Szokásos tavaszi négynapos túránk célpontja ezúttal a Szekszárdi-dombság volt. Tizennyolcan – a megszokottnál kevesebben - jöttek el, pedig a táj és az idő csodálatos volt (bár a pénteki 34 fok áprilisban kicsit soknak tűnt).

    04.25. Csütörtök

Isaszegen találkoztunk 6:15-kor, további utasokat a péceli vasútállomáson vettünk fel, a negyedik kocsival és utasaival pedig Kiskunlacháza után találkoztunk egy pihenőben. Az 51-es út után a 6-oson haladva értük el a Sötétvölgyi-tavat, ahol felkanyarodtunk Sötétvölgybe. Jól haladtunk, 9 órára ott is voltunk. Egy szép rét elején letettük a kocsikat, az ott lévő padoknál, asztaloknál megreggeliztünk.

Ezután indultunk túránkra együtt a Dél-Dunántúli Kéktúra (DDK) útvonalán, egy futóúton, valamint egy darabig a Sötétvölgyi-tanösvényen. Ez utóbbin a táblák példaértékűen jó állapotban voltak – meg úgy általában minden erdei „műtárgy”. Átkeltünk a Fekete-hídon és nemsokára a Fekete-kút jóízű vizét kóstolhattuk. Tovább haladtunk a futóúton, de az egyre inkább eltért a nekünk jó iránytól, ezért egy horhos mentén visszatértünk a korábban elhagyott útra. Most már jelzetlen úton, de jó irányban haladva ismét a DDK-t – de most a Grábóci erdészlak felöl jövőt - értük el. A S, K+ jelzés után megint a kéken mentünk egészen Sötétvölgyig, a kocsikig. 10 km-t gyalogoltunk.

Kocsiba ülve Kakasdra mentünk. Ott nagy örömünkre összefutottunk a Faluház gondnoknőjével, aki lelkesen bemutatta nekünk a sváb-, és székely-tornyot, a festett kazettás nagytermet, házasságkötő termet, az őt bukovinai falut jelképező székelykaput. Kulturális feltöltődés után engedtünk a csábításnak és jól befagylatoztunk. Bonyhádon még bevásároltunk, aztán Szálkára hajtottunk. Elfoglaltuk szállásunkat, közös vacsorát készítettünk, majd lesétáltunk még a tóhoz és a falu központjába.

    04.26. Péntek

Reggeli után kocsival Szekszárdra mentünk, de közben megálltunk megnézni a gyönyörűen felújított Mausz-kápolnát, és a mellőle nyíló csodás panorámát. Gyalogtúránk családi házak és présházak vegyes övezetében haladt a Bartina és Felsőváros nevezetű városrészen. Egy kiszélesedő térre érve balra a domb tetején megláttuk a Remete-kápolnát. A kapu nyitva volt, bementünk. Látványos, széles lépcsősor vezet fel a műemlék kápolnához, melyben felújítási munkák folynak. Szerencsére megengedték, hogy ennek ellenére megnézhessük. A kálvária restaurálása is most folyik.

Szőlőbirtokok között emelkedett az út. Négy km megtétele után értünk a látványos Szarvas-szurdikba, Ezt követően egy kis pihenőt tartottunk. Továbbindulva kb. másfél km után elhagytuk a DDK-t, és piros jelzésen mentünk tovább. Ez az út erősen déli irányba haladt, ezért egy hegygerincen átvágva előbb jelzetlen kocsiúton, majd a S jelzés után a már kelet felé tartó pirosra értünk. Ennek örömére megebédeltünk. Innen az út sokáig lejtett, emelkedni csak akkor kezdett, amikor a szekszárdi Kálváriához kapaszkodtunk fel. A kilátóból be lehet látni szinte az egész várost és a szőlőterületek nagy részét is. Legyalogoltunk a belvárosba, ahol hatalmas felújítási munkák vannak, megközelíthetetlen a Béla király tér, a volt Vármegyeháza. A Garay tér viszont rendezett sétálóhely. Egy fagyit benyaltunk a nagy melegben (a Széchényi úton lévő digitális kijelző 34 fokot mutatott). A Prométheusz-parkig együtt mentünk, az innen 800 m-re lévő vasútállomáshoz csak azok jöttek, akik a DDK-t is járják. Visszamenve a kocsikhoz, még a Babits-múzeumot szerettük volna megnézni, de az sajnos időközben bezárt. Hazafelé még megálltunk vásárolni az esti grillezéshez. Aki a vasútállomásnál is volt, majdnem 20 km-t gyalogolt.

    04.27. Szombat

Reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Kismórágyra mentünk. A vasútállomás mellől, a kőfejtőtől indultunk. Mintegy 100 méter szintemelkedéssel le is tudtuk az első hegyet. Lefelé menet előttünk állt a völgyben megbújó Mórágy. Látni, hogy az utóbbi években sokat költöttek támfalak építésével, vízfolyások mederbe terelésével a vízbetörések, löszfal-omlások elkerülésére. Bélyegeztünk a kocsmában, majd továbbmentük. Pár szép ház mellett elhaladva a geológiai bemutatóhelyre érkeztünk. Ez Magyarország egyik legrégibb kőzete, Mórágyi-rög néven vált ismertté. Valaha itt bányászták az ország egyik leghíresebb kövét, a mórágyi gránitot.

A falu után újabb kis hegy következett, majd annak túloldalán átmentünk a Lajvér-patak hídján. A Henrik-forrásnál megpihentünk volna, ha el nem üldöznek a szúnyogok. Még egy emelkedő és Bátaapátiba értünk. Elhaladtunk az Apponyi-kúria mellett, és az udvarára is bemerészkedtünk, ahol épp esküvői fotók készültek. A bélyegzőhely zárva volt, ezért igazolandó, hogy ott jártunk csoportképet csináltunk a Polgármesteri Hivatal előtt. Azt még nem tudtuk, hogy erre nem lesz szükség. A falu szélén lévő körforgalom után megebédeltünk. Utána – ahol lehetett – nem az országúton bandukoltunk, hanem a mellette lévő réten. Mikor megint az országút közelébe értünk, megállt először mellettünk egy nagykeres fagyisautó. Ő mondta, mindjárt jön a kisker is. Az történt ugyanis, hogy híre ment annak a faluban, hogy egy bezárt fagyizó előtt toporogtunk. Az élelmes vállalkozó utánunk jött furgonjával. Nem bánta meg, mert a nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a készletében. Mondtuk neki, hogy nem tudtunk bélyegezni, ezért visszaugrott a faluba a bélyegzőért. A forduló után volt aki még mindig tudott fagyit enni. Ilyen kis kaland után – továbbra is kerülve az országutat – visszaértünk a kocsikhoz. Mielőtt hazaindultunk, fát gyűjtöttünk, mert az esti vacsorát bográcsban képzeltük el. 14,2 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Szálkára érve még lesétáltunk a tóhoz, mert horgászverseny miatt nagy nyüzsgés volt ott. Vettünk a vacsorához szekszárdi bort is.

    04.28. Vasárnap

Ezen a napon háztól-házig tartott a túra, lévén az utcánkban haladt a DDK. Szép házak között vezetett ki a faluból az út. Emelkedő úton, Szálka után egy km-re faképnél hagytuk a kék sáv jelzést, és áttértünk a K+ jelzésre. A Szálka-hegy után szinte vízszintesen haladt az út. A Füzes-árok felé vezető K négyszög jelzést csak GPS segítségével találtuk meg. Kényelmes, szinte sétaúton értünk a szebb napokat látott Grábóci erdészlakhoz. Innen ismét emelkedni kezdett az út. A dombtetőn fogyasztottuk el jutalomebédünket.  Nagyon kényelmes, hatalmas legelőkkel tarkított úton értünk be Grábócra. Keresgéltük a bélyegzőhelyet, míg el nem értünk a Szerb ortodox templomot és kolostort. Ott kiderült, hogy csak TKM-bélyegzőjük van, de mi beértük azzal is. A templomi ismertetőt egy igen jó humorérzékkel megáldott apáca tartotta mindnyájunk nagy örömére. Élvezet volt őt hallgatni. Grábócot elhagyva egy szép kilátást is biztosító árnyas réten kicsit megpihentünk. Egy széles kocsiúton értünk vissza Szálkára, szálláshelyünkre. A mai gyalogtúra-adag 14,5 km. volt.

Összepakoltunk, megettük, illetve szétosztottuk a maradék – szerencsére nem túl sok - kaját. Kényelmes tempóban utaztunk hazafelé, Kiskunlacházáig együtt mind a négy kocsi. Ott elváltunk a Pest felé igyekvő autótól, de kerek 20 m után már meg is álltunk egy fagyizónál. Utána már tényleg hazajöttünk.

 

02.09-én, szombaton kellemes téli időben túráztunk a Budai-hegység északi oldalán. A pár centis hó téliessé varázsolta a tájat, különösen pedig nem nehezítette meg a haladást – leszámítva pár sziklás, meredek útszakaszt. A húszfős csapat nagy része Gödöllőn gyülekezett, majd kocsikkal az M0-ás igénybevételével Solymárra autóztak. A többiek kocsival, vagy vonattal közvetlenül a solymári vasútállomásra jöttek. Az időzítés tökéletesre sikeredett, épp kiszálltunk kocsijainkból, mikor befutott Pest felől a vonat. Ezek után már csak az indulás volt hátra, ami 9 óra után pár perccel meg is történt.

    A Z négyszög jelzésen indultunk, rövid idő alatt elhagytuk a házakat, majd a Mátyás-dombot északról megkerülve a Paprikás patak mellett értük el a Z jelzést. Kis kitérővel felmásztunk a Szarka-várhoz. Sajnos a téli hónapokban nem látogatható, be kellett érnünk a kapun való bekukucskálással. Ezután visszatértünk jelzésünkre. Enyhén emelkedő úton értünk fel a Alsó-Patak-hegy szédítően magas 216 m-es csúcsára. Mielőtt az erdőbe bekanyarodtunk, szép kilátás nyílt a szemben lévő Fehér-hegyre, távolabb pedig a Kevélyekre. Kellemes erdei utakon alig emelkedve értük el az Országos Kéktúra Csúcs-hegyet kerülgető szakaszát. (Alig több mint egy éve jártunk mi is rajta Hűvösvögyből indulva.)

    Az út innen erősebben emelkedett addig, míg el nem értük a S jelzést. Ígértem a többieknek, hogy itt fogunk reggelizni, de a terep nem volt alkalmas rá. Megegyeztünk, hogy az innen 1 km-re lévő Kötők padjánál tesszük ezt meg. Nos, az erősen sziklás szakaszon nem volt semmiféle – térképen is jelzett – ülőalkalmasság. Itt nagyon óvatosan kell haladni, szerencsére (de inkább az összeszokottságból fakadó tudatosságból) mindenki figyelt a másikra, segítettük egymást). Egy magányos sziklánál balra kanyarodtunk, és rövid, de meglehetősen meredek úton felértünk a gerincre. Itt előbb balra indultunk, hogy felkeressük a közelben lévő kilátóhelyet.

    Ezt követően egy nagy fenyőfa hómentes „árnyékában” tényleg megreggeliztünk. Továbbindulva a XI. stációnál csatlakoztunk a Kálváriára vezető úthoz. A Kálváriánál elidőztünk egy kicsit, mert nagyon szép volt a kilátás a Hármashatár-hegy irányába. A Kálvária-hegyről való lejtmenet nagy óvatosságot igényelt, mert a hó alatti szikladarabokról kiszámíthatatlanul csúszkáltunk le. Csak egy rövid szakasz volt sziklás, utána már szerpentinezve viszonylag könnyen le lehetett jönni a hegyoldalban, de volt aki a szerpentinezés helyett a hátramenet (rák)-módszert választotta. A lejtő után könnyű sétaúton értünk a Paprikás-patak völgyébe. Itt választani lehetett a rövidebb és hosszabb út között.

    Aki a hosszabb utat választotta, az az igen szép Alsó-Jegenye-völgyön haladt tovább. A kényelmes turistaút szép hidakon sokszor keresztezte a patakot. Utunk mellett található a szépen kiépített Rózsika-forrás - vize sajnos nem iható. Egy vízesés mellett is elhaladtunk. Látványos volt, ahogy a szétfröccsenő víz ráfagyott a közeli ágakra. Kiértünk a solymári országútra, azon haladva a hegytetőn megtaláltuk a pici Anna-kápolnát. A házakat elhagyva út nélküli horhosokon értünk vissza a Paprikás-patak völgyébe, majd a Z+ és a Z jelzésen mentünk vissza a vasútállomáshoz.

    Az út 15 km hosszú volt, bár a csúszkálások miatt többnek tűnt. Miután a GPS-em aksija a bekapcsolás pillanatában feladta a küzdelmet, az útvonalat utólag otthon rajzoltam meg.

 

Október 6-án csodálatosan szép időben könnyű túrát tettünk a Visegrádi-hegységben. Vendégeinkkel együtt 17-en voltunk, 15 és fél kilométert gyalogoltunk.    A megszokott létszámhoz képest meglepően kevesen jelentkeztek erre a túrára, pedig jó időt ígértek e mesterség jósai. Talán az őszi kerti munkák, szüreti idő miatt történhetett ez. Isaszegen, Gödöllőn, Szentendrén gyűltünk össze. Az utóbbi helyen csatlakozott hozzánk három szimpatikus fiatal vendégünk is. Dunabogdányba autóztunk tovább.

    A kempingnél állítottuk le az autókat, a Duna-parton kezdtük gyalogtúránkat – egyelőre bicikliúton. Elhaladtunk az aranyos Rókus-kápolna mellett, majd a parti ösvényen mentünk tovább. Az alacsony Duna-vízállás miatt kis szigetecskék, homokpadok álltak ki a vízből. A Kisoroszi felé vezető kompállomásnál hagytuk el a Dunát. Az országút túloldalán egy Áprily-emlékmű jelezte számunkra, hogy már az Áprily-völgyben vagyunk. Igen szép, mély árok mellett emelkedett az út. A völgyet elhagyva egy jobb kanyar bevétele után tovább kapaszkodtunk felfelé, mígnem Mogyoró-hegyre nem érkeztünk. Nagy élet volt a hegyen. Az erdei iskolából kirajzó gyerekek szájából öröm volt számunkra hallani az ujjongást, miszerint „Jaj de jó, megyünk kirándulni!”. Mi is jól jártunk a gyerekekkel, mert nekik kinyitották az Erdei Művelődés Házát, így belülről is meg tudtuk nézni azt. A ház mellett megreggeliztünk, miközben csodálhattuk a Duna túlsó partját és a mögötte lévő hegyeket.

    Reggeli után az Erdei Iskola mellett folytattuk utunkat, majd a Canopy-pálya alatt többször áthaladva az exkluzív Nagyvillám Étteremhez értünk. Tovább emelkedve a Zsitvay-kilátó bukkant ki az erdőből. Megváltottuk belépőjegyünket és megnéztük a kilátóban lévő kiállítást, és persze a csodálatos panorámát. A nagy parkírozó mellett megkerestük az országos kéket és a K+-t, azon mentünk tovább. A Hátsó-Fekete-hegy után otthagytuk az OKT-t és csak K+-en mentünk tovább. A kényelmes, széles útról egyszercsak hirtelen balra betért jelzésünk. Ezt nem vettük észre, szerencsére alig pár tíz méterrel mentünk túl rajta. Következő – immár tervezett – letérőnk a Küllenberg-forráshoz vezetett. Oda-vissza ez fél kilométer többletet jelentett, de nagyon megérte. A völgy is nagyon szép volt, a forrás vize pedig rendkívül finom. Itt ebédeltünk meg.

    Visszatértünk az imént elhagyott útra, melyen – a térképpel ellentétben – a K+ jelzések már nem díszelegtek a fákon. Így is elértük a zöld sáv jelzést, azon – jobbára szőlők, víkendházak között lejtőztünk be Dunabogdányba. Rengeteg ember korzózott a Duna-parton. Mi is lesétáltunk a partra, kicsit élveztük a meleget és tájat, majd elindultunk hazafelé.

 

2012.06.02-án, szombaton szűkebb hazánk, a Gödöllői-dombság legalján, a már Alföldbe simuló monori Strázsa-hegyen jártunk. A 120 m-es szintemelkedés kedvező hatással volt a létszámra, 31-voltunk. Kellemes időben 12,5 km-t gyalogoltunk, utána pedig Monorral és Péterivel ismerkedtünk.

    Kicsit nehézkesre sikeredett az indulás egy-két késés miatt, amit tetézett még egy vonatlekésés is, ami miatt tüzetesen megismerhettük a monori vasútállomás környékét. Szerencsére nem volt sietős a dolgunk, erre a napra a várható meleg miatt rövid gyaloglást terveztem be. Meleg most nem volt, 20-22 fokos, felhős időben fedezhettük fel Monor környékét. Először a Strázsa-hegy egyik központjába, a Szent Orbán térre mentünk, itt állítottuk le kocsijainkat.

    Az Ezer pince nevezetű tanösvényen indultunk. Igazán szép karbantartott pincéket, présházakat láttunk. A tanösvény ismertetőtáblái kimondottan igényes kivitelűek és ízlésesek. Másfél kilométer megtétele után elhagytuk a tanösvényt, majd hamarosan a pincéket is. Jobbra térve ligetes erdőbe értünk, melynek neve Forrás Védett Terület. Többször irányt váltva haladtunk az erdőben. A gyerekek fáradtsága máris elmúlt, mikor feladatot kaptak a turistajelzések megtalálásával. Pistike annyira komolyan vette főnöki szerepét, hogy amikor valaki figyelmen kívül hagyta utasításait, el is pityeredett. Mielőtt elhagytuk az erdőt, megálltunk elemózsiázni. Komor felhők körbe-körbe kerülgettek, de ahol mi álltunk, majdnem sütött a nap.

    Továbbindulva jobbra működő olajkutat, balra gyönyörű virágos mezőt láttunk. Hamarosan megszűnt a kopárság, erdősávban, fasoron haladtunk. Egy tanya közelébe érve a térkép és a GPS szerint is jobbra kellett volna mennünk, a piros négyszög jelzések viszont balra vezettek, majd rövidesen jobbra letértek a kocsiútról. Itt aztán úgy látszik befejezték pályafutásukat, mert semerre sem láttuk a folytatást. Különösen nem zavart a dolog, mert eredetileg is hamarosan letértünk volna róla. Fűzfák, vizenyős területre jellemző növények között mentünk, a völgyteknő szélén rengeteg bodzával. Többen szedtek is belőle szörpnek. A Felsőfarkasd felől vezető úton nagy szomorúságunkra egy lovaskocsinyi szemetet láttunk, amit meggyújtva, méteres lángokkal ott is hagytak (láttuk az elkövetőt). Mi lett volna, ha belekap a szél, és fél határ leég? Láthatóan nem először tették ezt, mert az árok azon részén teljesen kiégett a növényzet, megpörzsölődtek a fák.

    Túl ezen megpróbáltatáson Völgykútnál (Büdöskútnál) letértünk a széles kocsiútról és ismét a Strázsa-hegy felé vettük irányt. Vegyes erdőben értük el ismét a szőlőket. A lefelé vezető út sokakat csábított az egyenes haladásra, és nem vették észre a balra kiágazó jelzett utat. Ezért kis kerülővel értek a kilátóhoz. A masszív, horganyzott acél kilátó tetejéről nagyszerűen be lehet látni a környéket, távolban a ferihegyi repülőteret, még messzebbre a Budai-hegyeket. Miután kinézgelődtük magunkat, visszamentünk a kocsikhoz. Kis ideig még elidőztünk a rendben tartott téren, leültünk a sakkasztalokhoz.

    A túrát befejezve kocsival Monor centrumába hajtottunk. Rövid séta keretében megnéztük a református-, katolikus-, evangélikus templomot, a II. világháborús emlékművet, a Vigadót. Mielőtt visszamentünk volna a kocsikhoz, megleptünk egy fagyizót, jó forgalmat generálva neki.

    Pár km-t autózva megint megálltunk Péteriben. Itt a Földváry-Boér emlékművet, az újratelepítési-, az 1947-es lakosságcsere ihlette, faszobrokból álló emlékművet néztük meg. Miközben az evangélikus templomot jártuk körbe, a gyülekezet lelkésznője szívélyesen invitált, hogy belülről is nézzük meg azt. Mindent elmondott a templom építéséről, a faluról. Felhívta figyelmünket arra is, hogy milyen szép dolgok találhatók a temetőben is. Több se kellett nekünk, elmentünk oda is. Valóban nagyon szép volt. Ott található a Földváry-Boér család mauzóleuma, a háború és a fasizmus áldozatainak emlékműve, egy nagyszerű Golgota-faszobor, egy igazi remekmű fa lélekharang, és egy több méter magas pásztorbot is.



Azt hiszem a módjával fogyasztott kilométerek ellenére is tartalmas napunk volt.