a szálláshelyünkről indult. A Bán-patak völgyében enyhén emelkedő erdőgazdasági úton haladtunk. Négy kilométer megtétele után egy hajtűkanyar következett, ahonnan tovább emelkedett az út. Így értünk a Zobó-hegyese közelébe. Itt tartottunk egy pihenőt. Továbbiakban időnként nagyon szép kilátás nyílt a Bükkre, azon belül is a dédesi Vár-hegyre. Az út Ω-szerűen körbejárja a Zobó-hegyese 575 m magas csúcsát.  Újabb éles kanyar után északi irányba fordultunk. Mikor elhagytuk a makadámutat, kis kitérőt tettünk egy farakásos ebédlőhely felé. Ebéd után hamarosan leereszkedtünk a Taró-patak völgyébe. Eleinte nagyon jól járható volt, később viszont erősen elgazosodott, szederindákban botladoztunk Pedig egész nap jelzetlen utakon haladtunk, és - ezt a kis szakaszt leszámítva – az végig kényelmesen járható volt. 250 méteres országúti szakasz után már a táborhoz vezető útra értünk. A táv ezen a napon 14 km volt, 340 m szintemelkedéssel. Páran (T. Mari, Ica, Olgi, Robi) még olyan jó erőben voltak, hogy még felgyalogoltak a dédesi várromhoz is. Esténk hasonlóan zajlott, mint előző nap.

09.30. vasárnap

Reggeli után összepakoltunk és indultunk Bélapátfalvára. Az apátság melletti parkolóban tettük le a kocsikat. A Bél-kő-tanösvényen indultunk felfelé, eleinte aszfaltozott úton majd annak egy kanyarját levágva a János-hegyhez értünk. Következő megállónk a Palabánya volt. Itt is körbevezet a tanösvény, van egy esőbeálló. Az ismertető tábla alapján megkerestük a 20 m magas ejtőaknát is.  A következő hajtűkanyar után elhagytuk a tanösvényt, és áttértünk a zöld jelzésre, közben az út egy pontjáról oldalról lehetett a Bél-kőre rálátni, a messzeségben pedig ott volt a Heves-Borsodi-dombság. A Z és P jelzés találkozásánál van a Homonna-tisztás, azon pedig pihenőpad és német katonasír. Később a Fűzfás-patak előtt még megálltunk ebédelni. Ezután az OKT-n értünk vissza az apátsághoz. 13 km-t tettünk meg 485 m szintemelkedéssel. Pár ember kivételével – akik a közelmúltban látták az apátságot és a kolostor romjait – mindenki megnézte azt. Hazafelé már ki-ki a maga választott úton haladt.

 

13-an túráztunk a Bihar-hegységben, majd kilencen még Torockó környékén is. Az útról 2019.01.19-én tartok képes beszámolót, most csak vázlatosan írok minderről. Büszkeséggel mondom, hogy - a kisebb utakat leszámítva - mindazok, akik minden túrán részt vettek, minden alternatív lehetőséget kihasználtak - összesen 2722 méter szintemelkedést küzdöttek le.

09.03. hétfő

Reggel 6 órai indulással ottani idő szerint 1 órára értünk a Csodavár-panzióba. Elfoglaltuk szobáinkat és indultunk túrázni. Csodavár nevezetű sziklalabirintusba mentünk, belekóstolva a bihari utak változatosságába, nehézségébe. Az út 6,5 km hosszú volt 311 m emelkedővel.



09.04. kedd



Reggeli után kis ideig ugyanazon úton haladtunk, mint előző nap, aztán felkapaszkodtunk a Porcika-zsombolyhoz. Innen utunk a Galbina-szirtre (gyönyörű kilátás), az Eszkimó-jégbarlanghoz, majd a Fekete-barlanghoz és tóhoz vezetett. Ezt követően a Bársza-jégbarlanghoz gyalogoltunk. Hazafelé menet megálltunk Glávoj-réten és jutalmul megittunk egy sört.

Táv: 14 km, szintkülönbség 569 m.



09.05. szerda



Kocsival a Szamos-bazár közelébe utaztunk, ahonnan elkezdtünk gyalogolni. Láttunk ugyan táblát a fakidőlésekről, de miután dátum nem volt rajta, úgy gondoltuk, már helyrehozták a vihar okozta kárt. A csapat egyik fele az Aragyásza–barlangon keresztül folytatta útját, mások a barlang felett jöttek. A barlang után küzdöttünk egy darabig a kidőlt fákon való átjutáson, aztán feladtuk és visszafordultunk. Így a teljes körút helyett csak 5 km-t tettünk meg 226 m emelkedővel. A szállásunkról délután még elmentünk a Hamlet-barlanghoz, azt követően pedig egy térképen szereplő kilátóhelyet kerestünk, de hiába.



