Március első túráján a Visegrádi-hegységben voltunk. Az ígért jó időnek is köszönhetően sokan – 43-an – vágtunk neki az útnak. 12,3 km-es utunkon felfelé 173 métert kapaszkodtunk, lefelé pedig 631 métert ereszkedtünk.

Túránk kiindulási pontjára, a Két-bükkfa-nyeregre busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász útvonalon. Fél kilencre már ott is voltunk. A zöld jelzésen indultunk. Meglepő módon a parkolóban és az út elején még kevés havat is láttunk. Miután kereszteztük az esztergomi országutat, ráláttunk a Dobogókő környékére, csakúgy, mint később az Alsó-ecset-hegyről is. Körülbelül 1 km-re jártunk az aszfaltúttól, mikor vendégünk, Márti az avaron megcsúszott, és meghúzta a bokáját. Bár F. Pista elsősegélynyújtása sikeresnek látszott, Márti mégsem tudta vállalni a további utat. Kupaktanács végén B. Tündével és két erős fiúval (K. Jani és Nagy B.) visszafordult az országút irányába. Közben telefonon kértem a buszsofőrünket, hogy Pilismarótról forduljon vissza, és vegye fel a két lányt. Ez sikerült is, miközben Margit mindvégig tartotta velük a kapcsolatot telefonon. Mi még egy darabig szép lassan haladtunk, aztán a Suller-hegy után lévő pihenőhelynél bevártuk a segítő fiukat. Ez azért eltartott egy jó ideig.

Mikor már mind együtt voltunk, továbbindultunk. Az első emelkedő itt kezdődött, miközben felkapaszkodtunk az Alsó-ecset-hegyre. Közben becsatlakozott a piros jelzés is, melyen immár utunk végpontjáig haladtunk. Fentről ráláttunk Pilisszentlélekre. Rövid lejtő, majd még egy emelkedő után felértünk a Hirsch-oromra. Elolvastuk az obeliszk két oldalán lévő feliratokat, megcsodáltuk a szép kilátást. A Visegrádi-hegységen túl a Börzsönyt is láttuk.

Továbbindulva eleinte meglehetősen lejtett az út, későbbiekben pedig alig. Elértük a Somos-árkot. Innen kezdve hol közvetlenül a patak mellett, hol kicsit távolabb mentünk attól, de mindvégig a völgyben maradtunk. Elhaladtunk az Aranka-forrás mellett, majd a Miklós-deák-völgyi tavakhoz értünk. Ezt a tórendszert 2012 és 2015. ökológiai szempontok figyelembe vételével újították fel. A padoknál, asztaloknál elemózsiáztunk. Ennek végeztével tovább indultunk. Elhaladtunk a Millenniumi emlékoszlop mellett, majd kb. 2 km megtétele után beértünk Pilismarótra. Itt várt ránk a buszunk.

 

Újév-köszöntő túránk ezúttal igazi téli viszonyok között, szakadó hóesésben zajlott le. Harminchárman voltunk, 11 km-t gyalogoltunk 298/227 méteres szintkülönbséggel.

Gödöllő-vasútállomáson találkoztunk 9 óra után pár perccel. Ide ki gyalog, ki kocsival, vonattal, HÉV-vel érkezett. Újévi jókívánságok és üdvözlések után indultunk az Alsó-parkon keresztül. A kastély után az Erzsébet-parkba érkeztünk. A négyes krimi hársakból álló fasor végén lévő Erzsébet-szobornál összeálltunk egy csoportképre, majd továbbindultunk. Adri és Viki kihasználva a lehetőséget leszánkózott a sziklacsoport dombjáról. A filmes állatkertben éppen etették a vadakat, így nagyszámú őzet és szarvast láthattunk. Felkapaszkodtunk az M31-es felüljárójára, majd a túloldalon az elegesedett úton lecsúszkáltunk.

Balra fordulva elértük Gödöllő híres szánkópályáját, a Nyaktörőt. Páran erről is lecsúsztak gyerek hócsúszkán. Hosszú, egyenes nyiladékon haladva átkeltünk a HÉV-síneken. A Mogyoród felé vezető aszfaltút előtt mindenkit bevártunk, majd átkecmeregtünk a jó magas kerékvetőn. Ismét szép erdőben folytattuk utunkat, felkapaszkodva utunk legmagasabb pontjára, a 325 m-es Szár-hegyre.

Itt tartottuk meg szokásos nagy újévi traktánkat sok-sok finom süteménnyel, forralt borral, pezsgővel. Vannak itt padok is, de a szakadó hóesésben csak az esőbeállóban lévő asztalra tudtuk kitenni az ételeket, italokat. Jóízű falatozás, iddogálás után indulnunk kellett, mert mozgás hiányában fázni kezdtünk. A pihenőnél van a Bozótmíves-tanösvény nagy ismertető táblája is. Most már javarészt lefelé mentük, így értünk ki a mogyoródi HÉV-állomásra. Innen pedig ki Pest, ki Gödöllő felé utazott.

