Északkelet-Csehország

Címkék

Öt évvel ezelőtt Észak-Csehország turisztikai nevezetességeit egy tíznapos túra keretében jórészt bejártuk. Most a kimaradt szépségeket – Broumovi sziklarengeteg, és ennek Lengyelországba átnyúló része – jártuk be. Nyolcan voltunk, az időjárásra semmi panaszunk nem lehetett.

07.15. hétfő.

6 órakor elkezdtük összeszedni a kocsik utasait. Kis szünetekkel Parassapusztán, Léván, Aranyosmarótón át háromnegyed tizenegyre értünk Csicsmányba (Čičmany). E bájos kis falu nevezetességei a fekete alapon fehér mintával festett házak. 1970 óta védett. Egyórás séta után továbbutaztunk. Mivel arrafelé nemigen van autópálya, nem nagy tempóban haladtunk. Főleg Csehországban rengeteg útelterelésbe ütköztünk, a megszokott módon szinte sehol sem terelőút kijelöléssel. Nové Mesto nad Metuji-ban szerettünk volna még megállni, de már nem maradt rá idő. Így is negyed kilencre értünk Police nad Metuji közelében lévő szálláshelyünkre. 570 km-t tettünk meg. Megvacsoráztunk, utána még beszélgettünk kicsit.

07.16. kedd.  

Reggeli után közvetlenül szállásunkról indultunk túrázni a Broumovi-hegy északi oldalára. A homokkő-hegyek minden szépségét láthattuk már ezen a túrán is. Látványosak voltak a sziklák tetején/alján épült menedékházak. A Suchodolski-vízesésben csak alig csordogált a víz, így is szép volt. A Supi Hnizda egy szikla tetején lévő kilátó, hasonló ehhez a Skalné Divadlo, csak innen nem a környező tájat, hanem a Kovářová-sziklákat lehet látni.  Hvězdán kápolna és turistaház is van. Innen alternatív útként páran továbbindultunk Hokejka felé. Meg is találtuk, de az előző helyekhez képest nem volt különösen érdekes. Annál szebb volt a mellette lévő kilátó. Visszamentünk a Hvězdához, onnan pedig a Kovářová-sziklák közé vezetett le az út. Láttuk még hazafelé a Mariánska-barlangot is. A túratáv 15,5 km volt 573 m szintkülönbséggel. Szállásunkon vacsora és esti csevej következett.  

07.17. szerda.

Janovice-be, a Teplicei-sziklaváros déli felére utaztunk. Eleinte erősebben emelkedett az út, így értünk be a Nemzeti Park területére. Krápliknál kettéágazott az út. Előbb a baloldali ágba mentünk be, ahol pl. az Óriás fogpiszkálója és egy kis vízesés is volt. Visszatérve az elágazáshoz, a jobboldali ágon kapaszkodtunk felfelé. Itt vannak a Teplicei-sziklaváros leggigantikusabb sziklái. Egy pár különleges sziklaalakzat neve: Elefánt és bagoly, Öreg inka, Kutyafej, Korona, Vadászlegény kutyával, Dóm. Egy kevesebbek által járt, de szép úton értünk ki a sziklavárosból, majd jutottunk vissza Janovice-be. Ez az út 13 km hosszú volt 369 m szintkülönbséggel.

Ezután kocsival Skály-ba mentünk, ahol körüljártuk a Fekete-tavat és felmentünk a XV. században egy szikla tetejére épült várba. Ez csak 1,5 km-es út volt 50 m-es szintkülönbséggel

07.18. csütörtök.

Eredetileg ezen a napon Ostaš-ba és Broumovba mentünk volna, de péntekre esőt ígért a meteorológia, ezért a hosszabb lengyel utat előre hoztuk.

 Első megállónk Karlów, a Szczeliniec Wielki-táblahegyi túránk kiindulópontja volt. Leparkoltunk, majd elindultunk felfelé előbb sok árus mellett, majd rengeteg lépcsőn. Érdekes módon a belépőjegyet nem lenn, hanem fenn, a hegytetőn lévő két kilátóterasz után, a tanösvény kezdeténél kellett megvenni. A kijelölt tanösvényen - mely érintett minden fontos helyet, különleges sziklaalakzatot – élvezetes volt járni. Különösen élvezetes volt, mikor a szűk sziklahasadékokon kellett átpréselni magunkat. A táv 4,3 km hosszú, és volt benne 201 m szintkülönbség.

Ezután a Błȩdne sziklalabirintust kerestük fel. Ehhez előbb kocsival annak alsó parkolójáig kellett mennünk. Innen fizetős magánút vezet fel a sziklákhoz közel eső felső parkolóig. Itt lehet megváltani a belépőjegyet, és itt kezdődik az a különleges sziklalabirintus, mely mindenkinek nagyon tetszett.  Az út 1,5 km hosszú volt, 40 m szintkülönbséggel.

