Novemberi túránk az ország legmagasabb pontjára vezetett. Végre örvendetesen sokan voltunk, 42-en. Pedig az út elején az idő nem a legkellemesebb volt a ködnek, esőnek „köszönhetően”. A hosszabb táv 12 km–es volt, 372/760 méteres szintkülönbséggel.

7 órai indulással az Isaszeg – Gödöllő útvonalon fél tízre értünk Mátraházára. Innen indult a hosszabb és a legrövidebb út, de ez utóbbit végül senki se választotta. A középtávú túrázók busszal mentek fel Kékestető parkolójába, onnan a túra útvonala megegyezett a hosszabb távéval. Gyenge esőben indultunk, ráadásul még köd is volt. Az OKT útvonalán haladtunk - többek számára meglepően - először lefelé a Somor-patak völgyéig. Innen aztán kezdett húzósan emelkedni az út, egészen Kékestetőig. Itt bevártunk mindenkit, a csúcskőnél megejtette mindenki a kötelező fényképezést. A TV-toronyba/kilátóba abszolút értelmetlen lett volna felmenni, hiszen 100 m-nél messzebbre úgysem lehetett ellátni. Némi didergés után elindultunk lefelé, egy darabig az idevezető OKT-n, majd áttértünk a K▲ jelzésre, amin szinte Mátrafüredig haladtunk. 1,2 km-en meredekebben lejtett az út, de amikor a Csatorna-patak közelébe értünk (itt még nem volt benne víz), enyhülni kezdett. Egyre világosabb lett, már nem kellett az esőtől félnünk. Véletlenül ugyan, de egy szélesebb út elcsábított a jelzett úttól – ezt a hibát hamarosan helyrehoztuk és visszatértünk a patakvölgybe. Nagy örömünkre sok szalamandrát láttunk, ők az út kedvenc fotótémájává váltak. Már megjelentek az első üdülők, mikor az út jobb oldalán egy felduzzasztott kis tavat is láttunk, tetején méregzöld békalencsével (sajnos a fénykép nem adta vissza a valós színeket). Mátrafüred szélén egy erdei játszótér állott, melynek része volt egy vízkerék is – lányaink kis vödrökben szorgalmasan hordták fel a vizet a patakból, hogy mozgásba hozzák a kereket. Mátrafüredre érve páran betértek egy kávéra, aztán hazaindultunk.

 

Bár nem a legideálisabb túraidő volt, mégis több résztvevőre számítottam. 3 vendégünkkel együtt összesen csak húszan voltunk. Két táv között lehetett választani: volt egy 12 km-es és egy 7 km-es.

Busszal utaztunk a Kisinóci-turistaházhoz, 7 órai indulással ¾ kilencre értünk oda. Lekászálódás után az OKT jelzésen indultunk, de a Pokol-völgye patakon való átkelés után rögtön el is hagytuk azt. Kis ideig a patak egy mellékága mellett haladtunk a Z, és a K négyszög jelzésen. Néha ugyan rákezdett az eső, de a párásság és a tócsák inkább az előző napi esőzésnek voltak köszönhetőek. A rövidebb és a hosszabb táv 3,7 km megtétele után vált ketté, még a Tar Péter-hegy előtt.

Az elágazás után a rövidebb táv résztvevői jelzetlen úton dél felé fordultak, és még 30 métert emelkedett az útjuk. Ekkor érték el a Fekete-hegy oldalában futó K+ jelzést. Azon jutottak be Kóspallagra, majd a faluban tett kis kitérő után értek oda, ahonnan a busz indult vissza. Ez a táv 7 km hosszú volt, 167/214 m szintkülönbséggel.

A hosszabb távosok is tovább kapaszkodtak, csak ők a Tar Péter-hegy oldalában. Ezután hosszú lejtő következett, melynek végén majdnem leértünk a királyréti kisvasút Pap-hegyi állomásához. Aztán eljött a lejtős út böjtje, a Pap-hegy oldalában 600 méter alatt 111 métert emelkedett az út. Tovább kapaszkodva 120 m-re lett volna egy kilátóhely, de lemondtunk róla – a nagy párában 20-30 méternél nem lehetett messzebb látni. A hegy oldalában – erősen köves úton – mintegy 50 m-t ereszkedtünk, majd ismét emelkedni kezdett az út Fekete-hegyig, de ez már kényelmes erdei út volt. Közben az út melletti farakásoknál megebédeltünk. Tovább indulva egyre világosabb lett, mi is elértük a K+ jelzést, azon jutottunk be Kóspallagra. A mi utunk11,8 km volt, 464/524 méter szintkülönbséggel.

