Nyugodt, szép őszi időben - mikor az erős napsütés nem bántotta szemünket - Rózsaszentmártonról indulva tettünk kellemes kirándulást a Mátra dombokká szelídült lankáin.    Különböző településekről verődtünk össze Gödöllőn fél nyolckor, majd a hatvani vasútállomáson további hat túratársunk csatlakozásával 21-re nőtt létszámunk. Horton, Ecséden keresztül értünk Rózsaszentmártonra, ahol a letettük kocsijainkat.

Kilenc óra előtt pár perccel indultunk utunkra. Az első 900 métert a faluban tettük meg, a kutyák intenzív ugatása mellett. Az apci úton haladtunk felfelé ugyanennyit, mikor végre letérhettünk az aszfaltútról. Előbb fasorok, szántóföld szélén araszoltunk, aztán egy fenyveserdő meredélye következett. Felértünk a Somlyó 397 m-es csúcsára, amely csak azért volt kopár, hogy körül tudjunk nézni róla. Sajnos meglehetősen párás volt a levegő, így inkább csak a közeli településeket tudtuk beazonosítani. Megreggeliztünk, aztán indultunk tovább.

    Kissé meredek köves ösvényen értünk le a hegy aljára, erdőszélen haladtunk kelet felé, majd egy széles kocsiúton tovább ereszkedtünk. Ezután egy tanya villanypásztoros kerítése következett, majd ismét szép erdőben kezdtünk felfelé menni. Kis idő után letértünk a P+ jelzésről, és a P körön leereszkedtünk egy mély völgybe, ahol egy jóízű forrást is találtunk. Egy félkörívet leírva máris a szépséges bányató mellett találtuk magunkat. Mindazok, akik még nem jártak itt, nagyon meglepődtek a magas sziklafalak tövében húzódó tisztavizű tó szépségén. Azt olvastuk róla, hogy 15 m mély. A valamikori bányából gőzmozdony vontatta csillesorral szállították le a köveket az apci vasútállomásra. Ma ez a terület helyi védettséget élvez, horgásztó. Volt is két horgász a parton, akiket jóindulatú, ámbár buta kérdéseinkkel valószínűleg mi segítettük hozzá, hogy hamarabb visszatérjenek otthonuk melegébe. Elsétáltunk a meredek szikla tövébe, aztán mentünk tovább.

    Meredeken úton felkapaszkodtunk a katlan szélére, innen és még egy kis platóról nagyszerű volt a kilátás a kis tóra. 700 méteres emelkedő következett, azután megint ennyi alig-emelkedő. Egy többszörös (6-os) útkereszteződéshez értünk. Ez volt utunk során az első eset, ahol sokáig kellett a jelzéseket keresni. Minden rendelkezésemre álló térképen mikor a P+ eléri a P sávot, az véget ér, és csak a P sáv marad. Nekünk ott kell DK felé fordulni. A valóság evvel szemben az, hogy a két jelzés együtt fut ÉNY-i irányba. Módszeresen kezdtem minden úton megkeresni a jó irányú pirosat, de sajnos csak az utolsó lehetőség jött be. Innentől nem volt több gondunk a jelzésekkel. Egy széles, lánctalpakkal bolyhozott úton, pompás sárga virágerdőben sétáltunk lefelé, elérve a rózsai pincesort. Pár szépen felújított pincét is láttunk, majd egy kőbányát. Sajnos az írás már alig olvasható rajta. Ahhoz, hogy megtudjam mi is volt azon, otthon elő kellett vennem egy pár évvel ezelőtti felvételemet a tábláról. A rózsai pincék után kis ideig erdőben mentünk egy földcsuszamláson való átkelés növelte némileg adrenalin-szintünket. Ezután értünk utunk második pincesorához, a Nagy-völgyihez. Itt az önkormányzat picéjénél megebédeltünk. Az út további része különös izgalmat nem rejtett, szántóföldek, regnáló-, és elhagyatott szőlők között értünk a katolikus templomhoz, melyet Grassalkovich Antal építtetett 1780-ban.

    A Lignitbányászai Emlékház előtt vaciláltunk, hogy megnézzük-e, avagy sem? Aztán olyan szívesen invitáltak bentről, hogy annak már nem lehetett ellenállni. Kár lett volna kihagyni, mert sok érdekeset megtudtunk a környéken sok embernek megélhetést biztosító bányászatról. Elmentünk még a rózsakertbe, csináltunk egy csoportképet a Szent István szobornál, de aztán indulnunk kellett, mert bejelentkezésünk során már vártak Gyöngyöspatán.

    Itt a falu híres műemlékét, a gótikus eredetű templomot néztük meg. Molnár Károly idegenvezetőnk érdekfeszítően beszélt nekünk a településről, a várról, a templomról. XV. században épült a ma is látható templom, ebből az időből freskótöredékek is megmaradtak. Az Európában egyedülálló Jessze-fa oltár a XVII. századi barokkosítás során került ide. Nevezetes még Nekcsei Demeter bibliájának másolata is.

Azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom, jól éreztük magunkat. Legközelebbi kiruccanásunk négynapos lesz, és a Bakonyban fogunk kéktúrázni.

 

Immár harmadik éve, hogy ősszel a Balaton-felvidéken rendezünk többnapos csillagtúrát. Szigligettől araszolunk kelet felé. Most jutottunk Csopakra, és jártuk be annak környékét szép számú csapattal.



Október 1. (péntek)



Reggel 6:00-kor találkoztunk Isaszegen a Művelődési Otthon előtt. Az M0-ás, M6-os,  7-es úton közelítettük meg Tárnokot, ahol a pesti lányokat vettük fel. Ők odáig vonattal jöttek.

Jó tempóban haladtunk, így kb. 9 órára Csopakra, a szálláshelyünkre értünk. Elfoglaltuk szobáinkat, kipakoltunk, majd hamarosan indulunk első túránkra.

A Füredi úton előbb kimentünk a Veszprémi útra, majd azon haladva értünk első műemlék látnivalónkhoz, a Csonkatoronyhoz. Utunk hamarosan erőteljesen kezdett emelkedni. Mikor kisimult az út, már a Csákány-hegy tetején voltunk. Előbb jobbra egy telefonerősítő tornyot, majd baloldalt az Endrődi Sándor kilátót láthattuk. Ez utóbbit nem csak láttuk, de fel is mentünk rá. Bár a nap nem vakított el, kicsit párás is volt a levegő, mégis szép kilátásban volt részünk, különösen Balatonfüred, Tihanyi-félsziget irányába. Továbbindulva rövid időn belül elhagytuk a balatoni kék jelzést, és a kék háromszögön enyhe lejtős úton értük el a veszprémi országutat. Itt bizonytalanná váltak a jelzések, a K háromszögnek egyszeriben vége szakadt, megjelent egy semmilyen térképen se ábrázolt Z+ jelzés, de az országút után ereje csak egy jelzésre futotta. A Nosztori pihenőnél voltunk. Innen a Balaton-felvidék atlaszon feltüntetett P kör jelzésen mentünk volna, de ilyen jelzés valójában nincs. Szerencsére erre nem is számítottam, ezért még otthon az utat tervezve műholdas képeken kinéztem, merre menjünk a meglehetősen kopár fennsíkon. El is értük a S sávot, majd a pirosat. Ezen mentünk pár száz métert, majd egy jelzetlen kocsiútra tértünk, így értünk Csopak határába. Szőlők, helyenként szép házak között haladtunk, útbaejtve a Ranolder-villát. Ismét kereszteztük a 73-as utat, átkelve rajta lementünk a Plul-malomhoz. Belülről nem láthattuk meg, de kívülről is élmény volt látni a most felújított malmot, kertjét, benne egy hatalmas kemencét. Hazafelé menet még betértünk egy aranyárban bort kínáló borházba. 12,3 km-t gyalogoltunk. Füreden bevásároltunk 21 embernek vacsorára, reggelire valót, aztán elkezdődött a közös főzicske. A villanyfőző kapacitása kevésnek bizonyult az emberes méretű leveses fazéknak, így leves csak másnapra készült el.



Október 2. (szombat)



Reggeli után Balatonfüredre mentünk, ahonnan gyalogtúránk kezdődött. A Tölgyfa csárda melletti parkírózóban hagytuk a kocsikat. Előbb jelzetlen úton mentünk fél kilométert, majd Z jelzésen értük el a Lóczy-barlangot, mely október 1-jétől már zárva van. Itt jelzést váltottunk, a Z háromszög lett az új jelünk. Szép sziklaalakzatok között értünk fel a 315 m magas Jókai-kilátóhoz, melyet rögtön meg is másztunk. Innen is láthattuk az előző napi tájakat, azonkívül kiteljesedett a panoráma ÉNY-ÉK felé is. Beláttunk a Koloska-völgybe, láttuk mi vár még ránk, míg elérünk utunk legtávolabbi hegyéig, a Recsek-hegyig. Látványos őszi színekben pompázó erdőben – különösen a cseszömölce jeleskedett - folytattuk utunkat kelet felé a kék jelzésen. Alig több mint egy kilométer után Balatonarácsra, a Koloska-völgybe értünk. Itt látható dr. Cholnoky Jenő emlékoszlopa. Széles úton mentünk felfelé a völgyben. A Koloska-csárdánál valahol elvesztettük a piros jelzést, ezért – miután egy pihenőben megreggeliztünk – átkeltünk a patak kissé ingoványos medrén. A túloldalon sziklák alatt megtaláltuk a piros jelzést. Ezen mentünk egészen a Koloska-forrásig, majd onnan meredek úton felkapaszkodtunk a Koloska-sziklákhoz, amely egy igen látványos sziklaszirt. Szép kilátás nyílik róla. Továbbhaladva egymásnak ellentmondó jelzések fogadtak. Végül a Z sávon indultunk vissza a völgy felé, mert az legalább irányban jól haladt. Aztán eltűnt a Z, párszáz méter után pedig a semmiből előkerült a Z+, amit korábban is kerestünk. Látványos szikláknál értük el a Koloska-völgyet, ezen mentünk tovább északi irányban. Könnyű, nyílegyenes utat csak a Recsek-hegyre felvezető meredély szakította meg. Jó kis kaptató végén elértük a Noszlopy Gáspár- kilátót. Felkapaszkodva rá először részesülhettünk olyan kilátásban, mikor a Tihanyi-félsziget mögé is beláthattunk. Pihenő és elemózsiázás után indultunk tovább. Áttértünk a S sáv jelzésre. Mikor a Z+-hez értünk, tettünk pár száz méteres kitérőt a Sárkány-lik barlanghoz. Legközelebbi nehézségeink a jelzésekkel akkor adódtak, mikor a S+ elvált a S sávtól. Tábla is jelezte, merre kell balra letérni az útról, de arrafelé áthatolhatatlan susnyás fogadott. Nem volt más választásunk, mint az, hogy a sárgán maradtunk. Terveim szerint majd valahol Balatonfüred közelében átvágunk a S+-re, ami azért is fontos volt, mert amellett álltak kocsijaink. GPS segítségével jelzetlen utakon (ami azért se volt nagy kunszt, mert a sárga jelzés is megszűnt egy legelőnél) az utolsó pár méteren megleltük mi jelzésünket. A gyalogtúra hossza 17 km volt.

Beszálltunk az autókba és Füred villanegyedébe hajtottunk. Egy kis séta keretén belül láttuk a Jókai-villát, Kerektemplomot, Blaha lujza nyaralóját, Horváth-házat, Szívkórházat, Kossuth ivócsarnokot, Balatoni Pantheont, Tagore-sétányt.

Este nagy lakmározást tartottunk, beszélgettük sokáig.



Október 3. (vasárnap)



Reggeli után Paloznakra mentünk, ahonnan gyalogtúránk indult.

A Kálvária stációi között indultunk felfelé. Elhagytuk a kék jelzést is. Szép panorámájú úton szőlők és villák között haladva értünk be az erdőbe, majd elértük a pénteki túránk egy szakaszát. Kis bizonytalanság után jobbra fordulva kényelmes erdei úton értünk le a Király-kúti-völgybe. A patak hídján átkelve egy tisztáson kiépített pihenőhelyet, kemencével is ellátott esőbeállót láttunk. Lefelé indultunk a gyönyörű sziklákkal tarkított völgyben, szép ívű gazellaugrásokkal átkeltünk a patak bal partjára, és értünk a Malom-völgybe. Ez a völgy már kevésbé volt látványos, bekerített legelők sorakoztak a patak jobb oldalán. Különleges gombákat is fényképeztünk utunk során. Lovas első házának hatalmas keritésén megebédeltünk, majd indultunk tovább. A templomoknál jobbra fordultunk és a kék jelzésen haladva présházak és szőlőtáblák között értünk vissza Paloznakra. A túratáv 11 km volt.

Kocsival visszatértünk Csopakra. Megebédeltük, összepakoltunk és indultunk Felsőörsre. Az 1200-as években épült román stílusú templomnál álltunk meg. Nagy szerencsénkre a parókián összetalálkoztunk a templom gondnokával, aki igen szeretetteljes stílusban, nagy lelkesedéssel mutatta be nekünk a templomot kívül-belül. Ezt követően a Forrás-hegyen található geológiai bemutatóhelyet látogattuk meg. A földtani feltárás a triász-kor (240 millió éves)  "emeleteinek" kőzetrétegeit fűzi fel közel fél kilométeres sétaútján. Ezután már tényleg csak a hazaút volt a program (páran ugyan már korábban lemorzsolódtak, részben azért, hogy a választásokra még hazaérjenek).

 

Szeptember 11-ére hirdettem meg szeptemberi túránkat Drégelyvár bevételére. Reggel viszont olyan kilátástalanul esett az eső, hogy telefonon felhívtam minden jelentkezőt, tegyük át másnapra a túrát. Sajnos a jelentkezők több mint fele nem ért rá vasárnap, így csak 11-en indultunk.isa

    Sokat rágódtam szombaton-vasárnap azon, hogy helyesen cselekedtem-e? Egyrészt sok embert, akinek vasárnapra más elfoglaltsága volt, megfosztottam a túrázás lehetőségétől. Másrészt aki vasárnap eljött, szakadó eső helyett, gyönyörű napsütésben túrázhatott.

    Reggel háromnegyed nyolckor – no nem egészen pontosan - találkoztunk Gödöllőn. A vácrátóti állomásra igyekeztünk, mert Juti ott csatlakozott (volna) hozzánk. Kiderült viszont, hogy félretájékoztatás áldozata lett, és hamarabb szállt le a vonatról. Irány tehát Váchartyán! Teljes lett a csapat, most már tényleg túránk  kezdőpontjára a Drégelyvár vasúti megállóhoz autóztunk. Útközben helyenként köd volt, felhős is volt az idő, de mire odaértünk már sütött a nap.

    A Szemes nevezetű, alig emelkedő úton indultunk együtt a piros és zöld sáv jelzéssel. Az előző napok intenzív esőzése megtette hatását, az út eleje nagyon saras volt, néhol még a fák között is állt a víz. Amint a zöld sávot elhagytuk, és elkezdett emelkedni az út, ez a negatív jelenség is elmaradt. Kővágó-hegy előtt csatlakozott hozzánk a börzsönyi kék is. Itt jegyzem meg, hogy egész utunk során a jelzések, eligazító-táblák tökéletesek voltak. Az ország nagyon kevés helyére lehet ugyanezt elmondani. Az út egyenlőre még emelkedett, Henrik büszkén számolta a perceket, amennyit rávertünk a többiekre.

    Felértünk Drégelyvárra, melyről az első írás 1285-ből származik. Hírét az 1552. július 6-9-e közötti csata alapozta meg, mikor Szondi György 150 végvári harcossal felvette a küzdelmet 12000 török támadóval. Nem ők győztek, de a haza védelmében megpróbálták a lehetetlent. Nagyszerű kilátásban volt részünk a várból, különösen Drégelypalánk, Ipoly-völgy és a Börzsöny irányába. Elidőztünk egy kis időt a várban. Ráértünk, mert vonattal kellett a kocsikhoz visszamenni, az meg csak 3 óra előtt indult. A várban található az Apródok útja tanösvény utolsó, nyolcadik állomása is.

    A piros rom-, és kereszt jelzésen folytattuk utunkat. Az út Drégelypalánk felől sokkal meredekebben vezet fel a várba, nem véletlen, hogy nem ezt választottuk. Lefelé menet további tanösvényes táblákat láttunk, már csak a faluhoz közeledve tapasztalhattuk a „civilizáció” áldásos hatását, a táblák megrongálását. A vandálok úgy látszik nem szeretik a meredek erdei utakat. A Schafer-kútnál tartottunk egy kis pihenőt, készítettünk egy csoportképet is – igaz erről hiányzik Zoli és Henrik. Zolinak gyermeknevelési feladatai voltak.

    Áthaladtunk a vasúti pályán, a most nagyon bővizű Hévíz-patak mellett mentünk tovább. Hamarosan a Pincesorhoz értünk, ahol a filoxéra járvány előtt nagy élet lehetett, ma már kevés látszik belőle. Drégely vasúti megállóhoz érve – ahol eredetileg vonatra szálltunk volna – úgy döntöttünk, hogy a következő megállóig elgyaloglunk, mert még mindig rengeteg időnk volt a vonat indulásáig.

    Megint nem volt szerencsénk a MÁV-val, mert Drégelypalánk és Nagyoroszi között a nyílt pályán bedöglött a mozdony. Jó félórát várakoztunk, mire jött egy másik mozdony, ami már mozgásba hozta szerelvényünket. Mehettünk volna gyalog is, de nem volt kedvünk a talpfákon kilométereket lépdelni.

 

Több állandó törzstúrázó klubtársunknak akadt elfoglaltsága ezen a hétvégén, ezért mindössze 14-en rajtoltunk különböző helyekről. Ki busszal, ki vonattal érkezett Isaszegre, vagy Gödöllőre, ahonnan három kocsival indultunk Galgagyörkre, a vasútállomáshoz. Hárman itt csatlakoztak hozzánk.

A vasútállomás mellet leparkoltunk, majd a Z sáv jelzést követve előbb a Galga hídján keltünk át, majd a Béke utcán át hagytuk el a falut. Eleinte a Meleg-völgyben napraforgó-tábla, és learatott búza között haladtunk nehézkesen az előző napok hatalmas esőzései következtében kialakult sáros úton. Mikor mellénk szegődött a Galgamácsa felől érkező Z+ jelzés, már egy szép fasoron, 800 m után pedig szinte a teljes hátralévő úton erdőben vezetett utunk. A sár mennyisége változó volt, a kicsitől a már-már leküzdhetetlennek látszóig.

4 km megtétele után a Kőbányák mellett egy szép erdei pihenőhelyhez értünk. Megreggeliztünk és indultunk tovább. A következő volt kőbányában agyaggalamb-lövő pályát alakítottak ki, pár lövés – valószínűleg nem a tiszteletünkre – el is dördült. Továbbhaladva 1,7 km után jelzést váltottuk, és a Z mentünk tovább. 2,2 km után egy minden bizonnyal útszélesítés miatt kivágott erdőrészlet miatt ne vettem észre az elkanyarodó utat, ez másfél kilométer többletet jelentett. Egy napsütötte tisztásra értünk ki, de ilyenre nem emlékeztem korábbi útjaimról, ezért innen visszafordultunk, és találtuk meg az elveszett jelet. Azért egy tanúsága mindenképp van a dolognak: akkor sem árt elvinni az útra a GPS-t (rajta a már bejárt nyomvonallal), ha úgy érzem, itt már nem tévedhetek el!

Elérve a jóízű vizet adó Rózsa-kúthoz, ittunk belőle, megtöltöttük üvegjeinket. Innentől egészen utunk végéig a P sáv jelzésen haladtunk. Nagy változások nem történtek korábbi útjaimhoz képest, a jelzés sem lett több mint korábban, de úgy Püsökhatvan magasságában a kaszálót bevetették gabonával. Még nem dőlt el, hogy a kulturnövényzet, vagy az őstermészet győz (egyenlőre több a vadvirág, szeder, galagonya, mint a gabona) mindenesetre a gyalogút áldozata lett az akciónak. Enyhén lejtős úton értünk be Acsára, elhaladtunk a Prónay-kastély mellett, mely most is zárva volt, majd kiértünk a vasútállomáshoz. Körülbelül negyedóránk volt még a vonat érkezéséig, mellyel két megállót mentünk Galgagyörkig, a kocsikig.

Mindent összevetve egy jó hangulatú túrát tettünk, ellenére annak, hogy a sár kicsit megnehezítette életünket.