A 2019-es év utolsó túráján a Börzsönyben jártunk, annak is az északi részén Kemencétől Nagybörzsönyig. Különösen a meteorológia előjelzések negatívumaihoz képest szép időt fogtunk ki egy ideig még a nap is sütött.

Itthonról még erősen ködös időben, csúszós utakon indultunk, ennek is tudható be, hogy a hét órai indulás ellenére majdnem fél tízre értünk túránk kiindulópontjára. Ez pedig Kemence déli szélén, a Községi Ifjúsági Tábornál volt. Lekászálódva a buszról indultunk gyalogolni.

Az út elején átmentünk a Kemence-patak hídján, majd hamarosan a Csarna-patak völgyébe értünk, melyet 4,5 kilométeren át követtünk. Feketevölgy kisvasúti végállomásig a sínek mellett, aszfaltozott úton vezetett a kék jelzés. Itt célszerűbb volt az út melletti pár centis hóban haladni, mert a járművek kijegesítették az utat. Feketevölgy után hamarosan patakátkelés következett, amit a nagy sikerre való tekintettel többször megismételtünk. Szerencsére senki se csúszott be jeges vízbe. A patak mellett vezetett a kisvasúti sínpálya, melyet az 1995-ös és ’99-es nagy áradás tett tönkre. Azóta nem sikerült a rendbetétel, de úgy olvastam, hogy természetvédelmi okokból már a szándékát is elvetették a helyreállításnak.

A Hamuházhoz érve az éhesebbek tízóraiztak. Ettől a ponttól valamikor a még a 800 méterre lévő Halyagosig vezetett a Csarnavölgyi kisvasút. Innen kezdett jobban emelkedni az út, a Szimandli nevezetű kereszteződésig 200 métert 1,8 km-en. Aztán ránk köszöntött a jólét: eleinte eléggé-, majd egyre kevésbé meredeken úton értünk Bányapusztára. Ezt követően a Bánya-patak völgyében egy időre leszállt a köd, de ez a széles, jól járható erdei úton semmi gondot nem jelentett. A Kis-Pogány-hegy tövében kialakított pihenőhelyen megebédeltünk. Onnantól, ahol a Kovács-patak egyesült a Bánya-patakkal, Börzsöny-patak néven futott tovább. Nagyjából végig emellett haladva értünk be Nagybörzsönybe, ahol buszunk várt ránk. 13 km-t tettünk meg, 337 m emelkedéssel, és 350 m lejtéssel.



 

Köszönhetően-e a ragyogó időnek, a rövid túrának, vagy a beharangozott borkóstolónak, nagyon sokan (51-en) jöttek el velünk a Mátrába. 7 km-t gyalogoltunk, azt is javarészt lefelé.

Nem indultunk korán, de talán ez nem is baj, hiszen az utazás elején még nagy köd volt. Mátrafüred felé félúttól viszont már zavartalanul sütött a nap. Kiszállva a buszból a sárga jelzésen indultunk a Pipis-hegy felé. Élvezet volt az őszi színekben pompázó fák között a nagyon enyhén emelkedő úton menni. 2,5 km megtétele után értünk el a ma már inkább sportcélokra használt füves kifutópályájú repülőtérhez, ami 900 m hosszú, és 10 %-osan emelkedik. A repülőtér végén tettünk egy kis cikk-cakkot, majd megint szép erdőben haladva a feljutottunk a Szent Anna-kápolnához. Mellette van egy hasonnevű tó is, de abban már alig volt víz. A kápolnánál megpihentünk, megnéztük a Remete-barlangot (ami inkább egy légópincéhez hasonlít), gyönyörködtünk a mátrai, Mátra-aljai tájban. Lefelé indulva nem vettem észre a letérőt, így 200 m-el túlszaladtunk rajta. A S körút jelzés szerpentinezve halad Abasár felé. A dombtetőn inkább új telepítésű szőlőket láttunk, lejjebb már kifejlett példányokat. A falu szélén volt egy pihenő, itt megálltunk és bevártunk mindenkit.

Egy program volt még hátra, a borkóstoló.  Nem is csalódtunk benne, kulturált borbemutató terem, kedves házigazdák, jó borok vártak ott ránk. A kóstoló végén már derűsebben láttuk a világot.

 

Négynapos utunkon ezúttal az Aggteleki-, Szalonnai-, és a Rudabányai-hegységben, Felvidéken pedig a Szádelői-karszton túráztunk, de bőven kijutott kulturális látnivalókból is. Kereken harmincan voltunk, egy esőt leszámítva jó időnk is volt.

Szeptember 26. (csütörtök)

7 kocsival utaztunk, az M3-as Galga-pihenőjében találkoztunk fél nyolc után. Kölcsönös üdvözlések után megállás nélkül utaztunk Szalonna közelében lévő jól ismert szálláshelyünkre, a Tópart vendégházba. Kipakoltunk, reggeliztünk, majd indultunk első túránkra.

Előbb kocsival Bódvarákóra utaztunk, letettük az autókat. Gyalog az országos kéken a falu főutcáján a templomig mentünk, itt balra kanyarodva hamarosan elhagytuk a települést. Kapaszkodni kezdett az út a Mile-hegyre, közben egy-egy nyiladékon ráláttunk a tetejétől kőbányászattal megfosztott Esztramosra, és a mögötte lévő Alsó-hegyre. A hegytető után kitérőt tettünk az Esztramos kőbányájába. Itt tartottunk egy pihenőt, majd Tornaszentandrásra gyalogoltunk be. A kápolnánál találkoztunk Gregovszki Barnabással, aki nagy lelkesedéssel bemutatta nekünk a kápolnát, az egyházi gyűjteményt (melyben javarészt a Szent András templomból felújítás során kikerült barokk tárgyak találhatók), valamint az országban egyedülálló ikerszentélyes templomot. Mikor kijöttünk a templomból, nagyon sötét felhők gyülekeztek az égen, ezért igyekvőre fogtuk a dolgot. Már majdnem úgy tűnt, hogy megússzuk az esőt, de aztán a Rákóczi-barlang előtt mégis belefutottunk. Kb. 2,5 km-t mentünk esőben, de mire a kocsikhoz értünk, már elállt az. 12,5 km-t tettünk megy gyalog, 305 m szintemelkedéssel. Szállásunkra visszahajtva finom vacsora várt ránk, majd kezdődött a társasági élet gyakorlása.

Szeptember 27. (péntek)

Reggeli után kocsival átmentünk a határon, és Áj (Háj) községben parkoltunk le. Innen kezdődött első gyalogtúránk. Először megnéztük a temetőben lévő 10 m magas Angyal-szobrot, mely egy amerikai háborús film kelléke volt. Ezután felkapaszkodtunk a hegyoldalba, majd a zöld jelzésen visszaértünk a faluba. A faluszéltől folyamatosan emelkedő úton fél kilométert megtéve értünk az első vízeséshez. Ezt több kisebb is követte. A kettes számú vízesésnél a víz átfolyt a sziklafal alatt, így nem volt látványos. A hármas és négyes vízesésnél már végképp nem folyt a víz. Itt az élményt az jelentette többek számára, hogy egy nagyon meredek úton kapaszkodtak ki a völgyből a hármas vízesésnél. Visszagyalogolva a kocsikhoz (az út 5,5 km hosszú volt 215 m emelkedővel) Jászóba mentünk, közben Szepsiben megálltunk azok kedvéért, akiknek kellett valamit vásárolniuk. A jászói cseppkőbarlangnál szerencsénk volt, mert a tervezettnél korábban bemehettünk, tetejébe magyar nyelvű idegenvezetéssel. A 720 méteres bejárható szakasz nagyon szép volt és jól kiépített. A barlanglátogatás után megebédeltünk, majd szerettük volna premontrei templomot és kolostort nemcsak kívülről, hanem belülről is megnézni, de ez sajnos nem sikerült. A vasúti síneken jutottunk vissza a parkolóba (ez egy 3 km-es út volt). Ezután kocsival Torna városában a vár alá hajtottunk. Még egy közel 4 km-es út várt ránk kb. 180 m-szintkülönbséggel. Ezt az utat a csapat nagyobbik része már nem vállalta be, pedig szép volt fentről a kilátás, és a vár egyes részei is elég jó állapotban leledztek. Vacsorára értünk vissza a vendégházba, amely után beszélgetés, kártyázás kezdődött, sőt még kisebb dalárda is alakult.

Szeptember 28. (szombat)

Kocsival Szögliget, Szalamandra-házhoz utaztunk. A kocsikat hátrahagyva a Ménes-völgyön indultunk. Az út alig emelkedett az országos kékig, onnan már kicsit jobban. Derenk előtt az érdekes nevű Vigyorovka nevű kis tisztáson megpihentünk, majd Derenken megnéztük az 1943-ban kitelepített lengyel faluból maradt iskolát, melyben most tablók mutatják be a múltat. A lengyel kápolna ma már búcsújáróhely is egyben. Visszafelé haladva a Szalamandra-házhoz, üde tisztásokon, karrmezőn át is vezetett utunk. A túra 10 km hosszú volt 207 m szintkülönbséggel. A kocsiknál ettünk, majd Szinpetribe utaztunk. Itt korábban időpontot foglaltam fél kettőre, hogy megnézhessük a világ legnagyobb könyvét (418 x 377 centiméteres, és több, mint 1,4 tonnát nyom), valamint a Gutenberg-korabeli rekonstruált nyomdagépet, Biblia-múzeumot, papírmalmot. Korán visszaértünk szállásunkra, ezért jó páran még kis gyaloglásra indultunk: ki a Rakacai-tó gátjának végéig, ki tovább a tó fölé magasodó Nagy-Somos-hegy aljáig, négy lelkesebb túratársunk pedig még tovább a földvárig. A finom vacsora után az ilyenkor szokásos tevékenységeket űztük.

Szeptember 29. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szendrőn keresztül Rudabányába autóztunk.

Először megnéztük a XIV. században kora-gótikus stílusban épített református templomot. Kertész Zoltán református lelkész úr mutatta be a templomot, és hizlalta a lányok/asszonyok máját. Ezután kocsival a Bányászattörténeti múzeumhoz mentünk. Itt az értékes múzeumi tárgyakon felül megtekintettük a Földvári Aladár ásvány- és őslénygyűjteményt, és a föld alatti bemutatóhelyet. A templomban és a múzeumban is nagyon elszaladt az idő, ezért a betervezett gyalogtúra helyett egy rövidebbre (4 km, 124 m szintkülönbség) indultunk. Az út legfőbb látnivalója – a bányató – azonban változatlanul bennmaradt a programban. Kocsival viszonylag jól megközelítettük a tavat. Volt bányagödrök, meddőhányók mellett haladtunk. Előbb a tó feletti sziklapadhoz értünk, ahol egy – szerintünk – igencsak csúnyácska kilátó is áll. A tó viszont csodálatosan szép színű, magyarországi viszonylatban egyedülálló. Köszönhető ez a sziklás partnak és a 60 m mély víznek. Ezután lementünk a vízpartra és ott ebédeltünk meg. A kristálytiszta vízben rengeteg kis hal úszkált. Ellettünk volna még egy darabig, de indulnunk kellett, mert fél háromra foglaltam időpontot Edelényben, a L’Huillier–Coburg-kastélyba. Oda is értünk időben. Jegyvásárlás után hamarosan indult a vezetés. A nemrég felújított kastélyban nem sok berendezési tárgy található, fő ékessége a vélhetően Lieb Ferenc iglói festő által festett rokokó kastélybelső. A kastélylátogatás után elmentünk még egy búcsúfagyizásra, aztán hazafelé indultunk.

 

Idei első többnapos külföldi túráján – melyen 14-en vettünk részt - Alsó-Ausztria és Stájerország határán lévő vidékét jártuk be Mariazell környékén. Az út négy napig tartott, gyönyörű tájakat láthattunk – helyenként még téli hóviszonyok között.

2019.05.17. (péntek).

3 kocsival utaztunk különböző irányból és 7 óra után találkoztunk az M1-es Harkályos pihenőhelyénél. Ezután - az út nagy részét autópályán megtéve - már csak a szükséges mértékben álltunk meg Wienerbruck úticélunkig. Fél tizenkettőre értünk oda. Szálláshelyünkön átvettünk egy több kedvezményre jogosító kártyát, és máris indultunk tovább.

Mitterbachnál tettük le az autókat, és beléptünk az Ötscher-Tormäuer Naturpark területére. Egy 6,5 km-es körút keretében pár kilométert az Erlauf-folyó mesterséges tava mellett, majd ezt elhagyva szép erdők és alpesi legelők között értünk vissza Mitterbachra. Ezután Ezután Mariazell szélén lévő St. Sebastian-ba autóztunk. Itt 4 személyes ülőliftekkel felmentünk Bürgeralpe-re, Mariazell „házihegyére” (1240 m). Felérve elsétáltuk a kilátóhoz, melynek tetejéről csodálatos körpanoráma várt ránk. Ameddig a szem ellátott, körben havas hegycsúcsok sorakoztak. Visszaérve az ülőlift alsó állomására, besétáltunk Mariazellre, ahol a helyes kisváros házai mellett megnéztük a Bazilikát is. Egy másik úton mentünk vissza a kocsikhoz. Ez a séta 4,5 km hosszú volt.

Szállásunkra visszaérve kellemetlen meglepetésünkre az előzőleg megadotthoz képest egy szobával kevesebbet kaptunk – ilyen eddig Ausztriában még nem fordult elő velünk. Az ágyszám megvolt, de csak jobban összezsúfolva jutott hely mindenkinek. Félpanziós ellátásunk volt, így helyben vacsoráztunk. Utána még a „klubban” beszélgettünk, egyeztettük a következő napi túrát.

05.18. (szombat)

Reggeli után közvetlenül a panziónkból indultunk túrázni. Első utunk az Ötscher Látogatóközponthoz vezetett. Itt érvényesítettük kártyánkat és beléptünk a Naturpark területére. Az út először egy tározótó mellett vezetett, majd erdőben folytatódott. A mellettünk lévő Lassing-patakban egyre több víz folyt. Mikor balról a Kienfall vízesés beleömlött, lényegesen megnövekedett a vízhozama. Egy hídon átkeltünk a patakon, és hamarosan szembe találkoztunk a Lassingfall 40-50 méteres vízesésével. Az út sziklás terepen folytatódott, helyenként kis alagutakkal. Az Erlauf-folyó mellé érve megnéztük a remek állapotban lévő vízierőművet, mely szabadon és ingyenesen látogatható. A továbbiakban az Ötscher-patak mellett emelkedett az út, a táj neve innentől Ötschergräben. Ez Ausztria legnagyobb szurdokvölgye, osztrák Grand Canyonnak is nevezik. Ha lehet, az út mindig egyre szebb és szebb lett, ahogy a patak beszorult a hatalmas sziklák közé. Elértük az Ötscherhias hegyi vendéglőt, de egyenlőre még továbbmentünk a kb. másfél kilométerre lévő 80 m magas Mirafall vízesésig. A vízesés alatt kialakított pihenőhelyen ebédeltünk, majd visszamentünk az Ötscherhias-ig. Elég meredeken kapaszkodott ki az út az Ötschergräben-ből, kárpótlásul viszont fentről be lehetett látni a bejárt útvonal egy részét. A Mühlbach mellé érve vízimalmot is láttunk. Továbbra is emelkedett az út, de már nem olyan intenzitással. A csúcson egy kis hegyi kápolna található, aholis megpihentünk. Innentől lefelé ereszkedtünk, így értük el az előző napon is látott Erlaufstausee-t. Átmentünk a völgyzáró gáton és hamarosan a vasútállomásra értünk. Nem kellett sokat várni a vonatra, amivel visszautaztunk Wienerbruckra. A vasútállomástól még haza kellet gyalogolnunk, ami távval együtt ezen a napon 15 km-t gyalogoltunk 384 m szintkülönbséggel. Este vacsora és a társasélet gyakorlása volt a program, de előtte még Margit táncórát tartott a csapatnak.

05.19. (vasárnap)

Előző nap megkedveltük a vonatozást, így kocsi helyett vonattal utaztunk Mitterbach-ba. Az állomásról a Gemeindealpe-re vezető ülőlifthez mentünk. Mi voltunk az első utasai a 9 órás nyitásnál. Előbb négyüléses ülőlifttel mentünk fel 1280 m magasra. Itt át kellett szállni a csúcsra vivő kétülésesre, ami 1625-m magasra vitt fel. A felső szakaszon már majdnem összefüggő hótakaró volt. Éppen nem fagyott, de az erős szélben igencsak fáztunk útközben és fenn a csúcson. Azért egy fotó erejéig összeálltunk, de utána gyorsan mozogni kellett. Egy széles úton indultunk. Az útról még a Dachstein csúcsa is látszódott a sok már havas hegy között. A közelebbi - 1893 méteres - hegycsúcs az Ötscher volt, alatta jól kivehető volt az előző nap bejárt Ötschergräben. A csúcskeresztig szerettünk volna elmenni, de amerre mi próbálkoztunk, olyan nagy hó volt a meredek lejtőn, hogy visszafordultuk (más irányból Olginak sikerült oda eljutnia). A másik irányba ráláttunk az Erlaufsee-re, Mariazellre. Mikor kellően átfagytunk, elindultunk lefelé. A középső állomásig ereszkedtünk ülőlifttel, onnan gyalogoltunk. Erősen lejtett az út eleje, később javult a helyzet. Egy nagyon szép helyen - ahonnan ráláttunk a tóra és a mögötte lévő Hochkogel havas csúcsára – megálltunk pihenni. Következő megállónk már maga az Erlauf-tó volt. Itt élveztük a tájat, páran még egy csónaktúrára is elmentek. Ezután folytattuk utunkat, többször az Erlauf-folyó mellett. Mitterbach-ban várnunk kellett a vonatra, ez idő alatt megnéztük a katolikus és az evangélikus templomot. A ragyogó idő és a vasárnap délután következtében rengetegen voltak a vonaton. Ezen a napon összesen kb. 11 km-t gyalogoltunk, miközben szintkülönbségünk 100/600 méter volt. Szálláshelyünkön a szokásos esti tevékenységet folytattuk.

05.20. (hétfő)

Sajnos esős reggelre ébredtünk. Összepakoltunk, és reggeli után indultunk Sulzbichl-be, ahonnan kezdődött a túra. Még előző este megbeszéltük, hogy az időjárás függvényében csak a túra helyszínén döntünk, három különböző hosszúságú túra közül melyiket járjuk végig. A három túrában egy közös volt: mindhárom tartalmazta a Treffligfall vízesést. Mikor megérkeztünk Sulzbichl üdülőfaluba, vigasztalanul esett az eső, ezért túlsúlyba kerültek azok, akik a legrövidebb szakaszra szavaztak. Elindultunk a bővizű Treffling-patak mellett. Az első 2,5 kilométeren szinte egyenletesen lejtett az út, utána kezdődött az a csoda, amiért nagyon sokan felkeresik ezt a tájat. Több lépcsőben a víz 120 métert esik, míg bele nem zuhan az Erlauf folyóba. Leglátványosabb része ott van, ahol a lezúduló vizet egy hatalmas szikla megdobja, és az nekivágódik a függőleges sziklafalnak, azon több méter átmérőjű üstöt képezve. Az Erlaufot elérve még továbbmentünk egy Toreck nevezetű részen, ami nem más, mint egy 100 méter hosszú sziklaszoros. A hidat elérve visszafordultunk, és ugyanazon az úton visszamentünk, mint ahogy jöttünk. A vízesést így más szögből láthattuk – az semmit se veszített szépségéből. A 6 km-es út végén (szintkülönbség 192 m) visszaértünk a parkírozóba. Ekkor már majdnem sütött a nap. Talán kishitűbbek voltunk a kelleténél, hogy nem mertünk hosszabb utat bevállalni. A hazaút is változatos volt. legalább háromszor ömlött az eső, majd ragyogóan sütött a nap.