A képeket Palásti Kati (PK) és Notter Béla készítette.

 

Sajnos csak négyen voltunk ezen a szokottnál nehezebb, de nagyon változatos, szép túrán. Hat napos volt az út, ebből öt napon minden nap túráztunk. Aki minden túrát végigjárt, az 52,1 km-t gyalogolt/mászott 2781 m szintkülönbséggel.

09.06. kedd

7 órakor indultunk Isaszegről hárman, majd Gödöllőn egészült ki a kis csapat. Ipolyságon keresztül egyszer-egyszer megállva fél tizenkettőre értünk a bajmóci várkastélyhoz. Szerencsére egyénileg is végigjárható a múzeumként üzemelő vár. Mi kombinált jegyet vettünk, és a Pálffy- és a Hunyadi-túrát is végigjártuk. Nem véletlen ez Szlovákiai leglátogatottabb várkastélya. A gyönyörű szobákon, termeken, korhű berendezésen túl a Pálffy-körön van 4 emelet mélyen egy tavertin (forrásmészkő) barlang is. Két óra is elmúlt, mikor elindultunk szállásunkra, Rajecfürdőre. Sajnos útközben eleredt az eső. Elfoglaltuk szállásunkat, de az első napi túrát - mely a zsolnalitvai várba vezetett volna -, ki kellett hagynunk. Este besétáltunk Rajecfürdő központjába, ahol vacsoráztunk, és sétáltunk a fürdőhely látványosan megvilágított parkjában.

09.07. szerda

Kocsival Zsolnán át a Szulyói-sziklákhoz utaztunk. A szulyói sziklavilág leglátványosabb útját jártuk be egy tanösvény mentén. 150 méteres emelkedővel jutottunk fel a sziklavilág szimbólumaként ismert Gótikus-kapuhoz. További emelkedővel a Várhoz értünk. Ez olyan nehezen megközelíthető, hogy évszázadok alatt szinte senkinek se volt kedve bevenni. A vár alatti rétnél kis időre különváltunk, Olgival még felmentünk a Štefánikova-kilátóhelyhez. Innen be lehetett látni az egész szulyói medencét, és az északi sziklákhoz is egészen közel jutottunk. Visszaérve a parkolóba kocsival a 17 km-re lévő Manini-hasadékhoz hajtottunk. Ennek a kocsival is végigjárható hasadéknak egy pontjáról igen meredek úton felmentünk egy kilátóhelyre, ahonnan fentről is beláthattunk a hasadékba. Ez az út csupán 1 km hosszú volt, benne 97 m emelkedő (és kimaradt abból az összesítőből, amit tagjainknak küldtem E-mailen). A két út együtt 9,1 km volt, 606 m szinttel.

09.08. csütörtök

Kocsival az öt kilométerre lévő Zbyňov-ba utaztunk, innen tettünk meg egy 11 km-es körutat. Az erdőfoltokat hatalmas legelők vették körül a domboldalon. Mi sokáig az összefüggő erdő és a legelő határán gyalogoltunk az Elveszett-buzogány tanösvény nevezetű, enyhén emelkedő úton. A Buzogány-szikla maga egy geológiai csoda, már csak ezért is érdemes volt felgyalogolni. Ezután jelzetlen utak jöttek, amelyen sikerült először rossz irányba elindulni. Korrigálás után felértünk egy hosszú hegygerincre, melyről két helyen is kitérőt tettünk a Zbyňovi sziklákhoz. Ennek leglátványosabb része a Sziklatű. Szélesebb bicikliúton jutottunk vissza Zbyňov-ba. Ez az út 10,9 km hosszú volt 494 m szintkülönbséggel.

