KDP, Szár - Vértessomló
Ezen a héten befejezzük a Pest Megyei Pirost, novemberben pedig az Alföldi Kéktúrát. Gondoskodni kell a jövőről is, ezért evvel a túrával megkezdtük a Közép-Dunántúli Piros 296 km-es távját legyűrni.
Isaszegen, Gödöllőn át jutottunk Herceghalomra, ahol a két pesti lánnyal kiegészülve értük el a 39-es létszámot. 7 órai indulással kilenc óra előtt pár perccel értünk Szárra. Helyhiány miatt csak kilencen fogjuk végigjárni a KDP-t, de – ahol lehet – egy-egy túrára lehetősége lesz többeknek is bekapcsolódni. Most ennek a kilenc embernek az igazolófüzetükbe történő bélyegzéssel kezdődött a túra.
Szép rövidujjas időben indultunk, de azért bennünk volt a félsz a beígért eső miatt. Alig emelkedő út a Kis-Szállás-hegy aljában kezdett erősödni. Innen 1,4 km alatt 207 m-t emelkedett az út. Innen újból csak alig volt emelkedő. Körtvélyesnél elkezdett esni az eső, és kb. fél óráig esett. Továbbiakban meg kétszer próbálkozott, de már csak kis ideig. A Szállás-hegyen egy szakaszon rengeteg szeder volt, vitaminkészletünket itt pótoltuk. A Szép Ilonka-forráshoz jutottunk. Itt utolsó látogatásunk után örömteli változások történtek: épült egy Mária-kápolna, egy esőbeálló (sajnos mérete kicsinek bizonyult létszámunkhoz), felújították a forrásházat (itt is van egy kis sajnos: a Vértes hegység ismertető táblája már nem áll meg saját lábán, neki kellett támasztani a forrásháznak), a forrás kifolyóját. A forrásnál ettünk, pihentünk, majd indultunk tovább.
A Mocsár-rét után kereszteztük a kéktúra útvonalát, majd a Bödön-bükk felé vettük az irányt. Az út egy szakasza mélyúton haladt. Megérkeztünk Vértessomló határába, itt a Vértesi Natúrpark ismertető táblánál pihentünk, de ott volt a vértessomlói bélyegzőhely is. A Rákóczi utcán haladva láttuk a szépen rendbe hozott tájházat, és a XIX. században épült kápolnát. Túránkat kényeztető süteményevéssel fejeztük be. 15,6 km-t gyalogoltunk, miközben 362 m-t emelkedett, és 387 m-t süllyedt az út.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges