Május 4-én a szokásos tavaszi buszos túrán vettünk részt, az úti cél most a Gerecse (benne az Agostyáni Arborétum) volt. 33-an vettünk részt rajta. Agostyánról indult a túránk ismét két túratávval. A rajt (Agostyán) és a cél (Agostyáni arborétum) ugyanaz volt, csak a táv és a szintkülönbség változott. Új-hegyen át Három-sarokig a két útvonal együtt haladt. Itt a rövidebb túrát választók hamarosan átkeltek az aszfaltúton, majd a Szarvas-kúti-lápán át értek az arborétumhoz. A hosszabb túra résztvevői az elválás után előbb a Hideg-kúti forrás (ennek vize táplálja az arborétum tavait) mellett haladtak el, majd a Gorba-hegyi pihenő után a mészkőbányába – melynek két szintje van - értek. Fényképezés, kis pihenő után tovább emelkedő úton felértünk a Gorba-hegyi kilátóhoz. Nagyszerű kilátás nyílt Tardosra, a mögötte lévő Bánya-hegyre még távolabb pedig a 633 m magas Gerecse-csúcsra. Ezután még ímmel-ámmal emelkedett az út több mint egy kilométert, aztán határozottan lejteni kezdett. Mielőtt elértük volna az arborétumot, megebédeltünk.

Az arborétum bejáratánál már vártak a rövid túra résztvevői. Előbb egy faragott oszlopú kapun a parkolóig, majd egy székelykapun át jutottunk az arborétum természetvédelmi területére, amely 30,5 hektáron terül el. Az 1900 évek elején az első fákat (vörösfenyő, és szlavóntölgy) az Eszterházy család telepítette. Később  az ötvenes években kísérleti céllal nem őshonos fákat telepítettek, azok klímatűrésének vizsgálatára. Többek között oregoni álciprus, óriástuja (10-15) m, tiszafa, tulipánfa, cédrus és még 1 db mamutfenyő is található itt. A kis halakkal teli két tavacska környékén jól érzi magát a mocsári ciprus. Ott jártunkon éppen virágzott a rododendron. Nagyon szép látványt nyújtott a vérbükk, nap hatására az ősz színeit idézte. Az arborétum végére érve a túra befejeződött, amely során csodás időben kellemes  napot töltöttünk.A buszköltségből 65.000 Ft-ot - a 2023-as jutalmazottak költségmentesítése révén – az ITK állta.

A túrák hossza és szintkülönbsége az arborétumi sétával együtt: rövidebb 7,8 km, 238/107 m, a hosszabb 11,4 km, 395/282 m.

Szöveg: U. Zsuzsa és N. Béla, kép N. Béla

Másfél éve megkezdett Zalai-dombság túránkat folytattuk e hét elején kilencen. Az időjárás javuló tendenciát mutatott, mert az első nap tíz percig, a második nap pedig már fél óráig nem esett az eső. A táj így is szép volt, megérte elmenni!

03.11. hétfő

Vonattal két átszállással utaztunk Bagodra, közben nem maradt el az átszállásos utak szokásos izgalma, hogy elegendő lesz-e az átszállási idő. Most a Göcsej IC késett sokat, de az Őriszentpéter felé induló személyvonat szerencsére bevárta. Negyedórás késéssel értünk Bagodra, de innentől nem kötődtünk semmilyen időponthoz a szállásunkig. Mindjárt az út elején áthaladtunk a Zala-folyón. Boncodföldén mindenkit meglepett az a bőség, ahogy a templomdomb tele volt Rövidszárú kankalinnal. Később is – főleg az első nap – sokat láttuk ezt a kedves, kora-tavaszi virágot. A szőlőhegyen előbb egy hatalmas fa Szent Orbán-szobor, később pedig a Nagy-hegyi kápolna mellet haladtunk el. Sok boronaházat láttunk a szőlők között, javarészt sajnos romos állapotban, de egy párat már szépen felújítottak. Kávásra, a méltán híres tájházakhoz értünk; 2022. októberében itt fejeztük be zalai utunkat. Kurtamajor mellett szebb napokat látott Eitner-kastély lehangoló épületét láttuk. Salomváron viszont egy jól befűtött szállás – a Gőcseji Turista Szálló – várt ránk, végtelenül kedves házigazdákkal. Vacsorát Zalalövőről hozattunk, ez is nagyon finom volt. A túra 11,5 km hosszú volt, 240/296 m szintkülönbséggel.

03.12. kedd

Negyed nyolcas busszal indultunk Szőcére, de most pont jó jött, hogy volt félóra átszállási időnk Zalalövőn. Meg is leptünk egy pékséget és megreggeliztünk. Szőcén először a Lápok Házához mentünk, de az még téli álmát aludta. A Szőcei Tőzegmohás Lápréten szerencsére nincs nyitvatartási idő, be tudtuk járni. Ez az Őrség legértékesebb, fokozottan védett láprétje, és a jó kiépített pallósoron könnyen bejárható. A Szőce-patakot a völgyoldalban 80 hidegvízű forrás táplálja. A láprét után erdei úton egy nagy esőbeállóban megpihentünk. Erdőfoltok, rétek, legelők után értük el a Vadása-tavat, amely két mesterséges tóból áll, a Vadása-patak és a Rókalyuk-forrás táplálja. A felső tó vadregényes, az alsó stranddal ellátott, kiépített. Továbbmenve Hegyhátszentjakab szélén irányt váltottunk, és a Borostyán-tóhoz értünk. Ez a tó már Zalalövőhöz tartozik, nevét a valamikor itt áthaladó Borostyánkő-útról kapta. Beérve a kisvárosba, még volt annyi időnk, hogy elgyalogoljunk abba a bisztróba, ahonnan előző nap a finom vacsorát rendeltük. Most se csalódtunk a kiválasztott étel minőségében, mennyiségében. Ebéd után a vasútállomásra mentünk (napi adagunk 13,3 km volt, 139/212 m szinttel). Miután bemondta a hangosbemondó, hogy vonatunk 8 percet késik, elkezdhettünk izgulni, Zalaegerszegen megvár-e bennünket az IC. Szerencsére megszánták vicinálisunk utasait, így végül az eredeti terv alapján értünk haza.

 

Februári második pót-túránkon 11-en vettünk részt, 15 kilométert gyalogoltunk 287/285 m szintkülönbséggel. Aszódon volt a találkozó, melyet vonattal értünk el. A vasútállomás után a Javítóintézet mellett haladtunk el, majd a Városréti utcán hagytuk el a kisvárost. Kiértünk a Nagy-völgybe, aminek az elején még egy vetés is zöldelt. A széles völgyön továbbhaladva, előbb egy hatalmas kidőlt nyárfát láttunk, majd egy vizenyős terület következett. Ezután jobb oldalon, egy homokkőfalat láthattunk, aki tett egy kis kitérőt, az a falban rengeteg lyukat is felfedezhetett, melyet minden bizonnyal gyurgyalagok lakják. Nagyon enyhén emelkedett az út, előttünk egy nagy létszámú birkacsorda bandukolt legelészve. 6 km megtételekor tartottunk egy pihenőt. Mikor már elhagytuk a völgyet, érdekes módon pont ott kellett megkerülnünk egy kisebb tavat. Két emelkedő következett, azt legyűrve már mindvégig lefelé ereszkedtünk. A Negyela erdei kápolnát megközelítve dilemmába estünk, hogy azt is felkeressük, vagy inkább a vonatot érjük el. Míg az esélyeket latolgattuk Lacival, az eleje már túl is ment a kápolnához vezető úton, így eldőlt a kérdés. A Galgához közeledve vizenyős réteken kellett áthaladnunk, és egy függőhídon.

 

Februári túránk ezúttal a Budai-hegységbe vezetett. Üdítően sokan – harminckilencen – voltunk, még úgy is, hogy jó páran az utolsó nap kénytelenek voltak lemondani az utat. Ezúttal is két táv között lehetett választani. Vonattal utaztunk Pilisvörösvárra, mert egy szűk átszállási idő miatt nem kockáztattuk meg az eredeti pilisszentiváni indulást. Háromnegyed kilenc után indultunk. A vasúti felüljárón való áthaladás után pár utcán át Pilisszentlélekre értünk. Itt végre betértünk az erdőbe. Az első látnivaló a Kálvária volt, kis kápolnával a végében. Aztán széles, homokos út után a Jági-tóhoz értünk. D. Lajos mesélt is róla, hogy gyermekkorában az milyen szép, halban gazdag tó volt. Sajnos manapság már alig van benne víz. Az Ördögtorony közelében ideiglenesen szétvált a két különböző táv útja. A meredek dombon lévő bizarr formájú, szép kilátást nyújtó sziklához csak a hosszabb távot választók mentek el. Visszaérve a piros sáv jelzésre, nagyon kényelmes úton értük el az Antónia-árkot. Ezen folyamatos emelkedővel (csak a végén volt egy kicsit erősebb) értünk Nagykovácsi szélső házaihoz. Innen a rövidtúrások legyalogoltak a buszmegállóhoz, és indultak hazafelé. Ez a túra 7,8 km hosszú volt, 253/279 m szintkülönbséggel.

Mi folytattuk utunkat, de nem sokáig, mert a Nagy-Szénási tanösvény indulási pontjában lévő pihenőben megálltunk enni. Itt már erősen fújt a szél, ami a felfelé menet csak erősödött. Az egykori turistaház emlékköve után már teljesen nyílttá vált a terep, a szél pedig nagyon viharossá és hideggé. Még jó, hogy az 550 m magas csúcsra való felmászás melegített. Nem sokat időztünk fenn, indultunk lefelé. A fák közé érve rögtön javult a helyzet. Mielőtt beértünk volna Nagykovácsiba, az út mellet szép, háromszínű festékföldet láttunk. A vége felé eléggé szétszóródott a csapat, így más-más buszt értünk el. A hosszabb táv 11,8 km volt 498/387 m szinttel.