Ötnapos szlovéniai túránk tematikusnak is mondható, mert a programok legnagyobb része a karsztjelenségekhez (barlangok, búvópatakok források, víznyelők) kapcsolódott. 15-en voltunk, minden nap volt rövidebb, hosszabb túránk.

05.15. (hétfő).

Reggel 6 óra előtti indulást követően 7 óra után találkoztunk az M7-es tárnoki pihenőjében. Innen úti célunkig - a Velika Planina felvonóállomásig - csak egyszer álltunk meg. Itt először kabinos felvonóval 555 m-ről 1412 méterig utaztunk úgy, hogy a két végpont között nem volt tartóoszlop. Aztán ülőliftre szálltunk, avval 1650 m-re értünk fel, közben a Kamniki-Alpok friss hóban pompázó csúcsaitól ájuldoztunk. Kiszállás után alig tudtunk továbbhaladni, annyi virágot (főleg Krókuszt, Erikát) kellett lefényképeznünk. Kis emelkedővel a Gradišče-csúcsra értünk, ahol nagyszerű körpanoráma várt ránk, melynek fontos része volt az elszórtan elhelyezkedő pásztorkunyhók látványa. Egy 7,4 km-es igen változatos utat tettünk meg 257/334 m-es szintkülönbséggel Szlovénia legnagyobb magas fennsíkján, közben érintettük a Mala Planinát, a hegyi kápolnát. Még tán belefért volna időnkbe a fennsík egyetlen éttermében egy meleg étel elfogyasztása, de zárva találtuk azt. Az ülőliftre annak középső állomásán szálltunk fel, majd a kabinos felvonóval jutottunk le a kocsikhoz. Kamnikban még megálltunk valamit vacsorára venni, aztán elfoglaltuk egy közeli faluban lévő szállásunkat.

05.16. (kedd)

Reggeli után az előző napi parkolóba tettük le az autókat, onnan indult a túránk. Sajnos már induláskor esett az eső, és ezt az (egyébként) áldásos tevékenységét csak rövid időkre szüneteltette, az út végén pedig kifejezetten beleerősített. Indulás után hamarosan kereszteztük a Kamniška Bistrica-folyót, majd nagyjából avval párhuzamosan haladtunk. Egy réten is átkeltünk, ami még a Velika Planináról is jól látszott. Közel négy kilométer megtétele után egy folyón átívelő hídról mindkét irányban mély szurdokot láttunk. Akkor még nem időztünk itt sokat, mert visszaútban ismét jöttünk erre. Vadregényes úton javarészt a folyó mellet haladva jutottunk el a Pri Jurju Nemzetközi Piknik Centerhez. Innen utunk egyik nagy látványosságához, a Kamniške Bistrice-forráshoz értünk.  Hatalmas mennyiségű karsztvíz tör itt felszínre sziklák hasadékaiból, fák gyökerei közül, fű közül, szóval mindenhonnan. Sajnos egy-két átjárót elsodort a víz, így nem lehetett teljesen körbejárni. Visszafelé megint a korábban említett hídhoz értünk, majd a Nagy-és Kis Predaselj-szurdokhoz. Félelmetes dübörgéssel törte át magát a folyó a keskeny hasadékon. Később megálltunk egy fedett pihenőben ebédelni – ennek végeztével kezdett az eső igazából esni. Jó elázva értünk vissza az autókhoz. Túratávunk 10,5 km volt, 286 m szintkülönbséggel. Szállásunkra érve átöltöztünk, aztán elmentünk vacsorázni a pár km-re lévő termálfürdő éttermébe.

