Pilisszentlászló környéke

Címkék

Szombaton a Visegrádi-hegységben tettünk egy körtúrát Pilisszentlászlótól. Most is volt egy rövidebb, és egy hosszabb változat, tetejébe a hosszabb a beígértnél is izmosabbra sikeredett (16,5 km, 610 m szintkülönbség).

A szokásos időben indultunk az Isaszeg – Gödöllő – Mogyoród - Budakalász - Pilisszentlászló útvonalon. Fél kilencre már oda is értünk. Az OKT útvonalán együtt indultunk, de 200 méter után, már külön utakon jártunk. A nehezebb útra vállalkozók a P+ jelzésen először a Tüskés-hegyre kapaszkodtak fel. A korábbi esőktől novemberi ködre emlékeztető párás volt a levegő. Ennek ellenére nagyon szép volt az üdezöld erdő. A következő hegy már magasabb volt, ennek neve a bizarr Akasztó-hegy volt. Itt közben kis ideig esett az eső, de szerencsére nem intenzíven. Lefelé menet egy erdészeti utat kereszteztünk, előtte és utána elég meredek volt az út. Egy látványos völgy (Király-völgy) mellé értünk, melyet később kereszteznünk kellett. A völgytalpra való leereszkedést és a kikapaszkodást lépcsők segítették. Hamarosan a szépen megépített Király-kúthoz jutottunk (víz alig csurgott belőle), ahol meg is pihentünk. Ezután történt meg a baj: a telefonomról valahogyan eltűnt az előre megtervezett út, én pedig magabiztosan indultam egyenesen tovább  - holott balra kellett volna fordulnunk. Mikor már elég sokat emelkedtünk az Öreg-vágás felé, gyanús lett a dolog, de onnan már nem lett volna érdemes visszafordulni. Ezúttal kérek bocsánatot azoktól, akiket a többletkilométerek (4 km) nagyon kifárasztottak. Mindenesetre szép, változatos úton haladtunk, az Öreg-vágásra érkezésünkkor magasságban már csak 40 m-rel voltunk Dobogókő alatt. Ezután a Sikárosi farakodónál megebédeltünk, majd egy nagyon kényelmes 3 km-es út következett, miközben a Bűkkös-patak mellé értünk. Itt volt a Lenkó-emlékmű, a Kárpát-forrás, a patak „halszálkás” hídja. Az utolsó két kilométeren még egy emelkedő várt ránk, a mély Öreg-nyílás völgy mellett értünk fel a tetőre, és egyúttal vissza a buszunkhoz.

A rövidebb utat választók az Országos Kéktúra útvonalát követve értek le a Bükkös-patakhoz, azon a Lenkó-emlékműig mentek, majd ugyanezen az úton vissza a kiindulási pontunkhoz. Ez az út 7 km hosszú volt 135 m szintkülönbséggel.

 

Pilisszentlászlói indulás
Párás Tüskés-hegy
Így is szép az erdő!
Akasztó-hegyen
Király-völgy
A völgy egy oldalága
Király-kút
Király-kunyhó
Sárga gyűszűvirág
Ereszkedő az Öreg-vágásról
Sikárosi-rét
Lenkó-emlékmű
Kárpát-forrás
Híd a Bükkös-patakon
Bükkös-patak
Az útvonal