túra

Papuk-hegység, Plitvice

Címkék

Klubunk egy 14 fős kis csapata június utolsó hétvégéjén egy háromnapos utazást tett Horvátországban. Fontosabb állomásaink a Papuk-hegységben, a plitvicei-tavaknál, Slunj-ban, Trakoščan-ban és Varasdon voltak.

06.24. péntek

6 óra előtt indultunk három kocsival különböző helyekről és az M6-os Fácános pihenőhelyén találkoztunk fél hétkor. Rövid üdvözlések után már indultunk is tovább. Harkány előtt a bolgár katonai temetőnél álltunk meg reggelizni. Ezután - a már szerencsére ritkaságszámba menő - határátlépési procedúrán kellett átesnünk. Utána meg sem álltunk a Papuk-hegységben lévő Jankovacig. Ezt a területet némi túlzással mini-Plitvicének is nevezik. Mielőtt bekanyarodtunk a Nemzeti Parkban lévő parkolóba, pár fényképfelvételt készítettünk az útról is látható vízeséséről, és a különleges sárga sziklákról. Gyalog az erdei vadászháztól indultunk. Előbb elhaladtunk a kristálytiszta vizű tó mellett, majd kapaszkodó úton előbb érintettük J. Jankovič síremlékét, majd a Hajdú-barlangban jártunk. Egy kettétört útjelző tábla miatt nem tudtuk kivenni a jó irányt, így előbb visszamentünk az erdészházhoz, majd onnan a terület leglátványosabb pontjához, a Nagy Vízeséshez gyalogoltunk. Utána következtek a már említett sárga sziklák, és kis szurdok. Kocsival továbbhaladva - még mielőtt elhagytuk volna a Papukot – megebédeltünk. Plitvice felé egy darabig autópályán is mentünk, hogy jobban haladjunk, de alapjában véve inkább kisebb-nagyobb utakon. Fél hét után érkeztünk Smoljanacra, ahol foglalt szállásunk volt.

06.25. szombat.

Fél nyolckor indultunk, hogy a várható nagy tömeget (legalábbis időlegesen) megelőzzük. A 2-es (déli) parkolóban tettük le az autókat. A belépők megváltása után előbb a 600 m-re lévő kisbusz-állomásra mentünk, ahonnan elektromos busz-szerelvénnyel a legmagasabban fekvő Proščanskó-tóig utaztunk. Innen mi kis variációkkal a H.jelű utat jártuk be, ami kb. 9 km hosszú. Az első pallósor az előbb említett tó végében haladt, aztán a fák között kiláthattunk a Ciginovac-tóra is. Az első gyönyörű vízesést az Okrugljak-tónál láttuk meg. Az eredeti útvonal a Veliko- és a Malo jezero között vezetett volna, de azt valamiért lezárták. Így a Kis-tó északi részén mentünk tovább, majd a Galovac-tó mellé értünk. A tó ÉK-i sarkában az út déli irányt vesz fel. Itt sok pihenőpad volt, ezért itt reggeliztünk. Ezen a szakaszon rengeteg víz bukik le, és az egyik leglátványosabb része a Plitvicei tavaknak. Ennek megfelelően rengeteg ember gyűlt itt össze. Nehezítette a haladást az is, hogy a pallósoron helyenként olyan magasan állt a víz, hogy még külön pallókat is elhelyeztek rajta. Ezek csak kb. 30 cm szélesek voltak, így csak egyenként lehetett rajta átmenni. Aki túracipőben volt, annak ez nem jelentett problémát, mert a pár centis vízbe nyugodtan bele lehetett gázolni. Aztán ott voltak még a hülye szelfisek,  akik a tájtól függetlenül fényképezgették magukat. Voltak még három kutyát vezető idióták is. A Gradinsko-tavat északról kerültük meg, és értünk a Kozjak-tó partjára, ahol kis várakozás után hajóra szálltunk. A hajóút kb. negyedórát tartott.

Kikötés után folyó ügyek (ki és be) elintézése után a Gavanovac-tó hol egyik, hol másik partjain haladtunk. Rengeteg pisztrángot láttunk a vízben. Egy barlanghoz értünk, ahol fel lehetett volna kapaszkodni a felső útra. Azért nem mentünk arra, mert akkor kimaradt volna a legnagyobb szenzáció, a Nagy-vízesés. A vízeséshez érve már nagyon sötét volt az ég, dörgött, villámlott. Pár kép elkészítése után aztán szakadni kezdett az eső, megspékelve cseresznye nagyságú jégdarabokkal. Igencsak kopogott az esőkabát kapucniján. Hát még annak, akinek még kabátja sem volt. Szerencsére nem tartott sokáig. Kikapaszkodtunk a völgytalpból, és felértünk a gerincre. Míg fel nem értünk a kisbusz állomásáig, pár helyről páratlan kilátás nyílt a tavak nagy részére. Most nem esett jó a buszra való várakozás, mert nagyon lehűlt a levegő, és a mi relatív páratartalmunk is 100 %-os volt. A busz után visszagyalogoltunk a parkírozóba, és szálláshelyünkre autóztunk. Vacsorázni mentünk el volna eredetileg, de azt másnapra halasztottuk és hazait ettünk. Utána pedig egy nagy sétát tettünk a Korana folyó tóvá szélesedő völgyébe, és még azon túl a kempingig.

06.26. vasárnap

Összepakoltunk és megreggeliztünk még szállásunkon, aztán fél kilenc felé indultunk. Slunj Rastoke nevezetű részén álltunk meg. Letettük a kocsikat, besétáltunk a vízesésekkel tarkított régi vizimolnár-házak közé. Itt derült, hogy a területre csak a parkírozó fölött lévő bódéban előre megváltott jeggyel lehet belépni. Így Laci és Jani visszament jegyet váltani, mi pedig megvártuk őket. Egyébként egyetlen tábla sem hívja fel a figyelmet a jegyvásárlásra, nincs kapu, ellenőrzés, az emberek szabadon ki-be mászkáltak. Neten se lehet olvasni a belépőről. Mi valószínűleg azért kerültünk képbe, mert csoportban voltunk. Ezt leszámítva a Korana és a Slunjiča folyók összefolyásánál keletkezett vízesések, kis tavak, házak gyönyörűek voltak. Megnéztünk belülről egy vízimalmot is. Beljebb haladva újabb 20 kunát akartak leakasztani rólunk, de ennek már nem dőltünk be. A Korana folyóig lementünk, majd a Slunjiča régi hídján átkelve még elsétáltunk egy darabig, ahonnan rá lehetett látni egy régi és egy újabb várra.

Továbbutazva Karlovac és Zágráb érintésével Trakoščanba értünk. Itt egy tó mellett lévő kúp alakú dombon régi, XIII. századi erődítmény helyén XIX. században épült kastély látható. Végigjártuk a kastély termeit, gyönyörködtünk fentről a környék panorámájában. Kastélylátogatás után lesétáltunk még a tóhoz, melynek vizén a kastély tükröződött vissza. Továbbautózva már erősen éhesek voltunk, de csak Varasdon találtunk éttermet. Az ebéddel (vacsorával?) jól elment az idő, így csak háromnegyed hétre értünk a város központjába, ahol a várat legalább meg szerettük volna nézni. Ez sikerült is kívülről, de előtte még láttuk a városházát, a barokk katedrálist is. A városnézés után már csak a hazaút volt hátra.

Krétai barangolásaink

Címkék



Klubunk egy kis csoportja 8 napot töltött Kréta szigetén. Turisták lévén sokat gyalogoltunk, nem a vízparti heverészős életmódot folytattuk. Azért kétszer negyedórát fürödtünk is. Jelen beszámoló csak vázlata az útnak, részleteket sok képpel és videóval az isaszegi Falumúzeumban 11.21-én tartandó vetítettképes beszámolón kaphatnak a tisztelt érdeklődők.

A programokat saját szervezésben jártuk végig, menetrendszerinti busszal, hajóval, vagy ottani utazási irodáknál előre lekötött utakkal. A buszok még úgy-ahogy pontosak voltak (főleg ahhoz képest, hogy menetidőt csak ritkán adtak meg), de a hajók sohasem tartották be a menetrendet. Rethymno  szállodasorán laktunk, onnan a kikötő 1,8, a buszpályaudvar 3 km-re volt. Ezeket a távokat nagyon sokszor megtettük oda-vissza.

Vasárnap kora délután érkeztünk Krétára. Szállásunk elfoglalása után Rethymno velencei nevezetességeit kerestük fel, így a kikötőt és erődöt (Fortezza), Rimondi kutat, Lodzsát és néhány török műemléket.

Hétfőn busszal Arkadi kolostorhoz utaztunk. A kolostor a krétaiak nemzeti emlékhelye, a hősiesség szimbóluma. A menetrend miatt igyekeznünk kellett a kolostor bejárásával. Visszatérve megejtettük első fürdésünket a tengerben.

Kedden a kikötőből gyorsjáratú (?! Oda- és visszaútban is 1,5 órával több volt a menetidő az ígértnél.) katamaránnal Santorini szigetére utaztunk. Partraérés után először Oia-ban, majd Thera-ban sétáltunk a csodás panorámát is nyújtó hófehér házak között.

Szerdán helyi utazási irodával először a St. Georginas-kolostorban, majd Európa utolsó lepraszigetén, Spinalongán  jártunk, végül pedig a minoszi kultúra központjában Knossosban.

Csütörtökön busszal Chania-n keresztül a Krétai Botanikus Parkba utaztunk. Ezernyi mediterrán és trópusi virág és 150 gyümölcsfa található itt. Visszatérve Chania-ba végigjártuk a város nevezetességeit.

Pénteken Európa leghosszabb szurdokvölgyében, a Samaria-szurdokban gyalogoltunk. A gyalogút 16 km hosszú, 1227 méteren indul és 0 méteren (a Libiai-tengernél) ér véget. Ehhez még tartozik kb. 100 m emelkedő is.

Szombaton busszal Preveli közelébe utaztunk, onnan úttalan-utakon először a magasból láttunk be a Preveli-szurdokba, majd leérve a tengerhez lentről is felgyalogoltunk ameddig lehetett (vízesés) a pálmafás völgybe.

Vasárnap már csak kisebb sétára, vásárlásra jutott idő, mert negyed egykor indulni kellett a repülőtérre.

Mikulás-kereső túra 2012.

Címkék

12.08-án, szombaton - túlzás nélkül állíthatom - nagysikerű Mikulás-kereső túrát rendeztünk az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével közösen. Ennek alátámasztására csak egyetlen adat: 120-an voltunk. Mérsékelt hidegben, az eseményhez illő havas tájon túráztunk. A táv 8,5/6 km volt.

    Klubunk tagjaival és vendégeivel javarészt az isaszegi vasútállomáson találkoztunk. Átvonultunk a nyugdíjasok székházába. Rövid kis útbaigazítás után – melynek során a gyerekek megtudhatták, hogy a fákon egyre nagyobb Mikulás-képek segítik a nagyputtonyos megtalálását - indultunk is. Az Öregtemplom mellett elhaladva jutottunk fel meredek úton a Kálváriára. Sajnos most csak Gödöllőig lehetett ellátni onnan. Aki úgy gondolta, az megúszhatta ezt az emelkedőt avval, hogy a Templom utcán ment el az erdő széléig. Nem úgy a többi emelkedőt, ott már nem volt alternatíva. Az út melletti gyönyörű, mély horhos látványa puhította az emelkedő nehezét miközben meghódítottuk a Nagy-hegyet. Az Öreg-hegyi házakat elérve a Kálvária-hegy felé vettük az irányt. Mielőtt a széles kocsiutat elhagytuk, megvártuk a lemaradókat – kivéve azt az egy-két embert, aki korábban feladta a küzdelmet.

    A nagyobbodó képek jelezték, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Mi meg rendezők izgultunk, hogy valóban ott lesz-e időben? Lévén a modern Mikulások már nem rénszarvas-szánon utaznak, a mi Mikulásunk kocsija elakadt a felfelé tartó jeges úton . Szerencsére egy másik Baráti Kör tag négykerékmeghajtású kocsijával megmentette a helyzetet. És láss csodát, a Honvédsíroknál meg is leltük a jóságos Mikulást, aki - addig, míg mindenki oda nem ért -, Mikulás-képeket osztogatott a gyerekeknek. Még ennél jobban érdekelte a kicsiket a Krampusz, akit megkergettek, húzták a farkát, havat szórtak rá, ráncigáltak. Még jó hogy nekünk nem egy mogorva Krampusz jutott, hanem egy nem túl szigorú, minden játékra, civódásra kész, vidám és szerethető. Ezután következett a nagy esemény: a Mikulás minden jó gyereknek és felnőttnek csomagot adott. A Mikulás kérésére a bátrabb gyerekek szép – akár sose hallott – verset mondtak, énekeltek. A szereplők külön ajándékot is kaptak.

    Tovább kellett mennünk, mert néhányan már fázni kezdtek. Piros jelzésen a Honvéd-szobor felé araszoltunk, sajnos sok helyen fa nélküli erdőben. A szobornál nagyon élvezték a gyerekek (ugye Ági, Éva?!) meredek hegyoldalon való lecsúszást, legurulást, szánkózást. Betértünk még a Nyugdíjasok Baráti Körének helyiségébe, ahol szorgos asszonykezek forró teát, zsíros kenyeret készítettek a túra résztvevőinek. Köszönjük nekik ezt is, és a többi előkészítő munkát is!

Mikulás-túra

Címkék

Rekordszámú jelentkező – 80 fő - volt a december 3-ai Mikulás-kereső túránkra, köszönhetően annak is, hogy ismét közösen rendeztük meg azt az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével. Nálam 47-en iratkoztak fel – az már más kérdés, hogy betegség és egyéb okok miatt, vagy egyszerűen, mert megijedtek a barátságtalan időtől – jó páran nem jöttek el.

    Klubunk tagjai a vasútállomáson gyülekeztek fél kilenckor, mert akkorra futott össze Pest és Gődöllő felől is a vonat. A piros négyzet jelzésen indultunk, elhaladtunk a Tőzeg-tavak mellett, majd a Malom-tavaknál irányt váltottunk. A Hold utcán át értük el a Tóth Árpád iskolánál gyülekező túratársak nagyobb részét. Jó volt látni ennyi túrázásra készülődő embert Isaszegen. Sokat javított az összképen az is, hogy majdnem mindenki Mikulás-sapkában volt. A gyerekekre való tekintettel volt egy rövidebb, 6,1 km-es táv is. Akik ezt választották, innen rajtoltak.

    Rövid túraismertető után - ami elsősorban arra vonatkozott, hogy a gyerekeket hogyan segíti a Mikulás megtalálásában az egyre nagyobb Mikulás-képek -, indultunk. Az erdőbe érve felfedezhettük az első kihelyezett képet. Méretéből le lehetett vonni azt a sajnálatos tényt, hogy még igen messze vagyunk tőle. Kényelmes nyiladékokban haladtunk cikk-cakkban, alig szintkülönbségekkel. Mikor beértünk a József főherceg Arborétumba, pihenőt tartottunk. Előkerültek a szendvicsek, sütemények, egyéb csemegék, és uram bocsá’, még forralt bor is. Értékes fák és tuják sorakoztak utunk mellett, az egyre nagyobbodó Mikulás-képek pedig új erőt adtak a már esetleg fáradó gyerekeknek, jelezvén azt, hogy már nem lehetünk messze a Mikulástól. Áthaladtunk az arborétum leglátványosabb helyén, a völgyhídon, egy jobb kanyar, majd egy bal, és már láttuk is az erdei pihenőben várakozó Mikulást.

    Úgy látszik, mindenki jó kislány/kisfiú volt, mert a jóságos Mikulás senkit sem hagyott csomag nélkül. Panaszkodott is a Krampusz, hogy hiába jött fel a Pokolból, senkit sem kell megbüntetnie. A gyerekek aztán felbátorodtak, húzták-vonták a Krampusz ruháját, farkát. Igazi csata alakult ki sok nevetéssel, szaladgálással. A jelenetet nem csak a gyerekek élvezték. Köszönjük szépen a Mikulásnak és Krampusznak, hogy a gyerekeknek (és nekünk is) ilyen boldog perceket szereztek. Miután jól kiszórakoztuk magunkat, kettévált ismét a csapat. A rövidtávosok a busz/vasútállomás felé vették az irányt, útjukat szalagozás segítette.

     A hosszabb utat választók egy darabig a már odamenetről ismert úton haladtak. Kitérőt tettünk egy feketedió fa felkeresése és termésének begyűjtése miatt. (Tegnap még nem tudtam hivatalos nevét megmondani, csak azt, hogy mi gyerekkorunkban kókuszdiónak hívtuk. Azóta a neten utánanéztem.) Az arborétum elhagyása után az isaszegi Gépgyár felé vettük az irányt, majd az országúttal, településsel párhuzamosan az isaszegi erdőben gyalogoltunk. A Fenyves utcánál jöttünk ki belőle. Elmentünk az Isaszegi Természetbarát Klub telephelyére (hozzánk), ahol jó hangulati beszélgetés, a már biztos jövő évi túrák megbeszélése folyt. Közben zsíroskenyér, hideg és forralt bor szerepelt az étel-, és itallistán.

A hosszabb táv 14,5 km volt.

Újra a Balaton-felvidéken (09. 29. – 10. 02.)

Címkék



Évek óta ősszel a Balaton-felvidék egy újabb szakaszát járjuk be keresztül-kasul. Most négy napig Szentbékkálla indulóponttal a Káli-medence, Badacsony, Szentgyörgy-hegy és a Keszthelyi-hegység egy-egy szép részén voltunk. 22-en indultunk, de péntek estétől már 23-ra nőtt létszámunk. Máskor is szerencsénk van az idővel, de most minden várakozást felülmúlt a szeptember végi nyár.



09.29. Csütörtök



    6 órakor találkoztunk Isaszegen a Művelődési Otthon előtt. Pécel, M0-ás útvonalon haladtunk, mikor a rádióból halottuk, hogy az M0-ás déli szakaszán felborult egy autó. Mindenkinek ajánlották, hogy ha még teheti, kerülje el a baleset helyszínét. Mi is azt tettük. Alsónémedi, Dunaharaszt, Szigethalmon keresztül értünk Halásztelekre, hogy újból felmenjünk az autóútra. Hát ez se volt könnyű, az utolsó másfél kilométeren igencsak volt időnk a Lakihegyi adótornyot csodálni. Az M6-os érdi leágazása után, nem minden autó a legrövidebb utat választotta a tárnoki vasútállomásig, így elég sok időnk elment várakozásra. Felvettük a pesti lányokat, utána már viszonylag minden simán ment Szentbékkállán lefoglalt szállásunkig.

    Majdnem dél volt, mikor elindultunk első túránkra. Időhiány miatt nem vállalhattuk be a teljes tervezett távot, ezért Tapolca helyett Lesenceistvándról indultunk. Kéktúrázók pecsételtek az Alibi kocsmában, majd indultunk tovább. Szőlőtáblák között emelkedett utunk, de még kevésbé fárasztó módon. A Máté-forrás után aztán kicsit húzósabbra váltott. A Csákány-tetőről szép kilátásunk volt Tapolca és a Balaton felé. Leadtuk a megszerzett magasságot, kereszteztük az országutat, majd kis lazító vízszintes út után egy enyhébb emelkedővel a Barbacsi erdőbe jutottunk. A kilátás innen is gyönyörű volt. Vállusba érve ismét pecsételtünk, majd vártunk a buszra. Jó emberek közben megengedték, hogy egy üdülő szép kertjét megnézhessük. Lesencetomajról ismét gyalog mentünk Istvándra, ahol a kocsikat hagytuk. 10 km-t gyalogoltunk.

    Tapolcán megálltunk bevásárolni a négy napra. Eléggé elment vele az idő, ezért elmaradt a vacsorafőzés, hideget ettünk. Utána ITK nótaestre, sőt még kis „vonatozásra” is futotta csapat erejéből.



09.30. Péntek



    Közös reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Káptalantótiba utaztunk. Ez a túra nem szerepelt az eredeti tervben, de előző este megszavazta a társulat, ezáltal kerekké vált a badacsonyi kéktúra szakasz is. Pecsételés után indultunk.

    Sajnos az OKT 3 kilométeren keresztül aszfalton halad, csak utána tér be az árnyat adó erdőbe. Egyenletesen emelkedő úton értünk a Gulács „szoknyájára”. Itt választási lehetősége volt mindenkinek. Aki még nem járt - vagy már elfelejtette - a csúcson, az felment rá. Sajnos elvesztették a jelzést, így elég sokáig tartott az út. A kilátásról viszont mindenki szuperlativuszokban beszélt. A többiek az erdő és szőlők találkozásánál várták be őket. Innen együtt indultunk tovább. Átkeltünk az országúton, majd megkezdtük Badacsonyra való kapaszkodásunkat.

    Köbölkúton pihentünk kicsit, illetve megvártuk a lemaradókat. Az út továbbra is kitartóan emelkedett. A piros jelzést (amely körbefut Badacsony „szoknyáján”) elhagyva, igen látványos lépcsősoron mentünk fel a Kőkapu mellett. A Kisfaludy-kilátó  nem volt látogatható, mert még nagyban folyt az építkezés – dacára annak, hogy szeptember 30 volt a határidő. Megebédeltünk. A Hertelendy-pihenőnél megcsodáltuk alattunk terpeszkedő Balatont. Az Egry József-kőkilátónál, majd a Ranolder keresztnél ismét gyönyörködhettünk a panorámában, innen már Szigliget is látható volt. A Bujdosók-lépcsőjén ereszkedtünk le. Három éve jártunk erre, azóta a lépcső mellé korlátot építettek. A Rodostó-házat megkerülve Badacsonytördemic felé vettük az irányt.

    A vasútállomáson bélyegeztünk, majd nagy rohanva a buszmegálló felé loholtunk. Az eleje még fel tudott volna szállni a buszra, de a csapat nagy része még igen távol volt, ezért együtt visszamentünk a vasútállomásra. Vonattal utaztunk Kisapáti-Nemesgulácsra, onnan pedig gyalog végig kemény aszfalton Káptalantótiba. A túratáv Gulács nélkül 17 km volt.

    Vacsoránkat - a nagyon vacak gáztűzhely miatt - csak egy másik - házban lévő - csoport segítségével tudtuk megfőzni, akik átadták bográcsukat. A lassú fővés lehet hogy segített az ízek kiteljesedéséhez, mert nagyon finom lett a krumplileves (jó sok füstölt hússal), és a csirkepörkölt.



09.01. Szombat



    Reggeli után kocsival Kisapátiba mentünk, egy helyi lakos morgolódása ellenére leparkíroztunk. Jelzetlen úton kezdtük a Szent György-hegy bevételét. Másfél kilométer után rátértünk a S jelzésre, amit hamarosan el is veszítettünk. Előbb egy mély árokba ereszkedtünk le, majd onnan kikapaszkodva kezdődött az igazi emelkedő. Elértünk a sziklamászásban egy olyan pontot, ahonnan már szinte csak felfelé lehetett továbbhaladni. Nagyon meredek hasadékban segítettük egymást fel. Kis kilátóteraszról káprázatos kilátásban volt részünk, szembe találtuk magunkat a Bazaltorgonával. Elértük a kék jelzést. A kéktúrázók elmentek a turistaházhoz bélyegezni, a többiek megvárták őket, ill. megnézték közelről is a Bazaltorgonát.

    Az út tovább emelkedett a K háromszög jelzésig, utána viszont nagyon sokáig csak lefelé mentünk. Jelzésünk végigvezetett a hegy déli leszakadó peremén, aztán szinte az előbbi úttal párhuzamosan visszatértünk a déli oldalra. Az Oroszlánfejes kút finom, hideg vizéből sokat ittunk, mellette megebédeltünk. A Tarányi-pince és a Lengyel kápolna mellett elhaladtunk, majd – sajnos – egy kilométeres szakaszt leszámítva egészen Szigligetig az aszfaltot koptattuk.

    A vár bejáratánál pecsételtünk, aki még nem járt mostanában a várban, az megnézte azt. A többiek fagyiztak, regenerálódtak. Elindultunk. Sietni kellett, ha el akartuk érni a 4 óra után induló vonatot. Közben még megnéztük az Avasi templomromot. Még vártunk is a vonatra, amellyel megint a Kisapáti-Nemesgulács vasútállomásig mentünk. Innen 400 m-re voltak autóink.  A mai adag 15,2 km volt.

    Vacsora után sétáltunk egyet, inni szerettünk volna valami helyi bort. Miután ez nem sikerült saját tartalékainkhoz nyúltunk. Nagyon jó hangulat alakult ki, rengeteget nevettünk.



09.02. Vasárnap



    Reggeli után ismét gyaloglásra adtuk fejünket/lábunkat. A kék jelzés előbb elhaladt a templom mellett, majd a Velétei palotaromot érintettük. Az utána következő meredek lejtőn való lejutást ki-ki másképp oldotta meg. Legeredetibb megoldást az választotta, aki egyszerűen fenéken lecsúszott rajta. Ebben mindig Éva jár elől.

     Visszatértünk ismét a faluba, majd a Kőtenger felé vettük az irányt. A Theodora-tanösvény táblái segítettek megérteni a különleges sziklaalakzatok kialakulásának menetét. A billegő követ persze ki kellett próbálni. Ezekután majdnem vízszintes, majdhogynem unalmas úton értük el Mindszentkállát. A falut elhagyva az úton lemaradottak más-más úton vélték felfedezni a kék jelzést, de végülis a mobiltelefon segített abban, hogy mindenki elérje a felfelé vezető mélyutat. A Láz-tető oldalában kapaszkodtunk fel, majd lejtmenet következett egészen a Gyulakeszi felől érkező országútig. Ezután a Csobánc oldalában araszoltunk fel. A K rom jelzést elérve egy napelem táplálta kút vizéből nagyokat ittunk, megpihentünk. Javarészt szőlők között értük el a tapolcai országutat. Már csak másfél km-t kellett aszfaltozni, aztán Káptalantótiban voltunk. A gyalogtáv 12,5 km volt. Busszal mentünk vissza Szentbékkállára.

    Megebédeltünk, összepakoltunk. Hazafelé már nem is egyszerre indultunk, a maradék négy kocsi is hamar különvált. Mi röviddel 7 óra után értünk haza.

 

Kirándulások a Velencei-tó környékén

Címkék

Tavaly ITK-nyaralás címen meghirdetett programunkra csak mérsékelt érdeklődés mutatkozott, ezért idén csak három szobát foglaltam le a horgásztanyán. Így viszont lehettek olyanok, akiknek nem jutott hely. Sajnálom, ha valaki így járt.

    Gyerekkorom óta járok le a Velencei-tóra, de strandolásra ilyen rossz időt még sohasem fogtam ki júliusban. Egy alkalommal fürödtünk csak meg a tóban hárman: Inci, Jani és jómagam. Ha fürdésre nem is, kirándulásra annál jobb volt az idő, így minden nap elmentünk valahová.

    Pákozd-környéki túránk kb. 10 km hosszú volt. A S jelzésen indultunk, majd a különleges sziklaalakzatok jobb megismerése miatt időnként a tölgyfalevéllel jelölt tanösvényen haladtunk. Több anonim szikla után érintettük a Pandúr-követ, a Kockát, Oroszlán-sziklát és a Pogány-követ, melyeknek összefoglaló neve Pákozdi-ingókövek. A Z és a Z+ jelzésen értünk vissza a faluba.

    Másnap székesfehérvári városnézést tartottunk. Először a Bory-várat néztük meg. Bár páran már többször jártunk itt, mégis mindig valami újat nyújt a vár. Ezután a Belvárosban sétáltunk, néztük meg a legfontosabb látnivalókat, így a Vörösmarty Színházat, Varkocs vitéz szobrát, Mátyás király-emlékművet, Nepomuki Szent János templomot, Órajátékot, Romkertet, Szent István székesegyházat.

    Következő napon Tácra, a Gorsiumba mentünk. Itt van az I. század közepén épült római tábor, melynek rendeltetése az évszázadok során többször megváltozott. A most látható romok legnagyobb része a II-V. századból valóak. Több sírkő tejesen jó állapotban látható. Ezt követően Seregélyesen szerettük volna meglátogatni a Zichy – Hadik kastélyt. A kert felől is próbálkoztunk, majd a falu felöli bejáratoknál, de mindhiába. Nem sikerült bejutnunk. Útépítő munkásoktól tudtuk meg, hogy a kastély már évek óta bezárt. Ennek ellenére honlapjukon minden úgy szerepel, mintha működő kastély lenne.

    Csákvárra és Gántra mentünk pénteken. Csákváron az Esterházy kastélyt jártuk körbe. A kastély kórházként funkcionál, belül ezért nem nézhettük meg. Az épület és parkja nagyon szép és rendezett, öröm volt benne sétálni. Gánton egy gyalogtúrát tettünk, melynek fő attrakciója a Balás Jenő Bauxitbányászati múzeum és a Földtani Tanösvény volt. A Bagoly-hegy egykori külszíni bauxitbányájában ma egy kiépített tanösvény vezet végig. E holdbéli tájon járva megismerhetjük, hogy mi zajlott le évmilliók alatt. A bányászatnak köszönhetően felszínre került színek, rétegek, alakzatok tükrözik a hajdani folyamatokat, lenyűgöztek mindenkit. A kőzetgyűjtésnek sem tudtak páran ellenállni. A túra hossza kb. 13 km volt.

    Szombati programunk során először Pázmándra mentünk, ahol jellegzetes kvarcitképződmények találhatók. A nagyon kemény kvarcit a gránitban lezajlott utóvulkáni hidrotermális tevékenység hatására alakult ki. Védett a környező sziklagyep és a jellemző növénytársulás is. A sziklák környékén már nagyon finomra érett a szeder, meg is dézsmáltuk. Ezt követően a pákozdi emlékműhöz autóztunk. A környék uniós pénzből finanszírozott nagy átalakítások után ma Katonai Emlékpark. Szép kilátás nyílik innen a Velencei-tóra.

    A strandolásra alkalmatlan idő ellenére jól éreztük magunkat, sok szépet láttunk.

 

Túra a "havi rendesen" kívül - Széchenyi-hegy, Sas-hegyi tanösvény

Címkék

Áprilisi rendhagyó túránkat abból az apropóból szerveztük, hogy a Budapesti Természetbarát Sportszövetség szervezésében a Sas-hegy Természetvédelmi területet végigjárjuk. Aztán minden másképp történt...

    Már a szervezés során felvetettem, hogy ha már ottjárunk, egészítsük ki a Sas-hegyi tanösvény bejárását egy kis túrával. Ötletem kedvező fogadtatásra talált. 8 órakor indultunk Isaszegről, tartva a nagy húsvéti forgalomtól. Szerencsére egyáltalán nem volt nagy tülekedés az utakon, így már 9 órakor a Sas-hegyen voltunk. Mivel a Tájvédelmi Terület csak 10 órakor nyitott, fordítottunk programjaink sorrendjén. Telefonon egyeztettünk a még úton lévőkkel. És mindnyájan a Farkasréti-temető bejáratához mentünk. Innen indult túránk.

    A Törökbálinti  útról tér le a Z háromszög jelzés. Kis utcákon keresztül és el az Edvi Illés utcába, ahonnan előbb kicsit déli irányban kell haladni, majd jobbra fel egy hirtelen emelkedőn. Hamarosan a z Ördög-szószéke nevű sziklaformációhoz értünk, majd nemsokára szép kilátás nyílott a Farkasvölgyre. Tovább emelkedett az út, egy helyen Budaörsre, Gazdagrétre láthattunk le. Az Ördög-ormomon haladtunk. Kis ideig aszfaltos út következett, ezután a Széchenyi-hegyen kapaszkodtunk fel. Megálltunk az Úti Madonna-kápolnánál, majd már közvetlenül az adótornyok alatt egy pihenőre.

    A Széchenyi-hegyről a TV-tornyot megkerülve kis utcákon szlalomozva jutottunk el a Széchenyi Emlékkilátóhoz. Az emlékmű érdekessége, hogy eredetileg artézi kútként állították fel a Városligetben. Kilátás a környező fák igyekezete folytán már nincs róla. Az emlékművet az alatta lévő park lépcsőin hagytuk el, majd GPS segítségével a legrövidebb úton – egyszer egy hajléktalan erdei szállásra is majdnem betoppanva – értünk el ismét a Farkasréti temetőhöz. Amíg lehetett a temetőben haladtunk a főbejárat felé, de aztán mégis a Hóvirág utcán kötöttünk ki. A már bejárt úton értünk vissza a kocsikhoz, és mentük fel velük a Sas-hegyre. A túratáv kb. 9 km volt.

    Kedvezményes jegyárat kaptunk a Sas-hegyi Tájvédelmi Terület bejárására. Előbb egy nyolcperces videót néztünk meg a Sas-hegy múltjáról. Aztán Fruzsina kalauzolásával végigjártuk a 850 m-es tanösvényt Láttunk pár növényritkaságot is, de az igazi kuriózumok nem a tanösvény mellett találhatók. Amivel viszont nem győztünk betelni, az a gyönyörű, (szinte kör)kilátás volt. A tanösvény tájba illő pallókkal, hidakkal ellátott, igazán ajánlom mindenkinek a megtekintését.



A fényképeket Maszlagi Sándor és jómagam készítettük.

