Márciusra terveztem be ezt a túrát, de a járvány másképp gondolta. Figyeltem akkor az időjárást, nagyon vacak hideg, szeles, esős idő volt, de ennél a melegnél, amihez most volt szerencsénk, talán mégis jobb lett volna.  Hatnapos túránkon heten vettünk részt, a kis utakat leszámítva 78 km-t gyalogoltunk 1406/1637 m szintkülönbséggel.

07.05. hétfő

Kocsival és vonattal utaztunk Sellyére, de a vonatközlekedés miatt - a korai indulás ellenére - mégis csak fél tizenkettő utánra értünk oda. A tényleges gyalogtúrát a drávasztárai kikötőnél kezdtük. Eseménytelen gát-túrán óhatatlanul Alföldi Kéktúra jutott eszünkbe. A Dráva és annak egy holtága kivételével semmi látnivaló nem volt. 33 fokos melegben árnyék nélkül értünk a vejti elágazáshoz, ahol befejeztük napi túránkat (ami 14,1 km volt, 23/33 m szinttel). Szállásunk és vacsoránk (kiadós és finom horvát ételekkel) Drávasztárán volt.

07.06. kedd

Két fuvarral visszamentünk az előző napi elágazáshoz. Az első letérőt a gátról a Majláthpuszta magasságában tettük, de a kék körút jelzés járhatatlannak minősült. A második letérőn kék-, és tanösvény jelzés is volt. Szép holtágakat, pallón vezetett utakat láthattunk, egy helyen az élő Drávára is ki lehetett jutni. Itt viszont annyi szúnyog volt, hogy mindnyájunkat dagadtra csíptek. Kereszteztük megint a gátat, aztán egy nyílt szakasz következett, majd a Kisinci-tónál megint holtágak közé jutottunk. Fél hatra értünk az Ős-Dráva Látogatóközponthoz tartozó szállásunkra, a Kolokán-vendégházhoz. Előre rendelt vacsorát Kémesről hoztunk. Napi távunk 17 km volt 96/77 m szintkülönbséggel.

07.07. szerda

Mivel csütörtökre már 39-40 fokos meleget jósoltak, egy alföldi jellegű szakaszt kihagytunk, és helyette a csütörtökre tervezett Diósviszló – Máriagyüdi utat tettük meg. Jól is jártunk, mert ezen a napon „csak” 37 fok volt. Innentől kezdve utunk végéig már a Villányi-hegységben, változatosabb terepen gyalogoltunk. Már Diósviszló is dombos vidék, utána pedig már mészkőtömböket is láttunk. A Kopasz-hegyen kőből épült kilátóból élvezhettük a panorámát. Továbbra is sziklás tájon haladtunk, elérve egy felhagyott kőbányát. Az 58-as utat keresztezve elkezdtünk kapaszkodni a Tenkesre. A K jelzés a csúcs alatt halad át. Elértük a Csodabogyó tanösvényt, és most már azon (a S sávval együtt) haladtunk Máriagyűdig. Ez az út 13,5 km volt, 461/403 m szinttel. Busszal átmentünk Siklósra, ott ebédeltünk. Egy fagyi után visszabuszoztunk Diósviszlóra, ahol a Csicseri-vendégházban szálltunk meg két éjszakára. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, még házi süteményt is kaptunk.

07.08. csütörtök

Még előző este elvetettük, hogy a hőségben bemenjünk Harkányba és Siklósra, helyette – mozgásigényünk kielégítésére – egy rövidebb túrát terveztünk. Reggel 7 órakor már úton voltunk. Diósviszló környékén tettünk egy utat erdők, dombok, szőlők, napraforgó-táblák között. Hazafelé menet pedig bevásároltunk a boltban. És nem véletlen, a hideg sörnek volt a legnagyobb sikere. A könnyített túra 7,6 km hosszú volt 124/135 m-es szintkülönbséggel. Elég is volt aznapra, mert a déli órákban 39 fokon aszalódhattunk volna hosszabb túra esetén. A nap hátralévő részét pihenéssel, levesfőzéssel, beszélgetéssel töltöttük.

