Szombaton a Vértes-hegységben jártunk. Az igen látványos Haraszt-hegyi tanösvényt körúttá bővítettük, útba ejtve a Vadászkápolnát is. 13,5 km-t tettünk meg 300 méter emelkedővel és 358 m lejtővel.

Hét órakor indult a gyűjtőjárat Isaszegen, és Pesten a Lurdy Ház mellett vált teljessé a létszám. 9 órakor szálltunk le buszunkról Csákváron, a Haraszt-hegyi tanösvény kiindulópontjánál. Gyorsan a csákvári házak fölé értünk, ezt követően inkább szintben haladtunk a hegyoldalban a Kőlik-völgyig. Itt egy erősebb emelkedő kezdődött, 440 méteren belül több mint 100 métert emelkedett az út. De mikor felértünk, a párás levegő ellenére is szép kilátásunk volt, a közeli dolomit-gerincek pedig igen látványosak voltak. Tovább folytatva utunkat, még több alkalommal is láthattunk mély bevágódásokat, sziklaletöréseket. Különösen szép volt a Lóállás-tetőnél lévő.

Elhagytuk a tanösvényt, és jelzetlen (időnként út nélküli) utakon haladtunk tovább a Haraszt-hegy északi oldalában, majd a Hosszú-völgyben. Így értünk el a zöld jelzést. Már melegen sütött a nap, meg is álltunk egy réten ki elemózsiázni, ki csak napfürdőzni. Tovább a Kőfejtő-völgyben haladtunk, majd elértük és kereszteztük az Oroszlány felé vezető utat. Itt hétvégi házak között haladva ráláttunk a Kotló-hegyre. Később utunk baloldalán egy nagyon mély kőbánya mellett haladtunk el, majd erre a Bagó-hegyről is ráláttunk. Kellemes erdei úton értünk a Vadászkápolnához, melyet Esterházy János építtette felesége számára 1797-ben, akkor még Török- toronynak. A nyolcszögletű kápolna tetejére épített teraszra terméskőből húzott lépcsőházon lehet feljutni. Fel is mentünk rá. Az Esterházy-kastély parkja mellett vezetett utunk Csákvár központjába, ahol buszra szálltunk és hazautaztunk



 

Pár egynapos túra erejéig már jártunk a Karancs-Medvesben, most azonban e négy nap alatt átfogóbb képet kaphattunk e gyönyörű hegységről. 22-en voltunk, aki mindenhová eljött, az összesen több mint 60 km-t gyalogolt 1635 méter szintkülönbséggel.

09.24. csütörtök

Most nem utaztunk nagyon messze, így a szobák elfoglalása után már fél tízkor indultunk túrázni. Szállásunktól alig 500 méterre kezdődik a Zagyva-forrásvidéke. Tulajdonképpen az első forrás nem is itt ered, hanem az István-tárnában, de ennek nincs szabad kifolyása, a környező települések ivóvízellátását szolgálja. Több forrás összeáll egy kis patakká, melyet többször kereszteztünk Zagyvafő felé menet. Nagyon változatos volt a táj, sok kis völggyel, bükkössel. Zagyvafőre érve irányt és jelzést váltottunk.

Laza emelkedők után Boszorkánykő előtt igen meredekre váltott az út. A szabálytalanra töredezett bazaltoszlopok tetején ragyogó körpanorámát engedő sziklaplató alakult ki. Egy pontról ráláttunk a közelben lévő Salgó várára, de még Somoskő várára is. Ijesztő volt, hogy a Salgó várához még további emelkedővel lehet feljutni, de félelmünk alaptalan volt, mert arra már nem volt olyan meredek az út, simán ott termettünk.

A XIII. században épült, és a XV. sz-ban megerősített várat a szécsényi bég csellel vette be. 1593-as visszavétele után már végleg megszűnt hadászati jelentősége. Itt is megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, majd továbbindultunk. A zöld és piros jelzésen jutottunk a felújítás alatt lévő Dornyay-turistaházhoz, onnan Salgóbányán át szálláshelyünkre. 12 km-t mentünk 438 m szintkülönbséggel. A napból vacsora és esti csevej volt már csak hátra.

09.25. péntek

Reggeli után közvetlen a szállásukról indultunk. Először a Medves-fennsík széléig enyhén emelkedő úton értünk fel, majd egy nagyon szép kilátóhelyen megálltunk pihenőre. Innen már egész közelinek tűnt Somoskő vára, pedig annak eléréséig még 3,5 km-t kellett megtennünk. Közben elhaladtunk a Kőpark mellett, amelyben hatalmas sziklák láthatóak ismertető táblával. A vár alján benéztünk a Petőfi-kunyhóba, majd lehetőség nyílt a vár megtekintésére, no meg az igazi csoda, az íves bazaltorgonára, kőtengerre is.