05.17. (szerda)

Összepakolás, reggel után indultunk a Kamnik szélén található Volčji Potok Arborétumba. Ottlétünkkor látogatható volt a francia és angol kert, Dinoszaurusz-, rododendron-, kaktusz-, orchidea kiállítás. A gyönyörű arborétumban hatalmas nárcisz, tulipán és rózsakertek vannak, a két előző már nem, az utóbbi még nem virágzott, viszont a rododendron a legteljesebb pompájában mutatkozott be. Annyi látnivaló volt, nem is csoda hogy nem tudtunk együtt maradni, szétszéledtünk. Még jó, hogy előre megbeszéltünk egy időpontot az indulásra. Továbbiakban kocsiba ültünk, és először Planina faluban a Ravbarjev-tornyot, majd Planinska barlangot néztük meg A föld alatt egyesül két földalatti patak, a Rak (Rakov Skočjan felől) és a Pivka (Postojna felől), melyek onnantól Unica néven folytatják útjukat. Ezután a Rakov Skočjan főbb nevezetességeit jártuk be. A Természetes Nagy- kőhídnál állítottuk le az autókat. A Tkalca-barlangba csak páran merészkedtünk le, mert az előző esőktől csúszós volt az egyébként is meredek lejárat. Ebben a barlangban tűnik el Rak-patak, hogy az előbb megjárt Planina-barlangban törjön elő. Nagyobbat kellett kerülnünk a Rak kiöntései miatt, hogy a Nagy-kőhidat szemből láthassuk. Ezután a Kis Természetes-kőhídat, és a Zelške-barlangot járták be a bátrabbak. A barlangban a patak szélén máskor kényelmesen el lehet menni, de most a magas vízállás miatt a patakban lévő kövek alig álltak ki a vízből. Két beszakadás van a patak felett (ezek között van a Kis Természetes kőhíd), így természetes fény is bejut a barlangokba. Még két karsztforrásnál is megálltunk. Az első a Prunkovec-forrás, ahonnan eljutottunk arra a helyre, ahol az előbb említett barlangok után ismét felszínre tör a Rak-patak. A második forrásnak (Kotliči) vízhozama pedig vetekszik az előző nap látott Kamniške Bistrice-forrással. Ennyi látnivaló után értünk újabb szálláshelyünkre, ahol finom vacsora és kényelmes szobák vártak ránk.

05.18. (csütörtök)

Reggeli után kocsival a Križna-barlanghoz mentünk, ahová 9:30-ra foglaltam időpontot. Éppen időben érkeztünk, átvettük a gumicsizmákat, akkumulátoros lámpákat. Ebből is látható, hogy ez nem egy minden komforttal ellátott barlang. Ez a barlang a világ leghosszabb tavas barlangja. Mi persze csak a legrövidebb túrán voltunk, ami egy és negyed óráig tart (a hosszabb 3-4, a leghosszabb 7-8 óráig). Előbb lépcsőn kellett lemenni, majd földes, kőtörmelékes úton haladtunk befelé. Vezetőnk 50 méterenként elmondott (angolul, Laci pedig fordította), bemutatott valami érdekeset a barlangról. Érdekes volt például, mikor bemutatta az ősi barlangi medve koponyáját, összehasonlítva a mai medvéével. Mutatott denevért, világító baktériumokat és olyan fehér kis soklábút is. E barlangban 44 féle állat él, ez is rekord. Kapaszkodó után elértünk egy zúgó patakot, majd egy tavat. Itt csónakba szálltunk, és úgy jártuk be azt. Kiszállva megjártuk a nagy barlangüreget, melyben már szép cseppkövek voltak. Ugyanazon az úton mentünk vissza, mint amin bejöttünk, lévén a barlangnak csak egy kijárata van.

A barlanglátogatás után kétfelé vált a csapat. 12-en (leginkább azok, akik még nem jártak ott) Postojnára autóztak a híres cseppkőbarlanghoz, ahová előző nap foglaltak helyet. Tetszett mindenkinek a postojnai barlang, de többen is mondták, itt már nem annyira közvetlen viszony a vezető, és a vezetettek között, ez már igazi személytelen nagyüzem. Túra végén visszajöttek szállásunk közelében lévő Cerkniško-tóhoz, és itt a két kocsi utasai más-más távot gyalogoltak le. A hosszabb 7,5 km hosszú volt.

