gyalogtúra
Az év első túrája Isaszeg környékén
Notter Béla, 2010. január 11. 14.0822-en gyülekeztünk az isaszegi vasútállomáson, hogy Újév-köszöntő túránkat megtartsuk. Immár hagyomány, hogy az év első napjaiban egy viszonylag rövidebb túrán koccintunk egymás egészségére, köszöntsük egymást és az új évet.
Nagy optimizmussal indultunk, mert előbb bágyadtan, később teljes erőbedobással kezdett sütni a nap. A piros négyszög jelzésen indultunk a Tőzeg-tavak mentén. Ilka-majoron áthaladtunk, majd egy kapaszkodóval feljutottunk a gerincre, ahol a Pest Megyei Piros (PMP) útvonala halad. Ezen Gödöllő irányába indultunk, majd Ürgemajor környékén letértünk róla. Innentől jelzés nélküli, de járható utakon mentünk. A járhatóság persze inkább azt jelentette, hogy nem ruhaszaggató susnyáson kellett mennünk, „csak” csúszós úton. Az előző este rengeteg eső esett, ez megrogyasztotta a már meglévő kb. 20 cm-es havat. A fagyott föld nem tette lehetővé a víz elszivárgását, ez mind latyakként jelent meg számunkra. Szóval csúszkáltunk rendesen, de ez nem vette kedvünket. Időnként megálltunk, ittunk egy kis forralt bort, vagy épp pezsgőt bontottunk. Erre jó alkalmunk nyílott abból az alkalomból is, hogy Hajniéknak előző napon született második unokája: Boglárka egészségére koccintanunk kellett!
A valamikori mogyoró-ültetvénynél, utunk (a maga 261 méterével) legmagasabb pontján megebédeltünk, csodálatos sütemények, sajtok, panettone-k, gyümölcsök kerültek elő hátizsákjaink mélyéről. A csoportkép elkészülte után folytattuk csúszkálásunkat.
Isaszeg városától északkeleti irányban három egymással párhuzamos dombhát fut ÉNY-DK-i irányban egymástól kb. 300 m-re. A völgytalp- és a gerinc közötti magasságkülönbség 30-60 m. E változatos terepviszonyok miatt van a területnek középhegység-jellege. A Szarka-berki dűlő Rákos-pataktól számítva a harmadik völgy, ezen indultuk vissza Isaszeg felé - sajnos közben egy félórára eleredt az eső. 3,2 km-es egyenes szakasz után értünk ahhoz a ponthoz, ahol az Isaszegi Csata Emléktúra 30-, és 45-km-es távja érkezik Pécel felől. Ennek ideiglenes jelzéseit követve 2,6 km megtétele után jutottunk a Tőzeg-tavakhoz, majd a P négyszög jelzésen a vasútállomáshoz. Ezt a szakaszt két erős emelkedő tette változatossá, melyen gyakorolhattuk „az egy lépés előre, két lépés hátra” téziseit.
A vasútállomás várótermében (miután kiszellőztettük az illegális dohányzók füstfelhőit) megvártuk, míg túratársaink vonatja Gödöllő-, ill. Budapest felé elmegy. Ez az idő sem telt haszontalanul, átbeszéltük következő túráinkat, azokra jelentkezőket regisztráltam.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Egy szép nap a Cserhátban
Notter Béla, 2009. szeptember 5. 22.40Az esőre hajló időjárás ellenére ismét szép számban – 23-an – gyülekeztünk Isaszegen majd Gödöllőn, hogy szeptemberi túránk kezdetét vegye. Gödöllőn csatlakozott hozzánk három budapesti túratársunk, majd Ikladon egészült ki a csapat.
