Kihasználva a hosszú hétvégét, péntek délelőtt három napra Gerecsébe utaztunk. Ellentmondó hírek érkeztek az időjárást illetően, végül – bármit jósolt is – minden jósnak igaza lett, mert a három nap alatt volt ragyogó napsütés, eső és köd is. Az arány mégis javunkra dőlt el, mert 2 napig nagyon jó idő volt, a harmadik nap sem esett túraidőben az eső, csak a köd nehezítette dolgunkat. 12 jelentkező akadt erre a túrára.

Péntek
Isaszegről negyed nyolckor indultunk, Kistarcsán felvettük Pestről érkező társainkat. Jól tudtunk haladni az M0-áson, majd később is, így negyed tíz előtt már epöli szálláshelyünkön voltunk. Elfoglaltuk szobáinkat, felkészültünk a gyalogtúrára. Epöl Bajna felöli utolsó házánál indul a Z háromszög jelzés az Őr-hegyre – sajnos csak a térkép szerint, valójában egy jelzést sem találtunk. Haladásunkat segítette viszont, hogy a Szomor 56 teljesítménytúrához ezt a szakaszt kiszalagozták. Nem volt szerencsénk a térképen jelzett Öreg-lyuk barlang megtalálásához sem. Az út viszont szép erdőben vezetett, az Őr-hegyen (347 m) lévő kereszt mellől (melyet Sándor Móric tiszteletére állítottak) a kilátás pedig nagyon szép. Szinte beláttunk Bajna házainak udvarába, távolban pedig kivehető a Gerecse nagy része is. Kis pihenő után most már hivatalosan is jelzetlen úton leereszkedtünk a Nagy-Őr-hegy tövébe, melyet délről kerültünk meg. Jobb oldalon szőlők, baloldalon erdő mellett haladtunk. Egy távolabbról felhallatszó zene szirénhagjai útról való letérésre csábítottak négy túratársunkat, akik így nem vették észre, hogy mi már irányt változtattunk. Ők telefonos itiner-szolgáltatás segítségével más úton jutottak vissza a faluba. Mi megkerültük még a Harasztost, majd jó-, és kevésbé jó irányú kocsiutakon értünk Epölre. A házak közelébe érve már toronyiránt haladtunk, ezért is fordulhatott elő, hogy a kertek végébe jutottunk. Szerencsére egy bográcsoló házaspár megszánt, megengedte, hogy átmenjünk kertjükön, így nem kellett a hosszú utcát megkerülni. Megnéztük a templomot, majd a falu szélén lévő felhagyott kőbányába mentünk, hogy ki-ki kiélhesse kőgyűjtő szenvedélyét.
Visszagyalogoltunk szálláshelyünkre, majd kocsival Bajnára mentünk. Itt először elkísértük Tündét és Mártit panziójukba (nekik már nem jutott hely Epölön). Ezután a Sándor-Metternich kastélyba mentünk, melyet a Sándor család építtetett az 1700–as években barokk stílusban. Mai klasszicista formáját Hild József tervei alapján 1834-ben kapta. Az átalakítást a legendás „ördöglovas” Sándor Móric rendelte meg.  A főépület külső felújítása, és a teljes kastély tetőzetének cseréje megtörtént. Sajnos a pénz elfogyott, így várni kell a további felújításokra. Az angolkertből se sok maradt, mégis élvezetes sétát lehet tenni benne. Ezután sikerült a biztonsági őr segítségével belülről is megnézni a kastélyt, miután telefonon és E-mail-ben korábban az engedélyt a Kincstári Vagyoni Igazgatás tatabányai szervezetétől megkaptuk.
Még a csimai Kálváriát szerettük volna megnézni. Idő hiányában a Szomor felé vezető országúttól alig több mint egy km-re lévő Kálváriához kocsival mentünk volna fel, de a felázott kocsiúton ez nem sikerült.
Vacsora után majd’ éjfélig beszélgettünk, terveztük következő programjainkat.
 
Szombat
Egész éjjel esett az eső. 8 óra utáni reggelinket követően előbb Bajnára mentünk, majd onnan Vértestolnán keresztül Tardosra. Enyhe időben, de nagy ködben kászálódtunk ki a kocsikból. A K kereszt jelzésen indultunk, rajta előbb a K háromszög jelet, majd az OKT-t értük el. Enyhén emelkedő úton ellenfél csak a nagy sár volt. A sejtelmesen kavargó nagy köd igazi őszi időt varázsolt számunkra. Az útleírás szerint innen helyenként szép kilátás nyílik a környező hegyekre, a Dunára - mi pár éve jártunk erre, így elhittem nekik. Most ebből semmit se láthattunk. Mindenki megcsodálta a hatalmas Sandl-hársat. Innen nem messzire található a Gerecse üdülő, melyet - akármennyire is gúvasztottuk szemünket – nem láttuk a ködben. Kis kitérőt tettünk a Tűzköves-barlang, és a Jura-zsomboly felé. Sajnos csak az utóbbit sikerült meglelnünk. A K háromszög jelzésen mentünk tovább a nagy sárban cuppogva. Közel egy km megtétele után már a TV-toronyhoz vezető üzemi úton szabadulhattunk meg cipőnk sárnehezékétől. Elhaladtunk a TV-torony mellett – biztos ott volt teljes magasságában, de mink csak az alját láttuk a ködben – majd 800 m után felértünk a kilátóhoz. Megszokásból felkapaszkodtam a tetejére – no és abban bízva, hogy a ködrengeteg fölé érek - de látni csak a korlátot sikerült. A torony tövében ettünk, majd továbbindultunk DNy-i irányban enyhe lejtmenetben. Jó ideig gyalogút nemigen volt, mégis jól lehetett haladni, hála a sűrű jelzéseknek. A Gerecse-oldalhoz érve erősen lejteni kezdett az út, a sáros, nyálkás levelekkel fedett sziklás úton sikerült is két társunknak elesni. Éva tornász létére rutinosan tud esni, de szerencsére Marikának se lett nagyobb baja. Ismét elértük az országos kéktúra útvonalát, ezen a Bányahegyi erdészházig mentünk. Itt ismét lehetőség nyílott a vörösmárvány-bánya meddőhányójában gyűjtögetni. A Z sáv jelzésen jutottunk vissza kocsijainkhoz. Este vacsora után ismét vidám beszélgetéssel, borozgatással múlattuk az időt.

Vasárnap
 Összepakoltunk, reggeliztünk, majd Bajnán keresztül Pusztamarótra utaztunk. Az itt található Történelmi emlékhely és üdülő a Nyergesújfalu felé vezető országúttól 4,5 km-re van. Az út kissé hepehupás, kis tavak csillogtak felületén, de azért autóval is járható. 1526. szeptember 15-én 25 ezer embert gyilkoltak le, ill. vittek el rabnak a törökök. Ennek emlékére készült el Kovács György szobrászművész alkotása. Továbbutaztunk Bajótra, ahol a templom mellett leparkíroztunk. A térkép szerinti K barlang jelnek ugyan híre-hamva sem volt, de a misére igyekvő emberektől megérdeklődtük, melyik úton érdemes úti célunk felé a falut elhagyni. Továbbiakban is egy-egy kereszteződés előtt fennállt az eltévedés veszélye, de az irányt tartva végül felértünk az Öreg-kő barlangjai alatt lévő pihenőhelyhez. A pihenőhelytől lépcsősor vezet a barlangok felé, mely rövid idő után szétválik. A baloldali meredek lépcsősoron előbb a Baits-, majd a Jankovich-barlangot fedezhetjük fel. Mindkét barlangban értékes őslénytani- és régészeti leleteket találtak az ásatások során. A barlangoktól továbbmászva szép kilátóhelyre jutunk. Páran az Y-lépcsősor jobb oldali ágán is felmentünk, ahol a Gerecse legmélyebb (35 m) aknabarlangjának lezárt nyílását láthatjuk. Én még innen is továbbmásztam és két kisebb barlangot is találtam a meredek hegyoldalban. Jól esett a pihenő a barlangtúrák után. A kék jelzésen folyattuk utunkat Péliföldszentkereszt felé. Az erdőből kiérve egy hatalmas kiterjedésű bekerített rétre jutottunk. Miután sem jobbra, sem balra nem volt jelzés, maradt a kerítéskapun való áthaladás. Ez az irány helyesnek bizonyult, mert a rétről már látszott Péliföldszentkereszt templomtornya. A  széles rét egy mély vízmosás oldalában folytatódott, majd ismét kapu. Beértünk a Szent-kút pihenőhelyhez, ahol a két forrás mellett lourdesi barlang, katonasír is található. Továbbmenve elértük a Szalézi rendházat, Kálváriát és a fatornyos templomot. Szép lovardák, tó mellett a K kereszt jelzésen mentünk tovább – jobban mondva csak annak irányában, mert jelzések gyakorlatilag nem voltak. Kb. 2,5 km után ismét elértük az OKT-t, ezen értünk be Mogyorósbányára, ahol megkerestük az OKT bélyegzőhelyet tekintettel arra, hogy páran elkezdtük annak teljesítését. Kis pihenő és kávézás után jelzetlen úton visszatértünk kék jelzésre immár az Öreg-kő irányában. A barlangoktól a már reggel bejárt úton értünk vissza Bajótra, ahonnan Nyergesújfalut érintve értünk a 10-es útra, majd a pénteki utunkon haza.
 

Vacogós reggel után napsütéses gyönyörű kirándulóidő várt arra a 21 főre, aki jelentkezett erre az Észak-börzsönyi túrára.

A szokásos isaszegi és gödöllői találkozó után 7 óra után a vácrátóti vasútállomáson csatlakoztak hozzánk a Pestről vonattal érkező túratársaink.
Talán már az is szokásosnak mondható, hogy finom sütemények kerültek elő a kocsik mélyéből. Nagyon szép látvány volt, mikor a Duna mellett haladtunk Zebegény felé, hogy a kristálytiszta időben csak a Duna felett hömpölygött vastag páraréteg. Nagybörzsönyben az erdei vasút mellett lévő parkolóban hagytuk a kocsikat. Sanyi kocsiját javítani kellett, mert elfolyt a fékfolyadék egy része. Szerencsére Marci személyében van a csapatban gépkocsiszerelő is, így a tábori körülmények ellenére ki tudták javítani a hibát. Igaz, ők ketten csak később indultak utánunk. Kicsit visszamentünk a falu irányába, majd a patakon átkelve a S kereszt jelzésen folytattuk utunkat. Pár házat magunk mögött hagyva máris kiértünk a faluból, az út igencsak meredekre váltott. Később lazábbra mérséklődött az út dőlésszöge de  - kisebb megszakításokkal –  kitartott Nagyirtáspusztáig. Itt pihenőt tartottunk és bevártuk a kisvonat beérkezését, ami – utánozva nagytestvérét – nagy késéssel érkezett. Utunk hátralévő része már igazán könnyű lejtmenet volt. A P kereszt jelzést használva kétszer is kersztezve a kisvasúti sineket érkeztünk Kisirtáspusztára. Itt van a kisvasút Vontatási telepe. A falon lévő emléktábla szerint  1908-ban innen indult az első fával megrakott kisvonat Ipolypásztó felé. Itt található a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség Toboz kulcsosháza. Innen jelzést váltva továbbiakban S sáv jelzésen - a Hosszú-völgyi patak medrét követve - értünk vissza kocsijainkhoz. Idáig 12 km-t tettünk meg, a meghirdetett 16 km-es utat úgy teljesítettük (kissé túl is), hogy elindultunk e szépfekvésű, egykori városi rangban lévő kedves falu nevezetességeit felfedezni.
Először Kókai Géza fafaragó kiállítását néztük meg. Mindenkinek tetszettek a jórészt diófából készült csipkeszerű faliképek, a szépen faragott székek. Azt a hírt kaptuk a kiállításon, hogy a Szent István templomban 3 órakor esküvő lesz, ezért nyitva lesz. Igyekeztünk is oda, de még aközelébe sem engedtek, mert az egyházi esküvőt megelőzően a polgári is a templom udvarában volt. Visszakullogtunk  az egykori Bányagazda házában kialakított Tájházba. Bóna Dániel kedves, humoros idegenvezetése feledtette velünk az előbbi nagybörzsönyi kudarcot. A tájházzal átellemben lévő Bányásztemplom megtekintésével sem volt szerencsénk, mert a gondnok ugyanaz a személy, mint aki a Szt. István templomtól elhessegetett. Egyszerre két helyen nem tudott lenni, ezért itt a templom bezárását választotta a turisták távoltartására. Felemásan sikerült műemléki sétánkat a XIX. század elején épült vizimalomban fejeztük be.

A kis kellemetlenségek ellenére szép túrát tettünk, jól éreztük magunkat. Legközelebb kilencen a Gerecsébe megyünk háromnapos túrára, majd a "havi rendes" túránk a pilisszentkereszti szurdokba vezet november 7-én.
 

Péntek reggel hat órakor 16 tag és két vendégünk telve várakozással indult neki Isaszegről háromnapos csillagtúránkra a Balaton-felvidékre.

A reggeli gyér forgalomban nagyon jól haladtunk, így 7 óra előtt már a tárnoki vasútállomáson voltunk, hogy Pestről jövő túratársainkat felvegyük. Miután kiegészült a csapat, folytattuk utunkat.  9 óra után pár perccel már Vászolyon kerestük lefoglalt szállásunkat. Ez kis nehézséggel sikerült is, így megtaláltuk az Öreghegy lábánál lévő malomvölgyet, amely egy ősbükkös (Közép-Európa legalacsonyabban fekvő bükköse) kellős közepén van. Ebben a csodálatos, érintetlen környezetben találjuk a malomház épületegyüttesét, mely szállásunkként szolgált 2 éjszakára. Reggeliztünk, átöltöztünk és máris indultunk első túránkra, mely Pécselyre vezetett.
A rendezett, virágos falut a Z sáv jelzésen hagytuk el. Folyamatosan emelkedő úton mintegy 3 km után értük el a Balatoni Kéktúra útvonalát. Egy jobbra ívelő éles kanyar, és egy gyönyörű tisztás után értünk fel Hideg-hegyre. Innentől utunk egészen Zádor-várig egy kőgátat hol jobban, hol kevésbé megközelítve haladt. Helyenként páratlan kilátás nyílt Aszófő, a Balaton irányába. A Derék-hegy fennsíkján egy borókás tisztás van. Hamarosan elértük a rövid életű Zádor-várat. Pár évtizedig volt csak élet a négyszögletű várban, mert a birtokot Vezsenyi Lászlótól perrel elnyerte a veszprémi káptalan. A vár DK-i sarkában egy kilátó áll, melyről jól belátható a Tihanyi-félsziget. Elhagyva a várat hamarosan egy nagyon bővizű víznyerő helyhez, a Zádor-kúthoz értünk. A forrás vizét a vízmű hasznosítja, de még így is egy 100 mm-es cső teljes keresztmetszetében ömlött ki a jóízű víz. Pécselyt – ahonnan busszal mentünk vissza Vászolyra - a piros jelzésen értük el. 11 km-t gyalogoltunk, a szintemelkedés kb. 350 m volt. Este hadtápfőnökünk vezényletével a lányok finom vacsorát főztek. Mosogatás, rendcsinálás után a korai kelés miatt viszonylag hamar nyugovóra tért a csapat.