07.09. péntek

Reggeli után indultunk, két fuvarral Máriagyűdig utaztunk, onnan folytattuk a túrát. Először a bazilikát néztük meg, éppen akkor nyitották ki az ajtaját. Piros jelzésen jutottunk fel a gerincre, majd a szokásos kéken mentünk tovább. Kistótfalu közeléig lejtett az út, majd Vokányig nagyjából szintben, az erdő szélén vezetett utunk. Ezután rosszabb idők jöttek ránk, mert kilométereken keresztül egy kaszálón, tűző napon, árnyékban – ha lett volna - 35 fokos melegben gyalogoltunk. Aztán egy alig több mint egy kilométeres szép erdei szakasz következett, utána pedig az erdőszél és a szőlőtáblák között mentünk. Sajnos a délutáni nap már nem adott árnyékot az erdő felől. Egy erdőben értünk Palkonya fölé, onnan lecsurogtunk a halastóig. Az út 16,3 km-es volt, 401/650 méteres emelkedővel/lejtővel. Villányban egy falatozóban jót ettünk, majd a városka szélén lévő szállásunkra autóztunk. A teraszról beláttuk az egész környéket. Nagy viharfelhők jöttek, amiből végül egy csepp eső sem esett.

07.10. szombat

Reggeli után először visszamentünk a vasútállomás közelébe, ott végigjártuk a Templom-hegyet, benne az Ammonitesz-tanösvényt. Az út végén lévő kilátóból körpanoráma nyílt a Villányra és a környékére, még a villánykövesdi pincefalut is láttuk. Visszamentünk szállásunk közelébe, és a nagyharsányi Szoborpark mellett kezdtünk kapaszkodni a Csillag-völgyön át a Kerek-hegyig. Onnan leereszkedtünk a szőlőkig, szemben Siklósra láttunk rá. Szőlők és pincészetek után végre erdőben folytatódott az út, melynek része volt egy látványos mélyút is. A Palkonya-környéki szőlőkről ráláttunk a tavakra és a faluba. A vasútállomáson fejeztük be a túrát (9,5 km, 301/338 m szint), de mielőtt hazaindultunk, felkerestük a Pincefalut, egy nyitva tartó borozóban meg is kóstoltunk egy helyi bort. Aki vonattal utazott, annak – hála a MÁV-nak – kalandosra sikerült az út: minden vonat késett, csak csomagokkal futva értük el a csatlakozásokat, az IC-ben nem működött a klíma, így melegebb volt, mint a túrán aznap.



 

Egy – éves tervben még nem szereplő – utat tettünk meg múlt hét csütörtökén-péntekén. Ezúttal gyalogos turisták számára kevésbé ismert tájon jártunk Tolnában. A hőségen kívül - azt hiszem - semmire sem panaszkodhatunk.

Öt kocsival 18-an utaztunk. A forgalmi dugókat elkerülendő, korán, reggel 6-kor indultunk, így már ¾ kilenckor Dunakömlődön voltunk. Itt egy római kori romkertet, a Lussoniumot néztük meg. Az erődítmény a Duna-menti limes védelmét szolgálta, és az I. század végén épült. Ezt követően Pakson a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templomot jártuk be kívül-belül. Ez eredetileg – csakúgy mint a Kalapmúzeum – nem volt benne a programban, de a nagy meleg miatt  erősen lerövidítettem gyalogtúrát és az így felszabaduló időt használtuk ily módon ki. Ezután megint kocsiba ültünk és előbb egy kiadós fagyizás, majd Cseresznyéspuszta következett. A Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet egy kis – 4 km-es szakaszát – innen indulva tettük meg. Ekkor már 39 fokos hőség volt, az úton több helyen 5-10 cm vastag finom porral – tehát nem voltak ideális körülmények a túrázáshoz. Ezután Nagydorogra (ahol már 41 fokot mértünk) autóztunk, ahol az országban egyedülálló Kalap és Sipka Múzeumot (néhai Stockinger Artúr plébános úr gyűjteményét) néztük meg, sőt egyes darabokat még fel is lehetett próbálni. Utána a györkönyi Pincehegyre, szálláshelyünkre autóztunk. Jól esett a zuhanyozás megérkezésünk után. De még nem volt vége a napnak. Öt órakor borkóstolóra indultunk a Szőlőhegyen. A jó borok és a pince hidege feldobta a hangulatot. Ezután vacsora következett jellegzetes sváb ételekből, majd a szőlőlugasban folytattuk a beszélgetést, sőt még H. Jani gitárzenéje mellett kísérletet tettünk éneklésre is.

Másnap reggel nem lustálkodhattunk sokáig, mert fél kilencre foglaltam időpontot a simontornyai várba. A sűrű programunk miatt én kértem korábbi időpontot a belépésre és a vezetésre. Nagyon rendes volt tőlük, hogy beleegyeztek, mivel a vár hivatalosan csak 10 órakor nyitna. Először a vár történetét ismerhettük meg, azután pedig a megadott sorrend szerint végigjártuk a Kőtárat, mai festők időszaki kiállítását, a Nemesi Ősgalériát, Bazsonyi Arany kiállítását. Még ellettünk volna a vár hűvösében, de várt ránk Kisszékely, és a Négyszögletű kerek erdő tanösvény. Kocsival 10 óra után értünk oda. A temetőnél parkoltunk, majd elkezdtünk gyalogolni. Először a kilátóba kapaszkodtunk fel, majd onnan szép erdőben leereszkedtünk a Vadkerti-tóhoz. Erdei úton visszaértünk a faluba, itt már jó páran úgy döntöttek, hogy nem jönnek tovább, hanem a visszagyalogolnak a kocsikhoz. Az út kétharmadánál szintén páran kiszálltak, a teljes utat végül csak hatan jártuk be. Ezen a napon már nem volt annyira meleg, mint az előzőn, „csak” 33-34 fok, de túrázáshoz azért még ez is elég sok. Túra után ettünk, és jól megmosakodtunk a temetői közkútnál, majd kocsiba ülve Ozorába mentünk. Múzeumvezetéssel megnéztük a nemrég teljesen felújított Pipo várkastélyt. Belépés után a reneszánsz udvar szépsége mindenki csodálatát kiváltotta. A vezetés a konyhában kezdődött, majd a belső udvar és az emeleti történeti termek (Pipo hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, a vár kápolnája) következtek. A fegyvergyűjtemény termében gótikus páncélzatú életnagyságú lovaskatonát is láthattunk. Az Eszterházy-szárnyban már barokk bútorok voltak. A földszinti helyiségekben vártörténeti kiállítás volt 3D-s filmvetítéssel, egy külön helyiségben pedig gyufaszálból készített kastélyokat csodálhattunk meg. A várséta után még körülnéztünk Ozorán, majd elhatároztuk, hogy a nap méltó befejezéséül hazafelé menet megállunk Dunaföldváron, és elmegyünk a Halászcsárdába. Így is lett.



 

Szombaton a Vértes-hegységben jártunk. Az igen látványos Haraszt-hegyi tanösvényt körúttá bővítettük, útba ejtve a Vadászkápolnát is. 13,5 km-t tettünk meg 300 méter emelkedővel és 358 m lejtővel.

Hét órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegen, és Pesten a Lurdy Ház mellett vált teljessé a létszám. 9 órakor szálltunk le buszunkról Csákváron, a Haraszt-hegyi tanösvény kiindulópontjánál. Gyorsan a csákvári házak fölé értünk, ezt követően inkább szintben haladtunk a hegyoldalban a Kőlik-völgyig. Itt egy erősebb emelkedő kezdődött, 440 méteren belül több mint 100 métert emelkedett az út. De mikor felértünk, a párás levegő ellenére is szép kilátásunk volt, a közeli dolomit-gerincek pedig igen látványosak voltak. Tovább folytatva utunkat, még több alkalommal is láthattunk mély bevágódásokat, sziklaletöréseket. Különösen szép volt a Lóállás-tetőnél lévő.