Somoskőt elhagyva a Balassi-pihenőnél ebédeltünk, bekukkantottunk a Petőfi-forrásnál (sajnos már kiszáradt) lévő pihenőhelyre. Eresztvény szélén egy békalencsével benőtt kis tónál rátértünk a felhagyott bányákat érintő tanösvényre. Állandóan le-föl libikókázva végigjártuk a Nagy-, Margit-, Közép- és a Tavas-bányát is. Ez utóbbi után a Kis-bányánál kiderült, hogy ketten valahogy elmaradtak tőlünk. A térerő hiánya is nehezítette megkeresésüket, de végül ők bicikliúton visszamentek Somoskőre, onnan pedig busszal Salgóbányára. Mi pedig továbbra is szép utakon, kisebb kőfejtők mellett értünk haza. Napi adag: 16,3 km, 436 m szintkülönbség.

09.26. szombat

Erre a napra borzasztó időt jósoltak - különösen a délelőtti órákra - szakadó esővel, viharos széllel, lehűléssel. Ezért se nagyon kapkodtuk el az indulást, 10 órára terveztük azt. Az eredeti terv szerint a Karancs-kilátóhoz és a Margit-kápolnához mentünk volna Somoskőújfaluból, de helyette egy rövidebbet találtam ki. Közben házigazdánk ajánlott egy lehetőséget, hogy nézzük meg az István-tárót. Ebben a tíz kilométer hosszú alagútban több mint 700 méteren hatoltunk be a hegy belsejébe, ahol egy nagy vízhozamú forrás van. Nem volt sétagalopp az út, még ilyen alacsonyak mint én is vagyok, képesek voltak beverni a felűket, ha nem hajoltak le eléggé.

Míg benn voltunk a bányában, elállt az eső. 14-en túrázni indultunk, a többiek Salgótarjánba utaztak be, és ott a Bányamúzeumot nézték meg. Szóval mi elindultunk. Nem is volt nagyon hideg, köd volt helyette, de az is inkább csak Salgóbánya belterületén. A Salgóvár-alján értünk el a Tatár-árok közelébe. Ez egy nagyon látványos mély völgy és Salgótarján szélén ér véget. Odafelé a Z+, visszafelé pedig a Z sáv jelzésen haladtunk. Vissza a Salgó várát elkerülő jelzetlen, de erdei tornapályának használt úton mentünk. Megnéztük a Geocsodák Házát, ahol a környék ásványtani és turisztikai látnivalóit mutatták be (egy kisfilmen is), de itt volt emlékszobája a faluban született Zenthe Ferencnek és Komlóssy Erzsébetnek is. A gyalogtáv10 km volt, 306 m szintkülönbséggel.

09.27. vasárnap

Összepakoltunk, megreggeliztünk, majd kocsival Karancsberénybe utaztunk. Van ott egy kemence építve, ahol különböző falusi eseményeket szoktak tartani. Itt parkoltunk le az autókkal. A Z négyszög jelzésen hagytuk el a falut. Már az erdőben két határőr állt az út szélén, de csak azt kérdezték, merre megyünk. 100 méter szintemelkedéssel felértünk az országhatáron futó Északi Zöld nevezetű turistaútra. Ezen a Hegyes-hegy oldalában értünk fel a 2015-ben épült Lipovány-(Romhánypusztai) kilátóhoz. A kifogástalan állapotú kilátóról - különösen Szlovákia felé - nagyon jó a panoráma. Egy hosszabb lejtő, és egy rövidebb, de erősebb emelkedő után értünk utunk legmagasabb pontjára, a 391 m magas Nagy-Hallgatagra. Az Északi Zöld itt elkanyarodik, mi pedig jelzetlen úton a csak papíron létező Z+ jelzésű útra értünk. Négy éve nejemmel ugyanezt a Z+ jelzésű utat kerestük Ipolytarnócon, de már akkor se lehetett megtalálni. Most is csak elvétve láttunk egy-egy halvány jelet. GPS nélkül itt esély se lenne a túrázásra. Utunk végéig még volt egy pár nagyobb lejtő és emelkedő. Az erdőből kiérve előttünk volt Karancsberény, majd hamarosan a kocsikhoz értünk. 14 km-t gyalogoltunk 455 m szintkülönbséggel.



 

Ezúttal nem mentünk messzire, csak itt Isaszeg közelében túráztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk, ennek összes előnyével-hátrányával együtt. Csak 22-en voltunk, és 12,5 km-t gyalogoltunk.