Maradt még időnk arra, hogy a hétfőn elmaradt városnézést megejtsük. Nachodon elég nehezen vergődtünk át, épp belefutottunk a délutáni csúcsforgalomba. Nové Mesto nad Metuji lakótelepi részén tettük le a kocsikat, onnan sétáltunk be a középkori hangulatú városmagba. Voltunk a várban, felgyalogoltuk annak tornyába, ahonnan nagyszerűen be lehetett látni az árkádházas főtérre, a kastélykertre. Ezután körbesétáltuk a főteret, majd indulnunk kellett, hogy a vacsorára hazaérjünk.

07.19. péntek.

A pár kilométerre lévő Ostaš parkolóba mentünk kocsival. Emelkedő erdei úton elágazáshoz értünk, ahonnan a Frydlanská-kilátóhoz tartottunk. A kilátóról 180 fokos kilátás nyílt, láttuk felülről a Kočiči-várat, ahová utunk második felében mentünk el. Még egy kilátó után beértünk a Skalni bludiště sziklalabirintusba. Legérdekesebb formáció a z Ördög autója nevet viseli. Visszaértünk a parkoló közelében lévő táborhoz, innen egy másik körútra indultunk, melynek része volt a Českých bratři sziklacsoport, és a Kočiči-vár. 6,6 km-t gyalogoltunk 318 m emelkedővel/lejtővel.

Az út végén megebédeltünk, majd Broumovba utaztunk. Itt előbb megnéztük a főtér szép házait, majd a bencés kolostort vezetéssel. Utána kimentünk a város szélén lévő temetőbe, ahol Csehország legnagyobb fatemploma található. Belülről csak egy kémlelőnyíláson tudtuk megnézni, mert (bár még fél óra volt hátra a nyitvatartásból) már takarítottak. Szerencsénkre egy lelkes lokálpatrióta mindent elmondott a templomról, és az ott élt németség sorsáról.

07.20. szombat.

Reggeli után most a Broumovi-hegy déli oldalába indultunk, és a közelben lévő Slavný-ban parkoltunk le. Innen kezdtünk túrázni. Változatos terepen értünk el túránk egyik nagy nevezetességéhez, a Kőkapuhoz. Későbbiekben is szép terepen vezetett utunk. Nagyon érdekes volt egy kb. 1 m széles, teljesen épített falnak kinéző sziklafal, rajta bejárat. Felkerestük a Koruna-kilátót, majd onnan visszatérve Božanovský-Špičák ot kerestük fel. Itt olyan sziklaalakzatok vannak, mint a Teknős-, Macska-, Kacsa-sziklák.  Egy aszfaltozott kerékpárúton visszatértünk majdnem Slavný-ba, ahonnan még a kitartóbbak felkeresték a Kőgombákat is. Túratávunk 13,5 km hosszú volt 432 m szintkülönbséggel.

07.21. vasárnap.

Utolsó reggelinket költöttük el a Pod Jasanem panzióban, ahol mindvégig nagyszerű ellátásban (leszámítva talán Éva rágós marhasültjét) volt részünk. Hazafelé indultunk a szükséges megállók közbeiktatásával. Fél 12-re értünk Kromĕříž-be. Előbb elmentünk a kastélyhoz, hogy bebiztosítsuk helyünket egy vezetéses látogatásra. 1 órára tudtunk helyet foglalni. Az addig hátralévő időben szabadprogram volt. Ki vásárolni ment, ki a kastélykertet nézte meg. Nagyon sötét viharfelhők jelentek meg az égen, ezért idő előtt igyekeztünk vissza a Püspöki-palotához. Teljesen így sem úsztuk meg az elázást, mert szakadó esőben át kellett futnunk az udvar másik felébe, ahonnan a vezetés indult. Mi a Reprezentációs termeket jártuk be, benne a vadász-, trón-, az ülés- és a hűbéres-terem, a cári szalon, a könyvtár, a nyári lak és a díszterem, valamint a püspök magánrezidencia termei.

A kastélylátogatás után elindultunk hazafelé, megint belefutva pár útterelésbe. Szlovákiában, a Vág mellől a két kocsi már külön utakon ért haza, mert Laciék bementek Pestre, mi pedig Léván keresztül jöttünk haza.

Aki többet szeretne megtudni e túráról, azt szívesen látjuk 2020.01.16-án az isaszegi Falimúzeumban tartandó vetítettképes élménybeszámolóra.

 

Csicsmány, Radenov-ház
Csicsmány
Ház a sziklák alatt
Suchodolski-vízesés
Supi Hnízda
Sziklaszínház
Kovářová-sziklák
Az óriás fogpiszkálója
Átjáró
Hasadék
Tornyok
Skály, vár
Szczeliniec Wielky
Sziklafantázia
Emberszabású
Błȩdne sziklalabirintus
Błȩdne
Nové Mesto nad Metuji
Ostaš, Az ördög autója
Csh Testvérek sziklacsoport
Kočiči-vár
Broumov
Püspöki-kastély
Kőkapu
Bejárat
Macska
Mókus
Kőgombák
Kromĕříž
Püspöki palota