Elhagytuk a tanösvényt, és jelzetlen (időnként út nélküli) utakon haladtunk tovább a Haraszt-hegy északi oldalában, majd a Hosszú-völgyben. Így értünk el a zöld jelzést. Már melegen sütött a nap, meg is álltunk egy réten ki elemózsiázni, ki csak napfürdőzni. Tovább a Kőfejtő-völgyben haladtunk, majd elértük és kereszteztük az Oroszlány felé vezető utat. Itt hétvégi házak között haladva ráláttunk a Kotló-hegyre. Később utunk baloldalán egy nagyon mély kőbánya mellett haladtunk el, majd erre a Bagó-hegyről is ráláttunk. Kellemes erdei úton értünk a Vadászkápolnához, melyet Esterházy János építtette felesége számára 1797-ben, akkor még Török- toronynak. A nyolcszögletű kápolna tetejére épített teraszra terméskőből húzott lépcsőházon lehet feljutni. Fel is mentünk rá. Az Esterházy-kastély parkja mellett vezetett utunk Csákvár központjába, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk



 

Pár egynapos túra erejéig már jártunk a Karancs-Medvesben, most azonban e négy nap alatt átfogóbb képet kaphattunk e gyönyörű hegységről. 22-en voltunk, aki mindenhová eljött, az összesen több mint 60 km-t gyalogolt 1635 méter szintkülönbséggel.

09.24. csütörtök

Most nem utaztunk nagyon messze, így a szobák elfoglalása után már fél tízkor indultunk túrázni. Szállásunktól alig 500 méterre kezdődik a Zagyva-forrásvidéke. Tulajdonképpen az első forrás nem is itt ered, hanem az István-tárnában, de ennek nincs szabad kifolyása, a környező települések ivóvízellátását szolgálja. Több forrás összeáll egy kis patakká, melyet többször kereszteztünk Zagyvafő felé menet. Nagyon változatos volt a táj, sok kis völggyel, bükkössel. Zagyvafőre érve irányt és jelzést váltottunk.

Laza emelkedők után Boszorkánykő előtt igen meredekre váltott az út. A szabálytalanra töredezett bazaltoszlopok tetején ragyogó körpanorámát engedő sziklaplató alakult ki. Egy pontról ráláttunk a közelben lévő Salgó várára, de még Somoskő várára is. Ijesztő volt, hogy a Salgó várához még további emelkedővel lehet feljutni, de félelmünk alaptalan volt, mert arra már nem volt olyan meredek az út, simán ott termettünk.

A XIII. században épült, és a XV. sz-ban megerősített várat a szécsényi bég csellel vette be. 1593-as visszavétele után már végleg megszűnt hadászati jelentősége. Itt is megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, majd továbbindultunk. A zöld és piros jelzésen jutottunk a felújítás alatt lévő Dornyay-turistaházhoz, onnan Salgóbányán át szálláshelyünkre. 12 km-t mentünk 438 m szintkülönbséggel. A napból vacsora és esti csevej volt már csak hátra.

09.25. péntek

Reggeli után közvetlen a szállásukról indultunk. Először a Medves-fennsík széléig enyhén emelkedő úton értünk fel, majd egy nagyon szép kilátóhelyen megálltunk pihenőre. Innen már egész közelinek tűnt Somoskő vára, pedig annak eléréséig még 3,5 km-t kellett megtennünk. Közben elhaladtunk a Kőpark mellett, amelyben hatalmas sziklák láthatóak ismertető táblával. A vár alján benéztünk a Petőfi-kunyhóba, majd lehetőség nyílt a vár megtekintésére, no meg az igazi csoda, az íves bazaltorgonára, kőtengerre is.

