Ezúttal a dolog könnyebbik végét fogtuk meg, mikor szombaton Nagy-Hideg-hegytől Törökmező irányába a kényelmesebb lejtmenetet választottuk. 14 km-t gyalogolt kristálytiszta időben és szinte háborítatlan napsütésben klubunk 10 kéktúrázója.

    Isaszegi, gödöllői találkozás után autóval Vácra mentünk, ahol a vonaton csatlakoztunk 3 Pestről érkezett túratársunkhoz. Vágányjavítás miatt kis fejetlenség uralkodott mávéknál, de azért éppen időre megérkeztünk ahhoz Kismarosra, hogy még elérjük a kisvonatot Királyrét felé. Onnan turistabusszal mentünk fel Nagy-Hideg-hegyre, de előbb még „lovat kellett váltani”, mert a kisbuszhoz sokan voltunk. Kisvártatva megérkezett a cserejármű, egy katonai terepjáró személyében. Télen ez szállítja fel a síelőket. Jókat nevetgéltünk a hatalmas kátyúkon bukdácsoló majdnem zárt teherautón.

    Felérve Nagy-Hideg-hegyre, első dolgunk volt a büfében megkeresni a bélyegzőt. A kéktúra bélyegzőn felül még egy Duna-Ipoly Nemzeti Park feliratúval is kipingáltuk füzetünket. Kétszer is körbejártuk a turistaházat, mire megtaláltuk a lefelé vezető utat. A terasz tövében összegömbölyödve melegedett egy hatalmas, legalább másfél méter hosszú erdei sikló. Komótosan - de ahhoz mégis gyorsan, hogy teljes nagyságában le tudtuk volna fényképezni - bekúszott a terasz egy nagyobb nyílásába.

    Egy km-t a K négyzet jelzéssel együtt tettünk meg, de miután az jobbra eltávozott, magunkra maradtunk a kéken.  Jó tempóban, megerőltetés nélkül haladtunk az Inóci-vágás nevű úton. Egy kicsit megálltunk Barna Feri emlékkeresztjénél. Helyenként nagyon szép kilátás nyílt Kisirtás-puszta, Visegrádi-hegység felé. Az út egy szakaszán kis jelzéskeresésre kényszerültünk, mert egy Y-kereszteződésben jelzés nélkül nagy sunyin balra a jól kijárt útról eltávozott a kék. Nem voltunk ezzel egyedül, egy fiatal pár lentről jőve ugyanígy járt. A Kisinóci-turistaház előtt lévő erdei pihenőhelyen megebédeltünk elég komótosan, mert már látszott, hogy különösebb hajtás nélkül is elérjük a korábbi buszt.

    A turistaház büféjében bélyegeztünk füzetünkbe, aztán az országutat elkerülő új útvonalon elindultunk Kóspallag felé. Végre egy kis emelkedő következett, majd leereszkedtünk a Ló-hegyi patak völgyébe. Egy keresztbefektetett fatörzsön átkeltünk rajta, majd ismét emelkedő úton mentünk tovább. Jó ötlet volt az MTSz-től, hogy megváltoztatta az útvonalat, és nem az országúton kell immáron poroszkálnia a kéktúrázóknak. A Kálvária mellől magával ragadó kilátásban volt részünk Kóspallagra és a Visegrádi-hegységre.

    Kóspallag után a márianosztrai elágazás után a kék jelzés hamarosan betér jobbra az erdőbe, és a Piroska-hegy oldalában halad. Két és fél kilométer után kiértünk az erdőből, és egy szép tisztásra értünk, szemben a Nagyvillámi-kilátóval. Mi hamarosan elhagytuk a kék jelzést, mert Pusztatoronyba igyekeztünk. A közeli kéktúra-szakaszt is úgy fogjuk megoldani, hogy Nagymarosról Törökmezőn át jőve itt fejezzük be az utat. Kiérve az országútra, láttuk, hogy van még fél óránk a busz indulásáig, ezért elmentünk megnézni a Torony-alja horgásztavat. Gyönyörű helyen fekszik. Vácra buszoztunk, betértünk egy cukrászdába (nem írom le a nevét, mert a negatív reklám is reklám), aztán a pesti lányok elbúcsúztatása után kocsival hazajöttünk.