Minden tavaszon négynapos túrát rendezünk. Az idei célpont a Mátra északi oldala volt Parádsasvár kiindulóponttal. A négy napból hármat javarészt túrázással töltöttük. A negyediket pedig a környék nevezetességeinek felkeresésével. 17-en indultunk, de vasárnapra már 20-ra gyarapodott létszámunk.

04.29. Csütörtök

    6:45-kor találkoztunk Gödöllőn a vasútállomásnál, ahová helyből, Isaszegről, Zsámbokról, Budapestről futottunk össze.  Aszód (itt is csatlakoztak hozzánk ketten) – Hatvan (újabb csatlakozó) – Gyöngyös (bevásároltunk a közös kajához) útvonalon értünk szálláshelyünkre, Parádsasvárra. Elfoglaltuk szobáinkat, megreggeliztünk, a romlandó élelmiszereket hűtőszekrényekbe pakoltuk.

    Mindezek után belevágtunk első túránkba. Piros sáv jelzésen utunk elején elhaladtunk a Károlyi-kastély mellett, majd a Gyalogút-bércen gyönyörű napos időben araszoltunk felfelé. A Mátra-nyereg előtt kis ideig az országúton kellett haladnunk, majd a kéktúra útvonalát elhagyva a K+ jelzésen kemény emelkedővel értünk fel Csór-hegyre. Ez már a Mátrabérc túra útvonala. Sajnos a Kós Károly kilátóra való felmenetellel nem fáradtunk ki túlságosan, lévén az kidőlve a földön feküdt. Csór-hegy után már alig emelkedett az út, helyenként páratlanul szép kilátással Parádsasvárra, a Mátra-gerincre. Így értünk fel Nagy-Lipótra (752 m). Az út innen erősen lejtett, különösen a Kis-Lipót után, ahol pár méteres fákkal eresztettük le egymást meredek lejtőn. A Mogyorós-völgyben már sétaúttá szelídült a táj. Parádsasváron elhaladtunk a bezárt Parádi-víz pavilon-, majd az Ybl Miklós tervei alapján épült Károlyi-kastély mellett. A túra hossza 12 km volt.

    Visszaérve szálláshelyünkre megvacsoráztunk, beszélgettünk. Vacsorafőzéssel nem sokat kellett pepecselnünk, mert Hajni már lesütve hozta az oldalast, így már csak a zacskós levest, és a krumplit készítettük el frissiben.

04.30. Péntek

    Svédasztalos közös reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, a Recski Nemzeti Emlékhelyre mentünk. A kiállítást nem tudtuk megnézni, mert az csak május 1-jén nyit. A hely szelleme így is megejtett mindenkit.

    Piros kereszt jelzésen, ragyogó időben, minden megerőltetés nélkül jutottunk el a Várbükki turistaházig, ahol elemózsiáztunk. A ház melletti nagy réten kicsit keresgéltük a továbbvezető jelzést, de az erdőben már ismét nagyon jók voltak a festések. Az Oroszlánvár csúcsát északról-keletről megkerülve a Domoszlói-kapuhoz jutottunk, elérve az OKT-t. Mi azonban nem azon mentünk tovább, hanem a K+ jelzésen. Ennek oka az volt, hogy ez az út visszavezetett az Emlékhelyhez. A meghirdetett program szerint ez volt a kedvezményezett táv. A kék kör jelzésig mindnyájan együtt mentünk, ott vált ketté a csapat. A hosszabb távot választók hamarosan elérték a Szegediek kútját, és megkóstolhatták hideg, jóízű vizét. Folyamatosan emelkedő úton a Kis-Zúgó-hegynél megint elértük az OKT-t. A hegytetőn megebédeltünk. Tele hassal nem esett jól az a még 50 m emelkedő, amit le kellett győznünk ahhoz, hogy a Szederjes-tetőre érjünk. A kilátás viszont nagyszerű volt Kékestető irányába. Az út innen folyamatosan lejtett. A Jóidő-kútban alig volt egy kis víz. Képesfánál búcsút intettünk az országos kéknek, és majdnem utunk végéig a sárga sáv jelen mentünk. Jámbortanyánál értük el aznapi utunk legmélyebb pontját, aztán a rajt-célig ismét emelkedni kezdett az út. Kis kavart okozott az a tény, hogy a térképeken feltüntetett S+ jelzés helyett valójában S sáv jel díszeleg a fákon. Ezt a kis bizonytalanságot leszámítva, végig jók voltak a jelzések – és ez elmondható minden mostani túránkra is. A túratávok 9 és 14 km-esek voltak.

    A rövidebb távot választók nem tétlenkedtek megérkezésünkig: bográcsban rotyogott a gulyásleves, sült a lángos a konyhai gáztűzhelyen. Vacsora után (miközben két új túratársunk érkezett) sétáltunk szálláshelyünkön lévő arborétumban, beszélgettünk, társasági életet éltünk.

05.01. Szombat

    Ezen a napon – javarészt kocsival – a környék nevezetességeit jártuk be.

Először Parádfürdőn áltunk meg, hogy megnézzük a Cifra Istállót. Még nem volt nyitva, ezért elsétáltunk az Állami Kórházhoz, és a mellette lévő kis állatkerthez. A kórházban lévő freskótermet nem sikerült megnéznünk, de az ásványvíz múzeumot igen. Visszaérve már nyitva volt a Cifra istálló, és benne a Kocsimúzeum. Meg is néztük.

    Innen Sirokra mentünk, közben áthaladunk Parádfürdő és Recsk között a védett gesztenyefasoron. Sirokon a parkírozóból felsétálunk a várhoz, amely - a felújítási munkák ellenére – látogatható volt. A vártúra után felgyalogoltunk a Barát- és Apáca-sziklákhoz. Ezt követően a barlanglakásokat néztük meg.

    Következő állomásunk Recsk volt, ahol egy csevicekutat kerestünk fel. Sokat kínlódtunk a víz felhúzásával, míg meg nem szánt egy helybéli lakos, és hozott egy erre a célra kifejlesztett lesúlyozott vödröt. A víz ízét illetően megoszlottak a vélemények.

    Parádon megnéztük Asztalos Joachim fafaragó kiállítását, majd Parádóhutára utaztunk, ahol Klarissza csevice-forrást kerestük fel, megkóstoljuk vizét.

Esti programunk hasonlóan zajlott az előző napokéval.

05.02. Vasárnap

    Reggeli után összepakoltunk – időközben Babi is csatlakozott hozzánk - és kocsival a 10 km-re lévő Ilona-völgybe mentünk, miközben egy másik szép fasor között haladtunk. Meglepő módon esni kezdett az eső. Beöltöztünk esőkabátokba, úgy indultunk.

    Az Ifjúsági tábortól Z jelzésen kezdtük meg a túrát. Mire egy km megtétele után elértük a Z kör jelzést, elállt az eső. Látványos patakvölgyben értünk az Ilona-völgyi vízeséshez, mely kis hazánk legmagasabb természetes zuhataga. Fényképeztünk, majd fagyökerekkel könnyített meredélyen a vízesés tetejéhez mentünk. Az út továbbra is emelkedett. A Markazi-kapunál – túráink során immár sokadszor – megint a kéktúra útvonalán találtuk magunkat. Most csak fél km-t mentünk rajta, majd a S sáv jelzésen folytattuk utunkat – szinte végig lejtőn. Rózsaszállásnál 2 km erejéig csatlakozott hozzánk a S+ jelzés is. A Macska-lyuk nevű völgyben értünk vissza kocsijainkhoz. A túratáv 11 km volt.

    Hazafelé először Tarnaszentmárián álltunk meg, ahol megnéztük Magyarország legrégibb – hajója X. századbeli – templomát. Pár percet várnunk kellett, mert májusi litánia volt a templomban, de megérte, mert igen különös, altemplommal is rendelkező kis templomot láthattunk.

    Ezután Kisnánára, a várhoz autóztunk. Ebben az évben ez volt az első nap, hogy látogatható a vár, és a vele közös területen lévő Tájház is. Lakópalotája a XI-XII. sz-ban épült, de csak a XV. sz-ban válik várrá azáltal, hogy a Kompoltiak erős kőfallal vették azt körül – és befoglalták abba a jobbágyfalu plébániatemplomát is. A vár területén nagyszabású rekonstrukció zajlik, azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, nem mindenki megelégedésére szolgáló építészeti megoldásokkal. Ezután már csak a hazautazás volt hátra.



Úgy érzem – és ebben mások is megerősítettek -, hogy jól sikerült a négynapos túránk.