09.09. péntek

Elhagyjuk szállásunkat, és kocsival a Kis-Fátrában lévő Štefanova-ba utaztunk. Innen indult a három szurdokvölgyet is magába foglaló változatos út. Podžiar-hegyig indulástól 150 m-t emelkedett az út, majd kis lejtőn értünk a hasonnevű pihenőig, majd mellette lévő Hlboky-patakhoz. Ez a patak mélyítette ki magának a Felső-és az Alsó-szurdokot. Volt ebben minden: vízesés, pallósor, sziklamászás. Különösen vadregényes volt a Biely-patak felőli felöli vége (ez a rész – mint minden a környéken -,  a Jánošik nevet kapta), ahol 2 m-re összeszűkült a szoros. Innen visszatérve betértünk az Új-szurdokba. Ennek épp az eleje volt látványos, magas, szinte függőleges létrákkal. Utána hegyoldalban haladtunk, helyenként belátva az Alsó-szurdokba. Ezen megint a Podžiarra értünk. Innen volt aki visszasétált Štefanova-ba, míg ketten nekivágtunk a Felső-szurdoknak. Ennek egymagában nagyobb volt a szintkülönbsége, mint az előzőeknek. A kitett helyeken fémlétrák, sodronykötél, kapaszkodó segítették az előrejutást. 700 m-ről 910 m-ig kapaszkodott fel az út a Hlboky-patak vízesései, zúgói mellett/felett. A patakvölgyet elhagyva szép erdei úton jutottunk a Štefanova-ba vezető útra, több helyről nagyszerű kilátással a Kis-Fátrára. Ezután kocsival Terchovába mentünk, ahol elfoglaltuk a szállásunkat, estefelé elsétáltunk a másfél km-re lévő, kitűnő étterembe. Aki végigment a teljes úton, az 10,3 km-t gyalogolt, ehhez tartozott 501 m szintkülönbség.

09.10. szombat

Legnehezebb túránkra készülődtünk ezen a napon. Az időjárás azonban közbeszólt. Az előrejelzések 90 %-os eséllyel csak délelőttre 30 mm esőt jósoltak. Ezért nem mertünk nekivágni a szakadékos nehéz terepnek. Úgy gondoltuk, hogy egy-egy esőszünetben kis túrákat teszünk a közelben, például a falu fölött lévő kilátóba, vagy a kálváriára. Aztán reggel egész jó idő volt, így nekivágtunk egy kicsit hosszabb útnak, hátha azt még megússzuk eső nélkül. Kocsival Vrátnába, a felvonóállomáshoz utaztunk. Onnan folyamatos emelkedővel a Chata na Grúni-hoz értünk. Itt több lesiklópálya van, híres téli síterep. Ugyanazon az úton mentünk vissza a kocsikhoz (5,4 km, 253 m). Ezt az utat egy helyi turisztikai kiadvány ajánlotta, első helyre téve a többiek elé. Általános vélemény volt köztünk, hogy az előző napokban ennél mindig csak szebb helyeken jártunk.

Még mindig jó idő volt, ezért Olgival elhatároztuk, hogy legalább egy szép kilátóhelyig megyünk, aztán ugyanazon az úton vissza a kocsihoz. El is indultunk, miközben T.Mari és Mari visszagyalogolt Terchovába, szálláshelyünkre. Az első 220 m emelkedőt legyűrtük (miközben több kilátóhelyről gyönyörködhettünk a Vrátna-völgyben), mikor eleredt az eső. Szerencsére épp egy kisebb barlangnál voltunk, beálltunk oda. Elhatároztuk, hogy 10 percet-negyedórát várunk, aztán, ha nem áll az eső, visszafordultunk. Már be is pakoltuk minden elázhatót a hátizsákba, mikor hirtelen elállt az eső. Sőt pát perc múlva kisütött a nap. Folytattuk tehát utunkat gyönyörű sziklaalakzatok között, kilépcsőzött, kapaszkodókkal ellátott meredek úton. Felértünk a Malé Nocľany elágazáshoz (épp 1000 méteren volt), itt találkoztunk az első emberrel. Innen még 36 m-t emelkedett az út, ahol leírások szerint a legszebb a kilátás a Kis-Fátra hegyeire. Ez így is volt, csak nyugat felé nem nagyon mertünk nézelődni, mert onnan borzasztó sötét felhők közeledtek. Gyorsan megebédeltünk, aztán indultunk. Ugyan közelebb lett volna visszamenni azon az úton, amelyiken jöttünk, de azok a meredek sziklák lefelé veszélyesek lettek volna. Terchová felé egy öblös kerülővel vezetett az út, de ez kevésbé volt meredek (azért volt benne pár száz lépcsőfok, meg láncos kapaszkodó), jutalomképpen viszont szép sziklák és kilátások. Már beértünk Terchovába, mikor elkezdett esni (inkább szakadni) az eső. Behúzódtunk egy panzió fedett előterébe, nem áztunk. Mikor csendesedett az eső, nekivágtunk a maradék másfél kilométernek a kocsihoz. A nap második túrája 7,1 km hosszú volt, 600 m szintkülönbséggel. Este még elmentünk vacsorázni.