09.06. csütörtök



Beszűrődő fényektől gyönyörű erdei úton indultunk. Utunk során érintettük a Fekete- és az Iker-zsombolyt. A Medve-völgy után Pádis felé indultunk, majd Ponor-vízkelethez értünk. A Ponor-réten – egyhetes utunk során most az egyszer – egy tízperces esőt kaptunk. Látványos volt, ahogy a víznyelőben eltűnik a Ponor-patak. Innen már csak a szállásunkra mentünk. A táv 12,5 km volt 477 m szintemelkedéssel.

A túra végén négyen elindultak hazafelé, kilencen pedig Torockóra autóztunk.



09.07. péntek



Kocsival először a Tordai-hasadékhoz utaztunk. Itt végigjártuk a hasadékot, majd a hasadék felett tornyosuló másik úton mentünk vissza a parkolóba. A túratáv 6 km, a szintkülönbség 375 m volt. Ezután a Tordára utaztunk, ahol megnéztük a Sóbányát. Igen látványos volt.



09.08. szombat



Reggeli után túrázni indultunk közvetlenül a szállásunkról. A házakat elhagyva folyamatosan emelkedett az út. A Nagy-árkon mentünk fel a hegyre. Mikor felértünk, előbb elmentünk a hegység második legmagasabb csúcsára, a Vársziklára. Onnan visszatérve a Székelykő-csúcsára (1119 m) kapaszkodtunk fel. Innen már csak lefelé mentünk, de ez néha nehezebb volt a fel-menetnél. A hegy aljától jelzetlen úton tértünk vissza Torockóra.

Táv: 11,5 km, szintkülönbség 764 m.



09.09. vasárnap



A hosszú utazás mellett egy programunk volt, felkerestük a szkerisórai jégbarlangot. A barlangba (amelyben 26 m vastag jég áll, ez 75.000 köbmétert jelent) egy 50 m mély kürtőn át lehet bejutni. A Nagyterem után a jégtemplomba jutunk, melyet látványosan kivilágítottak. Hazafelé jól haladtunk, de Hatvan után beleszaladtunk egy dugóba.

                       

 

Első (és valószínűleg egyben utolsó)  olyan négynapos túrát tartottunk, ahol felváltva voltak a gyalogtúrák és az egyéb látnivalókat kínáló programok. 5 kocsival 24-en voltunk, kellemes időt fogtunk ki.

06.14. csütörtök

A kocsik miután különböző helységekben felvették utasaikat, az M7-es tárnoki pihenőhelyénél találkoztak. Kölcsönös üdvözlések, kávé elfogyasztása után indultunk tovább. Úgy terveztük, hogy az autópálya egy pihenőhelyén megreggelizünk, de a csepergő eső miatt arra kényszerültünk, hogy egyenesen a szállásunkra hajtsunk. Ez kb. 10 órakor meg is történt. Nagyon jó szállásunk volt a szécsiszigeti Andrássy-Szapáry kastélyban. Elfoglaltuk szobáinkat, reggeliztünk, aztán meghallgattuk Bernadett ismertetőjét a faluról és a kastélyról.

Már dél lett, mire elindultunk túránkra. A faluban elhaladtunk a bivalyrezervátum és a malom mellett, átmentünk a megduzzadt Kerka hídján. Az aszfaltút után szőlők, présházak közé értünk, és az út is elkezdett emelkedni. A tormaföldei szőlők felé haladtunk szép erdei úton. Az előző napokban sok eső esett, ezért nagy víztócsákat kellett kerülgetnünk. Előbb egy lejtmenet, majd ezt követően egy emelkedő tetején felértünk a Háromszenteki-kápolnához. A kisméretű kápolna mellett szőlőfeldolgozó eszközöket állítottak ki, és volt egy szépen megépített pihenő is. Ha már ott volt, kicsit megpihentünk. Takaros présházak mellett vezetett az utunk. Következő megállónk a XIII. századból való Mároki-kápolna volt. Sikerült belülről is megnézni, mert Bernadett elkérte a kulcsát nekünk a szomszédos iklódbördöcei önkormányzattól. Innen már lejtett az út Szécsisziget felé. Mire visszaértünk a kastélyhoz 15,5 km-t tettünk meg 396 méter szintemelkedéssel. Félpanziós ellátást Pákáról rendeltem, úgyhogy visszaérkezésünk után nemsokára vacsorához ülhettünk. Utána még beszélgettünk, sütiztünk, borozgattunk-sörözgettünk.

