Ez a túra nem szerepelt az éves programban, de már évek óta tervezgetem, hogy meg kéne csinálni. Ragyogó napsütésben 17,7 km-t tettünk meg 302/177 m szintkülönbséggel.

Mindjárt az út elejére egy kis izgalom adódott. Éva és Babi Pestről jött volna vonattal, de valami vezetékszakadás miatt a Hatvan felé menő vonatok csak Rákosról indultak. Ezért gyorsan visszafordultak, és kocsival jöttek Pécelre. Jól igyekeztek, mert csak pár percet kellett várnunk. Mikor kiértünk a városból, az első látnivaló a Csúnya-tó volt. Nos, ez nevével ellentétben mindig is egy fákkal körülvett szép kis tó volt. Már sokszor jártunk erre, de a mostani találkozás óriási csalódás volt. Legalább egy méterrel alacsonyabb volt a víz a szokásosnál, így a víz nem rejthette el a sok bedobált üveget, flakont. Ennek ellenére elég sok időt eltöltöttünk a partján. Elvileg S sáv jelzésen haladtunk - de ugyanúgy, mint a később becsatlakozó zöld esetében - csak nagyon kevés jelet láttunk. Pár kilométer erdei út után sivárabb rész következett szántófölddel, kaszálóval. Egy építési hulladék feldolgozó üzemet csak nagy kerülővel tudhattuk hátunk mögé, aztán jött még a sok illegális szemétlerakó – egyszóval nem ez volt a túra legszebb szakasza. Szerencsére ezeket elhagyva, már szép úton haladtunk. Egy kaszáló szélén, a dombtetőn megálltunk tízóraizni, szép kilátással a Küdői-hegyre. Változatos úton mentünk, az előző évek GPS-es bejárásai segítettek az időnként alig megtalálható utakon való maradáson. Még egy pár év előtti nyomvonalat sem tudtunk egy helyen követni, mert beszántották a turistautat. Utunk majdnem legmagasabb pontján ebédeltünk, aztán Ökörtelek környékén erős hullámvasutazásba kezdett az út. A gödöllői repülőtérnél elbámészkodtunk egy ideig, mert számunkra érdekes volt látni a siklóernyősök fel-, és leszállását. Lovardák mellett értünk be Gödöllőre. A Pest felé utazóknak szerencséje volt, mert épp hogy felszálltunk a vonatra, már indult is.



 

Február 5-én a Dunazúg-hegyvidék egy részén, a Zsámbéki-medencében túráztunk. Örvendetesen sokan voltunk (41 fő), talán a szelet leszámítva az időjárásra sem lehet kifogásunk 12 km-t tettünk meg 268/299 m szintkülönbséggel.

A szokásos időben, reggel 7 órakor indult a gyűjtőjárat, utolsó utasaink Csillaghegyen szálltak fel a buszra. Háromnegyed kilenc előtt értünk Perbálra. A faluban láttunk pár szép pincét. Az első kilométereken sokat mentünk szántóföldek, legelők között, ahol a szél belénk tudott kapaszkodni. Még szerencse, hogy emelkedők is voltak, így nem fáztunk. Nyakas-tetőnél értük el utunk legmagasabb pontját, a szédületes 319 m magasságot. Ezután tettünk egy kitérőt, hogy megnézzük az Óriások lépcsőjét. Megérte, mert látványos volt. Nemsokára letértünk az eddigi S jelzésről a kék tanösvény jelre, mert innen több helyről szép kilátás nyílt észak-északkeleti irányba. Ez a két kilométeres szakasz volt utunk leglátványosabb része, de a sárga jelre visszaérve is volt egy élvezetes „hullámvasutazás”. Kopár hegytetőn értünk egy kilátóponthoz (alattunk már Zsámbék feküdt), ahol egy különleges, egyedi faragású feszület is állt. Itt találkoztunk a rövid túra résztvevőivel: ők Zsámbék nevezetességeinek felkeresése után értek ide. Egy szélcsendes, napsütötte kis völgyben megebédeltünk. Lefelé menet még megálltunk a későromán stílusban 1220 körül épült templomnál, amely még így, romos állapotban is nagyszerű látvány. Kacskaringós úton értünk le a katolikus templomhoz, ahol buszunk várt. Közben elhaladtunk pár stáció, a Török-kút mellett, láthattuk a Zichy-kastélyt és a Zárdakertet is.

 

December első szombatján a Vértesben túráztunk. Bizonyára a vírus is közrejátszott abban, hogy csak 26-an voltunk. Pedig az időnk csodálatosan szép volt, és most is lehetett rövidebb és hosszabb táv között választani.