09.11. vasárnap

Elhagytuk szállásunkat, és kocsival Prosiek-be utaztunk. Erre a napra már jó időt ígértek, ezért odafelé egész úton, és a túra nagy részén is esett az eső. Egy-két száz méter megtétele után ketten is vissza is fordultak. Egy lengyel buszról épp előttünk indult egy csoport, a keskeny patakvölgyben, kisebb vízeséseknél alig tudtuk őket megelőzni. Mikor sikerült, már jobban tudtunk haladni. A Prosiečanka patak (a mely a szurdokot kivájta) érdekessége az volt, hogy időnként búvópatakként folytatta útját, a medrében tudtunk haladni. Egy pihenő után kezdődött igazán a nehezen járható rész. Voltak ugyan létrák, de némelyik olyan ferdén állt, nehéz volt rajta felfelé haladni. Aztán jó pár helyen a meredek sziklafalon nem volt semmi kötélsegítség. Ez száraz időben nem olyan nagy baj, de a vizes sziklákon - ahol csak akkora mélyedést talál az ember, hogy a cipője orra elfér -, már inkább Azért mindegyiken nagy odafigyeléssel szerencsésen túljutottunk. Felértünk utunk legmagasabb pontjára Svorad-ra, 930 m-re (ez az indulástól 320 m). Tartottunk a visszaút kitett szikláitól lefelé menet (ilyen helyeken lefelé mindig rosszabb menni), de szerencsénkre elállt az eső, sőt kis időre még a nap is kisütött, így nem volt semmi probléma. Azért is igyekeztünk vissza, nehogy a nehéz szakaszon találkozzunk a busznyi emberrel, mert az rengeteg ácsorgást jelentett volna. Egy fedett helyen (mert ismét esni kezdett) megpihentünk, aztán a parkolóig már meg se álltunk. (Az út adatai: 9,3 km, 327 m szint.) Ott egy üzemen kívüli étterem teraszán megebédeltünk, majd indultunk hazafelé. Besztercebányán, Zólyomon keresztül jöttünk, hazáig (250 km) csak egyszer álltunk meg tankolni.



 

A Covid miatt már két éve halogatott utat sikerült most letudnunk. Igaz az akkori 25-ös létszám 9 főre csökkent, de így is jó volt. Összesen 46 km-t gyalogoltunk 1770 m szintkülönbséggel.

2022.08.26. (péntek).

Két kocsival utaztunk, 6 óra előtti indulással 11 órára értünk első túránk helyszínére.

Először a Myrafälle-vízeséseket jártuk végig, majd annak felduzzasztott tava mellett elhaladva kezdtünk a visszautat. A Hausstein oldalában haladva értünk vissza a Myra-patak vízeséseihez, majd a parkolóba. Ez az út 2,6 km volt 174 m szintkülönbséggel. Utána kocsival a 4 km-re lévő Jagasitz Gasthaushoz mentünk, onnan kezdődött a 2. túránk. Indulás után nemsokára felértünk a Türkenloch-barlanghoz. Ezen vezet át a turistaút. Nagy élmény volt vaksötétben átmenni rajta (azért a telefonok zseblámpa-funkciója segített annak, aki a sötétben megtalálta, hol kell azt bekapcsolni).  Erős lejtmenetben elértük az igen látványosok Steinwaldklammba. A Franzi’s Hütténél váltottunk irányt és egy húzós emelkedőn értünk vissza a vendéglőhöz (3 km, 177 m szint). Megint kocsiba ültünk és most már szálláshelyükre, Göstling an der Ybbs-be utaztunk.

