Harmincan az Aggteleki-hegységben túráztunk négy napig. Kisebb sétákat leszámítva 50 km-t gyalogoltunk. Jobb időt nem is kívánhattunk volna magunknak.

Szeptember 28. (csütörtök)

Negyed hétkor indultunk Gödöllőről. Az autópályán haladtunk Miskolcig, onnan kisebb utakon a Rakacai-tóig, szállásunkig. Fél tíz körül értünk oda, lepakoltunk, majd reggeli után kocsiba szálltunk. Égerszögig mentünk, ahonnan gyalogtúránk indult. Első pihenőnk az Égerszögi-turistaház mellett volt. Továbbindulva a Pilics-hegyi-kilátóig gyalogoltunk. A kilátóra érdemes volt felkapaszkodni, mert szinte teljes körpanorámában gyönyörködhettünk. A zöld jelzést elhagyva a Z+-en folytattuk utunkat. Az út jobb oldalán pár méter távolságra találtuk a Béke-barlang Felfedező-ági bejáratát. Szép tölgyesben haladva ismét a Z jelzésre tértünk, majd azt elhagyva egy jelzetlen úton, borókabokrokkal tűzdelt legelőkön át értünk vissza Égerszögre. 11 km volt a táv 350 m szintemelkedéssel. A szállásunkon finom vacsora várt ránk. Vacsora után még egy ideig beszélgettünk, de a korai kelés miatt nem nagyon sokáig.

Szeptember 29. (péntek)

Reggeli után kocsival Jósvafőre mentünk. A falu elején leparkoltunk, majd a S jelzésen elkezdtük gyalogtúránkat. Folyamatosan emelkedő úton a Kis-Galyát megkerülve az Országos Kékúra útvonalára értünk. Itt lehetett volna egy rövidebb távra is váltani, de mindenki a hosszabbra jött. A Szőlő-tetőre felérve pár szép pincét, présházat láthattunk, valamint szép kilátásban gyönyörködhettünk. Az András-Galya oldalában értünk fel utunk legmagasabb pontjára, innen szinte állandóan lefelé haladva a Szelce-völgybe jutottunk. Itt szinte belilult a táj a sok őszi kikericstől. Jósvafőre beérve sokan elnyalogattak egy fagylaltot. Kocsival visszautaztunk szálláshelyünkre. Vacsora, beszélgetés következett. Napi gyalogtúránk 14 km volt 272 méter szintemelkedéssel.

Szeptember 30. (szombat)

Kocsival Jósvafő és Aggtelek között lévő Vöröstó Látogatóközponthoz utaztunk. Leparkoltuk az autókat és elindultunk. Először a Vörös-tavat érintettük, majd a Z jelzésen a jósvafői Tengerszemhez értünk. Gyönyörű színek domináltak: a türkizkék tó, és a föléje nyúló sárguló falevelek. A Baradla-barlang bejáratánál megvettük a belépőket, és vártuk a szakvezetőt. 10 órakor indultunk. Előbb ismét a Tengerszem mellett mentünk el, de most annak északi oldalán. A református templom után leértünk a bíró háza melletti fahídhoz, ahol előző nap is megcsodáltuk a szinte tóvá szélesedő patakot. Ezután a Tohonya-völgy szép mohás sziklái között haladtunk, majd balra kanyarodva a Vass Imre-barlang felé vettük az irányt. A barlangnál két csoportra szakadtunk, mert egyszerre nem mehettünk be annyian a barlangba. Az első csoportba azok kerültek, akik a túra végén még meg szerették volna nézni az aggteleki Baradla-barlangot. Mi a második csoporttal mentünk be. Ez a barlang maga a csoda. Túl azon, hogy csodálatos cseppkövei vannak, igazi barlangi élményt ad az, hogy közvetlenül a cseppkövek mellett, között és néha még afölött is haladt a kissé csúszós, agyagos út. Körülbelül 600 méter volt oda-vissza a bejárható szakasz. Visszafelé más úton mentünk. Jelzetlen úton elhaladtunk a Kutatóállomás mellett, majd egy mezőn a S jelzésre értünk, Ezen mentünk tovább, majd egy (térkép szerinti) úton – jobban mondva úttalan úton – a K+ közvetítésével a Z jelzésre értünk. Itt a víz fölé fektetett fákon át kellett kelnünk a Kecső-patakon. Elértük az OKT-t, majd még tovább emelkedő úton a S+ jelzést. Ez már visszavezetett a Látogatóközponthoz. Bejártuk azt is. E napi túránk 11,5 km hosszú volt, 420 m szintemelkedéssel. Elindultunk hazafelé. Útközben meg szerettük volna nézni Szinpetriben a világ legnagyobb könyvét, de egy akkor érkező nagy csoport miatt nem jutottunk be. Kárpótoltuk magunkat Perkupa bejárásával. Megkapó a falu főutcája, a közepén végig folyó patakkal, és jó pár régi szép házzal. Megint finom vacsorát kaptunk, elborozgattunk, beszélgettünk.

Október 1. (vasárnap)

Összepakoltunk, majd reggeli után Szögliget után lévő Szalamandra-házhoz hajtottunk. Innen indult első túránk, melynek végcélja a Szádvár volt. A várig végig emelkedett az út hol jobban, hol kevésbé. A Lakatos-forrásból csak éppen csordogált a víz. Háromnegyed-részben megkerültük a várnak helyet adó hegyet, majd egy erősebb emelkedővel felértünk a nagykiterjedésű várhoz. Az utóbbi években legalább állagmegóvás történik, így van némi esély arra, hogy maradjon is valami a várból. A kilátás páratlanul szép, csak észak felé nem lehet ellátni a fák fölött. Keresztül-kasul bejártuk a várat, csináltunk csoportképet, majd lecsurogtunk a Várhegyről. Ez az út 5,5 km volt, 300 méteres szintkülönbséggel.

Ismét kocsiba szálltunk, és átautóztunk Aggtelekre. A Baradla-barlang bejárata fölötti kilátóhelyre kapaszkodtunk fel először, majd az OKT-t elhagyva rátértünk a K háromszög jelzésre. Megebédeltünk és tovább gyalogoltunk a Baradla-tetőre. Innen leereszkedve áttértünk a Z jelzésre, majd mikor majdnem elértük (volt aki el is érte) a Kecső-patakot, jelzést váltottunk. A Baradla-völgyön keresztül értünk vissza Aggtelekre. Ez az út 7,2 km-es volt, 252 m-es szintemelkedéssel. Rövid búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Sajnos az M3-ason történt karambolok miatt sokáig tartott a hazaút. A híreket hallgatva ugyan letértünk a 3-as útra, de ez talán még rosszabb volt.

 

Nagyon ránk ijesztett a túra napján is érvényben lévő hőségriadó, mégis – a résztvevők egyhangú véleménye szerint – nagyon kellemes időnk volt a Mátrában. 27-en voltunk a túrán.

A hőség miatt nagyon nehezen kezdett a buszlétszám összejönni, ezért kínomban még egy túrahelyettesítő fürdés felvetésével is próbálkoztam. Szerencsére többen is úgy szavaztak, hogy fürdőbe semmiképp se menjünk, maradjunk a túránál.

Egy órával előbbre hoztam az indulást is (6 órára), a távot is lerövidítettem, hogy a déli melegben már ne kelljen gyalogolnunk.