Isaszeg, Gödöllő, Mogyoród, Pest után 9 óra után értünk Csákberénybe. Első látnivalónk a Vadászati Múzeum udvarán felállított mészégető boksa volt. A két különböző hosszúságú út egy ideig együtt haladt. A rövid túra (5 km, 130 m szintkülönbség) első állomása egy vadmegfigyelő állomás volt, aztán a Pénzverő-völgyön kapaszkodtak fel, ezt követően a Kőkapu feletti szép kilátóhelyére értek, majd a Meszes-völgyön értek vissza. Ezután meglátogatták a Merán Fülöp Vadászati Múzeumot.

A hosszabb út egy darabig szintben, Csákberény északi oldalán haladt, majd az út emelkedni kezdett. Ez már a Gémförtés-völgy nevet viselte. Egyre több és szebb sziklaformáció jelent meg, főképpen utunk baloldalán. Cser-vágási elágazásnál elértük utunk legmagasabb pontját, egyúttal jelzést váltottunk: a zöld helyett Z+ en folytattuk utunkat.  Egy kis libikókázás után elértük a Szappanos-völgyet. Többen már eléggé megéheztek, így megálltunk. A Szappanos-völgy nagy ívű kanyarja után egy balról becsatlakozó völgy után Ugró-völgy lett az út neve (érdekes módon más-más térkép máshonnan kezdi az Ugró-völgy elnevezést használni). Ami viszont egyértelmű, hogy a hatalmas sziklákkal tarkított út nagyon szép volt, és az is kedvező volt, hogy az éppen-fagy következtében sár sem volt. Így értünk a Strázsa-hegy hófehér sziklájához. Bár tulajdonképpen enni álltunk meg, mégis szinte mindenkit kapaszkodásra csábított a meredek sziklaoldal. Nagyos is megérte felmenni, mert pompás körpanoráma nyílt a kopár sziklatetőről. Innen már csak másfél kilométer volt hátra a múzeumig, ahol parkoltunk. Az út 13 km hosszú volt, 335 m szintkülönbséggel.

 

Eredetileg a Móricz Zsigmond Emléktúrát akartuk végigjárni, de a részletes tervezésnél kiderült, hogy az út több mint a fele aszfalton és utcákon vezet. Ezért inkább kicsemegéztünk belőle pár szép részt, összekötve a vidék értékes műemlékeinek felkeresésével.

10.22. (péntek)

Kilencen két kocsival utaztunk, és 7 órai indulással 10 óra után értünk Kiskállóra. Itt maradt az egyik kocsi, és nyolcan elindultak a P jelzést keresztező leveleki út felé. Én ez utóbbi helyre autóztam és onnan mentem szembe velük. Találkozáskor az otthagyott kocsi kulcsát magamhoz vettem. Túraútvonalunk a következő volt: Kiskálló – Kenderáztató – Lobó-tető – leveleki út 12-es kilométere. Az út egy része a Kenderáztatóig aszfalton vezetett. Itt derültségre adott okot a teljesen kiszáradt tómeder mellett lévő Horgászni tilos! tábla. A 152 méter magas Lobó-tető és környéke meglehetősen változatos képet mutatott, kár hogy a domboldalakat már kikezdték a crosszosok, quadosok. A jelzett út megkerülte a Lobó-tetőt, a fák közül még több helyről rá lehetett látni a tetőre vezető dombhátra. Később az út már kevésbé volt látványos, akácerdőben, de még inkább tarvágás után lévő sarjadó akácosban vezetett. Mikor már mindnyájan a leveleki út mellé értünk, együtt kerültük meg a Mohos-tavat. Sajnos a tómeder itt is csontszáraz volt, de maga a környék hatalmas nyár-, és fűzfáival, az északi oldal vegyes-erdejével igen szép látványt nyújtott. Ez a túra 13,5 km hosszú volt, alföldi mértékű szintkülönbséggel.

Túra után kocsiba ültünk, és - egy rövid vásárlással megszakítva az utat – szálláshelyünkre, Tarpára utaztunk. Itt elfoglalva helyünket rövidesen vacsorázni indultunk a közeli Malom-étterembe. Margit néni egy jelenség, jó humorú igazi vendéglátós, az e-napi (kötött tésztaleves, töltött káposzta), majd a következő két napi vacsora is nagyon finom, az ára pedig szokatlanul kedvező volt.