08.27. (szombat)

Reggel bevásárlás után Lassingba autóztunk, itt csatlakozott hozzánk tízediknek Judit párja, Laci. A parkolóból szép kilátást is nyújtó erdei úton jutottunk el Mendlingtal élményvilág bejáratáig. Ott először a faúsztatók és szénégetők életét bemutató múzeumot tekintettük meg, majd elkezdtük a túrát a vízesésekkel tarkított Mendling-patak szurdokvölgyében. Érdekes műszaki megoldásokat láttunk, hogyan úsztatták le a fákat évszázadokon át a völgy aljába. Mikor véget ért a patakvölgy egy pisztrángnevelőt néztünk meg. Folyamatosan emelkedő úton jutottunk Eisenwiesenre. Itt ebédeltünk, majd minden megszerzett magasságot leadva Hammer-nál kereszteztük a lassingi aszfaltutat. Innen már csak kisebb emelkedő/lejtők következtek változatlanul szép alpesi tájon Lassingig. Az utolsó kilométeren eleredt az eső, egy fedett helyen meghúztuk magunkat. Aztán hogy nem akart elállni, Olgival elmentünk a kocsiért a parkolóba. Ez volt utunk leghosszabb túrája, 17,5 km-t tettünk meg 486 m szint leküzdésével.

08.28. (vasárnap)

Kocsival Wildalpenbe mentünk és onnan tettük egy túrát. A települést elhagyva átkeltünk a Salza-folyón, élveztük a kajakozók munkálkodását a zúgókon. Kilométereken át a folyó mellett haladtunk, csak persze ez nem Alföld, álladóan hullámzott az út, kerülgetve a partig leérő sziklákat, befutó patakokat. A kemping mellett megpihentünk. A Salzát elhagyva már erősebben emelkedett az út, egészen Kräurterhalsig. Onnan leereszkedve a Holzäpfel útra értünk. Ezt keresztezi egy viadukt, melynek szerepe az ivóvíz szállítása volt. Rendezett környéken, szép házak között  (ez persze nem újdonság Ausztriában) értünk vissza Wildalpenbe, közben megebédeltünk. Táv: 10,3 km, 286 m szint.

Ezután kocsiba ültünk, és a Wasserlochklammnál álltunk meg. Sok szép szurdokvölgyben jártunk már, de ez mindenképp az elsők közé tartozik.

Az öt vízesés összesen 152 m magasságból zúdul alá. Az út végén van a forrásbarlang, melynek vize adja a „nyersanyagot”az összes vízesés „működéséhez”. Fentről szép kilátás nyílik a Salza-völgyre is. Igaz meg kell küzdeni a látványért, a folyótól számítva másfél kilométer alatt 325 métert emelkedik az út. Így nem is csoda, hogy nem mindenki jutott fel egészen a csúcsig.

08.29. (hétfő)

Összepakoltunk és reggeli után indultunk a Höllertal bejáratánál lévő Hirschwang an der Rax-ba. Útközben esett az eső, de mire odaértünk már sütött a nap. A Schwarza folyó mellett haladtunk, követve az I. Wiener Wasserleitungsweg útvonalát. Itt is hol  

a vízparton, hol magasan fölötte vezetett az út, párszor át is kelve a folyón. Kaiserbrunnig mentünk. Ennek a hatalmas vízhozamú forrásnak a vizét vezették régebben Bécsig. A forrás vizét mi is megkóstoltuk, mikor ebédszünetet tartottunk. Sajnos ugyanazon az úton kellett visszamennünk, mert csak nagy kerülővel és szintkülönbséggel van másik út. A túra (9 km, 327 m szintkülönbség) után már csak a hazautazás volt hátra.

Erről a túráról 11.18-án fogok képes beszámolót tartani az isaszegi Falumúzeumban - a júliusi ausztriai túránkkal együtt.