Szokás szerint Isaszegen, Gödöllőn vettük fel a túratársakat. 8 órakor már indultunk Mátrakeresztes-Békástói-üdülőtelepről. A házakat hamarosan elhagytuk, és árnyas fák közé. a Csörgő-patakkal párhuzamosan futó útra értünk. Enyhén emelkedő úton 9 órára a szurdok bejáratánál voltunk. A nagy sziklák között, a viszonylag bővizű patak mellett kellemes mikroklíma alakult ki. Számtalanszor kellett a patakon átkelni, kidőlt fák alatt/felett átmászni, ez tette izgalmassá az utat. Nem véletlenül került fel a kívánságtúrák közé. Bal oldalról elhagytuk a Remete-barlangot. 10 órakor reggeliztünk, már csak azért is, mert pár túratársunk lemaradt, és várnunk kellett rájuk. Továbbindulva sajnos a Csörgő-malom romjait nem láttuk. Elhagytuk a Csörgő-patakot, és a Hutahelyi-patak völgyében kezdtük felkapaszkodni Mátraszentistván felé. Az erdőből kilépve a síparknál már ott állt a buszunk. Még annyit várakoztattuk a buszt, míg a közeli Vidróczky-csárdánál nem oltottuk szomjunkat egy üdítővel, vagy egy sörrel.

A túrát követő napon Hajni és Marci meghívására a zsámboki Lecsófesztiválon vettünk részt. Köszönjök nekik!

Kívánságtúránk ezúttal mindjárt két szurdokba is vezetett bennünket, ez pedig a Salabasina- és a Holdvilág-árok. Az első kevésbé látogatott, igazi vad vidék, míg a második jóval felkapottabb, ezáltal jobban kiépített is. Pont negyvenen voltunk, 12,5 km-t tettünk meg 450 m-es szintemelkedéssel.

Mivel ez a túra Ági szavazata alapján (is) került a kívánságtúrák közé, ezt a túrát az ő emlékének szenteltük. Hétkor indultunk Isaszegről, majd Gödöllő, Mogyoród, Budakalász felszállóhelyek közbeiktatásával értünk Kiskovácsiba. A buszról leszállva a P+ jelzésen indultunk, majd áttértünk a P jelzésre. Mikor az élesen jobbra fordult, mi nem követtük, hanem jelzetlen utakon értük el a Salabasina-árok kezdetét.

A Salabasina azt jelenti, hogy az árok végében „fejében”, egykor hamuzsírt főztek. Az árokban egykor még turistaút is vezetett, de a meglazult sziklák állandóan bedőltek, magukkal rántva a rajta lévő fákat is. Így aztán a Pilisi Parkerdő belefáradt az állandó felújításba és lezárta azt. Most engedélyezett a rajta való haladás, de a térképeken mindenhol ott a figyelmeztetés, hogy ez egy nehezen járható szakasz! Ezt mi is igazolni tudjuk. A rengeteg bedőlt fa miatt nagyon lassan lehet csak haladni. Most nem volt nagy víz az árokban, de a fák mellett azt is kerülgetni kellett. De hát pont ezért volt szép, igazi vadregényes túra. Nem véletlenül került be az első tíz évünk legszebb helyei közé. Tudniillik 2011-ben már jártunk itt. Azóta egy lényeges változás van: az árok kb. egyharmadánál egy gát áll keresztben, melyen egy erdészeti út halad át. A kőgáton át lehetett menni a pataknak készített átfolyón is, de megmászva azt (és a túlsó oldalon leereszkedve) is. Nem sokkal a gát után van az első nagyobb megmásznivaló szikla. Itt a falhoz támasztott fák segítik a feljutást és az előtte lévő vízen való átjutást. De a legnagyobb segítség mi magunk vagyunk azzal, hogy húzzuk-vonjuk egymást a nehéz akadályokon. Később volt egy olyan szakasz, ahol a patak felett V-alakú sziklán csak terpeszállásban lehetett felmenni. Aztán rengeteg kidőlt mohás fa közötti bujkálás után egy kb. 3 méter magas sziklafal állta utunkat. Elődeink itt is fák sziklákhoz való támasztásával próbáltak a helyzeten javítani. A ferde fákon való feljutás az elsőknek még viszonylag könnyen megy, de mikor már a harmincadik ember lép rá vizes cipőjével, csúszóssá válik az. Marci kötelet is hozott, ez is segítséget jelentett. Mikor már nem volt igazán látványos az árok, kimásztunk belőle, és jelzetlen utakon arra a piros jelzésre értünk, melyen már korábban haladtunk.

A Tölgyikrek felé mentünk rajta, miközben gyönyörű sárga gyűszűvirágokat láthattunk. A Lom-hegyen felfelé kapaszkodva, mikor elértük utunk legmagasabb pontját, megálltunk ebédelni. Ezután hosszan ereszkedtünk le hegyről, míg el nem értük a Holdvilág-árok kezdetét. Itt pihentünk kicsit, mielőtt nekivágtunk volna az ároknak. Előbb lépcsősen kiépített úton hatalmas sziklák közé értünk, majd egy szűk kanyonba jutottunk. Innen továbbereszkedni bedobált fatörzseken lehet. Hídhoz érünk: ezen haladva a jelzett út kikerüli a nagy sziklafalat és a Meteor-létrát. Mi persze a létrán mentünk le. Lenn fehér szilafalak és a Remete-barlang fogadja az erre járókat. Továbbhaladva a Domini-forrásnál mindenkinek meg kellett állnia, mert a vize finom és jéghideg volt. Még egyszer-kétszer átkeltünk a patakon, majd ismét Kiskovácsiba értünk. A becsületkasszás büfénél sokan vásároltak. A busz már járó motorral várt ránk.

 

Tavaszi négynapos túránk során ezúttal a Vend-vidéket - egy ausztriai kiruccanást leszámítva - kerestük fel. Aki minden túrán részt vett, az 54 km-t gyalogolt 1800 méter szintemelkedéssel.

05.11. csütörtök

6 órai indulással különböző helyekről az M1-es Harkályos pihenőhelyénél gyűltünk össze. Rövid üdvözlések után továbbindultunk Szombathelyen át Felsőszölnökre. Itt foglaltam szállást. A szállás elfoglalása után bekaptunk pár falatot, és indultunk túrázni. Az első kilométereket jelzetlen úton tettük meg a szlovén határ közelében. Egy-két emelkedő és patakátkelés tarkította az utat. A P háromszög jelen jutottunk fel az osztrák-szlovén-magyar hármashatárra. Lefényképeztük a hármashatárkövet, melyet a trianoni döntés után 1922-ben állítottak fel. A pihenőpadoknál lazítottunk egyet. Ezután osztrák oldalon ismét jelzetlen úton haladtunk, míg el nem értük előbb a zöld, majd a piros jelzést. Ez utóbbin értünk vissza Felsőszölnökre, majd a kocsma közbeiktatásával szálláshelyünkre. 13 km, 370 m-es színkülönbséggel volt a napi adag. Vacsora után még beszélgettünk egy ideig.

05.12. péntek

Fél hétkor reggeliztünk, és utána azonnal indultunk Ausztriába, Mixnitzbe. Itt van ugyanis Bärenschützklamm, amit már két éve is meg szerettünk volna nézni, de akkor nem jött össze. 9 órára értünk oda Grácon keresztül. Nagyon szép volt az idő. 300 méteres húzós emelkedővel értük el a szurdok bejáratát, ahol belépőt kellett vennünk. Ezután kezdődött az igazi szépség – és nehézség. A Mixnitz-patak évezredek alatt mély kanyont vágott magának a sziklákban, 24 vízesést hozva létre. A nagy szintkülönbség legyőzését hidak (115 db), létrák (40 db) teszi lehetővé, miközben alattunk zúg, robajlik a patak. A vad szurdokrész kb. 1400 méter hosszú 350 méter emelkedővel, 2900 lépcsőfokkal. A szurdok után még emelkedett az út az 1214 méter magasan lévő hegyi vendéglőig. Itt megettük szendvicseinket, volt aki kávét, páran egy sört ittak. Jól esett a pihenő. Lefelé más úton mentünk vissza a kocsikhoz. Az út vége felé nem nagyon, de esni kezdett az eső. A túra 11,3 km hosszú volt 740 méteres szintkülönbséggel. Fél hatra értünk vissza a szálláshelyünkre. Vacsora után - akit még nem vitt ágyba a fáradtság – egy beszélgetésre, borozásra jöttünk össze.

05.13. szombat

Kocsival a közelben lévő Kétvölgybe utaztunk, közben párszor megálltunk a jellegzetes Vend-vidéki tájat fényképezni. A buszmegállónál parkoltunk le és indultunk gyalogolni változatos tájon. Kis csermelyek, patakok szabdalta dús vegetációjú vidéken egy lejtő/emelkedő után értünk Ritkaházára, a „szoknyás” haranglábhoz. Ezután egy darabig aszfaltozott úton kellett mennünk, majd arról a szlovén határ felé vettük az irányt. Határkövek kíséretében 4 km-t közvetlenül a határon tettünk meg. Közben erősen beborult, majd esni kezdett. Szerencsénkre mikor már jobban rázendített, a volt határátkelő fedett része alá értünk. Itt vészeltük át a nagy záport. Mikor elállt az eső, továbbindultunk. Kétvölgy határában egy szép, új fa kilátó tetejéről nézhettünk körbe. A gyalogtáv 11 km volt 240 m szintkülönbséggel. Mivel az eső miatt elmaradt az ebédünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk szálláshelyünkre. Ott megebédeltünk, és mikor már szépen sütött a nap, Szentgotthárdra autóztunk. Először a Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumot szerettük volna megnézni, de – szemben a honlapjukon leírtakkal – zárva találtuk azt. A város főterére mentünk, de a többi látnivalóval se volt nagy szerencsénk. A templom belsejében állványerdő állt, a magtárszínházat rendezvény miatt nem tudtuk megnézni, a kolostorépület megközelítését esküvői násznép hiúsította meg. A Várkertben sétáltunk még egy kicsit, majd fagyizás következett. Este a szokásos programok voltak.

05.14. vasárnap

Reggeli és összepakolás után Nemesmedvesre autóztunk. Ott az érdeklődők először a T34-es tankot vették birtokba. Gyalogolásunkat északi irányban kezdtük, míg el nem értük az osztrák határt. Ott Reinersdorf falura láttunk rá. A határmenti zöldön folytattuk utunkat, ahol jelzést csak nagyon ritkán láttunk, és helyenként igencsak nehezen volt járható. Két kisebb emelkedő, sok patakátkelés, útkeresés tette változatossá az utat. Egy kis szakaszon (már az osztrák oldalon) aszfaltúton haladtunk: innen Grossmürdisch (Alsómedves) falura láthattunk rá. A Szent Imre-templom előtt egy mélyebb patakvölgynél kettészakadt a társaság: a döntő többség a határon maradt (ők jártak jobban, mert az az út 900 méterrel rövidebb volt), míg mi Janival a jelzett úton (mert innentől már az is volt) maradtunk. A hányatott sorsú templomot megnézhettük belülről is. A templom közelében található pihenőhelyen tartottunk ebédidőt. Vissza Nemesmedvesre végig a piros jelzésen mentünk: ez már jól jelzett és járható volt. Nagy zivatarfelhők gyülekeztek az égen, de ezt pár csepp esővel megúsztuk. Visszaérve Nemesmedvesre egy vándor-fagylaltozó forgalmát lendítettük fel. Az út 16,3 (15,4) km hosszú volt 461 méter emelkedővel. Hazafelé már nem mentünk konvojban, mi 7 óra előtt pár perccel értünk Isaszegre.