Mi a Križna-barlangnál csak hárman maradtunk. Onnan egy gyalogtúrát tettünk a Križna Gora-ra. Itt található az a kereszt alakú templom, amiről a barlang is kapta a nevét (Križna = Kereszt). Lefelé Podlož felé indultunk, és stációk mellett haladtunk el. Az egész úton legszebbek a hófehér mészkövek voltak mélyzöld mohákkal. Ez a túra 5,4 km-es volt, 313 m emelkedővel/lejtővel.  Ezután mi is a Cerkniško-tóhoz autóztunk, hogy a többiekkel találkozzunk, de ez nem jött össze, elkerültük egymást. Mi a tó mellett lévő Nagy- és Kis Karlovica-barlanghoz mentünk. Ez a két szifonszerű barlang magasabb vízállás esetén - mint most is volt – a Rak-patakot táplálja.

05.19. (péntek)

Összepakoltunk, és reggeli után indultunk hazafelé, de nem ám egyenesen! Először Vrhnika városka mellett lévő forrásvidékre utaztunk Itt a Malo- és Veliki Retovjén kívül még több nagy vízhozamú karsztforrás (például mindjárt az út elején egy mászófal alatt) táplálja a Nagy Ljuljanica-folyót. A két Retovje vize közvetlenül egy sziklafal alól folyik ki. A Ljuljanica-folyó másik ágát a Kis és Nagy Močilnik-forrás táplálja. Ezt is megnéztük. Utána még mindnyájan Bistrába autóztunk, hogy ott megnézzük a várat és a Bistra-forrást. Szinte hihetetlen, hogy 1 méterrel a forrásból keletkezett tó felett buszok, kőszállító teherautók járnak, és nem szakad be az út alattuk. Pedig közelről megszemlélve a forrást, rengeteg lyukból tör elő a karsztvíz. A várban és a hozzátartozó épületekben a Szlovén Technika Múzeum található, valamint sok régi malom, melyet a forrás vize hajtott meg. Mindezek megtekintése után már csak a hazaút volt hátra. Endréék mindjárt indultak, mi még megebédeltünk a vártó mellett, Laci pedig meglepte utasait avval, hogy még Ljubljana belvárosi részén is megállt.

 

Ebben az évben új túramozgalom teljesítésébe kezdtünk, ez pedig a Balaton-felvidéki kéktúra. Ennek egy részét egy háromnapos utunkon 2010-ben már bejártuk. Most nyolcan voltunk, négy nap alatt 60 km-t tettünk meg 1700 m szintkülönbséggel.

04.14. péntek

A túra indulópontjára, Pétfürdőre vonattal és kocsival utaztunk. A reggeli eső kitartott egész nap, meg se izzadtunk a maximum 8 fokos „melegben”. Pétfürdőt elhagyva a táj változatossá vált, mészköves talajon sár se volt. Hegyeknek hívják, de inkább dombokon haladtunk, olyan nevűeken, mint Sukori-, és Mogyorós-hegy. A napi túra legutálatosabb része ott volt, ahol az erdőszéli turistautat kapzsi földtulajdonosok beszántották és bevetették. Itt sárban kellett csúszkálnunk mintegy 2,5 km-t. Királyszentistván után ismét változatos tájon haladtunk szemet gyönyörködtető virágok között. A napi adagunk 14,7 m volt 284/385 m szintkülönbséggel. Litérről Szentkirályszabadjára utaztunk, ahol szálláshelyünket elfoglalva vacsorát hozattunk Balatonalmádiból.

04.15. szombat

Reggeli után busszal visszautaztunk Litérre, oda, ahol előző nap befejeztük a túrát. Hamarosan a falu Közparkjához jutottunk, ami egy elhagyott kőbánya újrahasznosítása szabadtéri színpaddal, kemencével, pihenőpadokkal. Ezután jobbra lenn a Bendola-patak által táplált tavat láttuk. Elkezdett emelkedni az út fel a Nyerges-hegyre, miközben esett az eső is, de már nem olyan intenzitással, mint előző nap. Fenn pihenőt tartottunk. Továbbiakban egy bicikliseknek is kialakított újabb pihenőhöz jutottunk, itt voltak a térkép szerint a Római-villák, bár mi ezt nem láttuk. A Rom-kúti völgy következett, majd a Megye-hegy oldalában jutottunk Almádi közelébe, a Malom-völgybe. Itt a völgyben maradva, de kék jelzést elhagyva Szentkirályszabadja felé indultunk. Kis kitérővel felmásztunk a jó meredek Ember-sziklára, a szép kilátás kedvéért. Begyalogolva szállásunkra ismét vacsora és beszélgetés volt a program. Ezen a napon 13,8 km-t tettünk meg 400/345 m szinttel, miközben a nap második felében már többször a nap is kisütött.

04.16. vasárnap

Szállásunkról indulva az első 4 km alatt szőlők, kisebb erdőszakaszok, gazdasági épületek között inkább kicsit lefelé ereszkedtünk. Ezután következett egy jó kis emelkedő, melynek végén a Felső-hegyi geodéziai toronynál kötöttünk ki. A meglepően jó állapotban lévő, és szokásosan jó nagy fokokkal rendelkező lépcsőn felérve a Balaton teljes keleti része látszott. Tovább Alsóörs felé haladva egy kitérőt tettünk a Csere-hegyi kilátóhoz. A remek kilátáson felül itt egy több épületből álló komplexum is található információs táblákkal, galériával. Következő megállónkat – a Vöröskő-bányát - egy kitérő végén értük el. Az itt bányászott vörös homokkőből épült pl. a Csere-hegyi kilátó is. Alsóörsre beérve pihenőt tartottunk egy kocsmánál. Lovason és részben Paloznakon át, sok-sok szép szőlő, épület - köztük a Pongrácz-kastély – között a Csákány-hegyhez jutottunk. Ennek a tetején van a Csákány-hegyi (korábban Endrődi) kilátó. Aki felkapaszkodott rá, nem csalódhatott a kilátásban. Leereszkedtünk Csopakra, és a Csonkatoronynál buszra szálltunk. Ez volt a négy nap legnehezebbike, 18 km mellett 537/633 m szintkülönbséggel szép tavasz időben. Veszprémi átszállással szállásunkra értünk.

04.17. hétfő

Csopakra buszoztunk, onnan folytattuk gyalogtúránkat. Az Öreg-hegy fennsíkszerű részére 80 m-es emelkedőn lehet feljutni. Itt csodálatos paloták, és felháborító természetrombolás is tetten érhető (turistautak elzárásával, hegybontással, nyitott árkú építési területekkel). Nem kis emelkedővel lehet feljutni a Péter-hegy tetejére. Onnan az út levezet a Koloska-völgybe, aztán megint fel a Tamás-hegyre. Itt áll a Jókai-kilátóra, melyre természetesen felkapaszkodtunk. Alattunk Balatonfüred, mögötte a Tihanyi-félsziget nagyszerű látvány. Füred Ófalun át vezet tovább a kék jelzés. A Papsokai templomromnál pihenőt tartottunk, ezután a túra utolsó szakasza következett a tótvázsonyi aszfaltútig, benne az Evetes-völgy. 13,1 km-t mentünk, 485/399 m szintkülönbséggel döntően napsütésben. Ezután már csak a hazautazás volt hátra.

A képeket Babi (B) és én készítettük.

 

Március 4-én elég hűvös reggelen 37 elszánt turista busszal indult a Cserhátba. A Cserhát mindig szép, de ilyen ragyogó, zavartalan napsütésben mindenkit lenyűgözött. A rövidebb táv 6 km hosszú volt 203/316 m szintkülönbséggel, a hosszabb 11 km, 349/371 m-el.

A táj szépsége miatt a túrát talán még többen is választották volna, de az isaszegi nyugdíjasok farsangi bulija többeket elcsábított. A rövid és a hosszú túra első 6 km szakasza megegyezett. Megérkezvén Hollókőre, az Ófalun keresztül vezetett utunk, ami a hangulatos utcáival, kis házaival a Világörökség része. Néhányunkat a finom illatok becsábítottak az út menti  pékségbe, ahol az illat mellett a látvány is elragadó volt. Egy nagyon rövid szakaszt leszámítva végig az Országos Kéktúra útvonalán haladtunk.