06.15. péntek

Reggeli után kocsival 9 órakor indultunk Szlovéniába, mert 10 órára foglaltam időpontot a dobronaki Óceán Trópusi kertbe. Itt van Európa legnagyobb termálvízzel fűtött orchidea termelő üzeme. Magyar nyelvű vezetéssel bejártuk az egzotikus növényektől hemzsegő bemutatótermeket. Az eladótérben vásárolni is lehetett, a belépőjegy árának felét beszámították. Ezt követően a közeli Bakónaki-tóhoz autóztunk. A szép fekvésű tó mellett ez az energiát sugárzó pontok miatt nevezetes – már annak, aki hisz ilyen dolgokban. Következő állomásunk Lendva volt, ahol megnéztük a Szt. Katalin templomot, felsétáltunk a várhoz, onnan lejőve pedig a zsinagógát és a Makovecz-tervezte Színház- és Hangversenytermet jártuk be. A napi látogatóprogramok betetőzéseképpen felmentünk kocsival a szőlőhegyen lévő különös alakú Vinarium toronyhoz. Az 53,5 méter magas toronyba vagy 240 lépcsőfokon, vagy lifttel lehet felmenni. Fentről csodálatosan szép a kilátás, elhelyezése folytán négy országba lehet bekukkantani.

Visszatérve Magyarországra, azon belül a kastélyszállásra, megint ízes zalai ételek vártank ránk. Vacsora után Jani gitárkísérete mellett énekelgettünk, jól éreztük magunkat.

06.16. szombat

Ez a nap megint a túráé volt. Reggeliztünk, majd kocsival Gosztolára mentünk. A kocsikat leparkolva előbb aszfaltúton indultunk nyugat felé. A Liponyak-patak után hamarosan balra fordultunk és a Ledvadedesi-víztároló mellé értünk. Fényképezgetések után továbbindultunk. A falu után szép bükkerdőben haladtunk, majd megint aszfaltozott útra értünk. Azon is tovább emelkedett az út. Mikor letértünk róla, hamarosan felértünk a Nagy-Tenkére. Van ott egy geodéziai torony sok antennával, de sajnos nem lehetett felmenni rá. Művelt szőlők után megint erdőbe értünk. Egy tarvágás miatt sokat kellett keresgélni az utat, miközben a szeder és egyéb szúrós növények jól összekaszaboltak. Utóbb derült ki, hogy már felfestették az új útvonalat, de az az általunk használt navigációs térképeken nem szerepelt. Elértünk a Bakarend nevezetű szőlőkhöz, présházakhoz, aztán egy nyiladékon megebédeltünk. Az út végéig várt még ránk egy erdőirtás okozta susnyás. Mikor visszaértünk a kocsikhoz (eddig 11,6 km-t tettünk meg 337 m-es szintemelkedéssel), Budafapusztára, az arborétumhoz utaztunk. Szép fák, bokrok között sétáltunk, voltunk a vendégháznál és a játszótérnél, felkerestük az alsó- és felső tavat is. Láttunk még el nem virágzott rododendront is. Mikor visszaértünk Szécsiszigetre, elmentünk a vízimalmot megnézni idegenvezetéssel. Közben szóltak, hogy Kati néni vár a templomban. Átmentünk oda is, ahol tényleg nagy élmény volt Kati nénit hallgatni, miközben bemutatta a templomot és a sekrestyét. Szállásunkon már vártak ránk a vacsorával. Utána megint zenés estet tartottunk.

06.17. vasárnap

Reggeliztünk, összepakoltunk, kifizettük tartozásainkat és kocsival hazafelé, de nem haza indultunk. Első megállónk Somogyvár volt. A Látogatóközpontnál álltunk meg, de végül továbbmentünk az I. László által alapított bencés monostorhoz. Mindenkinek tetszett a nagy kiterjedésű monostor, a rekonstruált kerengőrészlet, a sok levendula lepkék százaival. A méretek érzékelhetőbbek lettek a kilátó megépítésével.

Mikor innen továbbmentünk Somogyvámosra, mindenki eldönthette, hogy mit akar megnézni: a Krisna-völgyet, vagy pedig a Pusztatemplomot. Természetesen az előbbire sokkal több jelentkező volt, mert aki még nem látta, annak mindenképp érdemes volt megnéznie. Öten egy rövid 4 kilométeres úttal megjártuk a templomhoz vezető utat oda-vissza. Ezután a Krisna-völgy bejáratánál megvártuk a többieket.

Még egy programunk volt hátra, ez pedig a dégi Festetics-kastély meglátogatása. Útközben történt egy kis affér. Mindigokos utastársunk viszályt próbált szítani köztünk egy benzinkút-keresési akció végén. Szerencsére ez csak részben sikerült neki. A Dég határában lévő Festetics-kastély felújítás miatt június elejétől sajnos belülről nem látogatható, de az épület körbejárása, az angolpark, a tó, a Holland-ház megtekintése miatt mégis érdemes volt odautazni. Hazafelé - egy M7-esen kialakult 8 kilométeres dugó miatt - a tervezettől eltérő úton jöttünk.