Somoskőt elhagyva a Balassi-pihenőnél ebédeltünk, bekukkantottunk a Petőfi-forrásnál (sajnos már kiszáradt) lévő pihenőhelyre. Eresztvény szélén egy békalencsével benőtt kis tónál rátértünk a felhagyott bányákat érintő tanösvényre. Állandóan le-föl libikókázva végigjártuk a Nagy-, Margit-, Közép- és a Tavas-bányát is. Ez utóbbi után a Kis-bányánál kiderült, hogy ketten valahogy elmaradtak tőlünk. A térerő hiánya is nehezítette megkeresésüket, de végül ők bicikliúton visszamentek Somoskőre, onnan pedig busszal Salgóbányára. Mi pedig továbbra is szép utakon, kisebb kőfejtők mellett értünk haza. Napi adag: 16,3 km, 436 m szintkülönbség.

09.26. szombat

Erre a napra borzasztó időt jósoltak - különösen a délelőtti órákra - szakadó esővel, viharos széllel, lehűléssel. Ezért se nagyon kapkodtuk el az indulást, 10 órára terveztük azt. Az eredeti terv szerint a Karancs-kilátóhoz és a Margit-kápolnához mentünk volna Somoskőújfaluból, de helyette egy rövidebbet találtam ki. Közben házigazdánk ajánlott egy lehetőséget, hogy nézzük meg az István-tárót. Ebben a tíz kilométer hosszú alagútban több mint 700 méteren hatoltunk be a hegy belsejébe, ahol egy nagy vízhozamú forrás van. Nem volt sétagalopp az út, még ilyen alacsonyak mint én is vagyok, képesek voltak beverni a felűket, ha nem hajoltak le eléggé.

Míg benn voltunk a bányában, elállt az eső. 14-en túrázni indultunk, a többiek Salgótarjánba utaztak be, és ott a Bányamúzeumot nézték meg. Szóval mi elindultunk. Nem is volt nagyon hideg, köd volt helyette, de az is inkább csak Salgóbánya belterületén. A Salgóvár-alján értünk el a Tatár-árok közelébe. Ez egy nagyon látványos mély völgy és Salgótarján szélén ér véget. Odafelé a Z+, visszafelé pedig a Z sáv jelzésen haladtunk. Vissza a Salgó várát elkerülő jelzetlen, de erdei tornapályának használt úton mentünk. Megnéztük a Geocsodák Házát, ahol a környék ásványtani és turisztikai látnivalóit mutatták be (egy kisfilmen is), de itt volt emlékszobája a faluban született Zenthe Ferencnek és Komlóssy Erzsébetnek is. A gyalogtáv10 km volt, 306 m szintkülönbséggel.

09.27. vasárnap

Összepakoltunk, megreggeliztünk, majd kocsival Karancsberénybe utaztunk. Van ott egy kemence építve, ahol különböző falusi eseményeket szoktak tartani. Itt parkoltunk le az autókkal. A Z négyszög jelzésen hagytuk el a falut. Már az erdőben két határőr állt az út szélén, de csak azt kérdezték, merre megyünk. 100 méter szintemelkedéssel felértünk az országhatáron futó Északi Zöld nevezetű turistaútra. Ezen a Hegyes-hegy oldalában értünk fel a 2015-ben épült Lipovány-(Romhánypusztai) kilátóhoz. A kifogástalan állapotú kilátóról - különösen Szlovákia felé - nagyon jó a panoráma. Egy hosszabb lejtő, és egy rövidebb, de erősebb emelkedő után értünk utunk legmagasabb pontjára, a 391 m magas Nagy-Hallgatagra. Az Északi Zöld itt elkanyarodik, mi pedig jelzetlen úton a csak papíron létező Z+ jelzésű útra értünk. Négy éve nejemmel ugyanezt a Z+ jelzésű utat kerestük Ipolytarnócon, de már akkor se lehetett megtalálni. Most is csak elvétve láttunk egy-egy halvány jelet. GPS nélkül itt esély se lenne a túrázásra. Utunk végéig még volt egy pár nagyobb lejtő és emelkedő. Az erdőből kiérve előttünk volt Karancsberény, majd hamarosan a kocsikhoz értünk. 14 km-t gyalogoltunk 455 m szintkülönbséggel.