Szeptember 11-ére hirdettem meg szeptemberi túránkat Drégelyvár bevételére. Reggel viszont olyan kilátástalanul esett az eső, hogy telefonon felhívtam minden jelentkezőt, tegyük át másnapra a túrát. Sajnos a jelentkezők több mint fele nem ért rá vasárnap, így csak 11-en indultunk.isa

    Sokat rágódtam szombaton-vasárnap azon, hogy helyesen cselekedtem-e? Egyrészt sok embert, akinek vasárnapra más elfoglaltsága volt, megfosztottam a túrázás lehetőségétől. Másrészt aki vasárnap eljött, szakadó eső helyett, gyönyörű napsütésben túrázhatott.

    Reggel háromnegyed nyolckor – no nem egészen pontosan - találkoztunk Gödöllőn. A vácrátóti állomásra igyekeztünk, mert Juti ott csatlakozott (volna) hozzánk. Kiderült viszont, hogy félretájékoztatás áldozata lett, és hamarabb szállt le a vonatról. Irány tehát Váchartyán! Teljes lett a csapat, most már tényleg túránk  kezdőpontjára a Drégelyvár vasúti megállóhoz autóztunk. Útközben helyenként köd volt, felhős is volt az idő, de mire odaértünk már sütött a nap.

    A Szemes nevezetű, alig emelkedő úton indultunk együtt a piros és zöld sáv jelzéssel. Az előző napok intenzív esőzése megtette hatását, az út eleje nagyon saras volt, néhol még a fák között is állt a víz. Amint a zöld sávot elhagytuk, és elkezdett emelkedni az út, ez a negatív jelenség is elmaradt. Kővágó-hegy előtt csatlakozott hozzánk a börzsönyi kék is. Itt jegyzem meg, hogy egész utunk során a jelzések, eligazító-táblák tökéletesek voltak. Az ország nagyon kevés helyére lehet ugyanezt elmondani. Az út egyenlőre még emelkedett, Henrik büszkén számolta a perceket, amennyit rávertünk a többiekre.

    Felértünk Drégelyvárra, melyről az első írás 1285-ből származik. Hírét az 1552. július 6-9-e közötti csata alapozta meg, mikor Szondi György 150 végvári harcossal felvette a küzdelmet 12000 török támadóval. Nem ők győztek, de a haza védelmében megpróbálták a lehetetlent. Nagyszerű kilátásban volt részünk a várból, különösen Drégelypalánk, Ipoly-völgy és a Börzsöny irányába. Elidőztünk egy kis időt a várban. Ráértünk, mert vonattal kellett a kocsikhoz visszamenni, az meg csak 3 óra előtt indult. A várban található az Apródok útja tanösvény utolsó, nyolcadik állomása is.

    A piros rom-, és kereszt jelzésen folytattuk utunkat. Az út Drégelypalánk felől sokkal meredekebben vezet fel a várba, nem véletlen, hogy nem ezt választottuk. Lefelé menet további tanösvényes táblákat láttunk, már csak a faluhoz közeledve tapasztalhattuk a „civilizáció” áldásos hatását, a táblák megrongálását. A vandálok úgy látszik nem szeretik a meredek erdei utakat. A Schafer-kútnál tartottunk egy kis pihenőt, készítettünk egy csoportképet is – igaz erről hiányzik Zoli és Henrik. Zolinak gyermeknevelési feladatai voltak.

    Áthaladtunk a vasúti pályán, a most nagyon bővizű Hévíz-patak mellett mentünk tovább. Hamarosan a Pincesorhoz értünk, ahol a filoxéra járvány előtt nagy élet lehetett, ma már kevés látszik belőle. Drégely vasúti megállóhoz érve – ahol eredetileg vonatra szálltunk volna – úgy döntöttünk, hogy a következő megállóig elgyaloglunk, mert még mindig rengeteg időnk volt a vonat indulásáig.