Az év első túrája

Címkék

Havas táj, éppen fagypont fölötti hőmérséklet, jó hangulat jellemezte Újév-köszöntő túránkat, melyen 24-en vettünk részt. Egyszer még majdnem a nap is kisütött…

    Gödöllőn, a Királyi Váró előtt gyülekeztünk. Sajnos csak az épület neve szép, valójában csúnyán összefirkált, lelakott, belül még kissé büdös is a váró. A vasúti felüljárón átkelve máris az egyetemi parkban voltunk Kicsit elhagyva a Pest Megyei Piros jelzést az Egyetem, volt premontrei gimnázium felé vettük az irányt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, az egyetemen dolgozó túratársaink protekciójában bízva megpróbáltuk az egyetemi víztorony kulcsát elkérni, de nem sikerült. Onnan pedig nagyon szép a kilátás. Majd ha legközelebb arra járunk, korábban ébredek és előre elkérjük a kulcsot. Elhaladtunk a premontrei temető, a víztorony mellet és beértünk az erdőbe. Itt együtt fut a PMP és a Mária-út is, meg valami versenyre felfestett óriási rózsaszín és neonzöld nyilak is. Ez utóbbiak kicsit el is térítettek minket a volt szivattyúház felé, de hamarosan ismét a piroson voltunk.

    A besnyői vasútállomásnál még hárman csatlakoztak hozzánk. A P háromszög jelzésen a következő vasúti átjáróig mentünk, majd azon áthaladva a templomot céloztuk meg. Itt mindenkit bevártunk, majd ismét a PMP-n haladva Incsőt hagytuk hátunk mögött. Ismét hűtlenek lettünk a piroshoz, és az alig jelzett P+ jelzésen értünk a Pap Miska kúthoz. Nagyon sokszor jártam itt, de még olyan nem volt, hogy legalább vékony sugárban ne folyt volna a finom forrásvíz. Most ez is megtörtént. Itt terveztünk egy kis Újév-köszöntő bulit tartani. Bár volt ott egy másik csapat is, el is fértünk volna egymás mellett, de mire odaértünk épp indultak. Megtörtént a „melegcsákány váltás”. 

    Aztán a hátizsákokból ezernyi finomság került elő, mindent végig kellett kóstolni. Koccintottunk az új évre, beszélgettünk következő programjainkról, de aztán már mikor mindenkinek kezdett fáznia lába a hóban, elindultunk. Mit mondjak, sok bírálatot kaptam, hogy miután jól teleettük magunkat, mindjárt egy nagy meredélyen kellett leadni a kalóriákat. Aztán ezen is túl voltunk, a Z kör jelzésen már semmi „ármánykodás” nem történt.

    A Babati útnál értük el Gödöllőt. A hosszú egyenes szakaszon erősen szétszakadt a társaság, sőt a vasútállomás megközelítését is ki-ki más úton látta célszerűnek. A lényeg, hogy mindenki odaért, onnan indult vonattal, kocsival, HÉV-vel haza.

    Jó hangulatú túrán 13,5 km-t tettünk meg. Legközelebb január 22-én az albániai utunkról szóló  vetítésen találkozunk az isaszegi Falumúzeumban, majd a februári túránk a Budai-hegységbe vezet 5-én.

Mikulás-kereső túra

Címkék

Ebben az évben összefogtunk az isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körével és közösen rendeztük meg hagyományos Mikulás-kereső túránkat. A közös szervezés eredményeképpen közel nyolcvanan kezdtünk lázas keresgélésbe, hogy megtaláljuk az erdőben rejtőzködő Mikulást és Krampuszt.

    A mi csapatunk a vasútállomáson gyülekezett. Mivel épp piacnap volt, nagy feltűnést keltett a piacozók között az a 30 Mikulás-sapkás gyerek és felnőtt, aki ott találkozott 8 óra 10 perckor. Sétánk közben kis időre megálltunk a Falumúzeumnál, aztán indultunk tovább a Nap utcába, mert a Nyugdíjasok Baráti Körének tagjaival, gyerekeikkel, unokáikkal ott találkoztunk. Páran közülünk is ott csatlakoztak hozzánk.

9 óra 10-kor indultunk most már együtt tovább. A Mikulás megtalálását segítette a kb. 200 méterente fákra kitűzött Mikulás-kép. A Mikulás közelségét egyre nagyobb kép jelezte. Találékony gyerekek a már megtalált képet ráhelyezték az új képre, így hasonlították össze annak méretét, konstatálták, hogy már nagyobb kép van a fán, tehát közeledünk a Mikuláshoz, vagy pedig – sajna – még mindig nem változott a kép mérete. Mikor már közel jártunk a Mikuláshoz, bevártunk mindenkit, a felnőttek forralt bor ivásával melengették magukat. Azért ilyen nagy csapatnál nehéz eltalálni azt a tempót, amit mindenki bír, vagy pedig nem fagy össze a sok várakozástól. Én mindkét véleményből kaptam.

    Mikor már A4 méretű kép volt egy fán, biztosak lehettünk abban, hogy közel a cél. A Nyírfalu emlékműnél meg is találtuk a Mikulást és a Krampuszt, akik egy szánkón húzták a sok csomagot. Először mindenkit megkínáltak szaloncukorral, aztán sor került a csomagok kiosztására is. Legtöbb gyerek lelkesen adta elő kis versikéjét, énekét. Nagyon remélem, hogy sok gyerek emlékezetében ez az erdei élmény sokáig megmarad. A túrát összekapcsolva a Mikulással való találkozással, talán a kirándulást, a természet szeretetét is észrevétlenül becsalogatjuk kis életükbe.

    Az ajándékozás után ismét kettészakadt a két társaság: a nyugdíjasok, és közülünk a kis gyerekekkel lévők a Benkovics-nyiladékon keresztül visszamentek a városba, mi pedig tovább folytattuk utunkat. Először a Sárkány-fát néztük meg, majd a valkói úton haladva a Király-útra értünk. Azon haladtunk az Ezeréves kert felé. Egy helyen a vadászok megkérdezték, hogy mit keresünk ott, de mikor elmondtuk, hogy útvonal-engedélyünk van az erdészettől, továbbálltak. Szerintük az erdészet nem szólt nekik. Ha ez így volna, nagyon nagy hiba lenne a Valkói Erdészet részéről, hiszen összeengedték egy területre a túrázókat és a lövöldöző vadászokat.

    A Benkovics-nyiladékon keresztül értünk be Isaszegre. A Mátyás király utca, Aulich utcán keresztül értük el a vasútállomást. Jól sikerült túra volt - remélem mindenki így gondolja. Aki a teljes utat végigjárta, 16 km-t tett meg.

 

Mátraalján jártunk

Címkék



Nyugodt, szép őszi időben - mikor az erős napsütés nem bántotta szemünket - Rózsaszentmártonról indulva tettünk kellemes kirándulást a Mátra dombokká szelídült lankáin.    Különböző településekről verődtünk össze Gödöllőn fél nyolckor, majd a hatvani vasútállomáson további hat túratársunk csatlakozásával 21-re nőtt létszámunk. Horton, Ecséden keresztül értünk Rózsaszentmártonra, ahol a letettük kocsijainkat.

Kilenc óra előtt pár perccel indultunk utunkra. Az első 900 métert a faluban tettük meg, a kutyák intenzív ugatása mellett. Az apci úton haladtunk felfelé ugyanennyit, mikor végre letérhettünk az aszfaltútról. Előbb fasorok, szántóföld szélén araszoltunk, aztán egy fenyveserdő meredélye következett. Felértünk a Somlyó 397 m-es csúcsára, amely csak azért volt kopár, hogy körül tudjunk nézni róla. Sajnos meglehetősen párás volt a levegő, így inkább csak a közeli településeket tudtuk beazonosítani. Megreggeliztünk, aztán indultunk tovább.

    Kissé meredek köves ösvényen értünk le a hegy aljára, erdőszélen haladtunk kelet felé, majd egy széles kocsiúton tovább ereszkedtünk. Ezután egy tanya villanypásztoros kerítése következett, majd ismét szép erdőben kezdtünk felfelé menni. Kis idő után letértünk a P+ jelzésről, és a P körön leereszkedtünk egy mély völgybe, ahol egy jóízű forrást is találtunk. Egy félkörívet leírva máris a szépséges bányató mellett találtuk magunkat. Mindazok, akik még nem jártak itt, nagyon meglepődtek a magas sziklafalak tövében húzódó tisztavizű tó szépségén. Azt olvastuk róla, hogy 15 m mély. A valamikori bányából gőzmozdony vontatta csillesorral szállították le a köveket az apci vasútállomásra. Ma ez a terület helyi védettséget élvez, horgásztó. Volt is két horgász a parton, akiket jóindulatú, ámbár buta kérdéseinkkel valószínűleg mi segítettük hozzá, hogy hamarabb visszatérjenek otthonuk melegébe. Elsétáltunk a meredek szikla tövébe, aztán mentünk tovább.

    Meredeken úton felkapaszkodtunk a katlan szélére, innen és még egy kis platóról nagyszerű volt a kilátás a kis tóra. 700 méteres emelkedő következett, azután megint ennyi alig-emelkedő. Egy többszörös (6-os) útkereszteződéshez értünk. Ez volt utunk során az első eset, ahol sokáig kellett a jelzéseket keresni. Minden rendelkezésemre álló térképen mikor a P+ eléri a P sávot, az véget ér, és csak a P sáv marad. Nekünk ott kell DK felé fordulni. A valóság evvel szemben az, hogy a két jelzés együtt fut ÉNY-i irányba. Módszeresen kezdtem minden úton megkeresni a jó irányú pirosat, de sajnos csak az utolsó lehetőség jött be. Innentől nem volt több gondunk a jelzésekkel. Egy széles, lánctalpakkal bolyhozott úton, pompás sárga virágerdőben sétáltunk lefelé, elérve a rózsai pincesort. Pár szépen felújított pincét is láttunk, majd egy kőbányát. Sajnos az írás már alig olvasható rajta. Ahhoz, hogy megtudjam mi is volt azon, otthon elő kellett vennem egy pár évvel ezelőtti felvételemet a tábláról. A rózsai pincék után kis ideig erdőben mentünk egy földcsuszamláson való átkelés növelte némileg adrenalin-szintünket. Ezután értünk utunk második pincesorához, a Nagy-völgyihez. Itt az önkormányzat picéjénél megebédeltünk. Az út további része különös izgalmat nem rejtett, szántóföldek, regnáló-, és elhagyatott szőlők között értünk a katolikus templomhoz, melyet Grassalkovich Antal építtetett 1780-ban.

    A Lignitbányászai Emlékház előtt vaciláltunk, hogy megnézzük-e, avagy sem? Aztán olyan szívesen invitáltak bentről, hogy annak már nem lehetett ellenállni. Kár lett volna kihagyni, mert sok érdekeset megtudtunk a környéken sok embernek megélhetést biztosító bányászatról. Elmentünk még a rózsakertbe, csináltunk egy csoportképet a Szent István szobornál, de aztán indulnunk kellett, mert bejelentkezésünk során már vártak Gyöngyöspatán.

    Itt a falu híres műemlékét, a gótikus eredetű templomot néztük meg. Molnár Károly idegenvezetőnk érdekfeszítően beszélt nekünk a településről, a várról, a templomról. XV. században épült a ma is látható templom, ebből az időből freskótöredékek is megmaradtak. Az Európában egyedülálló Jessze-fa oltár a XVII. századi barokkosítás során került ide. Nevezetes még Nekcsei Demeter bibliájának másolata is.

Azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom, jól éreztük magunkat. Legközelebbi kiruccanásunk négynapos lesz, és a Bakonyban fogunk kéktúrázni.