A Május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvégén négy napig a Bakonyban túráztunk. Egy csepp eső nélküli ragyogó időben 19-en élveztük a hegyvidék szépségét, miközben azért gyalogoltunk is 57 km-t, összesen 1585 méteres szintemelkedéssel.

04.28. szombat

Különböző településekről 6 órakor indultunk, és az M7-es tárnoki pihenőjében találkoztunk 7 óra után. Innen megállás nélkül Bakonybélbe autóztunk, ahol 3 éjszakára szállást foglaltam. Készen is voltak szobáink, így be tudtunk pakolni. Jó félóra múltán lettünk készen, és indultunk első gyalogtúránkra. A kék, majd a kék kereszt jelzésen a bővizű Gerence-patak mentén haladtunk észak felé. Meglepődtünk a hatalmas mennyiségű medvehagyma láttán. Volt a pataknak egy olyan szakasza, ahol kötelet feszítettek ki a biztonságos haladás végett. Az Odvaskő hotel környékén megpihentünk kicsit, majd áttértünk a piros jelzésre, és egyúttal a Boroszlán-tanösvényre. A közel 20 méter összhosszúságú Odvaskői-barlang volt a következő megállónk. Népes denevérállománya van, valamint kezdődő cseppkőképződményei. Leereszkedve a barlangtól áttértünk a Z+ jelzésre, és a Bakonybéli-Szarvad-árokban haladtunk. Azon a ponton, ahol jelzésünk találkozott a Z háromszög jelzéssel, megebédeltünk. A továbbvezető út egy pontjáról kis kitérő után meglehetősen jó kilátás nyílt a környező hegyekre. Bakonyújvárra csak ketten tettek kitérőt, mert a várból már semmi se látszik. Ezután a Likas-kő barlangot kerestük fel. Ez tényleg csak egy kis lyuk. Körülbelül másfél kilométer megtétele után visszaértünk a szállásunkra. 12 km-t tettünk meg. Vacsoráig még volt időnk, így beszélgettünk, borozgattunk. Vacsora után még elmentünk sétálni, mert le kellett adni a vacsorával bevitt sok kalóriát.

04.29. vasárnap

Reggeli után indulunk túrázni. Bakonybélt hátunk mögött hagyva kereszteztük az OKT-t, majd a Hideg-völgyön mentünk tovább. Az út egyik nagy látványossága a felhagyott bauxitbánya volt. Innen meredek úton leereszkedve, egy félkörívet megtéve a bánya másik oldalát is láttuk. Később az út bal oldalán a Vaskapui-kőfülkét néztük meg. Királyszállásnál kerestük a Király-kutat, de az áthatolhatatlan bozótosban feladtuk a küzdelmet. Az út további szakaszában nagy erdei siklókat és rézsiklót is láttunk. A Vörös János-séd mellé értünk, majd elértük a régi vasútvonal nyomvonalát. Míg emelkedtünk a piros négyszög jelzésű úton, nagyon mély vízmosásokat kellet kikerülnünk.  A Z+ jelzésen láttuk a leggyönyörűbb medvehagymás területet, majd elértük megint az OKT-t, azon értünk vissza szálláshelyünkre. 15,3 km-t tettünk meg. Vacsora után az előző napinál is nagyobb sétát tettünk.

04.30. hétfő

Reggeli után útra keltünk. A Szent Mauríciusz monostor mellett elhagytuk a Fő utat, majd hamarosan a falut is. Nagy legelők mellett elhaladva értünk a Borostyán-kúthoz. Körbesétáltuk a kis tavat, bekukkantottunk a kápolnába, felkapaszkodtunk a Lourdes-i Mária-szoborhoz. A P+ jelzésen felértünk a Csúcs-hegyre, ott jelzést váltottunk. A Bányász-kút vizét kipróbáltuk, ezután pedig hamarosan elértük a Kerkes-kői-szurdokot. Eredetileg innen a Judit-forráshoz mentünk volna, de a patak felől nem találtuk meg a felvezető utat. A látványos, izgalmakban gazdag, de nem túl hosszú szurdok után felkapaszkodtunk az Oltár-kőhöz. A megnőtt fák miatt nem lehetett lelátni a szurdokba. Kis pihenő után felkerestük a Judit-forrást, innen pedig meredek, köves úton visszaereszkedtünk a szurdokba. A már ismert szakasz után egy darabig még a Gerence-patak völgyében vezetett az utunk, majd azt elhagyva folyamatos emelkedővel a Bakonybél felé vezető aszfaltozott út mellé értünk. Itt irányt váltva megint a P+ jelzésen mentünk, elhaladva a Borsó-forrás mellett. A forrás vize kis patakká állt össze, amely rengeteg kanyart leírva haladt lefelé, mi pedig libikókázva állandóan kereszteztük a meglehetősen mély völgyét. Megint a Csúcs-hegyre értünk, innen viszont most már a falu felé kanyarodtunk. Jó időben érkeztünk oda, így még megnéztük a tájházat is kedves vezetőnk ismertetőjét meghallgatva. Innen szállásunkra gyalogoltunk (15 km volt a táv idáig), és az előző nap jól bevált programjait ismételtük meg.

05.01. kedd

Reggeliztünk, majd csomagjainkat a szállás egy helyiségbe tettük be. Ezután indultunk túrázni. Eleinte az Országos Kéktúráról ismert Öreg-séd mellett gyalogoltunk aszfaltozott erdészeti úton, majd a Barátok útján lévő emelkedőt küzdöttük le. A kéket elhagyva tovább emelkedett az út, egészen a Tekeres-kútig. Innen lefelé a Tekeres-kút-árokban haladtunk Az út jobb oldalán összesen 226 halomsír található. Letérve az útról olyan helyre figyelmeztetett az ismertető tábla, ahol igen jól kivehetők a temetkezési halmok. Leértünk megint az Öreg-séd völgyébe, ahonnan felkapaszkodtunk a Pörgöl-barlanghoz. A barlang mintegy 18 m hosszú és 3-5 m széles előcsarnokát tudtuk megnézni, a többi részét a védett denevérek miatt lezárták. Jól kivehető cseppkőképződmények láthatók a mennyezeten. A barlang mellett megebédeltünk, majd indultunk vissza Bakonybélbe. Visszaérve szállásunkra nem húztuk az időt, mert el akartuk kerülni a hosszú hétvégék zárásaként mindig kialakuló dugókat. Sikerült is, így időben hazaérkeztünk.

 

42 elszánt turista a vészjósló meteorológiai előjelzések ellenére úgy döntött, hogy otthon-ülés helyett inkább gyalogol egyet a jó levegőn. A tervezettől eltérő útvonalon 12 km-t gyalogoltunk.

Fél nyolckor indult a gyűjtőjárat Isaszegről, majd Gödöllőn, Mogyoródon, Pesten egészült ki a csapat. Negyed tíz felé értünk Pátyra. A Virágvölgy utcán kezdtük a gyaloglást, a Mézeshegyen. Alig hagytuk el a települést, máris utunkat állta az első vadkerítés, szerencsére mellette ott volt létra. Később utunk során még négyszer kellett létráznunk. Igazán ez nem jelent nagy fáradtságot, inkább az a gond vele, hogy ilyen létszámú emberrel nagyon lelassul a haladás. Persze még mindig jobb, mintha be se mehetnénk az erdőbe. A Hosszú-hajtás-hegynél irányt váltottunk, és az eddigi Z háromszög jelzésről jobbra letérve az elvileg a P Mária-útra értünk. Azért csak elvileg, mert a több mint öt kilométer alatt, míg ezen az úton mentünk csak egyetlen egy jelzést láttunk, Budakeszi szélén. Sajnos ez egyre általánosabb, hogy a térképen való megjelenést csak évek múlva követi (ha követi egyáltalán) a valóságos útjelzés.

