Minden évben egy alkalommal a dombokat-hegyeket alföldi lapos tájra cseréljük. Ezúttal Albertirsa, Pilis környékén túráztunk, kicsit azok kedvéért is, akiknek a nagy szintkülönbségek problémát jelentenek. Szép számmal gyűltünk össze (26) albertirsai indulópontunkon, de az igazsághoz tartozik, hogy statisztikánkat nagyban javította 6 vendégünk részvétele is.

    4 kocsival Gödöllőről, Isaszegről indultunk, 2 kocsi pedig Valkóról, Zsámbokról hozta utasait. Monor vasútállomáson csatlakozott hozzánk 2 pesti túratársunk. 9 óra után kis keresgéléssel (névtáblák nem kellékei az utcáknak ezen a környéken) a Tó utcában voltunk. Cihelődés, kínálgatások után indultunk.

    A Malom-tó mellett haladtunk, majd a tó végénél csak sejthető úton nekivágtunk egy vizenyős rét átvágásának. Az is kiderült, hogy a Gerje-patakon nincs híd. Az átkelők két lehetőség között választhattak: vagy levették a cipőjüket és mezítláb keltek át, vagy - talán az optimistábbak(?) – nagy bátran nekivágtak, hátha megnyílik előttük a patak. A csoda elmaradt. A rét után nem kis gondot jelentett a forgalmas 4-es úton való átkelés, de több csoportban végül sikerült. Először nagyjából az országúttal párhuzamosan haladtunk, majd egy kopottas aszfaltúton felvettük az északi irányt. Baloldalon kissé elhanyagolt bekerített gyümölcsös volt, jobb oldalon javarészt mezőgazdasági terület, de a szélkerék közelében a pipacs már uralkodóvá vált a repcetáblában. A dombtetőn jobbra tértünk a Dolina-völgy irányában. Egy hatalmas eperfa termése finom csemegének bizonyult.

    Végre betértünk egy árnyas erdőbe, ahol rögtön leadtuk megszerzett magasságunkat. Egy keresztező kocsiút után aztán megszűnt a jó világ, ismét tűző napon gyalogolhattunk egy napraforgó-tábla és egy bozótos határán. Később a az ecetfával zsúfolt bozótost felváltotta egy ezer színben tündöklő kaszáló. A tulajdonképpeni Golyófogó–völgyben járunk. Nevét onnan kapta, hogy annak északi oldalát golyófogóként használták az itt éles gyakorlatot folytató huszárok. Az egész völgy természetvédelmi terület. A pompás virágmezőben értük el a löszfalat, mely gyurgyalagok tömegének nyújt szállást. A löszfalat 2005-ben felújították, kiírtva onnan az oda nem illő bálványfát, akácot, ördögcérnát.. A gyurgyalagok fényképezésére jobban fel kellene készülni, mert maguktól nem állnak be pózolni. Egy közeli árnyat adó alatt megpihentük, majd indulás után – egy életem, egy halálom – ismét átkeltünk a 4-es úton. A gyógyfürdőnél balra betértünk az erdőbe, ezen majd’ megközelítettük a parkírozóban hagyott kocsikat, de előbb még egy elcsábulás várt a csapatra egy fagyi, vagy egy hideg sör képében. Az út 11,5 km hosszú volt.

    Pilis felé vettük az irányt. Az első letérő nem jött be, mert az a horgásztóhoz vezetett. A második már igen, és a Gerje-forrás Természetvédelmi Területhez értünk. A szépen rendben tartott tanösvény mentén a forrásvidéket bemutató ismertető táblák vannak. Kár, hogy a tó végét elérve nem lehet egy másik úton visszamenni, mert azt egy magánterület zárja le. A séta oda-vissza 1,3 km.

    Még egy programunk volt ezen a napon, a Hegyeki pincesor felkeresése. Egy lelkes lokálpatrióta szerint szépsége vetekszik a hajósi pincesorral, ami – nyugton kijelenthetem – nem igaz, de így is a környék egy kellemes pihenőhelye. Előbb elhaladtunk a Szent Orbán-szobor előtt, majd kb. 1 km után jobbra felkanyarodtunk az erdőbe. Egy meredek kapaszkodón némi kóválygás után megtaláltuk – jobban mondva a fiatalok megtalálták – egy jellegzetes fát, melynek neve is van, mégpedig Ikerfenyők. Erősen borulni kezdett, ijeszgetésképpen dörgött is párat, de megúsztuk az esőt. E kistúra hossza 2,5 km volt.