Köszönhetően a rövid távnak és a várható jó időnek sokan – összesen 28-an – jelentkeztek szombati kirándulásunkra. Tagjainkon felül pár vendéget is üdvözölhettünk. A sztár természetesen a két és fél éves Ábel volt.

Isaszegi, gödöllői gyülekező után 6 kocsival Fótra mentünk. Itt 9 órától idegenvezető segítségével ismerkedhettünk meg a római katolikus templommal, mely hazánk egyik kiemelkedő műemléke. Az utóbbi évek felújítása során kívülről már teljesen megújult, belső megújhodása is megkezdődött. Szerencsére az építés óta eltelt több mint másfél évszázad alatt alig romlott a belső festés állapota, köszönhetően Ybl Miklós tervezésének és a gondos kivitelezésnek.
    Miután megcsodáltuk a templomot, elkezdődött gyalogtúránk. A nap egyre jobban kezdett melegíteni. Fót utcáin haladva elhaladtunk az iskola, majd több lovarda mellett. A Vörösmarty-kunyhónál megálltunk egy pillanatra, majd a Fáy-présházhoz mentünk. Innen indul a 11 állomásos Fóti-Somlyó tanösvény. Sajnos a 11 állomás valószínűleg csak az átadás pillanatában volt igaz. Többször jártam már erre, mindig máshonnan hiányoznak az oszlopok. Most épp a 4. állomás után a 7. következett, utána már nem is láttunk többet az út végéig. Az oszlopok ellopása mellett további nagy gond a crossmotorosok, quadosok rombolása. Nekünk is volt egy kis afférunk egy quadossal, aki nehezményezte, hogy a tanösvényen gyalogosok is vannak. Szerinte ő teljesen jogosan megy arra, mert az nem természetvédelmi terület - lehet, hogy éppen ő tüzelte el a Természetvédelmi területet jelző oszlopot táblástól?
    De hogy ne csak panaszkodjak, a táj nagyon szép, a „kilátóhegyről” nagyszerű panorámában lehetett részünk, rengeteg szép virágot láttunk, már-már nyári meleg volt. A 3. állomásnál van a gyurgyalagok fészkelőhelye a löszfalban, de még nem érkezhettek meg téli vonulásukból, mert egyet se láttunk. A 7-es pont után továbbmentem párszáz métert, mert kíváncsi voltam, hogy a hegyről levezető út jelzett-e? Egyes térképeken ez mint Z háromszöggel jelzett út szerepel, máshol fel se tüntetik. Azt hiszem az lehet az igazság, hogy - természetvédelmi okokból - ott még mi gyalogos turisták se hiányzunk, ezért van a jelzés leszürkítve. Leereszkedtünk a hegyről, de a tanösvényen már nem mentünk vissza a Fáy-présházig, hanem Z+ jelzésen a Somlyó-tóhoz araszoltunk. Itt még egy kis lábáztatás is belefért az időnkbe. Felfrissülve folytattuk utunkat, a Károlyi kastélyt és szépséges kertjét jártuk be. Persze a kastélyt csak kívülről láthattuk. A tóparton hatalmas platánfák állnak, nagyon szépek.
    Egy cukrászdában még elcsábultunk egy kis fagyira, süteményre, aztán kocsival áthajtottunk Mogyoródra. Itteni célunk a Szent László kilátó és kápolna felkeresése volt. A kilátó a 325 m magas Somlyó (Gyertános)-hegy tetején van, tetejéről teljes a körpanoráma. A kevésbé meredek északi oldalon mentünk fel, és a keleti oldalon jöttünk le. Jól kivehető volt a Fóti-Somlyó, ahol előzőleg jártunk. Sajnos mindenütt gondoskodnak „jóravaló” emberek – az embereket is tehetném idézőjelbe – arról, hogy ne tudjunk maradéktalanul örülni a szépnek. A kilátóban a korlátot törték ki, a fordulóból kiszedték a téglát a falból, teleszórták szeméttel a Szent László szoborral ékesített kápolnát, eltüntették a márványtáblát a bejárat mellől. Novemberben jártam arra utoljára, akkor még a helyén volt. Azért leírom mi állt rajta: Makovecz Imre építész tervei alapján építtette a lakosság segítségével Mogyoródi Nőegylet 2000-2001.
    Azért ezeket a keserűségeket leszámítva jól éreztük magunkat, Fóton 12 km-t, Mogyoródon 1,5 km-t gyalogoltunk. Legközelebb csütörtökön a Mecsekbe megyünk négy napra.
 

Április 4-én hetedik alkalommal rendezte meg teljesítménytúráját az Útvonalkövetők Klubja és az Isaszegi Természetbarát Klub. A húsvét vasárnapjára eső rendezvényen a létszám csak részben igazolta abbéli félelmünket, hogy a hármasünnepen túrázóink inkább a családjuk mellett töltik túrázás helyett. 459-en indultak a csupa kissé (felhős, szeles, napos) időben.

    A rajt 6 órakor nyitott és a különböző távok függvényében 11:30-ig volt nyitva. A beérkezés 17:30-ig számított sikeresnek. Az indulók közül egyes távokon az alábbi számú versenyzőnek jelentett erőnléténél nagyobb feladatot a túra teljesítése: 15 km-en 13, 30 km-en 5, 45 km-en 1 főnek.
    Ebben az évben először nem csak a regisztráció, hanem a kiértékelés is – Balogh Zoli programjának köszönhetően – számítógépes rendszerrel történt. Így mindenki láthatja, hányadikként teljesítette a vállalt távot.
Ezért itt csak az elsőket emeljük ki:
15 km-en Nacsa Imre György 2 óra 18 perc,
30 km-en Dobi Gyula 3 óra 3 perc (!),
Toma Pál 5 óra 40 perc.
    Köszönjük Isaszeg Város Önkormányzata, Csányi Szőrme Kft, Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre, Teljesítménytúrázók Társasága, Fincsi 200 Bt., Budapesti Kamaraszínház, Barangolók Bt., Topikos Túrázó Bolondok túrához nyújtott segítségét.
    Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelte rendezvényüket. Reméljük, abbéli erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy mindenki jól érezze magát. Várunk/visszavárunk mindenkit jövőre is!
 

           
Erőnlétünk szerint beosztott kéktúra-szakaszok legnehezebbikét teljesítettük tizenheten szombaton, mikor legyűrtük a Mátraverebély-Galyatető közötti távot. Jól ránijesztettek az időjósok, ezért telepekoltuk hátizsájainkat mindenfélre esővédő felszerléssel. Szerencsénkre hozzájuk se kellett nyúlnunk a megtett 18 km alatt..

    Vonattal érkeztünk Mátraverebélyre. Az állomás hűlt helyén van a kéktúra igazolóhely elég gyenge lenyomatot adó fémbélyegzővel. Pecsételés után ¼ 10 után indultunk. Az út elején a vasúttal párhuzamosan haladtunk egy mező és egy bozótos határán. Jelzések nem segítették tájékozódásunkat, igaz nagyon nem is lehetett volna mire festeni. Aztán jobbra betértünk az erdőbe, innen már jelek is voltak. Az út hol jobban, hol kevésbe emelkedett, de erről a jó szokásáról szinte egész túránk alatt nem mondott le. Agyagos-tetőn tárult elénk az első szép kilátás, itt rövid pihenőt tartottunk. A nap szépen sütött (nem olvasta a meteorológia jelentését!), mi pedig haladtunk rendületlenül felfelé. Ágasvári menedékháznál kávészünetet tartottunk, ezután kicsit nógatni kellett a társaságot, hogy a tervezett buszt nehogy lekéssük  Galyatetőn. Beindult a csapat, így a későbbiekben már nem kerültünk időzavarba, sőt kis tartalék is képződött. A turistaház után a hivatalos OKT-n haladtunk, de páran a K háromszög jelzésen felkapaszkodtak Ágasvár 789 m-es csúcsára.
    Ágasvártól Mátraszentistvánig viszonylag kevesebbet emelkedett az út. Szemben a  mátraszentistváni síparkon még sok hó volt. A Vidróczky csárdánál volt a következő bélyegzőhely.
    Átgyalogoltunk Mátraszentlászlóra, majd onnan tovább haladva a piszkéstetői csillagvizsgáló mellett mentünk el. Sokfelé láttunk még hófoltot, hóvirágot. Galyatetőn felmentünk a kilátóba, a tiszta időben nagyszerű kilátás nyílt északi irányba. A Nagyszállóval szemben lévő villanyoszlopon találtuk a ládikót, melyben ott volt galyatetői bélyegző.
    Annak ellenére, hogy sem a busz, sem a vonat nem késett, több mint három óráig tartott az út Galyatetőről Isaszegig – igaz a távolság is óriási, 88 km!  Az egyik várakozást Vámosgyörkön legalább kellemesen töltöttük egy cukrászdában.
 

    Mivel Prédikálószékre, szerintem a Dunakanyar legpompásabb kilátóhelyére igyekeztünk, nagyon fontos volt számunkra a tiszta idő. Nem kellett csalatkoznunk, azt hiszem ennél szebb időt ki sem foghattunk volna. Biztosan besegített ebben az is, hogy Jutka – bár eljönni nem tudott – egy imát elmormolt értünk.
    Szokásunkhoz híven telekocsi-akcióban utaztunk, bár ez most – különböző fellépő problémák miatt – nem szó szerint volt értendő. Isaszegi, gödöllői találkozó után 5 kocsival indultunk háromnegyed nyolckor. Áldás számunkra az M0-ás, mert a Pilis, Visegrádi-hegység nagyon könnyen megközelíthető rajta. Szentendrén, Pilisszentlászlón keresztül érkeztünk Lepencére. Ott vártak ránk, akik Pestről busszal jöttek, így vált teljessé csapatunk 20 taggal és 3 vendégünkkel.
    A földből kinőtt hatalmas welness-szálló, és a lassan földdel egyenlővé váló termálfürdő között indultunk el felfelé a Császár völgyben. Az első kilométert aszfaltúton kellett megtennünk. Ez nem volt egészen veszélytelen, mert sok autó a kanyargós úton eszeveszett tempóban jött szembe (pedig a vízátfolyások rendre le voltak fagyva). Az első szép sziklaalakzatot (Bella-szikla) az út jobboldalán láthattuk. Szerencsére hamarosan balra elhagytuk az országutat, és az Ágas-patak mellett folytattuk utunkat. Persze előbb át kellett rajta kelni, ami azért nem volt egyszerű feladat a kövekre ráfagyott jég miatt. Mindenki sikerrel vette az akadályt. Hiába vártam élesre töltött fényképezőgéppel a patak túloldalán egy jó kis vízbecsúszást megörökítendő – az egyetlen ember, aki lecsúszott a kövekről az én voltam.
    Enyhén emelkedő úton - olyan különleges nevű hegyek között, mint a Szatyor- és Disznós-hegy – értünk fel Király-kunyhóhoz. Valóban ilyen kunyhóik lehettek valaha a királyoknak, mert mai felfogásunk szerint már igen szép házakat, és egy kis tavat is találtunk ott. Pár percnyi pihenő után indultunk tovább felfelé. Jelzés egy szál se volt, annak ellenére, hogy rajthelyünktől kezdve térképünk szerint Z+-en jöttünk idáig is, sőt ezentúl is egészen a P háromszög jelig. A Kis- és a Nagy-Disznó-hegy (mennyi disznó a környéken!) között haladtunk. Időnként villanypásztor keresztezte utunkat, de ez nem jelentett nehézséget, mert helyenként kapcsoló volt mellette, máshol kiakasztható volt a vezeték. Tájékozódásunkat segítette, hogy a Google-ról kinyomtattam ennek a területnek műholdképét, melyen jól kivehetőek voltak a kocsiutak, elágazások. Egyszer ugyan 100 m-el túlmentünk, mert a kivágok fák takarta utat nem vettem észre. Felfelé haladtunkban időnként kibukkant a fák közül Visegrád, és a Duna egy-egy szelete.
    Az igazi szép kilátás viszont akkor várt ránk, mikor – immár a P háromszög jelzésen – felértünk a 639 m magas Prédikálószékre. Innen azért olyan csodálatos a kilátás, mert pont szembe állunk a Szent Mihály-heggyel és a Hegyes-tetővel, mögötte ott az egész Börzsöny. A Duna patkójának mindkét szárába belátunk, sőt jobbra jól kivehető a Naszály, balra pedig a Burda-hegység. Miután jól kicsodálkoztuk magunkat a csúcsról, ettünk a kiépített pihenőpadoknál, asztaloknál.
    Az út legizgalmasabb része ezután következett! Hamarosan elértük a Vadálló-kövek nevezetű különleges sziklaalakzatokat, mely vulkáni törmelékes kőzetből áll. Szépen sorjáztak egymás után az Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Bunkó, Széles torony és a Nagy tuskó elnevezésű sziklatömbök. Köztük pedig nagyon meredek út. Szerencsénkre alig olvadt ki a föld fagya, mert ahol kicsit megszorult a meleg, rögtön nyálkássá vált az út. Mariann nem érezte magát annyira szerencsésnek, mert megbicsaklott a bokája. Igazi hős módjára azért leküzdötté magát a hegyről.
    A Kaincz-forrásnál értünk majdnem vízszintesbe. Két éve jártunk erre, mikor a Rám-szakadékban túráztunk. Azóta is sokat szépült a környék. A Malom-völgyön át Dömösbe sétáltunk, ahol buszra szálltunk, és avval mentünk vissza kocsijainkhoz Lepencére.
Gyönyörű szép út volt, a megtett táv 15,5 km, szintemelkedés/csökkenés kb. 650 m.