Háromnegyed nyolckor már Szandaváralján voltunk. A buszforduló közelében parkoltunk le, majd rövid körbekínálások után elindultunk az országos kék jelzésen. A falu nagyon szép rendezett volt, virág díszített minden útjelző táblát, kutat, emlékművet. Láttunk egy szép palóc házon táblát, mely szerint az tájház. Elhagyva a települést néha kicsit szemerkélő esőben elkezdtünk kapaszkodni a vár felé. Rövid időn belül cipőnk térfogata - nem is beszélve tömegéről – erős növekedésnek indult. Szemből pár teljesítménytúrázóval találkoztunk, sőt ismerősökre is leltünk közöttük. A vár bevétele délkelet felől történt, hadakozni nem az ellenséggel, hanem – legalábbis az utolsó szakaszon – a meredek hegyoldallal kellett. Felérve körbejártuk a várból megmaradt romokat, elhüledeztünk az akkori „logikán”, miszerint a töröktől visszafoglalt várat a magyarok robbantották fel, hogy ne kerüljön ismét török kézre. Megreggeliztünk, majd tovább indultunk. A bazaltömlés melletti lépcsőfokok már végnapjaikat élik, a benőtt bokrok miatt már csak „lapjával” lehet a korlát mellett végigmenni. Többet érdemelne ez a hely! A volt kőbányába vezető utat elhagyva a Babka nevű hely felé vettük az irányt, elhagyva a kék jelzést. Nagyszerű napsütésben kicsit pihentünk, majd egy jelzetlen, jól kijárt kocsiúton lecsurogtunk a település melletti országúthoz, ahonnan már nem voltak messze kocsijaink. Meg szerettük volna nézni reggel kívülről látott tájházat is, de sajnos az hétvégén nincs nyitva.
Így továbbálltunk Szandaváraljából, és átmentünk Terénybe. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ott az Orsós Magnó Múzeumot néztük meg, mely e témában a világ legnagyobb magángyűjteménye. Az a 18 ember, aki bejött megnézni a múzeumot, nagyon élvezte. És nem csak a sok egyedülálló készüléket, hanem Nagy Vilmos úr szívből jövő, érzelmi töltésű ismertetőjét is. A magnetofonokon kiváló hangzású korabeli zene szólalt meg. Készítettünk még fényképeket Szent-Györgyi Albert szobráról, a szoborparkról.
Ezután keskeny, de jó minőségű úton a 469 m magasan lévő Sasbérci kilátóhoz autóztunk. A kilátó 1920-ban épült vadászkastélynak, 2001-ben eredeti szépségében felújították. Nagyszerű kilátás nyílik róla a korábban bejárt Szandavárra, valamint a Cserhát központi magjára, Mátrára.
Sanyi ötletére Bujákon keresztül jöttünk haza, de ha már arra járunk, javasoltam, nézzük meg a bujáki várromot is. Húszan két részletben fel is mentünk a kilátóba. A korábbi eső, és erős szél miatt nagyon tiszta volt a levegő, minden irányban nagyon messzire el lehetett látni. Bujákot ugyan nehezen sikerült elhagynunk (mentségünkre navigációt segítő útjelző táblát sehol sem láttunk), végül azért csak hazataláltunk.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Nemti kis csodái
Notter Béla, 2009. szeptember 2. 20.36A Turista Magazinban olvastam egy cikket Nemti látnivalóiról. Mindjárt tudtam, hogy azt nekem látnom kell. Egy hirtelen ötlettől vezérelve hétfőn este megírtam a klubtagoknak, hogy szerdán hová készülök, és akinek ideje-kedve van, tartson velem. Tömeges jelentkezés nem nehezítette meg dolgom, így egyedül indultam.
A vonat szokásos késésével indult a túra. Attól féltem, hogy Hatvanban lekésem a salgótarjáni csatlakozást. A 18 perces különbség azonban elégnek bizonyult.
Kisterenyén szálltam le. Mindjárt az állomással szemben van Gyürky-Solymossy-kastély parkjának bejárata. Gyors fényképezés, majd indultam tovább a buaszmegállóhoz. Odaérve megállapítottam, hogy 17 percem van még. Ezt kihasználva elindultam a Tájház, kastély felé. Sikerült az ellenfényben pár felvételt készíteni a szépen rend behozott kastélyról, ősfás, természetvédelem alatt álló kertjéről. A kastély eladó, akinek kedve szottyan rá, máris mehet a pénztárhoz.
