December 10-én a Pest Megyei Piros jelzés újabb szakaszát jártuk be Ráckevétől Szigetcsépig. 22-en voltunk, 20 km-t gyalogoltunk, a GPS szerint 97 méteres szintemelkedéssel. Csak tudnám ez utóbbi hogy jött össze neki?

Reggel negyed nyolckor különböző irányból érkezve Isaszegen találkoztunk a kultúra háza előtt. Innen Szigetcsépre igyekeztünk, ahonnan eredeti terv szerint indult volna a túránk, valamint találkoztunk volna a HÉV-vel érkező pesti lányokkal. Aztán a GPS Ráckevére vitt. Otthon láttam, hogy ezt nem holmi szeszélyből tette, hanem rosszul adtam meg a célt. Mentségemre: félig sötétben, szemüveg nélkül a felajánlott Sziget-tel kezdődő települések közül véletlenül Szigetcsép helyett Szigetbecsét választottam. Felhívtam a lányokat a HÉV-en, hogy jöjjenek a végállomásig. Így aztán innen indultunk. Az állomás melletti újságosbolt kedves hölgyétől sikerült bélyegzőt szerezni az igazolófüzetünkbe.

Indulás után átmentünk az aluljárón, majd másfél kilométer után magunk mögött hagytuk Ráckevét. Ezután egy-egy tanya, erdőfolt, gyümölcsös között nem túl érdekfeszítő terepen értünk a Duna-gátig. Ezen több mint öt és fél kilométert mentünk, közben kb. félúton megreggeliztünk - már aki ezt nem tette meg otthon.

Szigetújfalun pecsételtünk egy kocsmában. Itt kedves kislány első szóra adta a szigetújfalui bélyegzőt. Mi meg hálából fogyasztottunk ezt meg azt. A szigetszentmártoni elágazásban egy tetszetős útbaigazító-tábla, I. világháborús emlékmű, és egy különös alakú fa található. A temető után láthatóan most fogják a jelzéseket felújítani, mert még csak az alap volt fenn a fákon. Elértük a HÉV síneket, majd vele párhuzamosan haladtunk. Az Egyetemi Tangazdaság megálló előtt balra tértünk, és egészen az ártéri erdőig ezt az irányt követtük. Az erdő szélén ebédeltünk. Mikor elindultunk, akkor derült ki, hogy már nem érjük el a kiszemelt HÉV-et. Tovább bonyolította a dolgot, hogy az ártéri erdő után Szigetcsép vezető úton kerítés állta utunkat. Jelzés sehol se volt rajta. Azt gondoltam, talán új nyomvonalon, a jobbra lévő erdősáv szélén fog menni az út. Arra sem ment, így a szántóföldön átvágva értünk arra a keskeny füves sávra, amely régebben is jelzett út volt. Csakhogy régebben egy-egy betonoszlop állt a szélén, amire lehetett jelzést festeni. Szigetcsépnél ismét elértük a HÉV-síneket. Bélyegezni szerettünk volna az állomás melletti nevesincs kocsmában, de a pultos azt mondta nincs pecsétje (miközben kétszer is visszafordult a pénztárgép felé, hogy ideadja). A kis bosszúnk az volt, hogy mi meg nem vettünk semmit. HÉV-vel Ráckevére utaztunk, onnan pedig kocsival haza.

November ötödikén egy különleges sziklaalakzatot, a Vaskaput kerestük fel, miután megmásztuk a Pilis-tetőt is. Az út több pontjáról szép kilátás nyílt a környező hegyekre, településekre, annak ellenére, hogy felhős, néha párás volt az idő. 42-en voltunk, 12 km-t tettünk meg 490 m-es szintemelkedéssel.

Isaszegen, Gödöllőn és Pomázon vettük fel túratársainkat. Pilisszentkereszten a temető mellett álltunk le fél kilenckor, onnan kezdtünk gyalogolni. A piros, zöld, majd a zöld forrás jelen értünk a sziklabarlangba foglalt Trézsi-kúthoz. Közben négyen egy rövidebb utat választva elmentek a S+ jelzésen.  Az út továbbra is emelkedett, de mindenki véleménye szerint csak nagyon barátságosan. A fák közül is ki lehetett többször látni a Budai-hegységre, Pilisszántóra, de az első igazi nyitott kilátás a László-kúpjától nyílt. Ezután elkezdett szerpentinezni az út Pilis-tető felé, és a Pilis, Dorogi-medence egyre nagyobb szegmensét láttuk be. Különösen szép volt az első kelet felé tartó hajtűkanyarról elénk táruló kilátás. Több szerpentin végén felértünk a 756 méter magasan lévő Pilis-tetőre, az egykori honvédségi területre.

A rakétasilók mellett itt található a Szent Özséb-kilátó, melyet egy geodéziai torony átalakításával 2014-ben adtak át. Fenn a kilátó részen erősen fújt a szél, de a kilátás páratlanul szép volt. A torony tövében megreggeliztünk (ebédeltünk?). Jelzetlen utakon indultunk tovább a Vaskapu-sziklák felé. Eleinte szederindákon botladoztunk, de később egyre szélesebb lett az út. 640 m magasságnál erősebben kezdett az út lejteni, 300 m alatt 80 m-t. Így értünk a Vaskapu-sziklákhoz, először is a Kiskapuhoz”, majd a „Nagykapuhoz”. Nagyon látványos sziklakapuk. Beszélgetés közben hasonlítgattuk a Cseh Svájcban látott Pravčická Brama-hoz, melyet két éve láttunk. Az bizonyára nagyobb, de ez meg a miénk. A kapuk valószínűleg beszakadt hévízbarlangok.

Miután kellően kinézelődtük magunkat, továbbra is lejtős úton indultunk a Vaskapu-szurdok felé. Azon leérve a Vaskapu-völgy bejáratánál lévő pihenőhelyre mentünk, elsősorban a nagyon szép esőbeálló kedvéért. Itt is tartottunk kis elemózsia-szünetet, aztán a Z jelzésen indultunk vissza Pilisszentlélekre. Mielőtt odaértünk volna, megálltunk a Klastrom-kútnál, majd a ciszterci-apátság pillérkötegeinél. Ez utóbbi fölött védőtető van. A buszhoz visszaérve kicsit várni kellett különutas túratársainkra, akik közben már Pilisszántón is jártak.

 

A kéktúrákat leszámítva hét éve jártunk utoljára a Zempléni hegységben. Ragyogó időben huszonhatan élveztük a nyárutót. Minden nap túráztunk, és aki mindegyiket végiggyalogolta, az 55 km-t tett meg, több mint 1700 méteres szintemelkedéssel.

Szeptember 29. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Egy pihenővel és egy kis kóválygással 10 órára értünk Füzérradványba. Mint hét éve, most is a Korona-panzióban szálltunk meg, mert a jól bevált dolgokon nem szabad változtatni. Kipakoltunk, ettünk valamit, majd indultunk első túránkra.

Kishutáig kocsival mentünk, majd innen gyalog indultunk. Kis aszfaltozás után elértük a csak általam elnevezett „Források-völgyét” – hivatalosan Dzedó-völgy. Itt a térkép szerint 15 forrás található. Igaz mi konkrétan egyet se láttunk, mert az út a völgy fölött pár méterrel vezet. Folyamatos emelkedő után elértük a Dzedó-nyakat, majd az út legmagasabb pontját (473 m). Itt megpihentünk, majd végig lefelé menve Kőkapura értünk. 12 km volt a gyalogtáv. Annyira jól haladtunk, hogy majdnem másfél órát kellett várni a kisvonatra, mellyel Kishutára utaztunk vissza. Szerencsére sok látnivaló van Kőkapun, így hamar elszállt az idő. Hat órakor vacsoráztunk, kicsit gyakoroltuk a társas életet, de viszonylag korán lefeküdtünk a korai kelés miatt.

Szeptember 30. (péntek)

Reggeli után kocsival Göncre mentünk, innen kezdődött gyalogtúránk. A Szent Imre-templom, majd a temető mellett elhaladva hagytuk el a falut. Volt egy erősen szúrós szakasz is, de általában jól karbantartott úton haladtunk. Körülbelül 300 métert folyamatosan emelkedett az út, aztán egy erdészeti utat elérve kis lazítás következett. Mikor ismét kereszteztünk az előbbi utat, kezdődött az Amadé-vár bevétele újabb emelkedő leküzdésével. Fenn gyönyörű volt a kilátás. A kishitűek hamar feladták a várrom keresését, pedig egy fal két ablaknyílással nagyon jól kivehető volt. A romtól leérve ebédeltünk, majd a Pálos-kolostorig mentünk tovább. A XIV. században épült kolostor falai, egyes gótikus oszlopfői, sarokdíszei egész jó állapotban megmaradtak. Még 4,5 km volt vissza az út a kocsikig. Miután időben visszaértünk Füzérradványba, volt időnk még vacsoráig a kastélyt és parkját megnézni. A túratáv 14,5 km volt 628 m szintemelkedéssel.

Október 1. (szombat)

Kocsival Rostallóra utaztunk. Leparkoltunk a kisvasút végállomásánál, majd a sárga jelzésen elkezdtünk felfelé kapaszkodni az Ördög-patak völgyében. A völgy oldalában haladva gyönyörűen átsütött a nap a bükkfák között. Felértünk a tágas Mlaka-rétre, egyúttal az OKT útvonalára. Innen a már jól ismert kényelmes erdőgazdasági úton jutottunk el Gerendás–rétre, aholis megebédeltünk. Immen szép erdei úton, javarészt a Komlóska-patak völg yében jutottunk le ismét a Kőkapu, Rostalló felé vezető útra. Egy nagy hátránya volt ennek az útnak, az pedig az, hogy végig lábat nem kímélően aszfaltozott volt. A túratáv 17,7 km volt. Ezúttal túra után Hollóházára autóztunk, ahol megnéztük a Porcelán Múzeumot. Hazaérve szállásunkra még hosszasan elbeszélgettünk lefekvés előtt.

Október 2. (vasárnap)

Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Károlyfalvára mentünk. A falu végén, a volt pincéknél letettük az autókat. A P jelzésen helyenként meglehetősen meredek úton értünk fel Megyer-hegyre. Itt biztonsági korlátokkal védett helyről be lehetett látni a tengerszemre. A piros jelzést elhagyva a kék Malomkő-tanösvényen mentünk tovább. A volt hidrokvarcit kőbányában szép köveket lehet találni. A Király-hegy kilátóhelyét már nagyon benőtte a bozót, kilátni innen nem lehet. Viszonylagos jó kilátás, csak Megyer-hegy felé menet a szőlőtábla mellől nyílt. Ismét elértük a tengerszemet, ezúttal lementünk a víz partjára, majd felkapaszkodtunk a bányalakásokig. Itt ettünk. A horgásztavak mellett jutottunk vissza Károlyfalvára. Ezen a napon 11 km-t tettünk meg. Kocsiba ülve hazatérés előtt még megálltunk Tokajban, a Szerelmi-pincesoron. Aki nem vezetett többféle tokaji bort kóstolhatott meg.

 

08.06-án, szombaton ezúttal a Cserhátba mentünk túrázni. Az első pár kilométert szemerkélő esőben tettük, utána viszont kellemes túraidőnk volt. 36-an voltunk, és 12,5 km-t tettünk meg 320 m szintemelkedéssel.

Busszal utaztunk az Isaszeg – Gödöllő – Rád – Penc - Alsópetény útvonalon. 7 órakor indultunk, és miután Isaszegen és Gödöllőn többszöri megállóval (majdnem) teljes lett a létszámunk, már csak a túra kezdőpontján álltunk meg fél kilenckor. Sajnos kicsit esett az eső, ezért mindjárt az esőkabátok felvételével kellett kezdenünk. A kerítésen át benéztünk a remek állapotban lévő Gyurcsányi-Prónay kastélyra, kertjére. Balról a domb tetején láttuk a katolikus templomot, majd elhaladtunk a községháza skanzenszerű kertje mellett. Kezdtünk kapaszkodni ki a faluból, amelyre helyenként nagyon szép kilátás nyílt.  Korábban, mikor 2010-ben erre kéktúráztunk, még nem erre vezetett az út, hanem egy csúszós mélyúton, így ez a szép kilátás is kimaradt akkor az életünkből. A Kékesi-vadászház viszont továbbra is szép és rendezett. Tartottunk is itt egy kis pihenőt.

    Közben szerencsére elállt az eső, és lekerülhetett rólunk az esőkabát. Jó egy kilométer után elhagytuk az OKT nyomvonalát, és a S+ jelzésre tértünk át. Az eső utáni pára a Dél-hegyet egészen misztikussá formálta. A sok nyári eső következtében rengeteg gombát is láttunk. Mikor elértük a S sáv jelzést, arra tértünk át. Kő-hegyen egy hatalmas tölgyfa alatt pihenőhelyet alakítottak, melyet ebédelés céljára ki is kellett próbáltunk. Közelben található egy új feszület, pár méterre árválkodik tőle a régi, egy bokornak támasztva.

    Ebéd után folytattuk utunkat. A Kő-hegyi kilátott csak többszöri próbálkozásra találtuk meg, talán azért is, mert nem vezet oda kijárt út. Kilátni is csak úgy lehet, hogy a meredély szélén keres az ember egy lyukat a fák között. Ezután a sárga jelzést is elhagytuk, és jelzetlen, de jól járható úton - végig lefelé menve - először pár víkendházat, majd a Cser-tavat láttuk meg. Rengetegen horgásztak a tavon. Minket a buszunk itt várt.  Hazafelé egy fénykép erejéig még megálltunk a keszegi felújított Huszár-Purgly-kastélynál.