Az Országos Kéktúra (OKT) bejárására vállalkozó 15 tagunk közül 10-en vágtunk neki a 20 km-es távnak. Mivel szombaton kastélylátogatáson voltunk (lásd az előző beszámolót), vasárnapra maradt a kéktúra.

Isaszegi, gödöllői találkozó után két kocsival a vácrátóti vasútállomásra hajtottunk. Ott találkoztunk a Pestről jövő túratársainkkal és Marika vezette harmadik kocsival. Ezután Katalinpusztára autóztunk, ahonnan már csak két kocsival mentük tovább Magyarkútra, ahová negyed kilencre meg is érkeztünk. Először a Fogadóban akartunk bélyegezni, de zárva volt, csakúgy, mint az Irma-forrás melletti étterem. Nem vártuk meg a 9 órai nyitást, hanem nekivágtunk a távnak, tekintettel arra, hogy délután úgyis ide jövünk vissza a kocsikért. Az út első kilométereit állítólag aszfaltúton tettük meg, de mi ezt nem vettük észre. Lehet, hogy a vastag sárréteg alatt volt. Jól haladtunk ezen a szakaszon, 4 km-en összesen 100 m-t emelkedett az út. Átkeltünk a Keskeny-bükki patakon, aztán jött az első emelkedő. Kiértünk egy baloldalon nyitott területre, ahonnan Szendehelyre láttunk rá. Ezután - leadva az eddig megszerzett magasságot – kiértünk a 2-es országútra, azon pedig Katalinpusztára. A kocsmában bélyegeztünk, páran megkávéztak. A komoly emelkedők ezután következtek. Ahogy elhagytuk a Pest Megyei Piros (PMP) jelzést, kb. 200 méteres szintemelkedés következett. Ezután megnyugodott az út, alig emelkedett. Így értük el a Bik-kutat, ahol általános nagy evészet következett. A Naszály északi oldalán folytattuk utunkat, eleinte alig emelkedve. De aztán jött a feketeleves. 2 km-en belül 270 m-t emelkedett az út, azon belül is két nagyon meredek szakasz volt. Végre felértünk a Naszály 652 m magas csúcsára. Nem sok embernek volt kedve a toronyba felmászni, igaz el is kedvetlenítettem őket, hogy a napsütés ellenére is párás a levegő, nem igazán jó a kilátás. Rövid pihenő után indultunk tovább, hiszen még 7 km hátra volt, bár szinte végig lejtmenetben. Ősagárdra egyrészt a busz miatt kellett időben érkeznünk, de ilyenkor novemberben már a korai sötétedést is figyelembe kell venni. Az út egyes szakaszairól jól láttuk a Gyadai-rétet, Kosd és Ősagárd falut. A nagy lazítás után Török-rét előtt már egy szinte jóleső kisebb emelkedő következett. Ismét kereszteztük a PMP-t, majd beszélgetős, laza tempóban 4 órára az ősagárdi kocsmába, bélyegzőhelyünkre értünk. A borzasztó nagy füst miatt kikértük a bélyegzőt, és a kocsma előtti szépen kialakított asztalnál, padnál bélyegeztünk, nassolgattunk. Időnk volt bőven, a busz csak háromnegyed óra múlva jött. A focimeccs utáni nagy zsíroskenyér-osztásból mi sem maradtunk ki, minket is megkínáltak. Busszal Katalinpusztára, onnan kocsival Magyarkútra mentünk. Sikerült a bélyegzés a Pipás nevű étterem elhíresült fa-krokodila mellett. Ez volt az első hosszabb kéktúránk, tesztelve a csapatot, mit bír el. Elmondhatom, mindenki hősiesen, erejét nem teljesen kiadva teljesítette a 20,15 km-es távot, melynek nehézségét nem is a távolság, hanem a 847 m emelkedő, és 738 m szintesés jelentette. Következő kéktúránk 12.12-én a Gerecsében lesz. Igaz kicsit hosszabb lesz, mint ez volt, de csak 457 m a szintemelkedés.

18-an gyűltünk össze Pilis e nevezetességének felkeresésére. Az időjárást illetően igen bizakodók voltunk, mert napközben felszakadozó felhőzetet ígért a meteorológia. Ezúttal nem jött be nekik.

Szokásos gyűjtőúton Isaszegen, Gödöllőn, majd a pestiekkel Pomázon teljesedett ki a csapat. 9 óra előtt 10 perccel a szurdok DK-i kijáratánál lévő nagy parkírozóban voltunk. Körbekínálgatások, egyenpóló begyűjtése után tiszta időben indultunk. Az éjszakai eső jótékony hatással volt az út csúszósságára. Mindenkit lenyűgözött – még azokét is akik már többször jártak erre - a szurdok vadregényessége, szépsége. A kb. 600 méteres szurdokvölgyben 8 formás hídon keltünk át, kétszer pedig csak úgy köveken egyensúlyozva. A Szurdok egy "V" alakú, meredek falú völgy, ahol a Dera-patak Dachsteini mészkőbe vájta medrét, talpazata alatt egy kisebb barlangrendszer is kialakult. A párás klíma miatt egy jellegzetes növénytársulás jött létre: a szurdokerdő. A tudnivalókat a tanösvény ismertető tábláiról is beszerezhetjük. Pilisszentkeresztre beérve nagy forgalomban az országút szélén kell bandukolni, bízva abban, hogy nem ütik el az embert. Pedig a két házsor olyan messze van egymástól, hogy bőven elférne akár mindkét oldalon is gyalogjárda. Betértünk a Felsőkocsmába, elsősorban azért, hogy kéktúra füzetünkbe bélyegezzünk (14-en jelentkeztek be a csapatból az OKT teljesítésére).
Átkeltünk a Dera-patak hídján, majd jobbra fordulva a Szabadság utcán kezdtük meg a kapaszkodást. Az utolsó házat 300 méterrel magunk mögött tudva, átkeltünk az országúton. Ahogy haladtunk felfelé, egyre sűrűbb lett a köd. Kakas-hegynél mellénk csatlakozott a K körút jelzés (aztán a Zsivány-szikláknál el is húzott tőlünk). Körbejártuk a Zsivány-sziklákat – mert az útról szinte nem is látszott a ködben. Mellénk csatlakozott a P körút jelzés, később találkoztunk a faluba visszavivő K + jelzéssel is. Tovább emelkedett az út, mindaddig, míg fel nem értünk Dobogókőre.

Megnéztük a Báró Eötvös Lóránd menedékházban berendezett Turista múzeumot. Elmondtam a többieknek, hogy valamikor régen ebben a házban még aludtunk egy túra során. Terveztem, hogy Dobogókőn időzünk egy kicsit, élvezve a szép kilátást, de erre esélyünk se volt a ködben. Elemózsiáztunk, megnéztük a turista emlékpartban álló 1993-ban készült kutat, valamint Jakab György csont-és fafaragó művész 8 m magas tölgyfa zászlótartó oszlopát, melyen 11 királyportré található.

Ezután lefelé indultunk a Hosszú-hegyi P sáv jelzésen. A sűrű ködben egyik túratársunk kicsit lemaradva eltévedt. Hamar észrevettük, keresésére indultunk. A köd viszont szinte teljesen elnyelte a hangokat megnehezítve azt, hogy a kiabálást, sípszót meghallja. Egyetlen telefontársaságnak sem volt térereje, így a telefon is használhatatlanná vált. Módosítottunk a programon és a legrövidebb úton kezdtük leereszkedni Pilisszentkeresztre. Szerencsére egy adott ponton tudtuk fogni a bajbajutott SMS-ét, majd hívását is. Innentől kezdve felgyorsultak az események, ketten visszamentek érte a P jelzésre, amit időközben maga is magtalált.

Pilisszentkereszten híre-hamva sem volt a ködnek. Jutalomfalatkák következtek egy cukrászdában, majd a Z jelzésen felkerestük a ciszterci apátság romjait. Az apátságot II. Béla Franciaországból behívott szerzetesekkel alapította. A hely nevezetessége, hogy itt következett be 1213-ban Gertrúd királyné tragédiája, melyet Katona József Bánk bán című drámájában megörökített. A templom és a hozzá kapcsolódó kolostor a törökdúlás idején megsemmisült, környezete elnéptelenedett. Eléggé későre járt, igyekezni kellett visszafelé a kocsikhoz. Arra azért mégsem számítottunk (de nekem kellett volna!), hogy mire a szurdokon ismét végigmegyünk teljesen besötétedik. A túra vége így átalakult túlélő túrává. Még jó, hogy pár előrelátó embernek volt elemlámpája.

Nem volt tanulságok nélküli ez a túra!

Kihasználva a hosszú hétvégét, péntek délelőtt három napra Gerecsébe utaztunk. Ellentmondó hírek érkeztek az időjárást illetően, végül – bármit jósolt is – minden jósnak igaza lett, mert a három nap alatt volt ragyogó napsütés, eső és köd is. Az arány mégis javunkra dőlt el, mert 2 napig nagyon jó idő volt, a harmadik nap sem esett túraidőben az eső, csak a köd nehezítette dolgunkat. 12 jelentkező akadt erre a túrára.

Péntek
Isaszegről negyed nyolckor indultunk, Kistarcsán felvettük Pestről érkező társainkat. Jól tudtunk haladni az M0-áson, majd később is, így negyed tíz előtt már epöli szálláshelyünkön voltunk. Elfoglaltuk szobáinkat, felkészültünk a gyalogtúrára. Epöl Bajna felöli utolsó házánál indul a Z háromszög jelzés az Őr-hegyre – sajnos csak a térkép szerint, valójában egy jelzést sem találtunk. Haladásunkat segítette viszont, hogy a Szomor 56 teljesítménytúrához ezt a szakaszt kiszalagozták. Nem volt szerencsénk a térképen jelzett Öreg-lyuk barlang megtalálásához sem. Az út viszont szép erdőben vezetett, az Őr-hegyen (347 m) lévő kereszt mellől (melyet Sándor Móric tiszteletére állítottak) a kilátás pedig nagyon szép. Szinte beláttunk Bajna házainak udvarába, távolban pedig kivehető a Gerecse nagy része is. Kis pihenő után most már hivatalosan is jelzetlen úton leereszkedtünk a Nagy-Őr-hegy tövébe, melyet délről kerültünk meg. Jobb oldalon szőlők, baloldalon erdő mellett haladtunk. Egy távolabbról felhallatszó zene szirénhagjai útról való letérésre csábítottak négy túratársunkat, akik így nem vették észre, hogy mi már irányt változtattunk. Ők telefonos itiner-szolgáltatás segítségével más úton jutottak vissza a faluba. Mi megkerültük még a Harasztost, majd jó-, és kevésbé jó irányú kocsiutakon értünk Epölre. A házak közelébe érve már toronyiránt haladtunk, ezért is fordulhatott elő, hogy a kertek végébe jutottunk. Szerencsére egy bográcsoló házaspár megszánt, megengedte, hogy átmenjünk kertjükön, így nem kellett a hosszú utcát megkerülni. Megnéztük a templomot, majd a falu szélén lévő felhagyott kőbányába mentünk, hogy ki-ki kiélhesse kőgyűjtő szenvedélyét.
Visszagyalogoltunk szálláshelyünkre, majd kocsival Bajnára mentünk. Itt először elkísértük Tündét és Mártit panziójukba (nekik már nem jutott hely Epölön). Ezután a Sándor-Metternich kastélyba mentünk, melyet a Sándor család építtetett az 1700–as években barokk stílusban. Mai klasszicista formáját Hild József tervei alapján 1834-ben kapta. Az átalakítást a legendás „ördöglovas” Sándor Móric rendelte meg.  A főépület külső felújítása, és a teljes kastély tetőzetének cseréje megtörtént. Sajnos a pénz elfogyott, így várni kell a további felújításokra. Az angolkertből se sok maradt, mégis élvezetes sétát lehet tenni benne. Ezután sikerült a biztonsági őr segítségével belülről is megnézni a kastélyt, miután telefonon és E-mail-ben korábban az engedélyt a Kincstári Vagyoni Igazgatás tatabányai szervezetétől megkaptuk.
Még a csimai Kálváriát szerettük volna megnézni. Idő hiányában a Szomor felé vezető országúttól alig több mint egy km-re lévő Kálváriához kocsival mentünk volna fel, de a felázott kocsiúton ez nem sikerült.
Vacsora után majd’ éjfélig beszélgettünk, terveztük következő programjainkat.
 