 

Hétvégén a Nyugati-Mátrába mentünk volna vonattal, de menetrend-változás miatt azt el kellett halasztanunk. Helyette a decemberi túrát hoztuk előre. Ragyogó időben vendégeinkkel együtt 32-en voltunk, 15 km-t gyalogoltunk 219/280 méter szintkülönbséggel.

Közelben túráztunk, ezért nem kellett korán kelnünk. 9 óra előtt találkoztunk a máriabesnyői vasútállomáson. A Hatvan felől érkező vonatra pár percet várni kellett. A piros háromszög jelzésen indultunk. A házakat elhagyva kis bujkálással megtaláltuk a tovavezető jelzést. Át kellett kelnünk egy vadkerítés létráján. Ezután kellemetlenül érintett, hogy a vasúttal párhuzamos út kerítéskapuját lelakatolva találtuk. Pedig arra terveztem az utat. Újratervezés következett, melynek végén elkezdtünk kapaszkodni a jelzett úton. Igazi őszi hangulatú erdőben 100 méter emelkedőt kellett leküzdenünk, hogy felérjünk a Juharosra. Már éppen pihenőhelynek való helyet kerestem, mikor jött a futár, hogy „az újak éhesek”. Ez meggyorsította a folyamatot és hamarosan letelepedtünk. Reggeli után leereszkedtünk a Juharosról, majd áttértünk a kék jelzésre.

Elhaladtunk az Erzsébet-pihenő, majd a térkép szerinti Szkíta halomsírok mellett – melyet őszintén szólva még sohasem sikerült beazonosítanom. Egy újabb kerítésen átvezető létra következett. Éles szemű túratársaink kibökték, hogy egy kerítés mellé felhalmozott farakáson át a létrázást ki lehet hagyni. Péter szerint a Valkói erdészet éles-, és előrelátása miatt van ez így, hogy a biciklisek is át tudjanak kelni a kerítésen. Egyszer még megálltunk egy pihenőre.

Áttértünk a zöld sáv jelzésre, majd egy lejtmenet végén ezt is elhagytuk, és máris a Nagy-völgyben jártunk. A völgy első felében rengeteg kecskerágó színesítette a tájat. Később szántóföldek is jöttek, így értünk el előbb ismét az elhagyott kék jelzést, majd Bag határát. A központban kicsit vaciláltunk, hogy el tudjuk-e még érni a vonatot, vagy sem? Nem sok esély volt rá, de elindultunk, hátha késik. De persze most nem késett! Majd’ egy órát kellett várni a következőre, még szerencse, hogy a közelben finom lángost találtunk.

 

Őszi négynapos túránkon a címben szereplő helyeken jártunk. Napsütéses szép időnk volt, esőt egy szemet se kaptunk. 21 fő élvezhette az őszbe forduló természet szépségét.09.27. csütörtök

Reggel 6 órakor kezdtünk bele túratársaink begyűjtésébe Mogyoródról, Isaszegről, Gödöllőről, Valkóról, Zsámbokról, Turáról. A Szőlőskert pihenőben találkoztunk, majd onnan utaztunk tovább a Nagyvisnyó mellett szálláshelyünkre, a Boróka-táborba. Kipakoltunk, aki éhes volt reggelizett, majd ismét kocsiba szálltunk, és felmentünk Bánkútra. Innen kezdtünk gyalogolni.

A piros jelzésen indultunk Csipkéskút irányába. Szép látvány volt a hatalmas bükkfák között átsütő napfény. A Csipkéskúti víznyelő-barlangnál megálltunk, és a bátrabbak közelebbről is megnézték azt. Továbbmenve elértük az Állami Ménesgazdaság telepét, aztán egy helyen elbeszélgettem egy igen jól álcázott piros jelzést, így továbbmentünk 350 méterrel a S jelzés felé. Később kiderült, hogy ez nevezetes hellyé lépett előre. A Kis-Csipkésre felkapaszkodva megálltunk pihenni, ekkor derült ki, hogy nejemet elhagytuk valahol. T. Mari is keresésére indult egy darabig, aztán ő visszament a többiekhez, én pedig tovább kerestem. Térerő nem volt, legfeljebb időnként foszlányokban, így a telefon nem segített. Elgyalogoltam Jávorkútra, ott érdeklődtem a turistáktól. erdészektől, végül a Jávorkút panzió vezetékes telefonját használva meg tudtam fejteni egy beérkezett üzenetet, miszerint melyik az a kőház, mely mellett van a nejem. A P-on visszamenve végül találkozhattunk. Kiderült, hogy ahol túlmentünk, ott maradt le. Mi már nem mentünk a többiek után, hanem kis ebéd után mindjárt Bánkútra gyalogoltunk.