    Megint nem volt szerencsénk a MÁV-val, mert Drégelypalánk és Nagyoroszi között a nyílt pályán bedöglött a mozdony. Jó félórát várakoztunk, mire jött egy másik mozdony, ami már mozgásba hozta szerelvényünket. Mehettünk volna gyalog is, de nem volt kedvünk a talpfákon kilométereket lépdelni.

 

Több állandó törzstúrázó klubtársunknak akadt elfoglaltsága ezen a hétvégén, ezért mindössze 14-en rajtoltunk különböző helyekről. Ki busszal, ki vonattal érkezett Isaszegre, vagy Gödöllőre, ahonnan három kocsival indultunk Galgagyörkre, a vasútállomáshoz. Hárman itt csatlakoztak hozzánk.

A vasútállomás mellet leparkoltunk, majd a Z sáv jelzést követve előbb a Galga hídján keltünk át, majd a Béke utcán át hagytuk el a falut. Eleinte a Meleg-völgyben napraforgó-tábla, és learatott búza között haladtunk nehézkesen az előző napok hatalmas esőzései következtében kialakult sáros úton. Mikor mellénk szegődött a Galgamácsa felől érkező Z+ jelzés, már egy szép fasoron, 800 m után pedig szinte a teljes hátralévő úton erdőben vezetett utunk. A sár mennyisége változó volt, a kicsitől a már-már leküzdhetetlennek látszóig.

4 km megtétele után a Kőbányák mellett egy szép erdei pihenőhelyhez értünk. Megreggeliztünk és indultunk tovább. A következő volt kőbányában agyaggalamb-lövő pályát alakítottak ki, pár lövés – valószínűleg nem a tiszteletünkre – el is dördült. Továbbhaladva 1,7 km után jelzést váltottuk, és a Z mentünk tovább. 2,2 km után egy minden bizonnyal útszélesítés miatt kivágott erdőrészlet miatt ne vettem észre az elkanyarodó utat, ez másfél kilométer többletet jelentett. Egy napsütötte tisztásra értünk ki, de ilyenre nem emlékeztem korábbi útjaimról, ezért innen visszafordultunk, és találtuk meg az elveszett jelet. Azért egy tanúsága mindenképp van a dolognak: akkor sem árt elvinni az útra a GPS-t (rajta a már bejárt nyomvonallal), ha úgy érzem, itt már nem tévedhetek el!

Elérve a jóízű vizet adó Rózsa-kúthoz, ittunk belőle, megtöltöttük üvegjeinket. Innentől egészen utunk végéig a P sáv jelzésen haladtunk. Nagy változások nem történtek korábbi útjaimhoz képest, a jelzés sem lett több mint korábban, de úgy Püsökhatvan magasságában a kaszálót bevetették gabonával. Még nem dőlt el, hogy a kulturnövényzet, vagy az őstermészet győz (egyenlőre több a vadvirág, szeder, galagonya, mint a gabona) mindenesetre a gyalogút áldozata lett az akciónak. Enyhén lejtős úton értünk be Acsára, elhaladtunk a Prónay-kastély mellett, mely most is zárva volt, majd kiértünk a vasútállomáshoz. Körülbelül negyedóránk volt még a vonat érkezéséig, mellyel két megállót mentünk Galgagyörkig, a kocsikig.

Mindent összevetve egy jó hangulatú túrát tettünk, ellenére annak, hogy a sár kicsit megnehezítette életünket.

 

Július 19-étől egy hetet változó létszámmal Gárdonyban töltöttünk. Hétfőtől péntekig  egyre melegebb idő tikkasztott volna, ha nem csobbantunk volna bele állandóan a tóba.  Végül csak a szombat volt alkalmas túrázásra, vasárnapra tervezett utunkat pedig elmosta az eső.