Szombat
Egész éjjel esett az eső. 8 óra utáni reggelinket követően előbb Bajnára mentünk, majd onnan Vértestolnán keresztül Tardosra. Enyhe időben, de nagy ködben kászálódtunk ki a kocsikból. A K kereszt jelzésen indultunk, rajta előbb a K háromszög jelet, majd az OKT-t értük el. Enyhén emelkedő úton ellenfél csak a nagy sár volt. A sejtelmesen kavargó nagy köd igazi őszi időt varázsolt számunkra. Az útleírás szerint innen helyenként szép kilátás nyílik a környező hegyekre, a Dunára - mi pár éve jártunk erre, így elhittem nekik. Most ebből semmit se láthattunk. Mindenki megcsodálta a hatalmas Sandl-hársat. Innen nem messzire található a Gerecse üdülő, melyet - akármennyire is gúvasztottuk szemünket – nem láttuk a ködben. Kis kitérőt tettünk a Tűzköves-barlang, és a Jura-zsomboly felé. Sajnos csak az utóbbit sikerült meglelnünk. A K háromszög jelzésen mentünk tovább a nagy sárban cuppogva. Közel egy km megtétele után már a TV-toronyhoz vezető üzemi úton szabadulhattunk meg cipőnk sárnehezékétől. Elhaladtunk a TV-torony mellett – biztos ott volt teljes magasságában, de mink csak az alját láttuk a ködben – majd 800 m után felértünk a kilátóhoz. Megszokásból felkapaszkodtam a tetejére – no és abban bízva, hogy a ködrengeteg fölé érek - de látni csak a korlátot sikerült. A torony tövében ettünk, majd továbbindultunk DNy-i irányban enyhe lejtmenetben. Jó ideig gyalogút nemigen volt, mégis jól lehetett haladni, hála a sűrű jelzéseknek. A Gerecse-oldalhoz érve erősen lejteni kezdett az út, a sáros, nyálkás levelekkel fedett sziklás úton sikerült is két társunknak elesni. Éva tornász létére rutinosan tud esni, de szerencsére Marikának se lett nagyobb baja. Ismét elértük az országos kéktúra útvonalát, ezen a Bányahegyi erdészházig mentünk. Itt ismét lehetőség nyílott a vörösmárvány-bánya meddőhányójában gyűjtögetni. A Z sáv jelzésen jutottunk vissza kocsijainkhoz. Este vacsora után ismét vidám beszélgetéssel, borozgatással múlattuk az időt.

Vasárnap
 Összepakoltunk, reggeliztünk, majd Bajnán keresztül Pusztamarótra utaztunk. Az itt található Történelmi emlékhely és üdülő a Nyergesújfalu felé vezető országúttól 4,5 km-re van. Az út kissé hepehupás, kis tavak csillogtak felületén, de azért autóval is járható. 1526. szeptember 15-én 25 ezer embert gyilkoltak le, ill. vittek el rabnak a törökök. Ennek emlékére készült el Kovács György szobrászművész alkotása. Továbbutaztunk Bajótra, ahol a templom mellett leparkíroztunk. A térkép szerinti K barlang jelnek ugyan híre-hamva sem volt, de a misére igyekvő emberektől megérdeklődtük, melyik úton érdemes úti célunk felé a falut elhagyni. Továbbiakban is egy-egy kereszteződés előtt fennállt az eltévedés veszélye, de az irányt tartva végül felértünk az Öreg-kő barlangjai alatt lévő pihenőhelyhez. A pihenőhelytől lépcsősor vezet a barlangok felé, mely rövid idő után szétválik. A baloldali meredek lépcsősoron előbb a Baits-, majd a Jankovich-barlangot fedezhetjük fel. Mindkét barlangban értékes őslénytani- és régészeti leleteket találtak az ásatások során. A barlangoktól továbbmászva szép kilátóhelyre jutunk. Páran az Y-lépcsősor jobb oldali ágán is felmentünk, ahol a Gerecse legmélyebb (35 m) aknabarlangjának lezárt nyílását láthatjuk. Én még innen is továbbmásztam és két kisebb barlangot is találtam a meredek hegyoldalban. Jól esett a pihenő a barlangtúrák után. A kék jelzésen folyattuk utunkat Péliföldszentkereszt felé. Az erdőből kiérve egy hatalmas kiterjedésű bekerített rétre jutottunk. Miután sem jobbra, sem balra nem volt jelzés, maradt a kerítéskapun való áthaladás. Ez az irány helyesnek bizonyult, mert a rétről már látszott Péliföldszentkereszt templomtornya. A  széles rét egy mély vízmosás oldalában folytatódott, majd ismét kapu. Beértünk a Szent-kút pihenőhelyhez, ahol a két forrás mellett lourdesi barlang, katonasír is található. Továbbmenve elértük a Szalézi rendházat, Kálváriát és a fatornyos templomot. Szép lovardák, tó mellett a K kereszt jelzésen mentünk tovább – jobban mondva csak annak irányában, mert jelzések gyakorlatilag nem voltak. Kb. 2,5 km után ismét elértük az OKT-t, ezen értünk be Mogyorósbányára, ahol megkerestük az OKT bélyegzőhelyet tekintettel arra, hogy páran elkezdtük annak teljesítését. Kis pihenő és kávézás után jelzetlen úton visszatértünk kék jelzésre immár az Öreg-kő irányában. A barlangoktól a már reggel bejárt úton értünk vissza Bajótra, ahonnan Nyergesújfalut érintve értünk a 10-es útra, majd a pénteki utunkon haza.
 