9 óra után indult buszunk Dány felé, melyről a sülysápi elágazásnál szálltunk le. Még a múlt heti tiszakürti kiránduláson említette D. Pista, hogy van ott a közelben egy emlékhely, érdemes lenne felkeresni. Így az előzetes útvonal-tervet megváltoztatva a Sebestyény-emlékműhöz gyalogoltunk. Az első négyszögletes kiserdőig volt is egy ösvény a nyomokban lucernát is tartalmazó parlagfű ültetvényen. Az imént említett facsoporttól viszont csak emlékmű-iránt mentünk, lényeg az, hogy megtaláltuk. Pista ott elmondta nekünk, miért is épült ez az emlékmű.

Ezután rátértünk az eredeti nyomvonalra, a Pusztaszentkirály nevezetű területen. Pista még azt is elmondta, hogy gyerekkorából emlékszik arra, hogy itt egy tó volt, valamint egy csárda romjai is. Mostanában inkább az volt a jellemző erre a tájra, hogy még a térképeken szereplő kocsiutakat is beszántották. Így nem egy helyen a –szerencsére - nem túl nagy kalászosokon át kellett tartanunk az irányt. Voltak olyan részek is, ahol a vetés csak pár centis csonkja látszott, a szél barázdákat fújt a homokba. A Felső-Tápión való átkelés előtt tartottunk egy pihenőt.

Folytatva utunkat Kistelek nevű település után elértük a Sápi-tavakat. Szép látványt nyújtott a mögötte lévő Hrabina-heggyel egyetemben. Az előző hetek özönvízszerű esőzései még most is éreztették hatásukat, sokszor kellett a kocsiút mélyében megmaradó vizet kerülgetni. Elértük a Forró-forrást, amely ha nem is forró, de télen sem fagy be. Valami rejtélyes okból a forrásban egy hatalmas malomkő van. A víz jól láthatóan buzog fel, leglátványosabban a malomkő tengelyfuratán keresztül. Itt több időt szerettünk volna eltölteni, de a busz indulásához késésben voltuk, Így egy negyedóra múlva már indultunk és a tervezett Szent-György-hegyet is ki kellett hagynunk. Helyette - a nem kevésbé meredek, de rövidebb úton -, a Tályog-hegyen át mentünk. A Tályog-hegy túlsó felén nagy lovasudvart, Sándorszállás mellett még kisrepülő-teret is láttunk. Ismét átkeltünk a Felső-Tápión, majd nemsokára utunk végcéljához, a Dány, szentkirályi erdészház buszmegállóhoz értünk. El kellett érnünk a 14:26-os buszt, mert több már nem ment aznap Gödöllőre.

A járvány lecsengésével május 30-án az ITK-majálissal visszatérünk az éves túrakiírásban szereplő programokhoz. 22-én, szombaton még tartottunk egy visszafogottabb túrát javuló, 16 fős létszámmal. Mérsékelt emelkedőkkel 13 km-t tettünk meg.

Szilasligeten, a HÉV-állomáson találkoztunk 8:45-kor. Várnunk kellett egymásra, míg Gödöllő és Pest felől befutottak a szerelvények, vagy míg kocsival érkezők megtalálták az állomást. Csináltunk egy szájmaszkos indulási csoportképet – reméljük, nem sokáig kell ilyesmit használni. Gyaloglás közben persze már nem használtuk, csak az egymástól való távolságra vigyáztunk. Szilasligetet a Sólyom utcán hagytuk el. Az utolsó háznál már be is kerítették a jelzést, aztán a szőlő kerítésén is belülre jutott a sárga jelzés. A mogyoródi szőlőültetvényekben jártunk, majd felértünk a dombtetőre az átjátszó adókhoz. Ezután a Hungaroring következett. A hátsó kapunál beláttunk a verseny helyszínére. Most éppen motorosok száguldoztak.

Ezután előbb aszfaltozott, majd széles földúton haladtunk Csömör felé. Sajnos, mint minden olyan helyen kis hazánkban, amit gépjárművel meg lehet közelíteni, rengeteg szemét „látványa” borzolta idegeinket. Már láttuk Csömör első házait, mikor sikerült ezt a poros, szemetes utat elhagyni. Itt viszont gyönyörű virágos réten mentünk át. Elértük az erdőt, és félrehúzódtunk elemózsiázni.

Pár lovarda után megint erdős részre értünk, a Zsellérföldekre. Kereszteztük a Csömöri-patak völgyét, de itt még nem volt benne víz. Később egy A4-es papíron jelezték is, hol van most a forrás. Az elmúlt hónapon csapadékszegény időjárása meg is látszott a forrás vízhozamán, csak pangott benne a víz. Továbbmenve szép kivitelű ismertető táblát láttunk a forrásvidékről, és tetejébe még egy árvalány-mezőt is. Kiérünk az ipari park mögötti területre, elképesztő poros úton rengeteg kocsival. Később szerencsére be lehetett menni messzebb a mezőn, így már kevesebb port nyeltünk. Zsófialigeten szálltunk fel a HÉV-re, és indultunk vele hazafelé.