07.06-án, szombaton „éjjeli bagoly” túrára indultunk Isaszeg környékén. Ami az időjárást illeti, volt minden: kellemes majd fülledt meleg, szélcsend, erős szél, zivatar, csendes eső, dörgés, villámlás. Különös élmény, nagy kaland volt annak a 15 tagunknak, aki eljött.

9 év minden júliusában rendeztünk éjszakai túrát, de 2017 után egy évet kihagytunk, mert azon csak 14-en vettek részt. Egy év után tesztelésképpen ismét betettem a programba egy éjszakai túrát, de az érdeklődés nem nőtt meg rohamosan. Le kell vonnom ebből a következtetést: ami nem megy, ne erőltessük.

Fél 11 után pár perccel indultunk a Vasútállomás bejárati út buszmegállótól. A vasútállomásnál rátértünk a Z+ jelzésre. Jó hangulatban a Tőzegtavak, Bolnokai-dombhátnál értünk fel a gerincre. Kis szusszanás után - melynek része volt sütemények, édességek kínálása is – továbbindultunk. Erős lejtő után jó kis kaptató következett. Ami szokatlan volt, hogy erősen begazosodott volt az út. Ezt az utat mi karbantartjuk, és eddig még soha nem kellett itt kaszálni. Úgy látszik a sok csapadék megtette hatását. Ahogy kapaszkodtunk fel az emelkedőre – őrületbe ejtve két kutyát, szerencsére kerítésen belül – forgalomterelő bólya volt az út közepén. Az újabb gerincre felérve nehezen találtuk meg a továbbvezető utat, egyrészt a sötét, másrészt az újonnan lekerített telek miatt. Lefelé haladva meg egy piros-fehér szalag volt keresztbe kifeszítve. Úgy látszik, újgazdagék nem szívesen látnak arra senkit.

A természetvédelmi tábla után jobbra fordultunk. Viszonylag széles úton haladtunk, amely aztán egyre jobban összeszűkült, felvert a gaz. Mikor már megszoktuk a sarjadó akácot, jöttek a szederindák. Mogyorósnál megint pihentünk egy kicsit, majd kényelmesen járható úton nagy beszélgetések közben jól haladtunk. Olyannyira, hogy a kevésbé kijárt utat nem vettem észre. Kb. 500 m-t túlmentünk. Lacival egyeztetve úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza, hiszen a térkép szerint több helyen is át tudunk vágni az eredetileg tervezett útra. Ez talán világosban így is lett volna, de a sötétben út helyett csak sűrű, erősen elvadult erdőt láttunk. Feladtuk a további keresést, és a széles úton Ökörtelekig mentünk el. Aggasztó volt viszont az egyre erősödő szél, az – egyenlőre – távoli villámlások látványa.

Ökörtelek után nagy munkagépek sivatagi homokká alakították az utat. Mikor végre elmaradt a poros szakasz, 2 óra felé elkezdett esni az eső. Bevezetésképpen nem nagyon; aki mindjárt felvette az esőkabátját még bánta is. Aztán jött a vihar szele, villámlott nagy sűrűn, nagy cseppekben és intenzitással az eső is belehúzott. Mindig mondom, hogy esőkabát mindig legyen a hátizsákban, így aztán kinek nem volt: persze nekem (de nem voltam egyedül). Igaz még szombat délután is azt hajtogatta a meteorológia, hogy vasárnap este jönnek a viharfelhők. Az esőben nem beszéltünk, csak mentünk. Ha nem láttunk volna kellően lámpánk fényénél, kisegítettek a villámok. Szerencsére nem jártunk nagyon közel a góchoz: legkevesebb 6-7-et és el tudtunk számolni egy villámlás és dörgés között. Három óra előtt már megszűnt a csapadék és a szél is, a hátralévő távot mondhatnánk kellemes túraidőben tettük meg – főleg ha nem áztunk volna előtte el bőrig. 4 óra felé értünk haza. A tévelygések miatt a beígért 13 km helyett 16 km lett, 260 m szintkülönbséggel.