Kis-Csipkésről a többiek több jelzésváltással Nagy-mezőn keresztül haladtak. Közben olyan szépen sütött a nap (meg úgy gondolták, hogy úgyis várni kell ránk), hogy egy kis heverészést is beiktattak a túrába. Nem sokkal utánunk érkeztek Bánkútra. 12,5, illetve 11,5 km volt a táv, 400 m körüli szintemelkedéssel.

Vacsora a szálláshelyünkön volt, mint ahogy a további napokon is (a reggelivel együtt).

09.28. péntek

Reggeli után Upponyba autóztunk. A Csernely-pataknál parkoltunk, majd egy közös kép elkészülte után először a K jelzésen indultunk. Elhagyva az OKT új nyomvonalát, mi a régin kapaszkodtunk fel a Szilas-tető nyergére. Itt irányt váltva jutottunk el a Háromkő-bérci vadásztanyához. Innen két kilométer távolságra van a környék leglátványosabb része, a Damása-szurdok. Elég meredek úton lehet a szurdok aljára lejutni – nem is vállalta be mindenki -, de lenn gyönyörű mohás sziklaalakzatok, barlangszerű hasadékok, meredek sziklafal látványa várt ránk. Miután bejártuk a szakadék alját, kikapaszkodtunk és megebédeltünk.

Visszagyalogoltunk a vadásztanyához, onnan hamarosan megint a K jelzésre értünk. A Három-kő-bércről két sziklaperemről is pompás kilátás nyílt az Upponyi-hegységre és a Bükkre. Ismét faképnél hagytuk a kéket, és a K háromszög jelzésen felértünk a Katica-tetőre. Innen, és a közeli keresztről pedig a Lázbérci-víztárolóra láttunk rá. A tetőről való lejövetel embert-próbálóan meredek volt, minden lépést meg kellett gondolni. Jó, hogy mindig akadt segítő kéz, jó tanács a már kipróbált szakasz bejárási lehetőségéről. Miután mindenki szerencsésen leérkezett (14 km-t tettünk meg 500 méter szintkülönbséggel), kocsiba ültünk és visszamentünk a táborba.

Vacsora után még sokáig együtt maradtunk, beszélgettünk, borozgattunk.

09.29. szombat

Ezen a napon túránk közvetlenül a szálláshelyünkről indult. A Bán-patak völgyében enyhén emelkedő erdőgazdasági úton haladtunk. Négy kilométer megtétele után egy hajtűkanyar következett, ahonnan tovább emelkedett az út. Így értünk a Zobó-hegyese közelébe. Itt tartottunk egy pihenőt. Továbbiakban időnként nagyon szép kilátás nyílt a Bükkre, azon belül is a dédesi Vár-hegyre. Az út Ω-szerűen körbejárja a Zobó-hegyese 575 m magas csúcsát.  Újabb éles kanyar után északi irányba fordultunk. Mikor elhagytuk a makadámutat, kis kitérőt tettünk egy farakásos ebédlőhely felé. Ebéd után hamarosan leereszkedtünk a Taró-patak völgyébe. Eleinte nagyon jól járható volt, később viszont erősen elgazosodott, szederindákban botladoztunk Pedig egész nap jelzetlen utakon haladtunk, és - ezt a kis szakaszt leszámítva – az végig kényelmesen járható volt. 250 méteres országúti szakasz után már a táborhoz vezető útra értünk. A táv ezen a napon 14 km volt, 340 m szintemelkedéssel. Páran (T. Mari, Ica, Olgi, Robi) még olyan jó erőben voltak, hogy még felgyalogoltak a dédesi várromhoz is. Esténk hasonlóan zajlott, mint előző nap.

09.30. vasárnap

Reggeli után összepakoltunk és indultunk Bélapátfalvára. Az apátság melletti parkolóban tettük le a kocsikat. A Bél-kő-tanösvényen indultunk felfelé, eleinte aszfaltozott úton majd annak egy kanyarját levágva a János-hegyhez értünk. Következő megállónk a Palabánya volt. Itt is körbevezet a tanösvény, van egy esőbeálló. Az ismertető tábla alapján megkerestük a 20 m magas ejtőaknát is.  A következő hajtűkanyar után elhagytuk a tanösvényt, és áttértünk a zöld jelzésre, közben az út egy pontjáról oldalról lehetett a Bél-kőre rálátni, a messzeségben pedig ott volt a Heves-Borsodi-dombság. A Z és P jelzés találkozásánál van a Homonna-tisztás, azon pedig pihenőpad és német katonasír. Később a Fűzfás-patak előtt még megálltunk ebédelni. Ezután az OKT-n értünk vissza az apátsághoz. 13 km-t tettünk meg 485 m szintemelkedéssel. Pár ember kivételével – akik a közelmúltban látták az apátságot és a kolostor romjait – mindenki megnézte azt. Hazafelé már ki-ki a maga választott úton haladt.