Szombaton közös reggelivel kezdtük a napot. Az asztalon szinte mindenféle földi jó képviseltette magát, sokan hoztak finom házisüteményt is. Az én hibámból – a házigazdával hosszan elbeszélgettem régi családi dolgokról – majdnem negyed 10-kor indultunk csak. Ezután már felgyorsultak az események. Salkodra mentünk, ott hagytuk a kocsikat. Először jelzetlen úton erős emelkedőt leküzdve haladtunk a Nyereg-hegyig. Itt értük el a Lóczy-Gejzír tanösvényt, melyen ezt követően javarészt haladtunk. Az út igen látványos, ez volt az első bemutató céllal létesített tanösvény kis hazánkban. A Nyereg-hegy szikás gerince a félsziget egyik leglátványosabb földtani képződménye. A szeszélyesen gyűrt mészkőlemezek az egykori víz-, és kéregmozgások eredménye. A következő hegycsúcs amit meghódítottunk, a Tihanyi-félsziget legmagasabb (235 m) pontja, a Csúcs-hegy volt. Az itt található forrásbarlangot a szájhagyomány Sobri Jóska rejtekhelyéül tartja számon. Utunk igencsak le-föl hullámzott szinte egész nap, de különösen itt a félsziget nyugati oldalán. Közben nagy meglepetésünkre egyszercsak hozzánk csatlakozott egy őzike és kilométereken keresztül a sorba beállva velünk tartott. Akkor pártolt csak el tőlünk, mikor egy szembejövő turista kutyát is vezetett maga mellett. A Gejzír-mezőt elérve irányt váltottunk, és ÉK felé haladtunk. Így értünk el több gejzírkúpot, mint a Somos-, Sajmeggyes-, Hármashegyi kúpot, a Borz-várat, de ilyen kúp a híres Aranyház is. Az Aranyház előtt egy tájba illő geológiai bemutatóhelyet is megnézhettünk. Az Aranyháznál volt lehetőség arra, hogy aki a rövidebb úton akar továbbmenni, az a  Belső-tó mellett lévő utat válassza, de végül mindenki – elsősorban a hátralévő látványosságok miatt - a hosszabb távot választotta. A Hármashegyi kúpról nagyon szép kilátás nyílt a Belső-tóra, az apátságra, a félsziget belsejére. Előbb leereszkedtünk a Belső-tóhoz, melynek partján szürkemarhák legelésztek. Ezután már házak között felkapaszkodtunk az apátsághoz. Itt egy kis időt engedélyeztünk magunknak, hogy elcsábulhassunk egy fagyira, ne adj’ Isten egy pohár sörre. Sétaúton „lecsurogtunk” a mólóhoz, onnan pedig Füred felé indultunk. Egy padokkal, asztallal ellátott vízparti pihenőhelyen megettük szendvicseinket, Zsuzsi pedig ellenállhatatlan vágyat érzett egy balatoni lábmosásra. A pihenő után nem sokkal elhagytuk a partot, és megint elkezdtünk felfelé kapaszkodni. A Ciprián-forrás nagyon szerényen csordogált, így eltartott egy ideig, míg flakonjainkat legalább félig megtöltöttük. Tovább kapaszkodva hamarosan elértük a Barátlakásokat, melyet nagy valószinűségggel I. András feleségével együtt érkező kijevi szerzetesek vájtak ki. Az Óvár-hegyet elhagyva a focipálya mellet elértük ismét Tihany szélső házait – többeknek ez kicsit hosszabb út megtételével sikerült, mivel a Z jelzésen haladva nem vették észre a letérő P+ jelzést. Az országutat keresztezve ismét emelkedett az út, így értük el a Szélmarta-sziklákat. Innen is pazar kilátás nyílt úgy a Belső-tóra és a falura, mint pedig a Külső-tóra. A Kis-erdőn keresztül értük el a szőlőtáblákat. A seregélyeket állandó durrogtatásokkal ijesztgették. A P háromszög jelzést nem találtuk, ezért a piroson mentünk tovább, kereszteztük a reggeli útvonalunkat, majd leértünk a Balaton-partra. A gyönyörű, napsütéses időben sok ember volt a strandon. Gyalogtúránk hossza 17,5 km, szintemelkedése kb. 820 m volt. Sajkodon megkerestük kocsijainkat, avval először a nemrég felújított Árpád-házi Apáti templomhoz mentünk. Ezután még megálltunk Örvényesen a vízimalomnál. Belülről sajnos már nem tudtuk megnézni, mert már bezárt. Következő látnivalónk Balatonudvari védett temetője volt, mely szív alakú fejköveiről híres. Visszaérve szálláshelyünkre bográcsban finom lecsót főztünk, a vacsora elfogyasztása után pedig a tűz mellet emelkedett hangulatban nagyon jól éreztük magunkat, nótáztunk, vicceket meséltünk.