A buszról Nemti keleti végé, a szuhai elágazásnál szálltam le. Zöld sáv jelzésen indultam, melyről hamarosan jobbra le kell térni a völgybe. Egy út közepéről sandán figyelő kutya miatt én ezt előbb tettem meg, majd árkon-bokron keresztül kis kerülővel a völgybe értem. Míg el nem értem a tulajdonképpeni Morgó-gödör szurdokot, meglehetősen sok csalánt kellett kerülgetnem. A homokkő szurdok lépésről-lépésre egyre mélyebb lett és szűkült. Volt olyan része, ahol 1 métert sem érte el szélessége. Nagyon látványos volt, örültem, hogy eljöttem. A szurdok lassan ellapult, ekkor kikaaszkodtam belőle, és egy vele majdnem párhuzamos kocsiúton folytattam utamat. 560 m-t megtéve balról bejött az a zöld jelzés, amit a szurdok miatt hagytam el. Hamarosan kiágazott a Z háromszög jelzés, azon indultam el a csúcs felé. Annyira belejöttem a felfelé kapaszkodásba, hogy észre sem vettem, a csúcs jelzés nem is a csúcsra megy, hanem balra eltér attól, és kicsit lefelé a Leány-kőhöz vezet. Szóval a valódi csúcsról visszatértem, és végül én is rátaláltam a Leány-kőre. A monda szerint a hazugságon kapott lány kijelentése teljesült be, miszerint „váljak kővé, ha nem mondok igazat”. A szép formájú homokkő-alakzat csodálása közben jöttem rá, hogy nem mindig szerettem így a homokkövet, valamikor az emésztő ásása közben kifejezetten utáltam. A zöldön visszatértem a faluba, majd a harmadik nevezetesség felkutatásába kezdtem. Miután semmi nem jelöli, hol kell letérni az országútról, túlmentem fél kilométert, mire találtam egy olyan embert, aki meg tudta mondani, merre keressem. Utána már könnyen megtaláltam a Sárkány-szikla tarajos gerincét. Az egyik alakzat neve – nagyon találóan – Sárkányfog.
Lementem a buszmegállóba. A megtett út idáig 7,2 km volt. Még egy óra sem volt, én pedig csak két óra utáni busz-, és vonatjáratokat írtam ki magamnak. Olyan busz jött, ami Nagybátony felé ment Maconkán keresztül. Nekem ez is jó volt, de a vonatra háronegyed órát kellett várni. Visszasétáltam egy kocsmába, és megittam ez évi első sörömet.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
Vác-környéki túrák
Notter Béla, 2009. március 18. 16.55Megint kegyeikbe fogadtak az Istenek! A hét legaranyosabb napját kifogva igazi örömturistává válva szép napot töltöttünk Vácon és környékén. Isaszegen volt az első gyülekező negyed nyolckor, majd Gödöllőn folytattuk a túratársak begyűjtését.
Legnagyobb örömünkre Hajni “hadtáposunk” még meleg, igen finom pogácsával vendégelte meg a társulatot. Az már teljesen megszokottá vált, hogy “telekocsi” akcióban személygépkocsikkal utazunk túránk kiindulási pontjára. Most is így történt, Isaszegről-Gödöllőről öt kocsival, Pestről további két kocsival érkeztünk Katalinpusztára, hatan pedig Pestről busszal jöttek.