Hétfőn reggel ¼ 7-kor találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahonnan kocsival indultunk utunkra. Szerencsére a kritikus M0-ásra még a reggeli csúcs előtt megérkeztünk, bár pár percre úgy nézett ki, hogy összezárnak előttünk a kocsik. 8 órakor már gárdonyi horgásztanyán voltunk. Ekkor még csak mérsékelten meleg volt az idő, gondolkodtunk is rajta, hogy biztos, ami biztos, elmegyünk kirándulni. De mire eldöntöttük volna, addigra már csak fürdésre volt alkalmas az idő. Aztán így telt el a hét péntekig, avval a különbséggel, hogy már eszünkbe se jutott kirándulni menni a 35 fokos hőségben. A fürdés mellett főzicskéltünk, terveztük a szeptemberi karintiai utunkat. A kis mozgás érdekében – és azért, hogy lejárjuk a vacsorát - minden este besétáltunk Gárdony központjába, vagy Agárdra. Jó esetben nem csábultunk el a sok finomság láttán, legfeljebb egy fagyira. Pénteken egy alkonyi hajótúrán vettünk részt, élveztük mindnyájan.



Szombat reggelre sokat hűlt a levegő, ideális kirándulóidő ígérkezett. Reggeli után Sukoróba autóztunk. Ott tettük le a kocsikat, ahol a P háromszög és a Z sáv jelzés kettéválik. Az előbbi jelzésen – Borjú-völgy nevezetűn -, fokozatosan emelkedő úton indultunk. Az út mellett szép házakat, sőt mi több, palotákat láttunk. Az erdőbe érve szebbnél szebb sziklaalakzatok álltak őrt a gyalogút mellett. P háromszög jelzés után a P+, majd rövid ideig a Z sáv jelzés következett. Végül a P sáv jelzésen értük el az Angelika-forrást. Megkóstoltuk az enyhén kénes, vasas vizet, majd a Bodza-völgy látványos patakparti útján indultunk tovább.

A Hurka-völgyi elágazásnál – ahol elszörnyedve láttuk, milyen sebet ejt a fán egy felszögelt fémtála - a P+ jelzés Pákozd irányába indult, mi maradtunk a sima piroson. Nagy élmény volt a patakon való átkelés a billegő fákon, de senki se ismerkedett meg közelebbről a vízzel.

A Barlang-kútnál - melynek szintén jóízű vize van – megtöltöttük palackjainkat és tartottunk egy rövid pihenőt. Ez annál is könnyebb volt, mert a környék létező összes szúnyogának szintén ebédideje volt, tápláléka pedig mi magunk. Piros háromszög jelzésen mentünk tovább. A Csúcsos-hegy alatt minden előjelzés nélkül hirtelen balra fordult az út, persze ezt nem vehettük észre, ezért kicsit túlmentünk rajta. Egyébként egész utunk alatt - ezt az esetet leszámolva - meglehetősen jók voltak a jelzések. Innen mintegy 1,3 km kellemes le-fölmenet után értük el a Z jelzést, amelyen már csak lefelé ereszkedtünk. Helyenként csodás kilátás nyílt a Velencei-tóra. Még egy forrás vizét (Éva-forrás) vizét kóstolhattuk meg. Visszaérve a faluba, ismét kocsiba ültünk, és a Mészeg-hegyhez mentünk.

Leparkíroztunk, majd felsétáltunk a Pákozd-Sukoró arborétumhoz. Megvettük a jegyeket, majd a kapott térkép alapján a tanösvény jelzéseit követtük. A Velencei-hegység jellemző kőzeteiből állt egy sor az út mellett, így értünk a Tájmúzeumhoz. Ott láthattuk a Velencei-tó nevezetességeit, állatfajait, talajmintáit. Továbbsétáltunk az erdei játszótérhez, kalandparkhoz, majd a Kistóhoz. Kis kapaszkodóval jól karbantartott ismertetőtáblák sora mellet értünk fel a kilátótoronyhoz, ahol nagyszerű körpanoráma élménye várt ránk. Visszafelé még megnéztük a Tájmúzeum emeleti kilátóhelyét, ahol a tavi halászatot mutatták be.

