Ez évi utolsó kívánságtúránk a Vértes nyugati peremére vitt bennünket. Változatos terep, sok látnivaló, csodás idő: ez jellemezte az utat. 34-en voltunk, 13 km-t gyalogoltunk (aki a kis borkóstoláson is részt vett, az 14-et).

6 órakor szállt fel az első utas a buszra és háromnegyed kilencre értünk Csákberénybe. Közben megálltunk pár percre az Óceánrepülők emlékművénél is. Egy szép kis dísztó mellett kezdődött a túránk, majd az Ezerjó borúton haladtunk. A szőlők felett előbb a Kopasz-hegy, majd az Arany-hegy magasodott. Az út baloldalán a 2011-ben felállított Szent Orbán fából készült szobra nagy tiszteletnek örvend: még fedelet is kapott. Később egy hatalmas prést láttunk szintén az út bal oldalán. Jobb oldalon pedig egyszerű és hivalkodó házak, présházak váltogatták egymást. A hegyoldal fái pedig az ősz minden létező színében pompáztak. 2,5 km megtétele után szerencsére a jelzés elhagyta az aszfaltozott utat. Lejtmenetbe kapcsolva megláttuk a Csóka-hegy alatt lévő különálló sziklaplatón álló Csókakő várát. Természetesen nem hagytuk ki a vár meglátogatását.

Három éve jártunk itt, de nagy örömünkre azóta sokat épült, csinosodott a vár. Most már a kápolna mellett fel lehetett menni a felsővárba is. Körül is néztünk fentről, de ahogy végig napsütésben gyalogoltunk, a távolkép nem volt ilyen szép: párás, kissé ködös időben nem volt igazán szép a panoráma.  A vár bejárása után még tovább emelkedett az út, míg el nem értük a Csóka-hegy gerincét. Itt egy jó kilátást adó tisztáson megpihentünk, ettünk. A további út igen változatos terepen, pár métert állandóan le-és fölmenve folytatódott. Nehezítette a továbbjutást a rengeteg kidőlt fa, amelyek valószínű a múlt heti viharos szél áldozatai. Viszont nem lehet mindent mostani viharra fogni, mert sok fa már láthatóan régóta ott hever. A mintaszerűen jó útfestés egyszer azért kihagyott: Mór felé közeledve a völgyből jobbra kitérő utat nem jelölték. Mi meg figyelmetlenségből kicsit túlmentünk a csábító völgyi úton, szerencsére csak 100 métert. Mór felé közeledve elértük a zöld, majd a piros jelzést.

A városba érve hosszan gyalogoltunk a Széchenyi úton. A Kapucinusok terénél várt ránk autóbuszunk. Aki már elfáradt, felülhetett rá, de a többség még felgyalogolt a Bormúzeumig, hogy megkóstolhassunk egy-két móri bort. Ez a kis kitérő még megemelte a beígért szintkülönbséget: összesen 481 métert mentünk felfelé, és 526-ot lefelé.

Harmincan az Aggteleki-hegységben túráztunk négy napig. Kisebb sétákat leszámítva 50 km-t gyalogoltunk. Jobb időt nem is kívánhattunk volna magunknak.

Szeptember 28. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Az autópályán haladtunk Miskolcig, onnan kisebb utakon a Rakacai-tóig, szállásunkig. Fél tíz körül értünk oda, lepakoltunk, majd reggeli után kocsiba szálltunk. Égerszögig mentünk, ahonnan gyalogtúránk indult. Első pihenőnk az Égerszögi-turistaház mellett volt. Továbbindulva a Pilics-hegyi-kilátóig gyalogoltunk. A kilátóra érdemes volt felkapaszkodni, mert szinte teljes körpanorámában gyönyörködhettünk. A zöld jelzést elhagyva a Z+-en folytattuk utunkat. Az út jobb oldalán pár méter távolságra találtuk a Béke-barlang Felfedező-ági bejáratát. Szép tölgyesben haladva ismét a Z jelzésre tértünk, majd azt elhagyva egy jelzetlen úton, borókabokrokkal tűzdelt legelőkön át értünk vissza Égerszögre. 11 km volt a táv 350 m szintemelkedéssel. A szállásunkon finom vacsora várt ránk. Vacsora után még egy ideig beszélgettünk, de a korai kelés miatt nem nagyon sokáig.

Szeptember 29. (péntek)

Reggeli után kocsival Jósvafőre mentünk. A falu elején leparkoltunk, majd a S jelzésen elkezdtük gyalogtúránkat. Folyamatosan emelkedő úton a Kis-Galyát megkerülve az Országos Kékúra útvonalára értünk. Itt lehetett volna egy rövidebb távra is váltani, de mindenki a hosszabbra jött. A Szőlő-tetőre felérve pár szép pincét, présházat láthattunk, valamint szép kilátásban gyönyörködhettünk. Az András-Galya oldalában értünk fel utunk legmagasabb pontjára, innen szinte állandóan lefelé haladva a Szelce-völgybe jutottunk. Itt szinte belilult a táj a sok őszi kikericstől. Jósvafőre beérve sokan elnyalogattak egy fagylaltot. Kocsival visszautaztunk szálláshelyünkre. Vacsora, beszélgetés következett. Napi gyalogtúránk 14 km volt 272 méter szintemelkedéssel.

Szeptember 30. (szombat)

Kocsival Jósvafő és Aggtelek között lévő Vöröstó Látogatóközponthoz utaztunk. Leparkoltuk az autókat és elindultunk. Először a Vörös-tavat érintettük, majd a Z jelzésen a jósvafői Tengerszemhez értünk. Gyönyörű színek domináltak: a türkizkék tó, és a föléje nyúló sárguló falevelek. A Baradla-barlang bejáratánál megvettük a belépőket, és vártuk a szakvezetőt. 10 órakor indultunk. Előbb ismét a Tengerszem mellett mentünk el, de most annak északi oldalán. A református templom után leértünk a bíró háza melletti fahídhoz, ahol előző nap is megcsodáltuk a szinte tóvá szélesedő patakot. Ezután a Tohonya-völgy szép mohás sziklái között haladtunk, majd balra kanyarodva a Vass Imre-barlang felé vettük az irányt. A barlangnál két csoportra szakadtunk, mert egyszerre nem mehettünk be annyian a barlangba. Az első csoportba azok kerültek, akik a túra végén még meg szerették volna nézni az aggteleki Baradla-barlangot. Mi a második csoporttal mentünk be. Ez a barlang maga a csoda. Túl azon, hogy csodálatos cseppkövei vannak, igazi barlangi élményt ad az, hogy közvetlenül a cseppkövek mellett, között és néha még afölött is haladt a kissé csúszós, agyagos út. Körülbelül 600 méter volt oda-vissza a bejárható szakasz. Visszafelé más úton mentünk. Jelzetlen úton elhaladtunk a Kutatóállomás mellett, majd egy mezőn a S jelzésre értünk, Ezen mentünk tovább, majd egy (térkép szerinti) úton – jobban mondva úttalan úton – a K+ közvetítésével a Z jelzésre értünk. Itt a víz fölé fektetett fákon át kellett kelnünk a Kecső-patakon. Elértük az OKT-t, majd még tovább emelkedő úton a S+ jelzést. Ez már visszavezetett a Látogatóközponthoz. Bejártuk azt is. E napi túránk 11,5 km hosszú volt, 420 m szintemelkedéssel. Elindultunk hazafelé. Útközben meg szerettük volna nézni Szinpetriben a világ legnagyobb könyvét, de egy akkor érkező nagy csoport miatt nem jutottunk be. Kárpótoltuk magunkat Perkupa bejárásával. Megkapó a falu főutcája, a közepén végig folyó patakkal, és jó pár régi szép házzal. Megint finom vacsorát kaptunk, elborozgattunk, beszélgettünk.

Október 1. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szögliget után lévő Szalamandra-házhoz hajtottunk. Innen indult első túránk, melynek végcélja a Szádvár volt. A várig végig emelkedett az út hol jobban, hol kevésbé. A Lakatos-forrásból csak éppen csordogált a víz. Háromnegyed-részben megkerültük a várnak helyet adó hegyet, majd egy erősebb emelkedővel felértünk a nagykiterjedésű várhoz. Az utóbbi években legalább állagmegóvás történik, így van némi esély arra, hogy maradjon is valami a várból. A kilátás páratlanul szép, csak észak felé nem lehet ellátni a fák fölött. Keresztül-kasul bejártuk a várat, csináltunk csoportképet, majd lecsurogtunk a Várhegyről. Ez az út 5,5 km volt, 300 méteres szintkülönbséggel.

Ismét kocsiba szálltunk, és átautóztunk Aggtelekre. A Baradla-barlang bejárata fölötti kilátóhelyre kapaszkodtunk fel először, majd az OKT-t elhagyva rátértünk a K háromszög jelzésre. Megebédeltünk és tovább gyalogoltunk a Baradla-tetőre. Innen leereszkedve áttértünk a Z jelzésre, majd mikor majdnem elértük (volt aki el is érte) a Kecső-patakot, jelzést váltottunk. A Baradla-völgyön keresztül értünk vissza Aggtelekre. Ez az út 7,2 km-es volt, 252 m-es szintemelkedéssel. Rövid búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Sajnos az M3-ason történt karambolok miatt sokáig tartott a hazaút. A híreket hallgatva ugyan letértünk a 3-as útra, de ez talán még rosszabb volt.

 

Nagyon ránk ijesztett a túra napján is érvényben lévő hőségriadó, mégis – a résztvevők egyhangú véleménye szerint – nagyon kellemes időnk volt a Mátrában. 27-en voltunk a túrán.

A hőség miatt nagyon nehezen kezdett a buszlétszám összejönni, ezért kínomban még egy túrahelyettesítő fürdés felvetésével is próbálkoztam. Szerencsére többen is úgy szavaztak, hogy fürdőbe semmiképp se menjünk, maradjunk a túránál.

Egy órával előbbre hoztam az indulást is (6 órára), a távot is lerövidítettem, hogy a déli melegben már ne kelljen gyalogolnunk.

Szokás szerint Isaszegen, Gödöllőn vettük fel a túratársakat. 8 órakor már indultunk Mátrakeresztes-Békástói-üdülőtelepről. A házakat hamarosan elhagytuk, és árnyas fák közé. a Csörgő-patakkal párhuzamosan futó útra értünk. Enyhén emelkedő úton 9 órára a szurdok bejáratánál voltunk. A nagy sziklák között, a viszonylag bővizű patak mellett kellemes mikroklíma alakult ki. Számtalanszor kellett a patakon átkelni, kidőlt fák alatt/felett átmászni, ez tette izgalmassá az utat. Nem véletlenül került fel a kívánságtúrák közé. Bal oldalról elhagytuk a Remete-barlangot. 10 órakor reggeliztünk, már csak azért is, mert pár túratársunk lemaradt, és várnunk kellett rájuk. Továbbindulva sajnos a Csörgő-malom romjait nem láttuk. Elhagytuk a Csörgő-patakot, és a Hutahelyi-patak völgyében kezdtük felkapaszkodni Mátraszentistván felé. Az erdőből kilépve a síparknál már ott állt a buszunk. Még annyit várakoztattuk a buszt, míg a közeli Vidróczky-csárdánál nem oltottuk szomjunkat egy üdítővel, vagy egy sörrel.

A túrát követő napon Hajni és Marci meghívására a zsámboki Lecsófesztiválon vettünk részt. Köszönjök nekik!

Kívánságtúránk ezúttal mindjárt két szurdokba is vezetett bennünket, ez pedig a Salabasina- és a Holdvilág-árok. Az első kevésbé látogatott, igazi vad vidék, míg a második jóval felkapottabb, ezáltal jobban kiépített is. Pont negyvenen voltunk, 12,5 km-t tettünk meg 450 m-es szintemelkedéssel.

Mivel ez a túra Ági szavazata alapján (is) került a kívánságtúrák közé, ezt a túrát az ő emlékének szenteltük. Hétkor indultunk Isaszegről, majd Gödöllő, Mogyoród, Budakalász felszállóhelyek közbeiktatásával értünk Kiskovácsiba. A buszról leszállva a P+ jelzésen indultunk, majd áttértünk a P jelzésre. Mikor az élesen jobbra fordult, mi nem követtük, hanem jelzetlen utakon értük el a Salabasina-árok kezdetét.

A Salabasina azt jelenti, hogy az árok végében „fejében”, egykor hamuzsírt főztek. Az árokban egykor még turistaút is vezetett, de a meglazult sziklák állandóan bedőltek, magukkal rántva a rajta lévő fákat is. Így aztán a Pilisi Parkerdő belefáradt az állandó felújításba és lezárta azt. Most engedélyezett a rajta való haladás, de a térképeken mindenhol ott a figyelmeztetés, hogy ez egy nehezen járható szakasz! Ezt mi is igazolni tudjuk. A rengeteg bedőlt fa miatt nagyon lassan lehet csak haladni. Most nem volt nagy víz az árokban, de a fák mellett azt is kerülgetni kellett. De hát pont ezért volt szép, igazi vadregényes túra. Nem véletlenül került be az első tíz évünk legszebb helyei közé. Tudniillik 2011-ben már jártunk itt. Azóta egy lényeges változás van: az árok kb. egyharmadánál egy gát áll keresztben, melyen egy erdészeti út halad át. A kőgáton át lehetett menni a pataknak készített átfolyón is, de megmászva azt (és a túlsó oldalon leereszkedve) is. Nem sokkal a gát után van az első nagyobb megmásznivaló szikla. Itt a falhoz támasztott fák segítik a feljutást és az előtte lévő vízen való átjutást. De a legnagyobb segítség mi magunk vagyunk azzal, hogy húzzuk-vonjuk egymást a nehéz akadályokon. Később volt egy olyan szakasz, ahol a patak felett V-alakú sziklán csak terpeszállásban lehetett felmenni. Aztán rengeteg kidőlt mohás fa közötti bujkálás után egy kb. 3 méter magas sziklafal állta utunkat. Elődeink itt is fák sziklákhoz való támasztásával próbáltak a helyzeten javítani. A ferde fákon való feljutás az elsőknek még viszonylag könnyen megy, de mikor már a harmincadik ember lép rá vizes cipőjével, csúszóssá válik az. Marci kötelet is hozott, ez is segítséget jelentett. Mikor már nem volt igazán látványos az árok, kimásztunk belőle, és jelzetlen utakon arra a piros jelzésre értünk, melyen már korábban haladtunk.

A Tölgyikrek felé mentünk rajta, miközben gyönyörű sárga gyűszűvirágokat láthattunk. A Lom-hegyen felfelé kapaszkodva, mikor elértük utunk legmagasabb pontját, megálltunk ebédelni. Ezután hosszan ereszkedtünk le hegyről, míg el nem értük a Holdvilág-árok kezdetét. Itt pihentünk kicsit, mielőtt nekivágtunk volna az ároknak. Előbb lépcsősen kiépített úton hatalmas sziklák közé értünk, majd egy szűk kanyonba jutottunk. Innen továbbereszkedni bedobált fatörzseken lehet. Hídhoz érünk: ezen haladva a jelzett út kikerüli a nagy sziklafalat és a Meteor-létrát. Mi persze a létrán mentünk le. Lenn fehér szilafalak és a Remete-barlang fogadja az erre járókat. Továbbhaladva a Domini-forrásnál mindenkinek meg kellett állnia, mert a vize finom és jéghideg volt. Még egyszer-kétszer átkeltünk a patakon, majd ismét Kiskovácsiba értünk. A becsületkasszás büfénél sokan vásároltak. A busz már járó motorral várt ránk.