Vacogós reggel után napsütéses gyönyörű kirándulóidő várt arra a 21 főre, aki jelentkezett erre az Észak-börzsönyi túrára.

A szokásos isaszegi és gödöllői találkozó után 7 óra után a vácrátóti vasútállomáson csatlakoztak hozzánk a Pestről vonattal érkező túratársaink.
Talán már az is szokásosnak mondható, hogy finom sütemények kerültek elő a kocsik mélyéből. Nagyon szép látvány volt, mikor a Duna mellett haladtunk Zebegény felé, hogy a kristálytiszta időben csak a Duna felett hömpölygött vastag páraréteg. Nagybörzsönyben az erdei vasút mellett lévő parkolóban hagytuk a kocsikat. Sanyi kocsiját javítani kellett, mert elfolyt a fékfolyadék egy része. Szerencsére Marci személyében van a csapatban gépkocsiszerelő is, így a tábori körülmények ellenére ki tudták javítani a hibát. Igaz, ők ketten csak később indultak utánunk. Kicsit visszamentünk a falu irányába, majd a patakon átkelve a S kereszt jelzésen folytattuk utunkat. Pár házat magunk mögött hagyva máris kiértünk a faluból, az út igencsak meredekre váltott. Később lazábbra mérséklődött az út dőlésszöge de  - kisebb megszakításokkal –  kitartott Nagyirtáspusztáig. Itt pihenőt tartottunk és bevártuk a kisvonat beérkezését, ami – utánozva nagytestvérét – nagy késéssel érkezett. Utunk hátralévő része már igazán könnyű lejtmenet volt. A P kereszt jelzést használva kétszer is kersztezve a kisvasúti sineket érkeztünk Kisirtáspusztára. Itt van a kisvasút Vontatási telepe. A falon lévő emléktábla szerint  1908-ban innen indult az első fával megrakott kisvonat Ipolypásztó felé. Itt található a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség Toboz kulcsosháza. Innen jelzést váltva továbbiakban S sáv jelzésen - a Hosszú-völgyi patak medrét követve - értünk vissza kocsijainkhoz. Idáig 12 km-t tettünk meg, a meghirdetett 16 km-es utat úgy teljesítettük (kissé túl is), hogy elindultunk e szépfekvésű, egykori városi rangban lévő kedves falu nevezetességeit felfedezni.
Először Kókai Géza fafaragó kiállítását néztük meg. Mindenkinek tetszettek a jórészt diófából készült csipkeszerű faliképek, a szépen faragott székek. Azt a hírt kaptuk a kiállításon, hogy a Szent István templomban 3 órakor esküvő lesz, ezért nyitva lesz. Igyekeztünk is oda, de még aközelébe sem engedtek, mert az egyházi esküvőt megelőzően a polgári is a templom udvarában volt. Visszakullogtunk  az egykori Bányagazda házában kialakított Tájházba. Bóna Dániel kedves, humoros idegenvezetése feledtette velünk az előbbi nagybörzsönyi kudarcot. A tájházzal átellemben lévő Bányásztemplom megtekintésével sem volt szerencsénk, mert a gondnok ugyanaz a személy, mint aki a Szt. István templomtól elhessegetett. Egyszerre két helyen nem tudott lenni, ezért itt a templom bezárását választotta a turisták távoltartására. Felemásan sikerült műemléki sétánkat a XIX. század elején épült vizimalomban fejeztük be.

A kis kellemetlenségek ellenére szép túrát tettünk, jól éreztük magunkat. Legközelebb kilencen a Gerecsébe megyünk háromnapos túrára, majd a "havi rendes" túránk a pilisszentkereszti szurdokba vezet november 7-én.