50 ember vállalta a koránkelés nyűgjét azért, hogy részt vehessen bükki kirándulásunkon, melynek során a szépséges Bükk-hegység sok látványos helyét kerestük fel. Jártunk a hegység legmagasabb csúcsán, az Istállós-kőn is. Összeszokott csapatunkat ezúttal az Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Körének 13 tagja is színesítette.

    6 órakor kezdte a busz begyűjteni a kirándulókat először Isaszegen, majd Gödöllőn, Aszódon, végül Hatvanban. A buszozás jó hangulatban folyt, egyszeri „technikai” szünet beiktatásával 9 órára már a bélapátfalvai Bélháromkúti Apátsági templomnál voltunk. Telefoni kérésünkre volt olyan kedves a gondnok, hogy a hivatalos nyitási idő előtt egy órával lehetővé tette számunkra a templom meglátogatását.  A belépő megváltása után, ismertetőt kaptunk a templom - és a ma már csak alapjaiban látható monostor - történetéről. Az 1232-ben alapított templom már majdnem teljesen lepusztult, mikor 1732-től barokk stílusban újjáépítették. Későbbi felújítások során az eredeti gótikus építészeti formáját nyerte vissza.

    Visszaszálltunk a buszba, majd a volt mészkőbánya bejárata mellett rövidített útvonalon a Lak-völgyi-tó mellé értünk. Ezen kicsit túlhaladva az erdészet sorompó előtti tisztáson kiszálltunk. Innen indult két különböző nehézségű és hosszúságú túra – egyenlőre még együtt. Akik a harmadik variációjú utat választották, azok busszal Szilvásváradra utaztak, és onnan sétáltak fel Szalajka-völgyön. Nemsokára elértük a Lóczy-forrást. Tovább is az országos kék jelzésen haladtunk. Ragyogóan tiszta idő volt és erős szél. Mikor egy-egy felhő takarta a napot, akár még fázhattunk is volna, ha nem emelkedett volna folyamatosan az út. A kaptató kissé szétzilálta csapatot, mire a Katonasírokhoz értünk. Pihenőt tartottunk. Itt vált ketté a két útvonal. A rövidebb utat választók a S sáv jelzés mentén a Horotna-völgyön érték el a Szalajka-völgyet.

    19-en vágtunk neki a hosszabb útnak (14 km), melynek koronája a Bükk legmagasabb csúcsának megmászása volt. Eltértünk némileg az otthon megálmodott úttól, mert a szélesebb erdőgazdasági út elcsábított a Katonasíroktól 100 m-re letérő kék jelzéstől – egyszerűbben és őszintébben fogalmazva, nem vettem észre, hogy már elment a jelzés. Egy-két száz méter után már láttam, hogy nem erre akartam menni, de ez az út is – Z jelzés közbeiktatásával – is a Kopasz-rétre vezetett, ott pedig már az eredetileg tervezett úton járunk. Úgyhogy nem fordultunk vissza, rövidebb is volt ez az út, amiért gondolom senki se sértődött meg. Már a zöld jelzésen értünk fel a Kis-Kopasz 754 méteres csúcsára. Tovább emelkedve a Kopasz-rétre értünk. Ennek látványossága egy töbör, melynek mélyén egy 34 m mély és 54 m hosszú barlang található. Feltárása még folyamatban van, mert már nagyon régen elzáródott az a sok törmeléktől. Rengeteg hóvirágot láttunk, sőt olyan helyek is voltak, ahol többféle tavaszi virág mellett még a hóvirág is kitartott. Az Istállós-kő előtti Kis-hegyen stílszerűen kis pihenőt tartottunk, aztán Z háromszög jelzésen csúcstámadásba kezdtünk. Magára a csúcsra minden nehézség nélkül felértünk, nehezebb inkább a levezető út volt. Helyenként igencsak küzdeni kellett a talponmaradásért. Szerencsére a kiálló gyökerek segítettek nekünk. 1,7 km-en át állandóan lejtett az út, így értünk a Istállóskői-barlanghoz.

    Samu nem volt otthon, így hamar továbbálltunk. Jól kiépített úton eljutottunk a Szalajka-forráshoz, mely átlagosan 4500 liter vízzel indítja útjára a Szalajka-patakot. Véget ért az emelkedők, lejtők sora, innentől kezdve széles sétaúton, sőt mi több, aszfaltozott úton haladtunk Szilvásváradig, ahol buszunk várakozott. De addig még sok csodát láttunk, melyek közül is legnagyszerűbb a Fátyol-vízesés. A víz 18 lépcsőn zuhog alá. Továbbhaladva a völgyben, igen látványos még a Szikla-forrás, a pisztrángos tavak. Többen kisvonattal utaztak le a völgy végéig.

    Hazafelé egy fél órára még megálltunk Eger szélén lévő borospincéknél, megkóstolva egy-kétféle egri bort. Hazáig aztán már meg se álltunk.