Április végén négynapos túrát tettünk, ebből kettőt Magyarországon, kettőt Ausztriában. Az időjárással elégedettek lehettünk: kellemes tavaszi időben 52 km-t gyalogolt a bevállalósabbja.

Április 28. (csütörtök)

Reggel 6 órakor kezdték a sofőrök utasaikat összeszedni. 6 kocsival mentünk, és különböző irányokból az M1-es Harkályos pihenőhelyénél találkoztunk. Háromnegyed kilenckor már Fertőbozon voltunk. Előbb egy sikertelen kísérletet tettünk, hogy szállásunkat egy rövidebb úton megközelítsük, de ennek kudarca után is 9-re már pakolhattunk ki a kocsikból.

Rövid reggeli után Fertőrákosra autóztunk. A kocsikat letéve először a Mithrász-szentélyig gyalogoltunk. Sajnos belülről nem volt szerencsénk megnézni, mert csak május elsejétől van nyitva, akkor is eléggé korlátozottan. A határ mellett gyalogolva a Páneurópai Piknik helyszínére értünk. Megnéztük a volt műszaki zárat, az ismertető táblákat, az emlékművet, és ettünk is. A Piuszpuszta – Sopronpuszta útvonalon akartuk megközelíteni Sopronkőhidát, de ez az útvonal nem járható, annak egy részének magántulajdonba kerülésével. Így aztán aszfaltozhattunk 4 km-t. A börtön után balra betértünk a Tómalom irányába. A Kecske-hegyet megkerülve ismét Fertőrákosra jutottunk. Kis kerülővel még megnéztük a Püspöki-palotát és a Pellengért.  A túratáv: 15 km volt. Hazafelé menet beugrottunk vásárolni Sopronba. Vacsora után gyakoroltuk a társasági életet.

Április 29. (péntek)

Reggeli után Wiener Neustadton, Puchbergen át a Schneeberg-hegységben lévő Hinterm Faden-be mentünk. Letettük a kocsikat. Már ebben a magasságban is hófoltok voltak, a csúcsok pedig vakító fehér új hóban tündököltek. Gyanúsan csöndes volt a környék, ami azért lehetett, mert nem üzemelt a Salamander ülőlift. Evvel szerettünk volna mi is 1210 m magasba (Fadensattel) felmenni. Úgy döntöttünk, hogy akkor nekivágunk gyalog az emelkedőnek. Sajnos a nagy nekibuzdulás csak az első komolyabb emelkedőig tartott. Innen csak 11 főre morzsolódott le a csapat, a többiek más útvonalon mentek tovább. Pedig később már szerpentinezni kezdett a jelzett út, így enyhült némileg annak nehézsége. Nagy örömünkre két őzikét is láttunk, az egyiket le is tudtuk fényképezni. Felérve a Fadensattel-re felejthetetlen kilátásban volt részünk egyrészt az előttünk álló 2000 méteres Schneebergre, másrészt a Bécsi-Alpok más havas csúcsára is. Almreserlhaus után még kicsit emelkedett az út, utána viszont hosszú kilométerek át csak lejtett. A Sebastian-patakot elérve nagy nehezen ránk találtak a könnyebb utat választók is. Itt ebédeltünk, aztán a patak mellett mentünk tovább. Nagyon látványos volt a Sebastian-vízesés. Itt döglött be a fényképezőgépem, ezért is láthatók ezentúl Éva és Ági  felvételei. Ezután szinte sík úton Sonnleiten után elértük  Losenheim várát. A sofőrök és még pár elszánt ember visszakapaszkodott a parkírozóig, a többiek pedig egy kis tónál etették a kacsákat. Túratáv: 11 km volt, kb. 650 m szintemelkedéssel.

    Ezután Hohe Wand-hoz autózunk. Maiersdorf után egy szerpentines úton felkapaszkodtunk a Magas Falra. A kocsit letéve először egy sziklaösvényt (Felsenpfad) jártunk be. Nagy élmény volt a szinte függőleges sziklafalra erősített acéljárdán járni a nagy mélység fölött. Ezután kocsival egy kilátóterasz közelébe mentünk. Kis gyaloglással egy sziklaperemről kiugró építményről (Skywalk) néztünk a lábunk alá. Az ég tele volt paplanernyősökkel, és egy nagyméretű repülőmodell is hasította a levegőt. Hazautazás után vacsora következett, majd jókedvű trécselés. Még a közös éneklést is megpróbáltuk – nem nagy sikerrel.

Április 30. (szombat)

Zsóka ezen a napon csatlakozott hozzánk. A vonat érkezési időpontja miatt ráérősen reggeliztünk, cihelődtünk. Túlságosan ráérősen is, mert nem számítottunk arra, hogy egész Sopron felbolydult a ballagások miatt. Tovább bonyolította a dolgot, hogy két elszökött ló városi sebességhatárt figyelembe nem véve száguldozott a kocsik között. Majdnem nekem is jöttek. Az erdei parkolóhoz vezető utat is lezárták ballagás miatt, ezért kénytelenek voltunk a Lővérek körúton hagyni a kocsikat. Már amikor nagynehezen összejöttünk különböző tévelygések végeztével. Újra kellett tervezni a túrautat is. Először a Károly-magaslatra kapaszkodtunk fel. Itt a csapat nagy része, vagy inkább fele fellépcsőzött a kilátó tetejére, ahonnan nagyszerűen látszott Sopron, a Fertő-tó, Kismaron, sőt még a Schneeberg is. Ezután a Dalos-kő felé vettük az irányt, majd a Récényi útnál kötöttünk ki (eredetileg innen indultunk volna). Tovább a rengeteg ismeretterjesztő táblával ellátott Ciklámen-tanösvényen haladtunk árnyas erdei úton. A Bella Lajos emlékhelynél megebédeltünk, ezután a Vár-kilátóhoz gyalogoltunk. Felmásztunk a fából készült kilátóba. Innen kicsit gyengébb volt a kilátás, mint a Károly-magaslatról, de így is szép volt. Ezután következett volna a Szalamander-tó, de a délelőtti csúszások miatt ezt most kihagytuk. Zöld jelzésen értünk vissza Lővér körútra, a kocsikhoz. Kicsit több mint 15 km-t gyalogoltunk.

Legurultunk a hegyről Sopron belvárosának közelébe. Innen egy kis városnézést tartottunk a régi várfalon belüli területen. Pár templom megtekintése után még egy fagyira, vagy a Gyógygödör borozóra is maradt idő.

Május 1. (vasárnap)

Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Eisenstadt-ba (Kismarton) mentünk, ott is a Gloriett-étteremhez. Nem mintha itt terítettek volna számunkra, inkább azért, mert innen indult Lajta-hegységi túránk. Első megállónk a Gloriett-kilátó volt. Annak rendje-módja szerint fel is mentünk, de párás volt a levegő, ezért inkább csak Kismarton látszott jó. Továbbmenve szép lomberdőben haladtunk alig emelkedő úton. A Beim Juden nevű helynél nagyon sok ember volt, traktorral hozták ki az enni-, innivalókat. Itt lehetőség lett volna a Sonnenberg kilátóhoz vezető utat kihagyni, ugyanis onnan ugyanide jöttünk vissza. Szerencsére a nagy hangzavarban senki se akart várni, így mindnyájan felgyalogoltunk a 484 m magasan lévő kilátóhoz. A vasszerkezetű kilátó nem túl masszív, ezért egyszerre csak öt ember mehetett fel. Kis pihenő után elindultunk vissza. A Beim Juden-nél még javában tartott a buli, sőt nemsokára a Schöner Jäger- nél újabba botlottunk bele. Ettől a ponttól most már Kismarton felé indultunk. Közel a városhoz egy tisztáson megebédeltünk, miközben élvezhettük a város panorámáját. 10,5 km-es gyaloglás után visszaértünk a kocsikhoz.

Még egy programunk volt hátra: a Fertő-tó partján álló gyönyörű kisvárost, Rusztot néztük meg. A hazautat némileg bonyolította, hogy Fertőmeggyesen nem találtam meg a Páneurópai Pikniken keresztül Magyarországra vezető utat, ezért újból Rusztra mentünk, onnan pedig Szentmargitbányán keresztül már simán Sopronba, onnan pedig haza értünk.

A fényképeket Dalmi Éva, Kolláth Ági és jómagam készítette.



 

Március 12-én  Mátra-alján túráztunk szépszámú (44 fős) csapattal. Gyöngyöspatáról indulva a Danka-patak völgyében és a Havason jártunk. Megnéztük a műemlék templomot is. 13,5, illetve 11 km-t gyalogoltunk.

Ezúttal is busszal utaztunk. 7 órakor indult a gyűjtőjárat, Isaszeg, Gödöllő és Hatvan felszállóhelyekkel. Háromnegyed kilenckor parkoltunk le a templom közelében és hamarosan indultunk. Miután kétszer átmentünk a Danka-patakon, egy emelkedővel elértük a pincesort. Az egyik sor végén asztalokkal, padokkal tágas pihenőhelyet alakítottak ki. Mi továbbmentünk és ismét a patak mellé sodródtunk. Egy felhagyott kőbánya után széles völgyben igen enyhén emelkedve haladtunk a patakkal párhuzamosan. Csoportokban szép tavaszi héricseket láttunk. Terveim szerint a Tehéntánc nevű részen átkeltünk volna a patakon és egy vízmosáson (Gyepes-völgy, ahol régebben a turistaút is vezetett) át értünk volna a Havas közelébe. Azért hiúsult meg a terv, mert nagyon elszaporodtak erre a szúrós bokrok, azonkívül a crossmotorosok is arra garázdálkodtak. Maradtunk tehát a völgyben, melynek neve itt Mész-part. Mikor elértük a S+ kereszt jelzést, mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy az addigi úton térjen vissza Gyöngyöspatára, kihagyva ezáltal a Havas megmászását. Heten éltek is a könnyítés lehetőségével.

    Akik továbbmentünk a Havas irányába, előbb átkeltünk ismét a Danka-patakon, majd egy keresztútnál megálltunk kicsit elemózsiázni. Ezután meglehetősen meredek szakasz következett - 1,4 km-en 250 métert emelkedett az út. Felérve szuszogtunk egyet, volt aki itt tartotta meg ebédidejét. Továbbindulva megszűnt az út nehézsége, jobbára már csak lefelé mentünk. Helyenként szép kilátás nyílt Gyöngyöspatára, Szücsire, keleti irányban pedig Gyöngyösre. Gyöngyöspata közelébe érve a Szent Péter templom romjainál álltunk meg egy percre, majd a könnyebb utat választókkal az egyik pincénél találkoztunk. Megkóstoltuk a patai bort a pincében, páran haza is vittek belőle.

    Ezután már sietni kellett, mert 3 órára beszéltem meg Molnár Károly úrral, hogy szakszerűen bemutatja nekünk a XV. században épült templomot, benne az országban egyedülálló Jessze-oltárt. Élvezet volt hallgatni az ismertetést, olyan dolgokat is megmutatott nekünk a sekrestyében, ami egyébként nem látható. Csak azt sajnáltuk, hogy hiába tisztogattuk túracipőinket a legnagyobb szorgalommal, kis sarat azért bevittünk a templomba. Fél négy után indultunk hazafelé.

 

Program szerint két táv között lehetett volna választani, de a szinte járhatatlan útviszonyok miatt egy harmadik, rövidebb változatra (7 km) került sor. Pedig rengeteg ember (46 fő) volt kíváncsi erre az útra.

Éjjel ónos eső esett, és ez folytatódott még az út elején is. Készülődés közben jöttek a telefonok, hogy mi lesz velünk, megtartjuk-e a túrát? Mivel nem tudtam volna mindenkit értesíteni az esetleges változásról, az érdeklődőknek csak azt tudtam mondani, mindenki maga döntse el, be meri-e vállalni az utat?

Ilyen baljós előjelek után meglepően sokan voltunk az isaszegi, később pedig a gödöllői vasútállomáson. A vonaton is jöttek Pest felől, és Besnyőn is csatlakoztak hozzánk sokan. A jégpáncél miatt szavazásra tettem fel a kérdést, elégedjünk-e meg egy rövid túrával? Elsöprő többség a rövid út mellett döntött.  

    Elkezdtük a csúszkálást. Igazán azokon a helyeken volt alig járható az út, ahol korábban már letakarították a hótól az utat. Különösen igaz volt ez az incsői lakópark előtt, ott a széles aszfalton alig tudtunk átkelni. Ahol szűz hó volt, ott egyszerűen beszakadt alattunk a havat borító jég, és majdnem simán lehetett gyalogolni. Lassan haladtunk, de nem is volt miért sietnünk. A Gudra-hegyre való felkapaszkodás végre kicsit felmelegített a sok togyorgás után. A hegyről leereszkedtünk a most felújított Pap Miska-kúthoz. Közelében új padokat és asztalokat is elhelyeztek, és térkép, kis híd is került oda.

    A meglepetés ezután következett. Pár túratársunk előre odament és nagy tűzzel, meleggel fogadott bennünket. Kezdetét vette az ilyenkor szokás nagy evés-ivás, amit még az is fokozott, hogy egyikünknek születésnapja volt. Előkerült még egy gitár is, melynek kíséretében vidám nótázgatás kezdődött. Jó sokáig ott voltunk, aztán visszaindultunk a besnyői vasútállomásra.

 

11.07-én, szombaton a Visegrádi-hegység egy nagyon szép táján jártunk, a Lepence-völgytől Pilisszentlászlón át az Apátkúti-völgyig, majd azon Visegrádig. 28-an voltunk, 16,7 km-t gyalogoltunk szinte végig gyönyörű időben.

7:00-kor találkoztunk Gödöllőn, majd attól függőn, hogy valakinek volt-e matricája, vagy sem, az M0-áson, vagy Mogyoródon át hajtottunk rá a Megyeri-hídra. Tovább Szentendrén, Pilisszentlászlón át jutottunk Lepencére, túránk kiindulópontjára. Az első 800 métert aszfalton tettük meg, majd a Z jelzésen betértünk az erdőbe. A Lepence-patak völgyében haladtunk, majd attól kissé eltávolodva hegyoldalban oldalaztunk. Később megint a patak mellé értünk, majd háromszor át is keltünk rajta. Mikor elhagytuk a patakmedret, kezdett kissé jobban emelkedni az út. Balról elhagytuk a Spartacus-ösvény bejáratát. Itt is - mint mindenütt a nap során - sok kirándulóval találkoztunk. A nap eltüntette a ködöt, így még pompásabb volt az őszi erdő. Elszórt víkendtelkek között megálltunk elemózsiázni.

    Továbbindulva bejutottunk Pilisszentlászlóra. A falut a kék jelzésen hagytuk el, majd a piros körút jelzésen mentünk, végül jelzetlen úton értünk az Apátkúti-völgybe. Lehetett volna egyszerűbben is! Nagyon szép volt a patakvölgy, aki számolta, azt mondta, 13-szor keltünk át rajta. Annyi avar hullott a patakba, hogy helyenként nem is lehetett látni a vizet. Egy kis szellő megrázta a fákat, a rengeteg levél hóesés módra szállt alá. A pisztrángos tavaknál bevártunk mindenkit, még a gombázásba belefeledkezetteket is. A Fűvészkert után jött az Apátkúti-patak talán leglátványosabb része hatalmas sziklákkal és az Ördögmalom-vízeséssel. Ezután egy horgásztó következett, majd hamarosan becsatlakozott a Fellegvár felől érkező út is. Beértünk a házak közé. A révtől a sofőrök visszabuszoztak Lepencére a kocsikért, majd visszajöttek a többiekért Visegrádra. Hazaúton Szentendre előtt már dugóba keveredtünk, és ez kitartott egészen a Megyeri-hídig.