Keszthelyi-hegység
Ebben az évben 2 négynapos úton végigjártuk a Balaton-felvidéki Kék túrát. Ez Badacsonynál véget ér, ezért úgy gondoltuk, hogy a Keszthelyi-hegység bejárását még hozzácsapjuk.
11.10. péntek
A túra indulópontjára, Gyenesdiásra vonattal és kocsival utaztunk. Gyalogtúránkat innen indulva és érkezve tettük meg, sajnos mindvégig esőben. Először az egykori mészkőbánya belsejébe mentünk, majd onnan kikapaszkodva annak peremén körbejártuk azt. A végén a Vadlány-barlang várt ránk. Terv szerint a Pető-hegyen lévő Berzsenyi-kilátót kerestük volna fel, de azt most a figyelmeztető táblák szerint lezárták. Így a Nagy-mezőre mentünk, ott az esőbeálló alatt ettünk valamit, majd a Festetics-kilátóra kapaszkodtunk fel. Túlzás lenne állítani, hogy sokat láttunk volna róla. Visszaérve a parkolóba (megtett út 9 km, 289 m szint), Balatongyörökre, a szálláshelyünkre autóztunk. Este még elsétáltunk vacsorázni.
11.11. szombat
Busszal egy átszállással Vállusra utaztunk. Még mindig esett az eső, a táj viszont így is vadregényesen szép volt. Egy változatos völgyben értük el a Vadlány-lik nevű barlangot, majd egy erőpróbáló emelkedő következett a Láz-tetői kilátóhoz. A pára és az eső miatt maximum egy kilométerre lehetett ellátni róla. A kilátó után kis lejtő után még tovább emelkedett az út, de már nem olyan meredeken. Mire a katonai kutyatemetőhöz értünk, végre elállt az eső. Ebédünket a Büdöskúti-arborétumban lévő esőbeállóban költöttük el. A Köves-tető oldaláig még volt egy emelkedő, onnan a végcélunkig viszont döntően lejtett az út. Egy kis völgy mélyén a Szent Miklós-forrás jóízű vize csorgott, közelben lennie kellett volna egy Pálos-kolostorromnak is, de abból semmit se láttunk. Túra végén (11,9 km, 326 m szint) busszal és vonattal jutottunk Balatongyörökre.
11.12. vasárnap
Szállásunkról indulva a Garga-hegy oldalában haladva felértünk a Szerelemdombi-pihenőhöz. Ezután a vakítóan fehér Dolomitfal következett, majd a Szépkilátó büfésoránál páran kávét ittak, lángost ettek. Egy derék emelkedő végén a Batsányi-kilátó nyújtott nagyszerű körpanorámát, leglátványosabban Szigliget és a tanúhegyek felé. További kis emelkedő után tartósan lejteni kezdett az út. Közben egy darabig letértünk a jelzett útról, és egy szép völgyben haladtunk. Így értünk a szabadtéri színpaddal is rendelkező Bélapi-pihenőhöz, ahol megebédeltünk. Ezután a többség akarata szerint még felmásztunk a Bél Mátyás-kilátóhoz. Ezután már csak a szállásunkhoz kellett visszamennünk. A táv 12,2 km volt 420 m szintkülönbséggel.
11.13. hétfő
Nemesvitára kocsival és menetrendszerű busszal jutottunk. A Z és P jelzésen kikapaszkodva a faluból a szőlőknél megint szép kilátásunk volt a tanúhegyek irányába. Erős emelkedő végén a Fagyos útnál egy fennsíkszerű területhez értünk, ahonnan 5 km-en belül alig volt észrevehető szintemelkedés/süllyedés. Mikor erről lefelé indultunk a falu felé, volt egy nehezen járható, de nagyon látványos többágú völgyi szakasz. A Tücsökdombi-kilátó a Balaton-felvidék legújabb, igényes kilátója, természetesen fel kellett rá menni. A tervezett levezető úton két helyen is kerítés állta utunkat, így más – kerülő – úton értünk be Nemesvitára (12,2 km, 402 m szint). Ezután már csak haza kellett érni, ez is szerencsésen megtörtént.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges