Villányi-hegység

Ormánság, Villányi-hegység

Címkék

Márciusra terveztem be ezt a túrát, de a járvány másképp gondolta. Figyeltem akkor az időjárást, nagyon vacak hideg, szeles, esős idő volt, de ennél a melegnél, amihez most volt szerencsénk, talán mégis jobb lett volna.  Hatnapos túránkon heten vettünk részt, a kis utakat leszámítva 78 km-t gyalogoltunk 1406/1637 m szintkülönbséggel.

07.05. hétfő

Kocsival és vonattal utaztunk Sellyére, de a vonatközlekedés miatt - a korai indulás ellenére - mégis csak fél tizenkettő utánra értünk oda. A tényleges gyalogtúrát a drávasztárai kikötőnél kezdtük. Eseménytelen gát-túrán óhatatlanul Alföldi Kéktúra jutott eszünkbe. A Dráva és annak egy holtága kivételével semmi látnivaló nem volt. 33 fokos melegben árnyék nélkül értünk a vejti elágazáshoz, ahol befejeztük napi túránkat (ami 14,1 km volt, 23/33 m szinttel). Szállásunk és vacsoránk (kiadós és finom horvát ételekkel) Drávasztárán volt.

07.06. kedd

Két fuvarral visszamentünk az előző napi elágazáshoz. Az első letérőt a gátról a Majláthpuszta magasságában tettük, de a kék körút jelzés járhatatlannak minősült. A második letérőn kék-, és tanösvény jelzés is volt. Szép holtágakat, pallón vezetett utakat láthattunk, egy helyen az élő Drávára is ki lehetett jutni. Itt viszont annyi szúnyog volt, hogy mindnyájunkat dagadtra csíptek. Kereszteztük megint a gátat, aztán egy nyílt szakasz következett, majd a Kisinci-tónál megint holtágak közé jutottunk. Fél hatra értünk az Ős-Dráva Látogatóközponthoz tartozó szállásunkra, a Kolokán-vendégházhoz. Előre rendelt vacsorát Kémesről hoztunk. Napi távunk 17 km volt 96/77 m szintkülönbséggel.

07.07. szerda

Mivel csütörtökre már 39-40 fokos meleget jósoltak, egy alföldi jellegű szakaszt kihagytunk, és helyette a csütörtökre tervezett Diósviszló – Máriagyüdi utat tettük meg. Jól is jártunk, mert ezen a napon „csak” 37 fok volt. Innentől kezdve utunk végéig már a Villányi-hegységben, változatosabb terepen gyalogoltunk. Már Diósviszló is dombos vidék, utána pedig már mészkőtömböket is láttunk. A Kopasz-hegyen kőből épült kilátóból élvezhettük a panorámát. Továbbra is sziklás tájon haladtunk, elérve egy felhagyott kőbányát. Az 58-as utat keresztezve elkezdtünk kapaszkodni a Tenkesre. A K jelzés a csúcs alatt halad át. Elértük a Csodabogyó tanösvényt, és most már azon (a S sávval együtt) haladtunk Máriagyűdig. Ez az út 13,5 km volt, 461/403 m szinttel. Busszal átmentünk Siklósra, ott ebédeltünk. Egy fagyi után visszabuszoztunk Diósviszlóra, ahol a Csicseri-vendégházban szálltunk meg két éjszakára. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, még házi süteményt is kaptunk.

07.08. csütörtök

Még előző este elvetettük, hogy a hőségben bemenjünk Harkányba és Siklósra, helyette – mozgásigényünk kielégítésére – egy rövidebb túrát terveztünk. Reggel 7 órakor már úton voltunk. Diósviszló környékén tettünk egy utat erdők, dombok, szőlők, napraforgó-táblák között. Hazafelé menet pedig bevásároltunk a boltban. És nem véletlen, a hideg sörnek volt a legnagyobb sikere. A könnyített túra 7,6 km hosszú volt 124/135 m-es szintkülönbséggel. Elég is volt aznapra, mert a déli órákban 39 fokon aszalódhattunk volna hosszabb túra esetén. A nap hátralévő részét pihenéssel, levesfőzéssel, beszélgetéssel töltöttük.

07.09. péntek

Reggeli után indultunk, két fuvarral Máriagyűdig utaztunk, onnan folytattuk a túrát. Először a bazilikát néztük meg, éppen akkor nyitották ki az ajtaját. Piros jelzésen jutottunk fel a gerincre, majd a szokásos kéken mentünk tovább. Kistótfalu közeléig lejtett az út, majd Vokányig nagyjából szintben, az erdő szélén vezetett utunk. Ezután rosszabb idők jöttek ránk, mert kilométereken keresztül egy kaszálón, tűző napon, árnyékban – ha lett volna - 35 fokos melegben gyalogoltunk. Aztán egy alig több mint egy kilométeres szép erdei szakasz következett, utána pedig az erdőszél és a szőlőtáblák között mentünk. Sajnos a délutáni nap már nem adott árnyékot az erdő felől. Egy erdőben értünk Palkonya fölé, onnan lecsurogtunk a halastóig. Az út 16,3 km-es volt, 401/650 méteres emelkedővel/lejtővel. Villányban egy falatozóban jót ettünk, majd a városka szélén lévő szállásunkra autóztunk. A teraszról beláttuk az egész környéket. Nagy viharfelhők jöttek, amiből végül egy csepp eső sem esett.

07.10. szombat

Reggeli után először visszamentünk a vasútállomás közelébe, ott végigjártuk a Templom-hegyet, benne az Ammonitesz-tanösvényt. Az út végén lévő kilátóból körpanoráma nyílt a Villányra és a környékére, még a villánykövesdi pincefalut is láttuk. Visszamentünk szállásunk közelébe, és a nagyharsányi Szoborpark mellett kezdtünk kapaszkodni a Csillag-völgyön át a Kerek-hegyig. Onnan leereszkedtünk a szőlőkig, szemben Siklósra láttunk rá. Szőlők és pincészetek után végre erdőben folytatódott az út, melynek része volt egy látványos mélyút is. A Palkonya-környéki szőlőkről ráláttunk a tavakra és a faluba. A vasútállomáson fejeztük be a túrát (9,5 km, 301/338 m szint), de mielőtt hazaindultunk, felkerestük a Pincefalut, egy nyitva tartó borozóban meg is kóstoltunk egy helyi bort. Aki vonattal utazott, annak – hála a MÁV-nak – kalandosra sikerült az út: minden vonat késett, csak csomagokkal futva értük el a csatlakozásokat, az IC-ben nem működött a klíma, így melegebb volt, mint a túrán aznap.



 

Mecseki túrák

Címkék

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.