10 fős kis csapatunk ezúttal a kéktúra útvonal kezdetére, a Kőszegi-hegységbe tartott. A nappalok időjárása úgy alakult, hogy fél napon esett az eső, a többi időt napsütésben élvezhettük. 60 km-t gyalogoltunk 3 nap alatt, a negyediken Kőszeg aszfaltját koptattuk városnézés ürügyén.

Május 26. (csütörtök)

Az első nap nem túráztunk, mert nem tudtunk volna olyan korán Velembe érkezni, hogy teljesíthessük a Velem - Kőszeg távot. Vonattal utaztunk Aszódról, Gödöllőről, Isaszegről, majd találkoztunk pesti túratársainkkal a Déli-pályaudvaron. Gyorsvonattal Szombathelyig mentünk, végül Kőszegig személlyel. Elfoglaltuk szállásunkat, majd kis idő után városnézésre indulunk. Kőszegen jelenleg hatalmas felújítási munkák folynak, így nem tudtuk megnézni mindent, amit elterveztünk. A Jurisics-vár, Arany Egyszarvú Patikamúzeum zárva volt, a Jurisics-tér felbontva. Biztosan nagyon szép lesz, ha elkészül. Megnéztük viszont – és nagyon tetszett – a Postamúzeumot (itt bélyegeztünk a kéktúra-füzetünkbe is) és a Tábornok-házat. Ez utóbbiban kismesterségek-, és a kőszegi sportolók múzeuma nézhető meg, valamint látogatható a Hősök kapuja kilátóterasza is. Főtéren sétáltunk ezután, majd megnéztük a Jézus Szíve Plébániatemplomot is. Sétánk végén fagyizással és egy kőszegi borok pincéjében elfogyasztott vörösborral kényeztettük magunkat. Este vendégházunkban karfiollevest és csirkepörköltet főztünk.

Május 27. (péntek)

Reggeli után először a buszállomásra mentünk - ami egy kilométerre volt -, aztán busszal Velembe. Innen indultunk az OKT kezdőpontjára, Írott-kőre. Igazán nem értem, miért nem innen (vagy Bozsokról) indul hivatalosan a kéktúra, hiszen Írott-kőre nem lehet csak úgy elrepülni, tömegközlekedési eszközzel eljutni. Hosszú-völgyön vezetett a P jelzés. Az út folyamatosan emelkedett, csak a Szénégető-kútnál vesztettünk úgy 30 métert a megszerzett szintből. – Írott-kövön bélyegeztünk füzetünkbe, felmentünk a kilátóba, melyben az államhatár kialakulásáról szóló kiállítás is volt. Fenn szép kilátásban volt részünk, de az akkori időjárásban túlzásnak bizonyult az az állítás, hogy onnan a Balaton is látható. A Vasfüggöny-tanösvényen kezdtünk leereszkedni a 884 m magas csúcsról. A Hörmann-forrás jéghideg vizéből jól beszlopáltunk – meg is fájdult a torkom. Tovább ereszkedve elértük a Stájerházakat. Innen sajnos több kilométeren keresztül aszfaltúton vezet a kék jelzés. Vörös keresztnél elemózsiáztunk, majd másfél km után máris Óház-tetőn voltunk. Ez volt a XIII. sz. óta a kőszegi Felsővár. Nagyszerű a kilátás innen Kőszegre.  Hétvezér-forrás volt a következő megállónk. Igazoltuk ottlétünket a füzetbe (bár nem volt egyszerű feladat a dobozhoz hegesztett bélyegzővel), ittunk a finom forrásvízből, aztán mentünk tovább. A Kálváriáig meg sem álltunk, ott viszont érdemes volt nézelődni. A stációk után láttuk még azt az óvóhelyet, ahol a koronát őrizték a háború végén. Amire nem gondoltam: volt még lelkiereje a csapatnak a szállásról elgyalogolni fagyizni, egy pohár bort meginni. Hazaérkezés után vacsoráztunk. Éjjel esett az eső.

Május 28. (szombat)

Az eddig szokásos kerti közös étkezést lehetetlenné tette az eső, ezért kénytelenek voltunk benn reggelizni. Összepakoltunk és indultunk. Kőszeget az Ólmodi úton hagytuk el ÉK-i irányban. A határig vezetett az út, majd fél km-t közvetlenül a határkövek mellett. Ez is a Vasfüggöny túraút része. Aztán széles erdőnyiladékon, sóderral felszórt úton kilométereket nyílegyenesen mentünk. Délre elállt az eső, így egy magaslesnél ettünk egy kicsit. Kisütött a nap, ez jobb kedvre derítette társaságunkat. Fél háromra már a szálláshelyünkön (Tömördi Önkormányzat Vendégháza) voltunk, igaz ezen a napon csak 15,5 km jutott a gyaloglásból. Vacsoráig – amit ezúttal megrendeltünk – volt még egy pár óránk, ezért egy igényes kocsma (Aroma-ház) kerthelyiségében megittunk egy pohár bort. Este 6 órára elsétáltunk a 700 m-re lévő vacsorázóhelyünkre, ahol nagyon finom vacsorát kaptunk. Ezután lefekvésig kedélyes esti csevely következett egy üveg Soproni kékfrankos segédletével.

Május 29. (vasárnap)

Összepakolás, reggeli után fél 8 nyolckor indultunk tovább. Ezen napon hosszabb táv várt ránk, de a szintkülönbség elenyésző volt (104/168 m). Tömördöt a már ismert útvonalon hagytuk magunk mögött, elhaladva a Chermel-család udvarháza mellett. Kincsédpusztán egy mogorva ember és barátságos kutya fogadott. Hosszú, egyenes szakasz következett, helyenként erősen benőtt susnyással, csalánnal. Kis változatosságot jelentett az Ablánci-patak gátján való átkelés. Elértük az Ablánci malomcsárdát, ami egyben bélyegzőhely is. Fél órát pihentünk, majd folytattuk utunkat. Elmentünk Erzsébet királynő tiszteletére ültetett fák mellett, majd pár száz métert országúton bandukoltunk. Az országutat elhagyva következett a nap legkeményebb kapaszkodója. Mindnyájan hősiesen leküzdöttük a 10 méteres szintkülönbséget. Átkeltünk a vasúti aluljárón, majd néhány kerítésen. Felsőszelestét elérve a templomnál kicsit megpihentünk. Utána kis keresgélés következett, amit az okozott, hogy az utat jelzéssel együtt lekerítették. Így aztán lementünk az országútra. A kocsmában bélyegeztünk, majd felkerestük a Festetics-kastélyt és a körülötte lévő Arborétumot. Ezután már igyekvőre fogtuk a dolgot, hogy elérjük vonatunkat. Intercityre vettünk pótjegyet Répcelaktól, hogy egy órával előbb hazaérjünk – de a MÁV-STOP másképp döntött. 40 percet késett a gyors. Mikor araszoltunk be a Keletibe, épp húzott ki Hatvan felé igyekvő vonatunk. Rengeteg időnk maradt a következő vonatig, ezért kísérletet tettünk a pótjegy árának visszaszerzésére. Pár helyre elküldtek, míg legalább odáig eljutottunk, hogy van egy kitöltendő nyomtatványunk.

    Leszámítva a hazautazást, kellemes négy napot töltöttünk el együtt. Talán az se bánta meg, hogy velünk tartott, aki bizonytalankodott a részvételt illetően.