A parkírozóhoz érve még elsétáltunk az 1990-es években - Szabó Tamás tervei alapján - domboldalra épült Don-kanyar Emlékkápolnához, mely a II. világháború idején elesettek emlékét őrzi.

Ezután „hazamentünk” Gárdonyban. Ebéd után már erősen fújt a szél. Jól mutatott a csapat, mikor együtt indultunk, de egyesek fagyizni mentek, mások pedig fürödni. Így volt akinek fürdőruha, volt akinek dzseki, kardigán jelentette az öltözéket.



Vasárnap reggel hatkor a viharos szél mellet az eső is elkezdett esni, ezért reggeli után úgy döntöttünk, hogy hazautazunk. Így elmaradt a pákozdi emlékmű, Bence-hegy, nadapi ősjegy meglátogatása.

 

Az ITK 6 tagja szervezett úton június 27-től Dél-Balkánon járt. A szolgáltatások, tisztaság, közbiztonság állapotára vonatkozó rémisztgetések szerencsére nem igazolódtak be. Kellemesen, nagyon sok élményt begyűjtve 9 napot töltöttünk el. Élményeinkről a tél folyamán vetítést fogunk tartani, most nagyon röviden, szinte csak az útvonal ismertetésre szorítkozom.

Vasárnap reggel indultunk. A röszkei határ túlzsúfolt volt a hazatérő vendégmunkások hada miatt, ezért Tompánál léptük át a határt. Első hosszabb megállónk Belgrádban volt. A Köztársaság térről indulva felsétáltunk a Kalemegdánba, vagyis a várba. Szállásunk Čačakban volt.
Másnap Užice után csodás tájakon utaztunk, érintve a Zlatari-, és a Biogradi Nemzeti Parkot, a Tara és a Morača folyó völgyét, megnéztük a Morača kolostort. Podgorica után átkeltünk a Skodrai-tavon, majd hamarosan megláttuk a tengert.
Kedden két gyönyörű tengerparti városban, Kotorban és Budván jártunk. Este megnéztük Cetinje műemlékeit.
Szerdán a montenegrói tengerparton haladtunk, majd Sukobinnál átléptük az albán határt, rögtön belebotlottunk a 750 ezer betonbunker egyikébe. Skodrában felmásztunk Rozafa-várába, Lezha-ban voltunk Szkander bég mauzóleumában, Tiranában felkerestük a legfontosabb látnivalókat.
Következő napon Durrësben jártunk (kikötő, amfiteátrum), fürödtünk a tengerben.
Pénteken a berati várat, és az „ezerablakos” várost kerestük fel először, majd egy – virágkorát i.e. III. évezredben elért – görög-római város (Appolonia) romjait néztük meg, legvégül Ardenica kolostorában jártunk.
Szombaton Krujában megnéztük a Szkander bég-, és az Etnográfiai múzeumot, a bazárt, Skodrában egy mecsetet és Albánia legnagyobb katolikus templomát. Szép tájakon utazva estére megint Cetinjében kötöttünk ki.
Következő nap programja szerint a horvát tengerparton utaztunk, láttuk Dubrovnikot és Lokrum szigetet (igaz csak felülről), a Neretva-völgyön elértük csodás Mostart, ahol városnézésen vettünk részt. Ezután következett a Neretva-völgy igazán látványos szakasza. Estére Szarajevóba értünk, ahol vacsora után nagy sétát tettünk.
Az utolsó nap nagy része utazással telt, de délelőtt még bejártuk Szarajevó legfontosabb nevezetességeit.
Az út végén abban mindnyájan egyetértettünk, hogy érdemes volt elmennünk. Akinek felkeltettem érdeklődését, várjuk a vetítésre (a később véglegesedő időpontot honlapunkon is közölni fogjuk).