gyalogtúra

Bér – Szanda vára – Szandaváralja

Címkék

Szeptember első szombatján a Cserhátban jártunk Bértől Szandaváraljáig. Nyári meleg volt, legelőkkel tarkított szép tájakon haladtunk. Egyedüli kihívást az 529 m magas várhegy utolsó szakasza jelentette. 31-en voltunk.

Az utóbbi idők szokása szerint megint 7 órakor kezdtük begyűjteni túratársainkat. Gödöllőn teljessé vált a mezőny, negyed kilencre már Béren is voltunk. Nekiindulva a távnak elhaladtunk a baloldali domb tetején lévő evangélikus templom, majd két szépen karbantartott pince előtt. A Nagy-hegyi elágazásnál (innen lehet felmenni a az Európában egyedülálló íves andezit-oszlopokhoz – már jártunk itt az ITK-val) a Z+ jelzésen mentünk tovább, javarészt az Ordas-patak völgyében. A másik lehetőség lett volna a zöld jelzésen Csobánkapusztán át feljutni a várhoz, de azt majd egy elkövetkezendő túrán fogjuk használni. Kétszer is átkeltünk a patakon, de alig volt benne víz. Ordaspuszta előtt egy dombra felérve először láttuk a várat, a mellette lévő nógrádkövesdi felhagyott kőbányával együtt.

Ordaspusztán alig van egy pár ház, mégis a temetője szépen gondozott. Fokozatosan emelkedett az út, először Cser-hegy előtt volt nagyobb a meredeksége, ekkor már a Z jelzésen haladtunk. Alig észrevehetően jobbra elágazott a ZL jelzés, ezen értünk fel a várhoz. Az utolsó szakasz meredekségét egy-két szerpentin tette könnyebbé.

A XIII. században épült várból nem sok maradt: csak a torony egy 6 m magas részlete, és egy négyszögletes helység falmaradványa van meg. Mint annyi más várat kishazánkban, ezt is a török időkben visszafoglaló magyarok robbantották fel. A vár kis területén nagyon sok ember tolongott, ezért miután mindenki felért, hamarosan odébbálltunk. A vár után még egy látnivaló volt, egy andezitoszlopfal - melyet sajnos sokan kihagytak. Pár éve, mikor erre jártunk, még egészen jól járhatók voltak a lépcsők. Mára már tán egy ép sincs köztük, de nagyobb baj, hogy szúrós bokrok miatt már különben sem lehetne használni azokat. Egy nagyon jó árnyas, kőpadkákkal ellátott helyet találtak az elől menők, így itt ebédeltünk meg. Lejjebb a finom vizű Mária-forrásnál ittunk és egészítettük ki vízkészletünket. A forrás és környéke megújult, kár hogy a Mária-szobornak „lehetetlenzöld” műanyag hullámlemezből készítettek fedelet.

A faluba olyan kaszálón át értünk be, mely op-art mintás alkotás is lehetne. A II. világháborús emlékműnél szálltunk buszra, előtte tettünk egy kísérletet, hogy valami sör nevezetű folyadékhoz jussunk, de minden zárva volt. Napi túránk 13, km hosszú volt, 423/339 méteres szintkülönbséggel.





 

Forró-forrás

Címkék

Ezúttal nem mentünk messzire, csak itt Isaszeg közelében túráztunk. Menetrendszerinti busszal utaztunk, ennek összes előnyével-hátrányával együtt. Csak 22-en voltunk, és 12,5 km-t gyalogoltunk.

9 óra után indult buszunk Dány felé, melyről a sülysápi elágazásnál szálltunk le. Még a múlt heti tiszakürti kiránduláson említette D. Pista, hogy van ott a közelben egy emlékhely, érdemes lenne felkeresni. Így az előzetes útvonal-tervet megváltoztatva a Sebestyény-emlékműhöz gyalogoltunk. Az első négyszögletes kiserdőig volt is egy ösvény a nyomokban lucernát is tartalmazó parlagfű ültetvényen. Az imént említett facsoporttól viszont csak emlékmű-iránt mentünk, lényeg az, hogy megtaláltuk. Pista ott elmondta nekünk, miért is épült ez az emlékmű.

Ezután rátértünk az eredeti nyomvonalra, a Pusztaszentkirály nevezetű területen. Pista még azt is elmondta, hogy gyerekkorából emlékszik arra, hogy itt egy tó volt, valamint egy csárda romjai is. Mostanában inkább az volt a jellemző erre a tájra, hogy még a térképeken szereplő kocsiutakat is beszántották. Így nem egy helyen a –szerencsére - nem túl nagy kalászosokon át kellett tartanunk az irányt. Voltak olyan részek is, ahol a vetés csak pár centis csonkja látszott, a szél barázdákat fújt a homokba. A Felső-Tápión való átkelés előtt tartottunk egy pihenőt.

Folytatva utunkat Kistelek nevű település után elértük a Sápi-tavakat. Szép látványt nyújtott a mögötte lévő Hrabina-heggyel egyetemben. Az előző hetek özönvízszerű esőzései még most is éreztették hatásukat, sokszor kellett a kocsiút mélyében megmaradó vizet kerülgetni. Elértük a Forró-forrást, amely ha nem is forró, de télen sem fagy be. Valami rejtélyes okból a forrásban egy hatalmas malomkő van. A víz jól láthatóan buzog fel, leglátványosabban a malomkő tengelyfuratán keresztül. Itt több időt szerettünk volna eltölteni, de a busz indulásához késésben voltuk, Így egy negyedóra múlva már indultunk és a tervezett Szent-György-hegyet is ki kellett hagynunk. Helyette - a nem kevésbé meredek, de rövidebb úton -, a Tályog-hegyen át mentünk. A Tályog-hegy túlsó felén nagy lovasudvart, Sándorszállás mellett még kisrepülő-teret is láttunk. Ismét átkeltünk a Felső-Tápión, majd nemsokára utunk végcéljához, a Dány, szentkirályi erdészház buszmegállóhoz értünk. El kellett érnünk a 14:26-os buszt, mert több már nem ment aznap Gödöllőre.

Heves-Borsodi-dombság (06.11-13.)

Címkék

A szálláshely kapacitása miatt ezúttal csak „kiscsoportos” túrát tudtam szervezni a Heves-Borsodi-dombságba. Heten voltunk, mint ama bizonyosak. A három nap alatt 45 km-t tettünk meg.

Csütörtök: a hatvani vasútállomáson találkoztunk, ahol felvettük Évát és Incit. Két kocsival immár együtt utaztunk Bükkszenterzsébetig. Ott végigjártuk a Nagy-kői tanösvényt, majd Tarnalelesztől visszamentünk a túra kiindulási pontjára. Egy szépen kialakított játszótér mellől indultunk, majd a Paraszt-tagi-völgyön kezdődött az enyhe emelkedő. Mikor elértük az erdő szélét, sajnos elkezdett esni az eső. Nem nagyon, de mégiscsak esett. Egy kis kitérővel felkerestük a Kő-forrást. Ilyet még nemigen láttunk, egy függőleges falból folyt ki a víz. Egyre szebb helyeken járva felértünk a Nagy-kő érdekes sziklafaláig. Ezután egy esőbeállóban ettünk keveset, majd a Kő-hegyet megkerülve elkezdtünk lefelé ereszkedni. Széles hegygerincen ereszkedünk tovább, szerencsére itt már elállt az eső. Tarnalelesz szélét érintve váltottunk irányt, és Bükkszenterzsébet felé fordultunk. Jelzetlen úton való visszatérésünk kissé kalandosra sikerült a lezárt utak, patakátkelések miatt. Ez az út 12 km hosszú volt, 290 m-es szintkülönbséggel.

Ezután kocsival Istenmezejére mentünk, ahol megnéztük a Noé szőlője homokkő-képződményt, benne a sziklakápolnát. Kb. 2-2,5 km tettük meg a homokkő-hegyoldalban 100 m-es szintemelkedéssel. Ezt követően Hangonyba utazunk, és elfoglaltuk szállásunkat a Hangonyi Pizzériában. Mindenkinek meglepetés volt az ízlésesen kialakított szállás, a szíves vendégfogadás, meg persze a finom vacsora. Előtte-utána a már megszokott vidám társas élet.

Péntek: reggeli után Járdánházára autóztunk. Onnan indultunk a Gyepes-völgyön, ami egyúttal a Kohász-kék túraútvonala is. Az előző napi eső miatt bővizűvé vált a Gyepes-patak. Elértük a Keserűtanyát, rajta gyönyörű fák, kis erdei tó, valamint szép épület található. Innentől jobban emelkedő úton hamarosan a Remete-forrásnál és a hasonnevű vadászlaknál voltunk. Ökör-hegyre felérve átváltottunk a piros jelzésre, és pár rövid emelkedőt leszámítva, már csak lefelé mentünk Borsodnádasdig. Az út adatai: 17,5 km megtett táv, 314/283 m szintkülönbség. Itt buszra szálltunk, és avval mentünk vissza Járdánházára. Mielőtt hazatértünk volna, elautóztunk az arlói tóhoz, sétáltunk egyet a partján. Visszatértünk Hangonyba, majd vacsora következett. És ami még nem fordult elő velünk, elmaradt az esti csevej. Úgy látszik kifáradt a csapat.

Szombat: bőséges reggeli után kocsival a Hangonyi-tóhoz mentünk. Ahol a jelzett út ment volna a tó felé, ott most egy bekerített kukoricás van, ezért a horgászoknak kialakított úton értük el a tavat. Hétvége lévén sok horgász volt sátrakkal, kocsikkal. Mi megkerültük a tavat és elkezdtük az emelkedő leküzdését. Előző éjjel hatalmas esőzés volt, így a Vermes-patak is megáradt, a becsatlakozó kis völgyekből is jött az utánpótlás. Nagy örömünkre egy lábatlan gyík igyekezett felmelegedni a köveken. Békésen tűrte a fényképezést. A nagy víz miatt sok helyen kellett kerülgetni, sok kidőlt fa is volt az úton. Ugyanez folytatódott a Vizes-völgyben is, míg fel nem értünk egy széles erdőgazdasági útra. Itt megpihentünk, majd jelzetlen utakon mentünk tovább. Helyenként nagyon szép kilátásunk volt a környező hegyekre. További érdekességek is vártak ránk az úton: egy két helyen is összenőtt fa, és egy gímszarvas, amelyik olyan önfeledten falatozott, hogy észre se vett bennünket jó darabig. Napi távunk 16 km volt 401 méter szintkülönbséggel.

Hazafelé vezető úton, Pétervásárán még megálltunk fagyizni.

Szilasliget – Zsófialiget

Címkék

A járvány lecsengésével május 30-án az ITK-majálissal visszatérünk az éves túrakiírásban szereplő programokhoz. 22-én, szombaton még tartottunk egy visszafogottabb túrát javuló, 16 fős létszámmal. Mérsékelt emelkedőkkel 13 km-t tettünk meg.

Szilasligeten, a HÉV-állomáson találkoztunk 8:45-kor. Várnunk kellett egymásra, míg Gödöllő és Pest felől befutottak a szerelvények, vagy míg kocsival érkezők megtalálták az állomást. Csináltunk egy szájmaszkos indulási csoportképet – reméljük, nem sokáig kell ilyesmit használni. Gyaloglás közben persze már nem használtuk, csak az egymástól való távolságra vigyáztunk. Szilasligetet a Sólyom utcán hagytuk el. Az utolsó háznál már be is kerítették a jelzést, aztán a szőlő kerítésén is belülre jutott a sárga jelzés. A mogyoródi szőlőültetvényekben jártunk, majd felértünk a dombtetőre az átjátszó adókhoz. Ezután a Hungaroring következett. A hátsó kapunál beláttunk a verseny helyszínére. Most éppen motorosok száguldoztak.

Ezután előbb aszfaltozott, majd széles földúton haladtunk Csömör felé. Sajnos, mint minden olyan helyen kis hazánkban, amit gépjárművel meg lehet közelíteni, rengeteg szemét „látványa” borzolta idegeinket. Már láttuk Csömör első házait, mikor sikerült ezt a poros, szemetes utat elhagyni. Itt viszont gyönyörű virágos réten mentünk át. Elértük az erdőt, és félrehúzódtunk elemózsiázni.

Pár lovarda után megint erdős részre értünk, a Zsellérföldekre. Kereszteztük a Csömöri-patak völgyét, de itt még nem volt benne víz. Később egy A4-es papíron jelezték is, hol van most a forrás. Az elmúlt hónapon csapadékszegény időjárása meg is látszott a forrás vízhozamán, csak pangott benne a víz. Továbbmenve szép kivitelű ismertető táblát láttunk a forrásvidékről, és tetejébe még egy árvalány-mezőt is. Kiérünk az ipari park mögötti területre, elképesztő poros úton rengeteg kocsival. Később szerencsére be lehetett menni messzebb a mezőn, így már kevesebb port nyeltünk. Zsófialigeten szálltunk fel a HÉV-re, és indultunk vele hazafelé.



 

Naszály Kosdról indulva

Címkék

A múlt hetihez hasonlóan ismét egy óvatos, járvány-korlátozta túrán vettünk részt, ezúttal a Naszály-hegyen. Kicsit több jelentkezőre számítottam, de csak heten voltunk. 11 km-t tettünk meg, 383 m szintemelkedéssel.

9 órakor találkoztunk Kosdon, ahová 4 kocsival érkeztünk. A templom mellett állítottuk le a kocsikat és P négyszög, Z körút jelzésen indultunk el. A temető után, a falu szélétől kezdett enyhén emelkedni az út, jobbra-balra virágos rétek között. Félbalra a Sejcei-mészkőbánya látszott. Fenyvesen, majd tölgyerdőn kapaszkodtunk felfelé. Egy elágazásnál kicsit túlszaladtunk Zsidóbánya felé, de aztán hamar korrigáltunk. Nagybánya-kő alatti hármas útkereszteződében utunk majdnem legmagasabb pontján pihenőt és kajaszünetet tartottunk. Lacival még kicsit feljebb gyalogoltunk egy kilátóhelyig, de a magas fák miatt nem volt igazi a látvány.

Innentől már szinte csak lefelé mentünk. Az első látnivaló az út mellett a Pádimentom-kő volt. Az ismeretterjesztő tábla szerint a „naszályi márványnak” is nevezett mészkőből járdalapokat, kockaköveket faragtak régen. Következő megállónk a Bányász-emlékműnél volt. Ezen a helyen 27 évig tartott a szénbányászat. A francia tulajdonban lévő bányában 1931-ben vízbetörés következtében hatan meghaltak, az ő emlékükre áll az emlékmű és a kopjafák.  Továbbmenve nemsokára beértünk Kosdra. A házak között még durván 2 km-t kellett megtennünk a kocsikig.

Pécel-környéki próbatúra

Címkék

A járványhelyzet miatt két hónapig nem hirdettem meg közös túrát. Most próbaképp, sok korlátozó intézkedéssel egyet megcsináltunk. 12 km-t tettünk meg 183 m szintkülönbséggel.

A sok kizáró körülmény miatt csak heten voltunk, de így is jól éreztük magunkat, szép tájakon haladtunk. A találkozó a Millenniumi parknál volt, de a megközelítés során már korábban összefutottunk. Letettük a kocsikat, a parkra csak futó pillantást vetve máris indultunk. A parknál, de még inkább a Bajtemetésnél már többször jártunk, de mindig a turistautakkal ellátott északi oldalán. Most jelzetlen utakon dél felé indultunk várakozáson felül szép természetvédelmi területen. Mindjárt az út elején egy üdezöld árok mellett mentünk el, majd beértünk egy fenyőerdőbe. Kereszteztük a PMP, majd elértük a Z+, később a Z jelzést. Innen már végig jelzett úton haladtunk. Gyakorlatilag körbe jártuk a Bajtemetést úgy, hogy előbb a zöldön beértünk Kishársasra, onnan pedig a PMP-n Kovács-laposa, majd a Koporsó-völgy következett. Ezen értünk fel a hegy tetejére, innen pedig a parkhoz, amit most néztünk meg.

 

Piliscsaba – Kopár-csárda

Címkék

Kellemes koratavaszi időben ezúttal a Pilisben jártunk a Piliscsaba – Kopár-csárda útvonalon, miközben felkerestük a Nagy-Kopasz-hegyen lévő kilátót, és a Klotild-barlangot is. Az út hossza 13,5 km volt, 458/420 méter szintkülönbséggel, de volt egy rövidebb táv is.

7 órakor indultunk Isaszegről, fél kilencre értünk a piliscsabai vasútállomásra. Lekászálódva a buszról, felvettük a menetalakzatot. Az OKT-n tettük meg az első 2 km-t, majd a K+, K körút jelzésen folyamatosan emelkedő úton értünk fel a Nagy-kopasz-hegyre. Közben a közelgő Nőnap tiszteletére rengeteg hóvirág nyílt, ezenkívül kisebb mennyiségben odvas keltike és csillagvirág is. A Posta-réti-erdőben felfelé haladva nagyon sok szembejövő futóval találkoztunk, akik szintén Piliscsabáról indultak. A 447 méter magas Nagy-kopasz-hegy tetején van az építőkocka-szerű 17 m magas Dévényi Antal kilátó. Nagy élmény volt fentről körbenézni.

Több jelzés igénybevételével - egy 400 méteren tartó emelkedőt leszámítva – szépen csurogtunk lefelé. Kitérőt tettünk a Klotild-barlang felé szép völgyúton. Magát a barlangot nehezen lehetett megközelíteni a nagyon meredek, csúszós úton. Fenn a keskeny bejárati nyílás utáni sáros, nyálkás faleveleken való lejutást – Babi perselyt érő rosszallása ellenére – csak Laci kísérelte meg. Ő is nagy nehezen csak a bejárati fülke végéig jutott el.

A piros jelzésen folytattuk utunkat. Az Iluska-forrásnál (víz nagyon rég lehetett benne utoljára) ebédeltünk, majd egy újabb emelkedő következett a Fehér-hegy tetejéig (közben egy helyen túlfutottunk a jelzés egy iránytörésén, ezzel tartoztunk az ördögnek). Innentől kezdve balra Pilisvörösvár, a Kevélyek felé többször nagyon szép kilátás nyílt. És az se volt hátrány, hogy már javarészt lefelé mentünk. A Kopár-csárda közelében értünk a 10-es út közelébe, egyúttal a ránk váró autóbuszunkra is.





 

Alföldi Kéktúra – ráadás

Címkék

Tavaly novemberben befejeztük az AK-t. A mostani ráadásnak igazán egy indítéka volt: felkeresni a túra legjobb házigazdáját.

A túra végén szavazást tartottunk arról, ki volt a legkedvesebb vendéglátónk. Egyöntetűen a pocsaji Sinka Miska vendégház lett a győztes. Annyi kedvességet, jó szót (mellé még citeraszót is), finom ételeket sehol máshol nem kaptunk, mint ott. Ezért szervezni kezdtem egy olyan utat, ahol szállásunk ez a vendégház lesz. Mivel a környéket már a kéktúra során bejártuk, kicsit messzebb lévő látnivalókat kellett keresni. Végül így alakult program:

02.28. péntek

Kocsival először Hortobágyba utaztunk. Tél vége lévén csak a Látogatóközpont kiállítását tudtuk megnézni, a Pásztormúzeum és a Körszín zárva volt. Egy séta során felkerestük a terület szobrait, és a kilenclukú hidat. Megvettük a belépőkártya-napijegyet, majd a Halastavakhoz hajtottunk A kocsikat a parkolóban hagytuk, majd elindultunk a halastavi kisvasút mellett. Eleinte egy jó sáros úton, de az első csatorna-átkelési lehetősénél inkább a vasúti töltésre tértűnk. Gyaloglásunk során felmentünk a Függőcinege- a Tündérfátyol- és a Kis-kárókatona madármegfigyelő tornyokba is. A Kondás-tónál lévő nagy toronyig, pallósorig akartunk menni, de viharkárok miatt ezt a szakaszt lezárták. Így egy töltéssel előbb tértünk rá a tavak keleti oldalára. Ezen az oldalon is akadt még egy torony, a Vidra nevezetű. Ennek a 12 km-es túrának a végén kocsival a nagyhegyesi krátertóhoz mentünk. Itt 1961-ben gázkitörés következtében keletkezett a tó, és a kilövellt iszap miatt körülötte a „hegy”. Ezután Pocsajra autóztunk, és megtapasztaltuk, hogy Gitta és Miska továbbra is végtelenül aranyosak. Tiszteletünkre még két citerás barátukat is áthívták.

02.29. szombat

Reggeli után Kokadra autóztunk. A templomnál hagytuk az autókat, majd a piros jelzésen kezdtük a túrát. A falu szélén megint migránsoknak néztek. Hallottuk, egymást bíztatják, hogy hívják gyorsan a rendőrséget. Vagy nem is telefonáltak, vagy azok nem találtak meg, tény az, hogy senki se háborgatott útközben. A P sáv jelzés után rátértünk a K háromszög jelre. Ezen áthaladtunk a Kis-éren, majd elértünk a Daru-láp tanösvényhez. Uniós pénzből, Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében igényes pallósorral, ismertető táblákkal, kilátótoronnyal szép tanösvényt alakítottak ki. Kár, hogy az AK felőli megközelítést segítő műanyag táblákat barbárok már összetörték. A kéktúra útvonalát Kossuth-kertnél hagytuk el, előbb a P+, majd a P sáv jelzésen haladtunk. Egy kis tó utáni szakaszon, a Bagaméri-ér mellett megálltunk, mert füstöt láttunk egy friss favágás mellett, de embert nem volt a közelben. Lacival odamentünk a felerősödő szélben egyre jobban izzó máglyához, próbáltuk eloltani a nagyobb darab ágak elkülönítésével, föld rászórásával. Ez nem vezetett eredményre, ezért kihívtuk a tűzoltóságot. Pár perc múlva hallottuk is a szirénázást. Laci pontos helyadatokkal, megközelítési lehetőségekkel sikeresen odairányította őket. Ezután tovább indultunk, de nemsokára láttuk a vízgőz-felhőt, ami az oltás megkezdését jelentette. Ebédeltünk az erdőben, majd visszaértünk a kocsikhoz, 12,5 km-t megtéve. Ezután a vendégházhoz mentünk, majd jött a nap fénypontja, a kemencében sült kenyér és töltött káposzta.

03.01.

Ezen a napon nem túráztunk, viszont sok látnivalóban volt részünk. Először Nyíregyházára mentünk, ahol a Belvárost jártuk be. Kezdtük a Hősök terén kiállított villamossal, majd folytattuk az I világháborús emlékművel, Megyeházával, görögkatolikus székesegyházzal, Városházával, Kossuth-szoborral, végül a katolikus templommal. Ezután kimentünk Sóstófürdőre, ahol a Múzeumfalut jártuk be sétálójeggyel. Az épületek még zárva voltak, de így is nagy élmény volt. Ezt követően még egy programunk volt hátra, ez pedig Tiszadobon az Andrássy-kastély meglátogatása. Úgy időzítettük érkezésünket, hogy az óránként kezdődő tárlatvezetésre ne kelljen sokat várni. Ez be is jött, éppen hogy megvettük a belépőket, kezdődött is a kastély belső termeinek, lépcsőházának bemutatása. Jelenleg csak három eredeti műtárgy található ott, de más kastélyokból származó korhű tárgy annál több. Még megnéztük a Magyarországon egyedülállóan szép angolparkot, aztán elindultunk hazafelé.



 

Budai-hegység, Perbál - Nagykovácsi

Címkék

Ritkán érhet ilyen szerencse minket, hogy február elsején 13 fokos melegben, ragyogó napsütésben túrázhassunk. Pedig most ez történt!

Reggel 7 órakor indult a buszos gyűjtőjárat, hogy Isaszegről, Gödöllőről és környékéről, de még Pestről, Solymárról is összegyűjtse azt a 34 főt, aki részt vett Budai-hegységi túránkon. 9 óra előtt értünk Perbálra. Az út elején érintettünk egy romkápolnát, melyet már szinte teljesen benőttek a bokrok, felverte a gaz. Több mint 2 kilométeren át szinte vízszintes úton haladtunk, utána kezdődött a folyamatos, de nem meredek emelkedő. Előbb egy kisebb, majd az erdő szélén már egy magasabb létrán kellett átmásznunk. A Zajnát-hegy oldalában haladtunk, ahonnan időnként szép kilátás nyílt Perbálra, és az alattunk lévő tájra. Egy ilyen kilátóhelynél megálltunk reggelizni.

Ott, ahol a S jelzésről a K+ jelzésre tértünk át, a kerítésen létra helyett forgókapu volt. Kutya-hegyen értük el utunk legmagasabb pontját, az 545 métert. Jelzést váltva az OKT-n folytattuk utunkat. Sajnos egy baloldali éles irányváltást csak késő vettük észre, a csapat eleje már messzebb volt, így nem fordultunk vissza. Ennek az lett a következménye, hogy kihagytuk a Nagy-Szénást. Némi vigasz, hogy már többször jártuk ott – sőt jövőre már be is terveztem egy olyan utat, mikor érinteni fogjuk azt. A piros jelzést elérve pihenőt tartottunk. Ezután már csak lefelé kellett mennünk, hogy a református templom, temető mellett elhaladva elérjük Nagykovácsi főútját. Itt szálltunk buszra. Volt egy rövidebb, de szintén szép út is (6 km), de a nagy többség 12,5 km-t gyalogolt 440/300 méteres szintkülönbséggel.



 

Újév-köszöntő túra 2020.

Címkék

Mint minden év első szombatján, most is megtartottuk évköszöntő túránkat. Valamivel 14 km felett teljesítettünk. Hó nem volt, de a zúzmarától gyönyörűvé vált a táj. 40-en voltunk.

9 órakor gyülekeztünk az isaszegi vasútállomáson. A MÁV most is hozta formáját, a Pest felől érkező vonat negyedórát késett, így várnunk kellett az afelől érkezőkre. Még szerencse, hogy az ünnepek után volt miről beszélgetnünk. 5 km-t - az MTSZ jelzésfestő pályázat keretén belül általunk felújított - Z+ jelzésen haladtunk a Tőzegtavak – Gazda-erdő útvonalon. Közben egyszer megálltunk a harmadik domb tetején leapasztani azt a sok ételt, italt, amit hoztunk magunkkal. Továbbhaladva beértünk a Gazda-erdőbe. Nagyon szép volt minden, még az elszáradt kórók is, melyen napok alatt vastagra hízott a zúzmara. A Vízműnél elhagytuk a jelzett utat, és egy kocsiúton enyhe emelkedővel a Küdői-hegyre kapaszkodtunk fel. Nagy erdőirtások voltak errefelé. Felértünk utunk legmagasabb pontjára, 284 m magasra. Innen már csak 700 m-t mentünk, ahol is egy széles útelágazásban tartottuk meg az újévi állófogadást.

Lányaink nagyon finomakat sütöttek, a fiúk az italról gondoskodtak. A sok-sok újévi jókívánságnak kell hogy foganatja legyen – azért majd mi is teszünk ez ügyben ezt-azt. Miután megterítettünk, a napsugár megolvasztotta a fölöttünk lévő fa zúzmara-leplét, így porcukor helyett zúzmara került a süteményekre. Jó darabig elvoltunk az evéssel-ivással, de csak indulni kellett, mert mozgás nélkül azért hideg volt. Hazaúton már kicsit megolvadt a föld felső rétege, de nagy sár még nem tudott kialakulni. Ilka-majoron át a Tözeg-tavak város felöli oldalára jutottunk, ott a piros négyszög jelzésen értünk vissza a vasútállomáshoz. 14,1 km-t gyalogoltunk 237 méter szintkülönbséggel.