Szombaton a 245 km-es Pest Megyei Piros utolsó 15 km-es szakaszát jártuk be 23-an. Ez a szakasz már tömény Alföld, viszonylag kevés látnivalóval.

7 órakor kezdtük begyűjteni túratársainkat nem kis bosszúság mellett. Az történt ugyanis, hogy jó páran az utolsó – vagy azutáni – pillanatban mondták le részvételüket. ¾ kilencre értünk Dömsödre.

A Némedi utcán hagytuk el a települést. A csatornáig vezető út elején nyárfasor adott árnyékot, később csak bokrok és szántóföld volt az út mentén, aztán már nagyobbacska fák és nád. Ez utóbbi rész teljesen elhanyagolt volt, 80 centis fűben, gazban kellett utat vágnunk. Üde színfolt, mikor elértük a Dömsödi-árapasztó-csatornát. Emellett egészen a vasúti sínekig nagy fák szegélyezték a vízpartot. Elértük a lacházai utat, átkeltünk a hídon. Utána sajnos majd’ egy kilométeren át az aszfalton, illetve a szélén kellett mennünk.

Balkanyar után kaszálók, kukoricaföldek, nád között gyalogoltunk tovább, viszont tömegesen fordult elő egy kékes-lilás virág, melynek nevét sajnos egyikünk se ismerte. Egy magaslesnél – bár semmi se jelölte – jobbra vitt tovább az utunk egy erdősáv felé. Az erdőben megebédeltünk, továbbindulva elértük Apaj szélén lévő állattartó telepeket. Borzasztó volt látni, hogy a tehenek szeméttelep tetején, nejlonzacskók között legelésztek. Viccnek talán jó, hogy így készül a zacskós tej, mégis undorító volt az egész. Később látott libáknak legalább jó dolguk volt, medencében pancsikolhattak.

A falu tiszta és rendezett volt. éles kontrasztja az előbb látottaknak. A kocsmában bélyegeztünk, majd megnéztük még a 2005-ben épült református templomot kívülről. 15 km-t gyalogoltunk – közben bármily meglepő – 83 m-t emelkedett és 103 m-t süllyedt az út.