Vasárnap már a hazautazás napja volt, de ez korántsem jelentette azt, hogy ne lett volna a programunk, kirándulásunk. Összepakolás, reggeli után a szomszédfalu Dörgicsérebe mentünk. Felsődörgicsén parkoltuk le autóinkat, majd útra keltünk gyalogosan. Első látnivalónk a román korból származó templomrom volt, melyet már a XIII. században bővíteni kellett. Míközben a templomot megnéztük, kinyitott a szemben lévő szabadtéri szobormúzeum is. Mi sem volt természetesebb, mint hogy megnéztük Nagy István szobrászművész remek alkotásait is. Sokat beszélgettünk a művésszel, kedves, közvetlen embert ismertünk meg személyében. Sokáig hallgathattuk volna őt még, de várt ránk a túra, indulni kellett. Piros rom jelzésen indultunk. Az út eleinte szőlők között vezetett, majd beértünk végre a sűrű erdőbe. Ritkán voltak jelzések, de azért el lehetett igazodni. A térképen jelölt  két forrásnak és a Füzesi-tónak híre-hamva sem volt, csakúgy, mint a keresztező Z kereszt jelzésnek. A Szentbalázs templomromot könnyen megtaláltuk, már csak azért is, mert tavaly járunk páran arra. A templom a XIII. századból való, 2001-2002-ben részlegesen felújították. Előle nagyszerű kilátás nyílik a Balatonra. Mivel a tervezett Z jelzést sem találtuk, GPS segítségével úttalan utakon, de szerencsére könnyen járható terepen toronyiránt kezdtük a jelzést meglelni. Kb. 1 km-t megtéve végül ráleltünk egy halvány jelre. Ezen haladva sajnos (nagyon meleg volt) 700-800 m után kiértünk az erdőből. Innentől Dörgicséig megint szőlők között mentünk. Alsódörgicsei látnivalónk a Boldogasszony templomrom volt. A XIII. századból való templom még romjaiban is lenyűgöző méretű. Piros sáv jelzésen értünk vissza a kocsikhoz. A túratáv 11 km, a szintemelkedés kb. 370 m volt. Kocsiba ültünk és Nagyvázsonyba autóztunk. A sok látnivaló között mindenki maga válogatott. Többen megnézték a Kinizsi-várat, a Postamúzeumot, a Tájházat, a Pálos kolostor romjait. Én még megkerestem Nemesleányfalu közelében lévő Szentjakab román kori templomromot is. Öt órakor indultunk hazafelé. A jó idő miatt nagy volt a forgalom, melyet megfogott a Várpalotai lámpa, a Fehérvárt elkerülő útnál lévő egy sávra szűkített körforgalom, de leginkább a közutálatnak örvendő martonvásári lámpa az ercsi elágazásnál.  4 km-t araszoltunk miatta. Innen is gratulálunk a forgalomszervezőknek, derék munka volt összegyűjteni ennyi dühös embert!
Leszámítva a hazafelé út bosszúságait, nyarat idéző gyönyörű időben feledhetetlen szép napokat töltöttünk a Balaton-felvidéken.

A Turista Magazinban olvastam egy cikket Nemti látnivalóiról. Mindjárt tudtam, hogy azt nekem látnom kell. Egy hirtelen ötlettől vezérelve hétfőn este megírtam a klubtagoknak, hogy szerdán hová készülök, és akinek ideje-kedve van, tartson velem. Tömeges jelentkezés nem nehezítette meg dolgom, így egyedül indultam.

A vonat szokásos késésével indult a túra. Attól féltem, hogy Hatvanban lekésem a salgótarjáni csatlakozást. A 18 perces különbség azonban elégnek bizonyult.
Kisterenyén szálltam le. Mindjárt az állomással szemben van Gyürky-Solymossy-kastély parkjának bejárata. Gyors fényképezés, majd indultam tovább a buaszmegállóhoz. Odaérve megállapítottam, hogy 17 percem van még. Ezt kihasználva elindultam a Tájház, kastély felé. Sikerült az ellenfényben pár felvételt készíteni a szépen rend behozott kastélyról, ősfás, természetvédelem alatt álló kertjéről. A kastély eladó, akinek kedve szottyan rá, máris mehet a pénztárhoz.
A buszról Nemti keleti végé, a szuhai elágazásnál szálltam le. Zöld sáv jelzésen indultam, melyről hamarosan jobbra le kell térni a völgybe. Egy út közepéről sandán figyelő kutya miatt én ezt előbb tettem meg, majd árkon-bokron keresztül kis kerülővel a völgybe értem. Míg el nem értem a tulajdonképpeni Morgó-gödör szurdokot, meglehetősen sok csalánt kellett kerülgetnem. A homokkő szurdok lépésről-lépésre egyre mélyebb lett és szűkült. Volt olyan része, ahol 1 métert sem érte el szélessége. Nagyon látványos volt, örültem, hogy eljöttem. A szurdok lassan ellapult, ekkor kikaaszkodtam belőle, és egy vele majdnem párhuzamos kocsiúton folytattam utamat. 560 m-t megtéve balról bejött az a zöld jelzés, amit a szurdok miatt hagytam el. Hamarosan kiágazott a Z háromszög jelzés, azon indultam el a csúcs felé. Annyira belejöttem a felfelé kapaszkodásba, hogy észre sem vettem, a csúcs jelzés nem is a csúcsra megy, hanem balra eltér attól, és kicsit lefelé a Leány-kőhöz vezet. Szóval a valódi csúcsról visszatértem, és végül én is rátaláltam a Leány-kőre. A monda szerint a hazugságon kapott lány kijelentése teljesült be, miszerint „váljak kővé, ha nem mondok igazat”. A szép formájú homokkő-alakzat csodálása közben jöttem rá, hogy nem mindig szerettem így a homokkövet, valamikor az emésztő ásása közben kifejezetten utáltam. A zöldön visszatértem a faluba, majd a harmadik nevezetesség felkutatásába kezdtem. Miután semmi nem jelöli, hol kell letérni az országútról, túlmentem fél kilométert, mire találtam egy olyan embert, aki meg tudta mondani, merre keressem. Utána már könnyen megtaláltam a Sárkány-szikla tarajos gerincét. Az egyik alakzat neve – nagyon találóan – Sárkányfog.
Lementem a buszmegállóba. A megtett út idáig 7,2 km volt. Még egy óra sem volt, én pedig csak két óra utáni busz-, és vonatjáratokat írtam ki magamnak. Olyan busz jött, ami Nagybátony felé ment Maconkán keresztül. Nekem ez is jó volt, de a vonatra háronegyed órát kellett várni. Visszasétáltam egy kocsmába, és megittam ez évi első sörömet.