Dunavarsány – Szigetcsép

Címkék

A 245 km hosszú Pest Megyei Piros utolsó-előtti szakaszát jártuk be szombaton 35-en. A táv kicsit több mint 13 km volt.

Busszal utaztunk Dunavarsányba. Utasainkat öt helyen felvéve háromnegyed kilencre értünk a rajthelyünkre. Rövid szedelőzködés után elindultunk a Duna irányába. Szerencsére a házak után majdnem másfél kilométert erdőben haladhattunk. Utána már megközelítettük az 51-es utat, arrafelé kevés árnyék volt. A Strand utcán a Ráckevei-Duna, és evvel együtt a víkendházak közé értünk. Felkapaszkodva a Taksony vezér híd töltésére, áthaladtunk a hídon. Hatalmas volt a forgalom, a híd után pedig a töltésen nincs gyalogút. A Dunasor utcai letérésnél egy nagy batárral balra kanyarodó – és természetesen közben telefonáló – „jóember” majdnem elütött. Ebből az utcából hamarosan lekanyarodtunk a Duna mellé. Ez kellemes sétaút volt, sok szép házzal, szárcsákkal, kacsákkal teli vízzel. Még mindig tartottak a házak, de már muszáj volt megállni harapni valamit. Épp végefelé tartottunk az étkezésnek, mikor esett pár csepp eső, de nem több. Továbbmenve már csak horgászokat, vadkempingezőket láttunk, így értünk be Szigetcsépre. Megkerültük a strandot, majd a falu főutcáján folytattuk utunkat. Előbb balról a szerb templomot, majd jobbról a katolikus templomot láttuk. A dohányboltban egy nem túl kedves eladótól azért sikerült bélyegzőt szereznünk igazolófüzetünkbe. A HÉV felé tartva, láthattuk Szigetcsép harmadik templomát, a reformátust is. Nagyon féltünk a melegtől, de csak az utolsó párszáz méteren volt erős a napsugárzás. A focipálya után egy kocsmában fejeztük be a túrát.

 

Dunavarsányban
Naprózsa úton
A Strand úton
Az egyetlen emelkedő
Ráckevei-Duna
Taksony vezér híd
Úszó sziget és lakói
Horgász-álom
Bulyócska
Holtág Szigetcsépen
Millenniumi emlékmű, református templom
Útvonalunk