Az út közepe táján elég intenzíves esni kezdett a hó, aztán hamarosan abba is hagyta. Utána egészen kivilágosodott, úgyhogy reménykedtünk, hogy a beharangozott nagy esőből semmi se lesz. Budakeszi széléhez érve egy jelzetlen úton ismét nyugati irányban gyalogoltunk. Megálltunk egy helyen éhségünket csillapítani. Mikor innen továbbmentünk, következett a nap legnagyobb átverése. Azon a helyen, ahol északnak kellett volna fordulnunk a Z+ jelzés felé, a térkép kaput és létrát jelölt, sajnos csak az előbbi volt meg. Így kénytelenek voltunk visszafordulni. Minden északnak tartó úton bementem egy darabig, de egy sem bizonyult járhatónak. Egészen addig mentünk, ahol korábban étkeztünk. Innen már eljutottunk a Z+ jelzésre. Mikor ráértünk, jó darabig egy széles mezőn vitt át az út, itt még ki tudtuk kerülni a sáros kocsiutat. Később ez már egyre nehezebben sikerült, mert az út két oldalán szorosra zártak a tüskés bokrok. Azért is volt olyan sáros az út, mert valami lovas felvonulás lehetett arrafelé. Minket is figyelmeztettek, hogy álljunk félre, mert negyedóra múlva egy 22 fős lovascsapat fog az úton végigmenni. Szerencsére nem vártunk, mert azon a félórán át, míg a sáros úton haladtunk, nem jöttek a lovasok.

Kiértünk a Telki felé vezető aszfaltútra, Ekkor már egyre jobban esett az eső, ezért úgy döntöttem, hogy már nem megyünk végig az eredetileg tervezett úton, és a Budakeszi Erdészetnél felszálltunk buszunkra. Azzal, hogy nem volt létra a lezárt kapu mellett, 2 km-t gyalogoltunk többletként, és sok idő vesztettünk.

 

Ez évi utolsó kívánságtúránk a Vértes nyugati peremére vitt bennünket. Változatos terep, sok látnivaló, csodás idő: ez jellemezte az utat. 34-en voltunk, 13 km-t gyalogoltunk (aki a kis borkóstoláson is részt vett, az 14-et).

6 órakor szállt fel az első utas a buszra és háromnegyed kilencre értünk Csákberénybe. Közben megálltunk pár percre az Óceánrepülők emlékművénél is. Egy szép kis dísztó mellett kezdődött a túránk, majd az Ezerjó borúton haladtunk. A szőlők felett előbb a Kopasz-hegy, majd az Arany-hegy magasodott. Az út baloldalán a 2011-ben felállított Szent Orbán fából készült szobra nagy tiszteletnek örvend: még fedelet is kapott. Később egy hatalmas prést láttunk szintén az út bal oldalán. Jobb oldalon pedig egyszerű és hivalkodó házak, présházak váltogatták egymást. A hegyoldal fái pedig az ősz minden létező színében pompáztak. 2,5 km megtétele után szerencsére a jelzés elhagyta az aszfaltozott utat. Lejtmenetbe kapcsolva megláttuk a Csóka-hegy alatt lévő különálló sziklaplatón álló Csókakő várát. Természetesen nem hagytuk ki a vár meglátogatását.

Három éve jártunk itt, de nagy örömünkre azóta sokat épült, csinosodott a vár. Most már a kápolna mellett fel lehetett menni a felsővárba is. Körül is néztünk fentről, de ahogy végig napsütésben gyalogoltunk, a távolkép nem volt ilyen szép: párás, kissé ködös időben nem volt igazán szép a panoráma.  A vár bejárása után még tovább emelkedett az út, míg el nem értük a Csóka-hegy gerincét. Itt egy jó kilátást adó tisztáson megpihentünk, ettünk. A további út igen változatos terepen, pár métert állandóan le-és fölmenve folytatódott. Nehezítette a továbbjutást a rengeteg kidőlt fa, amelyek valószínű a múlt heti viharos szél áldozatai. Viszont nem lehet mindent mostani viharra fogni, mert sok fa már láthatóan régóta ott hever. A mintaszerűen jó útfestés egyszer azért kihagyott: Mór felé közeledve a völgyből jobbra kitérő utat nem jelölték. Mi meg figyelmetlenségből kicsit túlmentünk a csábító völgyi úton, szerencsére csak 100 métert. Mór felé közeledve elértük a zöld, majd a piros jelzést.

A városba érve hosszan gyalogoltunk a Széchenyi úton. A Kapucinusok terénél várt ránk autóbuszunk. Aki már elfáradt, felülhetett rá, de a többség még felgyalogolt a Bormúzeumig, hogy megkóstolhassunk egy-két móri bort. Ez a kis kitérő még megemelte a beígért szintkülönbséget: összesen 481 métert mentünk felfelé, és 526-ot lefelé.

Harmincan az Aggteleki-hegységben túráztunk négy napig. Kisebb sétákat leszámítva 50 km-t gyalogoltunk. Jobb időt nem is kívánhattunk volna magunknak.

Szeptember 28. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Az autópályán haladtunk Miskolcig, onnan kisebb utakon a Rakacai-tóig, szállásunkig. Fél tíz körül értünk oda, lepakoltunk, majd reggeli után kocsiba szálltunk. Égerszögig mentünk, ahonnan gyalogtúránk indult. Első pihenőnk az Égerszögi-turistaház mellett volt. Továbbindulva a Pilics-hegyi-kilátóig gyalogoltunk. A kilátóra érdemes volt felkapaszkodni, mert szinte teljes körpanorámában gyönyörködhettünk. A zöld jelzést elhagyva a Z+-en folytattuk utunkat. Az út jobb oldalán pár méter távolságra találtuk a Béke-barlang Felfedező-ági bejáratát. Szép tölgyesben haladva ismét a Z jelzésre tértünk, majd azt elhagyva egy jelzetlen úton, borókabokrokkal tűzdelt legelőkön át értünk vissza Égerszögre. 11 km volt a táv 350 m szintemelkedéssel. A szállásunkon finom vacsora várt ránk. Vacsora után még egy ideig beszélgettünk, de a korai kelés miatt nem nagyon sokáig.

Szeptember 29. (péntek)

Reggeli után kocsival Jósvafőre mentünk. A falu elején leparkoltunk, majd a S jelzésen elkezdtük gyalogtúránkat. Folyamatosan emelkedő úton a Kis-Galyát megkerülve az Országos Kékúra útvonalára értünk. Itt lehetett volna egy rövidebb távra is váltani, de mindenki a hosszabbra jött. A Szőlő-tetőre felérve pár szép pincét, présházat láthattunk, valamint szép kilátásban gyönyörködhettünk. Az András-Galya oldalában értünk fel utunk legmagasabb pontjára, innen szinte állandóan lefelé haladva a Szelce-völgybe jutottunk. Itt szinte belilult a táj a sok őszi kikericstől. Jósvafőre beérve sokan elnyalogattak egy fagylaltot. Kocsival visszautaztunk szálláshelyünkre. Vacsora, beszélgetés következett. Napi gyalogtúránk 14 km volt 272 méter szintemelkedéssel.

Szeptember 30. (szombat)

Kocsival Jósvafő és Aggtelek között lévő Vöröstó Látogatóközponthoz utaztunk. Leparkoltuk az autókat és elindultunk. Először a Vörös-tavat érintettük, majd a Z jelzésen a jósvafői Tengerszemhez értünk. Gyönyörű színek domináltak: a türkizkék tó, és a föléje nyúló sárguló falevelek. A Baradla-barlang bejáratánál megvettük a belépőket, és vártuk a szakvezetőt. 10 órakor indultunk. Előbb ismét a Tengerszem mellett mentünk el, de most annak északi oldalán. A református templom után leértünk a bíró háza melletti fahídhoz, ahol előző nap is megcsodáltuk a szinte tóvá szélesedő patakot. Ezután a Tohonya-völgy szép mohás sziklái között haladtunk, majd balra kanyarodva a Vass Imre-barlang felé vettük az irányt. A barlangnál két csoportra szakadtunk, mert egyszerre nem mehettünk be annyian a barlangba. Az első csoportba azok kerültek, akik a túra végén még meg szerették volna nézni az aggteleki Baradla-barlangot. Mi a második csoporttal mentünk be. Ez a barlang maga a csoda. Túl azon, hogy csodálatos cseppkövei vannak, igazi barlangi élményt ad az, hogy közvetlenül a cseppkövek mellett, között és néha még afölött is haladt a kissé csúszós, agyagos út. Körülbelül 600 méter volt oda-vissza a bejárható szakasz. Visszafelé más úton mentünk. Jelzetlen úton elhaladtunk a Kutatóállomás mellett, majd egy mezőn a S jelzésre értünk, Ezen mentünk tovább, majd egy (térkép szerinti) úton – jobban mondva úttalan úton – a K+ közvetítésével a Z jelzésre értünk. Itt a víz fölé fektetett fákon át kellett kelnünk a Kecső-patakon. Elértük az OKT-t, majd még tovább emelkedő úton a S+ jelzést. Ez már visszavezetett a Látogatóközponthoz. Bejártuk azt is. E napi túránk 11,5 km hosszú volt, 420 m szintemelkedéssel. Elindultunk hazafelé. Útközben meg szerettük volna nézni Szinpetriben a világ legnagyobb könyvét, de egy akkor érkező nagy csoport miatt nem jutottunk be. Kárpótoltuk magunkat Perkupa bejárásával. Megkapó a falu főutcája, a közepén végig folyó patakkal, és jó pár régi szép házzal. Megint finom vacsorát kaptunk, elborozgattunk, beszélgettünk.

Október 1. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szögliget után lévő Szalamandra-házhoz hajtottunk. Innen indult első túránk, melynek végcélja a Szádvár volt. A várig végig emelkedett az út hol jobban, hol kevésbé. A Lakatos-forrásból csak éppen csordogált a víz. Háromnegyed-részben megkerültük a várnak helyet adó hegyet, majd egy erősebb emelkedővel felértünk a nagykiterjedésű várhoz. Az utóbbi években legalább állagmegóvás történik, így van némi esély arra, hogy maradjon is valami a várból. A kilátás páratlanul szép, csak észak felé nem lehet ellátni a fák fölött. Keresztül-kasul bejártuk a várat, csináltunk csoportképet, majd lecsurogtunk a Várhegyről. Ez az út 5,5 km volt, 300 méteres szintkülönbséggel.

Ismét kocsiba szálltunk, és átautóztunk Aggtelekre. A Baradla-barlang bejárata fölötti kilátóhelyre kapaszkodtunk fel először, majd az OKT-t elhagyva rátértünk a K háromszög jelzésre. Megebédeltünk és tovább gyalogoltunk a Baradla-tetőre. Innen leereszkedve áttértünk a Z jelzésre, majd mikor majdnem elértük (volt aki el is érte) a Kecső-patakot, jelzést váltottunk. A Baradla-völgyön keresztül értünk vissza Aggtelekre. Ez az út 7,2 km-es volt, 252 m-es szintemelkedéssel. Rövid búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Sajnos az M3-ason történt karambolok miatt sokáig tartott a hazaút. A híreket hallgatva ugyan letértünk a 3-as útra, de ez talán még rosszabb volt.