A faluból kiérve, egy kis emelkedővel, a Hollókői várhoz értünk, ami sziklára épült, szabálytalan alakzatú, középkori erődítmény volt. Az elmúlt évben adták át felújított formában a látogatóknak. Sajnos ott jártunkkor nem volt még nyitva. Talán nem olyan nagy veszteség, mert a várat már az ITK-túrák során is bejártuk. Innen a Szár hegyen (415 m) haladtunk tovább, ahol érződött a tavasz közeledte, néhány hóvirág már kidugta fejét a szürke avar alól. Felsőtold határán, a Kéz-kilátóhoz, más néven Isten tenyere-kilátóhoz értünk. A 2020-ban átadott, fából készült, a szokásostól kicsit eltérő formájú kilátónál gyönyörködhettünk a táj panorámájában. A rövid útvonalon résztvevők (6 fő) túrája Felsőtoldon ért véget, őket a busz  a harangláb melletti parkolóban várta.

A hosszú útvonalat választók Felsőtold és Alsótold között először a Zsunyi-patak medre mellett, majd szántóföldek között - nagyjából az országúttal párhuzamosan – haladtak. Közben átkeltünk a Dobogó-patak hídján, majd egy létrán is át kellett mászni – igaz csak Endrének köszönhetően. Alsótold szélén kereszteztük a Zsunyi-patakot, majd egy kis pihenő után továbbindultunk. Sajnos majdnem Cserhátszentiván határáig csak aszfalton tudtunk menni, aztán kelet felé letértünk róla. Előbb kopár hegyoldalban (szép kilátással a cserhátszentiváni romtemplomra), majd vegyes erdőben (baloldalon egy nevesincs patak mellett) menve a Bableves csárdához értünk. Itt vártuk meg a buszt és csatlakoztunk a rövidtúrásokhoz, majd indultunk hazafelé.

Tartalmas, szép túrában volt részünk. Különösen az egyik túratársunknak, aki itt nevelkedett, gyerekkorát idézte föl e táj.

Szöveg: Urbán Zsuzsa és Notter Béla, képek: az utóbbi



 

Az év utolsó szervezett túrája Gerecsébe vezetett bennünket részben az OKT útvonalán. Viszonylag szép számmal (32 fő) vettünk részt rajta. A hosszabb táv 13 km hosszú volt 490/485 m szintkülönbséggel.

Isaszegről 7 órakor indulva ¾ kilencre értünk Tokodra. A házakat elhagyva már láttuk első hegyünket, ami ránk várt. Ez a Hegyes-kő volt. El lehetett menni alatta is (az OKT is így tett), így csak páran kapaszkodtunk fel rá. A ködös idő miatt – finoman szólva - nem volt zavartalan a kilátás, a szép fehér sziklák miatt mégis érdemes volt felmenni. Innen leereszkedve egy plató (Kis-kő) után tovább lejtett az út. Némi aszfaltút után a Tokodi-pincékhez jutottunk. Az út baloldalán több beomlott pincét láttunk a löszfalban. Ismét emelkedő kezdődött, ezúttal Mogyorósi-sziklákhoz. Több sziklatorony is található itt, egyiken egy vaskereszt is van. Ha kicsit guvasztottuk a szemünket, innen már ki lehetett venni a Duna vonalát. Pihenőt tartottunk itt, majd leérve a Kő-hegynek is nevezett szikláktól Mogyorósbányára értünk.

A Kultúrház előtt volt egy Bányász-emlékmű, és egy hatalmas bányászlámpa saválló acélból. Tőle pár méterrel arrább pedig egy vasló (talán bányaló?).. Mikor elhagytuk Mogyorósbányát, egyre világosabb lett, kétszer láttuk is a napot. Már csak egy emelkedő volt hátra, ez volt a három közül a legkisebb a Muzsla-tető oldalában. Megálltunk ebédelni, majd igazán könnyű úton besétáltunk Nyergesújfaluba.

A rövidebb túrán résztvevők A buszról Mogyorósbányán szálltak le, és onnan tették meg az utat Nyergesújfaluig. Ez a táv 6 km, 93/126 m szintkülönbséggel, de ezután még besétáltak a kisváros egy cukrászdájába.