10.23. (szombat)

Ezen a napon nem túráztunk, hanem a környék nevezetességeit jártuk be. Először Nagyaron álltunk meg, itt – csak kívülről – a Luby-kastélyt és rózsakertjét, majd a szemközti régi Luby (később Kende)-kúriát. Következő látnivalók Szatmárcsekén vártak ránk. Itt először a Művelődési Ház előtt lévő Kölcsey-szobrot, majd az emlékszobát néztük meg. Ezután lementünk a Tisza-partra. A víz ugyan elég alacsony, de nagyon tiszta volt. A temető volt soron, benne a csónakos fejfás sírok és a Kölcsey Ferenc síremléke. Következő falu ahol megálltunk Tiszacsécse volt, ahol ellátogattunk a Móricz Zsigmond Emlékházba, valamint megnéztük a református templomot a hozzá tartozó haranglábbal. Túristvándi felé autózva

megálltunk a Rókás-legelő Természetvédelmi Területnél. Az út két oldalán lévő legelőn elszórtan hatalmas kocsányos tölgyek álltak, melyeket azért hagytak meg, hogy az állatok alatta delelni tudjanak. Túristvándi elsőszámú látnivalója a vízimalom, természetesen mi sem hagyhattuk ki. Volt szerencsénk a malmot működés közben is megtekinteni, ezenfelül a malom előtt álló óriási platánfa és a malomtó is látványos volt őszi színeivel. Mielőtt szálláshelyünkre érünk volna, Tarpán megcsodáltuk még a Szárazmalmot.

10.24. (vasárnap)

Ezen a napon nem ültünk autóba, a vendégháztól indulva gyalog jártuk be a környéket. Elsőre Tarpa nevezetességeit, így a Rákóczi-szobrot, a kuruc történelmi domborműfalat (házigazdánk szerint ez az ország legdrágább „kerítése”, mert a táblák darabja 8 millió forintba került), az Esze Tamás-szobrot. Mikor elhagytuk a lakott területet, már látszott úticélunk a Nagy-hegy, rajta a geodéziai torony. De addig még meg kellett tennünk pár kilométert majdnem sík úton. Erdőszélen, majd régi gyümölcsösök mellett értünk fel az első présházhoz. Innen kezdődött az emelkedő, hogy felérjünk a vulkanikus eredetű Nagy (Tarpai)-hegy tetejére, 154 méteres szédítő magasságba. Onnan viszont szép kilátás nyílt a környékre, a felhagyott kőbányára, a Kaszonyi-hegyre, amely mögött már a Kárpátok előhegyei is jól látszottak. Szőlők (és kuriózumként egy tábla levendula) között értünk el a Szipa-főcsatorna völgyébe, amelyben – már meg se lepődtünk – egy csöpp víz se volt. Ezen nyugatról és északról megkerültük a Nagy-hegyet és egy fokozottan védett erdő mellé jutottunk. Mivel ez az út egyúttal tanösvény is, jó pár ismertető táblát láttunk. Még a szőlők között megebédeltünk, majd folytattuk utunkat javarészt tikkadt legelők között. Tarpára a temető érintésével jutottunk be. A temetőben megnéztük Bajcsy-Zsilinszki Endre mellszobrát és sírhelyét. Ő -  csakúgy, mint Esze Tamás – Tarpa szülötte. Utunk 14,2 km hosszú volt.

10.25. (hétfő)

Összepakoltunk, majd reggeli után Csarodára hajtottunk. Itt a méltán híres középkori eredetű református templomot és a XVIII.században épült haranglábat láthattuk. A vezetéses templomlátogatás után nagy élményben volt részünk. Az itt tóvá szélesedő Szipa-főcsatornán több őzike úszott át szemünk láttára. Csaroda után Barabás utáni Kaszony-hegy alá mentünk kocsival. Itt leparkoltunk, majd rövid vízszintes szakasz után elkezdtünk kapaszkodni az Alföld legmagasabb pontjához, a 219 m magas Bárci-tetőhöz.  A tetőn egy adótorony van, amely közvetlenül az ukrán határ mellett áll. Innen kezdtünk el ereszkedni, úgy hogy a volt barabási kőfejtő tetejéhez érjünk, ahonnan nemcsak a kőfejtést, a bánya helyén keletkezett tavat láthattuk, hanem a már a határ túloldalán található mezőkaszonyi termálfürdőt, és egy magánrepülőteret is. Meredek úton értünk a tó mellé, de közben volt egy esőbeálló, ahol megebédeltünk. Ezután visszamentünk a kocsikhoz (a túratáv 5,5 km volt, 135 m szintkülönbséggel) és Tákosra mentünk, ahol megnéztük a mezítlábas Notre Dame-nek is nevezett református templomot szintén idegenvezetővel. Még egy előre be nem tervezett programunk volt, ez pedig a Tájházban bemutatott beregi keresztszemes hímzés kiállítás volt. Ezt követően hazautaztunk.