Összesen 31-en vágtunk neki ragyogó napsütésben a távnak (1. kép). A Pest Megyei Piroson (PMP) mentünk, először rövidke kis emelkedő után a Czettler-kúriánál (2. kép) álltunk meg az épület és az emléktábla megtekintésére. Czettler Jenő agrárközgazdász, egyetemi tanár volt. Az út tovább kapaszkodott és a falu egyszem házsorával párhuzamosan szép erdőben haladt (3. kép). Kis ideig az OKT-vel együtt fut a PMP, aztán a Rockenbauer-kopjafához (4. kép) kanyarodik. Innen alig több mint 500 méter után elértük a Gyadai-tanösvény kezdőpontját (5. kép). Ettől a ponttól a tanösvény és a PMP együtt halad az Óriások pihenőjéig. A kristálytiszta Lósi-patakon (6. kép) híd vezet át a túloldalra, ahol a tanösvény egyik állomásaként geológiai bemutatóhely (7. kép) látható. Egy másik hídon ismét visszatértünk a patak bal oldalára. Szép erdőben, tisztásokon keresztül haladtunk, míg el nem értük az általam kicsit fellengzősen elnevezett Turista-diadalívet (8. kép). Ezen áthaladva a patak árterén kialakított pallósoron vezet az út az Óriások pihenőjéig (9-10. kép).
Jól esett a rendezett, padokkal, asztalokkal ellátott pihenőhelyen reggelizni, élvezni a napsütést.
A pihenő után várt bennünket a tanösvény egyik nagy attrakciója, a billenő-híd (11. kép). Mindenki nagy örömmel huppant egyet, mikor a híd átbillent. Az árterület után kiértünk a tanösvénynek nevet adó rétre. A PMP itt balra, Kosd irányába megy tovább, mi a réten átvágva elértük az erdőt. Kis hullámvasutazás után értünk a tanösvény másik nagy nevezetességéhez, a függőhídhoz (12. kép). A hidat tavaly ősszel adták el a turistáknak. Talán csak a tériszonyatosokat leszámítva mindenki élvezte a híd lengését. Az út további részében elhaladtunk egy szénégető boksa mellett, majd változatos terepen (13. kép) értünk a tanösvény végére. Itt még iskolások két korosztályának szóló bemutatófüzetet is találtunk egy szépen kivitelezett tartóban. A példásan megépített tanösvényért köszönetünket fejezzük ki a Váci Erdészetnek!
A PMP-n visszagyalogoltunk a kocsijainkhoz, majd a meghirdetett program szerint Vácra mentünk. Ott városnézésünk során először körbesétáltuk a Március 15. teret. A tér barokk házai egyre szebb képüket mutatják, megújult a tér és a házak jó része is. Az első igazi tavaszi nap sok embert csalogatott ki e középkori hangulatú térre (14-15. kép). Benéztünk a Fehérek templomába, az Irgalmas Rendiek kápolnájába, elcsábultunk egy-egy fagyira, süteményre. Sajnos viszont a Memento mori múzeumot nem sikerült megnéznünk - úgy látszik a nyitvatartás szempontjából még tél volt. Városnéző körutunkat a Duna-korzón (16. kép) folytattuk. Elsétáltunk a Zenepavilon és a Vár / Ferencesek-temploma előtt (17. kép), majd a Gombás-patak hídján átkelve jutottunk az ártéri tanösvényhez (18. kép), a szombati nap harmadik programjához. Az ártéren kialakított pallósoron nagy élvezettel láttunk neki az 510 méter hosszú útnak. Nekünk sajnos ennyi nem adatott meg, mert úgy 20 méter után először csak pár centivel volt magasabb a víz, mint a járda, később viszont csak halaknak ajánlható a tanösvényen való séta (19. kép). Így is megérte odamenni! Visszaútban még benéztünk a Ferencesek templomába, a Püspöki székesegyházba, elhaladtunk a Szentháromság-szobor és a Piarista-templom előtt (20. kép).
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy ezen a napon nagyszerű turisztikai és kulturális, valamint kisebb mértékben gasztronómiai élményben volt részünk, miközben észre sem vettük, hogy 14 km-t gyalogoltunk is.
Kép és szöveg: Notter Béla
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges
