Kicsit ködös időben szép számmal gyűltünk össze hagyományos Újév-köszöntő túránkra. Ezúttal Kerepesről gyalogoltunk Gödöllőre, miközben jót ettünk-ittunk – mellesleg 13 km-t gyalogoltunk is.

HÉV-vel mentünk túránk kiindulópontjára, a kerepesi állomásra. Legtöbben Gödöllőn szálltunk fel a HÉV-re, de jöttek túratársak Mogyoródról és Pestről is – az utóbbiak szerelvényére alig 10 percet kellett várnunk. Miután mindenkinek jutott a „Boldog Újévet!” kívánságból, útra keltünk. Nem a zajos országút mellett haladtunk, hanem előbb a Vasút-, és a Rét utcán, majd ténylegesen átkeltünk egy réten és azon átfolyó kis patakon. Ezután házak között haladtunk. Az országút zaját helyettesítette a kerítések mögött nekivadult sok kutya ugatása. Egy lezárt utca miatt be nem tervezett kunkort csináltunk. A templomtól nem messze végre elhagytuk a házakat, és egy vízmosásban haladtunk. Túl sok szépség egyenlőre még nem várt ránk, mert mindenfelé szemét éktelenítette az utat. Kerepes nagy eséllyel indulna Pest Megye Legszemetesebb Települése verseny megnyerésére.

    Szerencsére mire a Kálváriához értünk, elmaradoztak a szemétkupacok. Innen szép kilátás kínálkozik, de a köd miatt most csak korlátozottan lehetett ellátni. A Kálváriánál van egy emlékmű is, mely egy XIII. századi földvár és templom ittlétét hirdeti. Azt viszont nem tudom, hogy közvetlenül a középső kereszt mellett ki és miért ásott ki egy gödröt – ez két nappal előbb - mikor arra jártunk - még nem volt ott. A Kálvária melletti kis tisztáson rendezkedtünk be az ilyenkor szokásos nagy eszem-iszom, dinom-dánomra. Esőkabát-abroszra kerültek a finomabbnál-finomabb sütemények, rágcsálnivalók, de nem maradt el a forralt bor, likőr, pálinka sem. Elég tekintélyes időt töltöttünk itt beszélgetve, de közben pl. a tagdíjak beszedésére is sort kerítettünk Szekeres Marika hathatós segítségével.

    Minden jónak egyszer véget kell vetni, főleg úgy, hogy még jobb dolog vár ránk, a gyaloglás. Leereszkedtünk a Kálvária-dombról, majd egy kerülővel – hogy ne kelljen behatolni a szeméttel már majdnem feltöltött horhosba -, a Szőlő sorra jutottunk. Még egy darabig házak között haladtunk, majd a S, S+ jelzésen kapaszkodva felértünk a Bolnoka-erdő oldalában haladó Z jelzésre. Ezen közelítettük meg az M31-es autópályát, majd ennek felüljáróján átkelve Perőcre, a gödöllői repülőtérhez értünk. Sajnos itt azt kellett tapasztalnunk, hogy egy (valószínűleg) gázvezeték lefektetésekor kiirtották azokat a fákat, melyen a Pest Megyei Piros jelzése futott. A repülőtér után egy kitérőt tettünk Nagyremete felé, majd ennek végén ismét a Repülőtéri útra értünk. Aki Pest felé utazott, az az Erzsébet-parki megállóhoz ment, a többiek a vasútállomás felé igyekeztek. Nekünk, akik Isaszeg felé mentünk, a Királyi Konténerben még jó fél órát kellett várnunk.

 

10.05-én szombaton viszonylag gyér számú csapattal (15-en voltunk) szép kirándulást tettünk Dobogókőre. Szikrázó napsütésben közel 17 km-t gyalogoltunk.

    Mivel ez alkalomra a gödöllői szárny „kihalt”, a kiírástól eltérően nem ott volt a találkozó, hanem Isaszegről egyenesen indultunk két kocsival tízen. Dömösön csatlakoztak hozzánk a pestiek. Fél kilenc felé indultunk onnan a piros jelzésen. Első látnivalónk a XII. sz-ban alapított dőmősi prépostság romja volt, melyet legjobban a vadkerítés átjárójáról lehetett belátni – már aki felment rá, mert átjáró ugyan volt, de kerítés nem. A Téry úton haladtunk, miközben mérsékelten emelkedett az út. Körtvélyesen bevártunk mindenkit, majd továbbindultunk. Nemsokára elértük az aszfaltozott erdőgazdasági utat. Aki a rövidebb utat választotta, az ezen az úton ment tovább egészen a dobogókői sípálya végéig, ahol ismét találkoztak a többiekkel. A többiek elkezdték a hegymenetet először a Szakó-nyeregig, majd tovább az Ilona-pihenőig. Ezt követte a Tost-sziklák egykori kilátója. A fák beelőztek, így ma már csak azok tetejét lehet innen látni. A Jász-hegy gerincén alig emelkedve haladtunk tovább, majd egy szép, Dunakanyarra kilátással bíró nyíló helyen megálltunk reggelizni. További mérsékelt emelkedő után máris a Tirst Rezsőről elnevezett kilátóhelyen találtuk magunkat. Kicsit párás volt a levegő, de így is jól elláttunk a Dunakanyarig, Csóványosig.

    Innen már csak egy kilométerre van Dobogókő, ahonnan ismét szépen ráláttunk nem csak a Szent Mihály-hegyre, Hegyestetőre, Csóványosra, hanem a Visegrádi-várra, Salamon-toronyra és a Szentendrei-szigetre is. A szombatnak és a szép időnek - no meg a kősimogató-kultusznak köszönhetően is – nagyon sok (már-már túl sok) ember tolongott a hegytetőn. Kontrasztként viszont – sajnos – a Turista-múzeumban a gondnokon kívül senki se volt. Talán ha kitennének egy táblát az ajtóra, hogy „Nyitva” (uram bocsá’ „Open”), nagyobb esély lenne az emberek becsalogatására.

    Otthagytuk a nyüzsgést, és a kéktúra útvonalán a sípályáig mentünk. Ott letértünk róla és a sípálya keleti oldalán lévő szerpentinen szlalomoztunk lefelé ameddig lehetett. A sífelvonó végénél vártak ránk a rövidebb utat választók. Együtt indultunk tovább a Gyertyános-árok jelzetlen útján. Sajnos egy idő után irányt váltott az út, és nem futott be a Szőke-forrás-völgyébe. Egy darabig követtük az erdőgazdasági utat, nagy ívben megkerültünk egy mély horhost, de mikor az ismét távolodni készült „völgyünktől”, egy tarvágásos területen áthaladva értük el száraz patakmedret. Mivel túlsó partja nagyon meredeknek bizonyult, tovább kellett mennünk egy olyan részig, ahol simán ki tudunk mászni a völgyből. Ez az útszakasz nehezebb volt a tervezettnél, de egyúttal nagyon látványos a nagy mohás kövekkel, mélyben csillogó vízzel, a meredek partról beszédült fákkal. A piros jelzést elérve már konfrontálódott úton jártunk, melyet színesített egy-két átkelés a Malom-patakon.

    Így értünk a Kaincz-forrásnál kialakított pihenőig, ahol is komolyan vettük a „pihenő” szót, és lecsüccsentünk a szaletliben egy tíz percre, negyedórára. A kocsikig mintegy két kilométer volt még innen hátra. Ezt nagyon kényelmes, kissé lejtős úton tettük meg.

 

Szokásos tavaszi négynapos túránk célpontja ezúttal a Szekszárdi-dombság volt. Tizennyolcan – a megszokottnál kevesebben - jöttek el, pedig a táj és az idő csodálatos volt (bár a pénteki 34 fok áprilisban kicsit soknak tűnt).

    04.25. Csütörtök

Isaszegen találkoztunk 6:15-kor, további utasokat a péceli vasútállomáson vettünk fel, a negyedik kocsival és utasaival pedig Kiskunlacháza után találkoztunk egy pihenőben. Az 51-es út után a 6-oson haladva értük el a Sötétvölgyi-tavat, ahol felkanyarodtunk Sötétvölgybe. Jól haladtunk, 9 órára ott is voltunk. Egy szép rét elején letettük a kocsikat, az ott lévő padoknál, asztaloknál megreggeliztünk.

Ezután indultunk túránkra együtt a Dél-Dunántúli Kéktúra (DDK) útvonalán, egy futóúton, valamint egy darabig a Sötétvölgyi-tanösvényen. Ez utóbbin a táblák példaértékűen jó állapotban voltak – meg úgy általában minden erdei „műtárgy”. Átkeltünk a Fekete-hídon és nemsokára a Fekete-kút jóízű vizét kóstolhattuk. Tovább haladtunk a futóúton, de az egyre inkább eltért a nekünk jó iránytól, ezért egy horhos mentén visszatértünk a korábban elhagyott útra. Most már jelzetlen úton, de jó irányban haladva ismét a DDK-t – de most a Grábóci erdészlak felöl jövőt - értük el. A S, K+ jelzés után megint a kéken mentünk egészen Sötétvölgyig, a kocsikig. 10 km-t gyalogoltunk.

Kocsiba ülve Kakasdra mentünk. Ott nagy örömünkre összefutottunk a Faluház gondnoknőjével, aki lelkesen bemutatta nekünk a sváb-, és székely-tornyot, a festett kazettás nagytermet, házasságkötő termet, az őt bukovinai falut jelképező székelykaput. Kulturális feltöltődés után engedtünk a csábításnak és jól befagylatoztunk. Bonyhádon még bevásároltunk, aztán Szálkára hajtottunk. Elfoglaltuk szállásunkat, közös vacsorát készítettünk, majd lesétáltunk még a tóhoz és a falu központjába.

    04.26. Péntek

Reggeli után kocsival Szekszárdra mentünk, de közben megálltunk megnézni a gyönyörűen felújított Mausz-kápolnát, és a mellőle nyíló csodás panorámát. Gyalogtúránk családi házak és présházak vegyes övezetében haladt a Bartina és Felsőváros nevezetű városrészen. Egy kiszélesedő térre érve balra a domb tetején megláttuk a Remete-kápolnát. A kapu nyitva volt, bementünk. Látványos, széles lépcsősor vezet fel a műemlék kápolnához, melyben felújítási munkák folynak. Szerencsére megengedték, hogy ennek ellenére megnézhessük. A kálvária restaurálása is most folyik.

Szőlőbirtokok között emelkedett az út. Négy km megtétele után értünk a látványos Szarvas-szurdikba, Ezt követően egy kis pihenőt tartottunk. Továbbindulva kb. másfél km után elhagytuk a DDK-t, és piros jelzésen mentünk tovább. Ez az út erősen déli irányba haladt, ezért egy hegygerincen átvágva előbb jelzetlen kocsiúton, majd a S jelzés után a már kelet felé tartó pirosra értünk. Ennek örömére megebédeltünk. Innen az út sokáig lejtett, emelkedni csak akkor kezdett, amikor a szekszárdi Kálváriához kapaszkodtunk fel. A kilátóból be lehet látni szinte az egész várost és a szőlőterületek nagy részét is. Legyalogoltunk a belvárosba, ahol hatalmas felújítási munkák vannak, megközelíthetetlen a Béla király tér, a volt Vármegyeháza. A Garay tér viszont rendezett sétálóhely. Egy fagyit benyaltunk a nagy melegben (a Széchényi úton lévő digitális kijelző 34 fokot mutatott). A Prométheusz-parkig együtt mentünk, az innen 800 m-re lévő vasútállomáshoz csak azok jöttek, akik a DDK-t is járják. Visszamenve a kocsikhoz, még a Babits-múzeumot szerettük volna megnézni, de az sajnos időközben bezárt. Hazafelé még megálltunk vásárolni az esti grillezéshez. Aki a vasútállomásnál is volt, majdnem 20 km-t gyalogolt.

    04.27. Szombat

Reggeli után kocsival túránk kezdőpontjára, Kismórágyra mentünk. A vasútállomás mellől, a kőfejtőtől indultunk. Mintegy 100 méter szintemelkedéssel le is tudtuk az első hegyet. Lefelé menet előttünk állt a völgyben megbújó Mórágy. Látni, hogy az utóbbi években sokat költöttek támfalak építésével, vízfolyások mederbe terelésével a vízbetörések, löszfal-omlások elkerülésére. Bélyegeztünk a kocsmában, majd továbbmentük. Pár szép ház mellett elhaladva a geológiai bemutatóhelyre érkeztünk. Ez Magyarország egyik legrégibb kőzete, Mórágyi-rög néven vált ismertté. Valaha itt bányászták az ország egyik leghíresebb kövét, a mórágyi gránitot.

A falu után újabb kis hegy következett, majd annak túloldalán átmentünk a Lajvér-patak hídján. A Henrik-forrásnál megpihentünk volna, ha el nem üldöznek a szúnyogok. Még egy emelkedő és Bátaapátiba értünk. Elhaladtunk az Apponyi-kúria mellett, és az udvarára is bemerészkedtünk, ahol épp esküvői fotók készültek. A bélyegzőhely zárva volt, ezért igazolandó, hogy ott jártunk csoportképet csináltunk a Polgármesteri Hivatal előtt. Azt még nem tudtuk, hogy erre nem lesz szükség. A falu szélén lévő körforgalom után megebédeltünk. Utána – ahol lehetett – nem az országúton bandukoltunk, hanem a mellette lévő réten. Mikor megint az országút közelébe értünk, megállt először mellettünk egy nagykeres fagyisautó. Ő mondta, mindjárt jön a kisker is. Az történt ugyanis, hogy híre ment annak a faluban, hogy egy bezárt fagyizó előtt toporogtunk. Az élelmes vállalkozó utánunk jött furgonjával. Nem bánta meg, mert a nagy melegben nagy pusztítást végeztünk a készletében. Mondtuk neki, hogy nem tudtunk bélyegezni, ezért visszaugrott a faluba a bélyegzőért. A forduló után volt aki még mindig tudott fagyit enni. Ilyen kis kaland után – továbbra is kerülve az országutat – visszaértünk a kocsikhoz. Mielőtt hazaindultunk, fát gyűjtöttünk, mert az esti vacsorát bográcsban képzeltük el. 14,2 km-t gyalogoltunk ezen a napon.

Szálkára érve még lesétáltunk a tóhoz, mert horgászverseny miatt nagy nyüzsgés volt ott. Vettünk a vacsorához szekszárdi bort is.

    04.28. Vasárnap

Ezen a napon háztól-házig tartott a túra, lévén az utcánkban haladt a DDK. Szép házak között vezetett ki a faluból az út. Emelkedő úton, Szálka után egy km-re faképnél hagytuk a kék sáv jelzést, és áttértünk a K+ jelzésre. A Szálka-hegy után szinte vízszintesen haladt az út. A Füzes-árok felé vezető K négyszög jelzést csak GPS segítségével találtuk meg. Kényelmes, szinte sétaúton értünk a szebb napokat látott Grábóci erdészlakhoz. Innen ismét emelkedni kezdett az út. A dombtetőn fogyasztottuk el jutalomebédünket.  Nagyon kényelmes, hatalmas legelőkkel tarkított úton értünk be Grábócra. Keresgéltük a bélyegzőhelyet, míg el nem értünk a Szerb ortodox templomot és kolostort. Ott kiderült, hogy csak TKM-bélyegzőjük van, de mi beértük azzal is. A templomi ismertetőt egy igen jó humorérzékkel megáldott apáca tartotta mindnyájunk nagy örömére. Élvezet volt őt hallgatni. Grábócot elhagyva egy szép kilátást is biztosító árnyas réten kicsit megpihentünk. Egy széles kocsiúton értünk vissza Szálkára, szálláshelyünkre. A mai gyalogtúra-adag 14,5 km. volt.

Összepakoltunk, megettük, illetve szétosztottuk a maradék – szerencsére nem túl sok - kaját. Kényelmes tempóban utaztunk hazafelé, Kiskunlacházáig együtt mind a négy kocsi. Ott elváltunk a Pest felé igyekvő autótól, de kerek 20 m után már meg is álltunk egy fagyizónál. Utána már tényleg hazajöttünk.

 

02.09-én, szombaton kellemes téli időben túráztunk a Budai-hegység északi oldalán. A pár centis hó téliessé varázsolta a tájat, különösen pedig nem nehezítette meg a haladást – leszámítva pár sziklás, meredek útszakaszt. A húszfős csapat nagy része Gödöllőn gyülekezett, majd kocsikkal az M0-ás igénybevételével Solymárra autóztak. A többiek kocsival, vagy vonattal közvetlenül a solymári vasútállomásra jöttek. Az időzítés tökéletesre sikeredett, épp kiszálltunk kocsijainkból, mikor befutott Pest felől a vonat. Ezek után már csak az indulás volt hátra, ami 9 óra után pár perccel meg is történt.

    A Z négyszög jelzésen indultunk, rövid idő alatt elhagytuk a házakat, majd a Mátyás-dombot északról megkerülve a Paprikás patak mellett értük el a Z jelzést. Kis kitérővel felmásztunk a Szarka-várhoz. Sajnos a téli hónapokban nem látogatható, be kellett érnünk a kapun való bekukucskálással. Ezután visszatértünk jelzésünkre. Enyhén emelkedő úton értünk fel a Alsó-Patak-hegy szédítően magas 216 m-es csúcsára. Mielőtt az erdőbe bekanyarodtunk, szép kilátás nyílt a szemben lévő Fehér-hegyre, távolabb pedig a Kevélyekre. Kellemes erdei utakon alig emelkedve értük el az Országos Kéktúra Csúcs-hegyet kerülgető szakaszát. (Alig több mint egy éve jártunk mi is rajta Hűvösvögyből indulva.)

    Az út innen erősebben emelkedett addig, míg el nem értük a S jelzést. Ígértem a többieknek, hogy itt fogunk reggelizni, de a terep nem volt alkalmas rá. Megegyeztünk, hogy az innen 1 km-re lévő Kötők padjánál tesszük ezt meg. Nos, az erősen sziklás szakaszon nem volt semmiféle – térképen is jelzett – ülőalkalmasság. Itt nagyon óvatosan kell haladni, szerencsére (de inkább az összeszokottságból fakadó tudatosságból) mindenki figyelt a másikra, segítettük egymást). Egy magányos sziklánál balra kanyarodtunk, és rövid, de meglehetősen meredek úton felértünk a gerincre. Itt előbb balra indultunk, hogy felkeressük a közelben lévő kilátóhelyet.

    Ezt követően egy nagy fenyőfa hómentes „árnyékában” tényleg megreggeliztünk. Továbbindulva a XI. stációnál csatlakoztunk a Kálváriára vezető úthoz. A Kálváriánál elidőztünk egy kicsit, mert nagyon szép volt a kilátás a Hármashatár-hegy irányába. A Kálvária-hegyről való lejtmenet nagy óvatosságot igényelt, mert a hó alatti szikladarabokról kiszámíthatatlanul csúszkáltunk le. Csak egy rövid szakasz volt sziklás, utána már szerpentinezve viszonylag könnyen le lehetett jönni a hegyoldalban, de volt aki a szerpentinezés helyett a hátramenet (rák)-módszert választotta. A lejtő után könnyű sétaúton értünk a Paprikás-patak völgyébe. Itt választani lehetett a rövidebb és hosszabb út között.

    Aki a hosszabb utat választotta, az az igen szép Alsó-Jegenye-völgyön haladt tovább. A kényelmes turistaút szép hidakon sokszor keresztezte a patakot. Utunk mellett található a szépen kiépített Rózsika-forrás - vize sajnos nem iható. Egy vízesés mellett is elhaladtunk. Látványos volt, ahogy a szétfröccsenő víz ráfagyott a közeli ágakra. Kiértünk a solymári országútra, azon haladva a hegytetőn megtaláltuk a pici Anna-kápolnát. A házakat elhagyva út nélküli horhosokon értünk vissza a Paprikás-patak völgyébe, majd a Z+ és a Z jelzésen mentünk vissza a vasútállomáshoz.

    Az út 15 km hosszú volt, bár a csúszkálások miatt többnek tűnt. Miután a GPS-em aksija a bekapcsolás pillanatában feladta a küzdelmet, az útvonalat utólag otthon rajzoltam meg.