Júniusban Alföld-jellegű túrákat szoktunk tartani. Így volt ez most is, tarkítva az utat mocsár-járással, múzeumlátogatással, sőt egy esti koncerttel is. 24-en voltunk és csöppet se fáztunk a 30 fokos melegben, miközben 13,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen gyülekeztünk 7 óra után, de Zsuzsát útközben Zsámbokon vettük fel, Ági pedig vonattal jött. Negyed 9-re értünk a farmosi vasútállomásra. Míg pakoltunk ki a kocsikból, befutott a vonat is, így indulhattunk. Induláskor felvetettem egy túra utáni másik programot is a kiírásban szereplő tápiószentmártoni Kincsem Park helyett, vagy mellette. A Rákóczi út egy üres telkéről, hatalmas fűzfa alól indul a Sziki-tanösvény. Sóderral leszórt kiépített úton haladva hamarosan a szikes padokhoz értünk. Ezután a temetőn át az erdészház/mezőgazdasági telep felé vezető útra tértünk. E mellett kellett volna lennie a bivalyrezervátumnak, de ez már a múlté. Térképen is jelzett kocsiúton mentünk, de csak a GPS által vezettetve, mert út az egyáltalán nem volt. Egyre nagyobb fűben botorkáltuk. Már egész közel voltunk ahhoz a gátszerű úthoz, mely az I-es, és a II-es tározót választotta el. Azon az úton a keddi bejáráson már voltam, biztos voltam benne, hogy oda száraz lábbal ebből az irányból is eljutunk. Nem így történt. Előbb a pár centis víz útkeresésre sarkalt, de akármerre mentünk, mindenhol állt a víz. Végül javasoltam, vegyük le a cipőnket, és keljünk át a mocsaras szakaszon. Volt, aki megfogadta tanácsomat, volt, aki cipőstől gázolt be a vízbe, mások pedig más utakon kísérleteztek. Aki velem tartott, az változó mélységű, de maximum 40 cm-es vízben hűsölhetett. Ez a nedves szakasz kb. 150 méter hosszúságú volt. A szárazulatra érve, megálltunk kicsit rendbe szedni magunkat egy árnyas helyen. Találkoztunk a halőrrel, ő is próbálta a leszakadókat segíteni abban, hogy utolérjenek. Elmondása szerint ezen a szakaszon sohasem szokott víz lenni. Ketten így utolértek, míg öten visszamentek a mezőgazdasági telepig, és onnan száraz lábbal értek a „gátra”.

    Továbbhaladva, az út jobb oldalán egy hosszú tó húzódott, mellette volt egy madármegfigyelő torony is. Ide szinte mindenki felmászott, már csak azért is, hogy meglegyen a beígért 10 m-es szintemelkedés. Részben művelt területeken, részben kaszálók közt haladva előbb a vasúton keltünk át, majd kiértünk a ceglédi országútra. Ezen kicsit visszafelé indultunk, majd balra betértünk az országúttal párhuzamosan futó erdőszélre. Ezen 1,5 km-t mentünk, majd megint kereszteztük az iménti utat, vasutat. A madárgyűrűző tábort balról megkerülve a Kékbegy-tanösvényre jutottunk. Itt a nádasban egy 210 m hosszú pallósort alakítottak ki, 3 ismeretterjesztő táblával, és kb. félúton egy kiszélesedő pihenővel. Mikor a tanösvénynek végére értünk, a kiszáradt I-es tározóban, fátlan hőségben mentünk ismét a falu felé. Az Öreg-Hajta majdnem tejesen kiszáradt medrén lévő gázlón átkelve hamarosan ismét a Sziki-tanösvénynél voltunk.

    Visszaérve a vasútállomásra – elsősorban a meleg hatására - a nagy többség úgy döntött, hogy a Kincsem Park helyett a Blaskovich Múzeumot látogassuk meg, aztán majd meglátjuk, belefér-e időnkbe a Kincsem Park is.  A kúria-múzeum látogatásakor tárlatvezetést is kértünk, így sokkal többet megtudhattunk e köznemesi család által összegyűjtött kincsekről, a kúria múltjáról. A múzeumlátogatás után egy nagy fagyizást tartottunk, és persze már nem futott időnkből a Lovasparkra.

    Már csak azért sem, mert a túrázok közül hetünknek még nem ért véget az események habzsolása. Este hat órától az isaszegi Falumúzeumban az Arpeggio gitárzenekar koncertjét élvezhettük a nap zárásaként.

 

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.

 

Tavaly már tettünk egy kísérletet, hogy meglássuk Magyarország e ritkaságát, az időszakos forrást. Akkor nem volt szerencsénk, mert a téli kevés csapadék miatt nem indult be. Most két nappal túránk előtt kitört a forrás, ha nem is olyan látványosan, mint jobb években, de így is szép volt. 42-en voltunk, 14 km-t gyalogoltunk.

Busszal mentünk. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 29 személyes busz után 34 személyest rendeltem, de még így is két kocsival ki kellett egészíteni a járműparkot. 6 órakor volt a busz Isaszegen az első felszállóhelyen, majd fél hétkor Gödöllőről indultunk Felsőtárkány felé. Még Hatvanban is volt egy felszállónk, Inci. Gyér volt e korai órákban a forgalom, ezért jól haladtunk. Fél kilencre értünk túránk kiindulópontjára, a Felsőtárkánytól pár kilométerre lévő Egeresvölgy-Varróházhoz..

    Lekászálódtunk a buszról, majd a kisvonat megállójában legtöbben felvették esőkabátjukat, mert kicsit szemetelt az eső. Kék jelzésen, az erdei kisvasút mellett, de javarészt annak talpfáin haladtunk. Mellettünk a Vöröskő-patak kristálytiszta vize. Mintegy 800 m-re a patak túloldalán láttuk az első – Toldi névre hallgató - forrást. A kisvasút végállomása után elmentünk a Stimecz-ház mellett. Nemsokára rátértünk a tanösvényre. Nagyalakú ismeretterjesztő táblák mutatták be a Bükk növényvilágát. Aztán elhagytuk a tanösvényt, és a patak mellett haladtunk felfelé az alig emelkedő úton. 6 km megtétele után értünk a forráshoz.

    Ez az időszakos forrás úgy működik, hogy az elolvadt téli hó a föld alatti barlangrendszert kitölti, és mikor már megtelnek az üregek, nyomása megnő, és kilövell. Voltak olyan csapadékos telek, melynek végén 1,5 méter vízoszlop is kialakult. Ekkora élményben most nem volt részünk, alig 10-15 centiméterre lövellt ki a víz, de hozama nagyon nagy volt, így kiépített forrásfal résein is számtalan helyen jött a víz. Miután megcsodáltuk a forrást, ki-ki dönthetett, hogy milyen nehézségű terepen folytatja útját. Döntő többség amellett döntött, hogy még a felső időszakos forrást is felkeresi, aztán jelzetlen, de meredek úton eléri a kék + jelzést, azon pedig előbb a tanösvény másik ágáig megy, majd a Stimecz-háztól a már ismert úton, vasúti síneken ér vissza a buszhoz.

    El is indultunk a völgyben a Felső-forrás felé. Hatalmas kidőlt fákat kerülgettünk hol jobbról, hol balról. Miután pár akadályt leküzdöttünk, láttuk, hogy továbbiakban is kidőlt fák nehezítik a járást. De nem emiatt tettünk le a forrás felkereséséről, hanem azért, mert a mederben már nem is volt, víz. Ebből nyilvánvalóan következett az, hogy a Felső-forrás még/vagy már nem működik. Jó meredek úton elkezdtünk felfelé kapaszkodni a Kecskor-hegyese oldalában. Szemben magasodott a Vöröskő-hegy. Mikor elértük a K+ jelzést, már alig emelkedett az út. Mindenkit bevártunk, mert az emelkedőt nem mindenki egyformán bírta. Továbbhaladva elértük utunk legmagasabb pontját, a 681 méteres magasságot. Ezután már csak lejtő volt. Előbb elértük a tanösvény visszatérő ágát, amelyen most madarakról, emlősökről láthattunk táblákat. A Stimecz-ház mellet lévő nagy fedett „ebédlőben” ettünk mi is, aztán már csak 3 km majdnem sík út volt hátra a buszig.

    Jól esett a busz melege, mikor beszálltunk. Nem messzire mentünk, Eger túlsó végén megálltunk Kőlyuktetői- pincesornál. Röhej, de a sok pince közül egy sem volt olyan, ahol meg lehetett volna inni 1-2 deci bort. Sokan bespájzoltak pár liter bort. Esemény nélküli laza buszozás után kb. fél hétre értünk Isaszegre.

A fényképeket Pusztay Péter (PP) és Notter Béla készítette.

 

Enyhe téli időben, pár centis hóban tartottuk meg az év első túráját. 35-en voltunk és 13,5 km-t gyalogoltunk. Mindenkinek jutott az újévi jókívánságokból, finom süteményekből és italokból.

A szokásostól eltérően nem szombaton túráztunk, hanem vasárnap. Ennek az volt az oka, hogy nyolcan az ITK-ból péntek este értünk haza Erdélyből és akklimatizálnunk kellett a túra előtt. 9 óra után pár perccel találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahová tagjaink és vendégeink Gödöllő és Pest felől vonattal, esetleg gépkocsival érkeztek. Az aluljárón áthaladtunk, majd a Z+ és a P négyzet jelzésen a Tőzeg-tavakig mentünk. A gát után balra fordultunk és előbb víkendházak között, majd a tó nádasa mellett a Rákos-patakhoz jutottunk. Átkeltünk a patakszéli keskeny padkán a vasúti sínek alatt. A Képesfánál megálltunk egy kicsit, hogy az is megnézhesse, aki eddig még nem látta. Az átjátszó adó felé vezet betonos úton indultunk felfelé, de nagyon nehezítette haladásunkat a sok keresztbedőlt fenyőfa. A dombtetőtől ismét a Z+ jelzésen haladtunk. A feszülettől Gazda-erdő felé büszkélkedtünk a többieknek, hogy a turistaútról letakarított rengeteg fa nyolcunk munkája. Ezt december közepei útkarbantartás során ejtettük meg. A Gazda-erdei vízmű után pár percre megálltunk, mert megszomjazott a társaság. A nagytarcsai országúton való átkelést követően még körülbelül egy kilométert jelzésen haladtunk, majd azt elhagyva a vadászház felé igyekeztünk. Előtte ismét szinte járhatatlan volt az út a sok kidőlt fenyőfától.

    A vadászház melletti pihenőnél esőbeállók voltak padokkal, asztalokkal. Itt mindenki kipakolta az általa hozott süteményeket, italokat és sorba kínáltuk egymást sűrű Boldog Újévet köszöntésekkel. Itt-tartózkodásunk csak azért nem lett hosszabb, mert a forró tea és bor ellenére lassacskán mindenki fázni kezdett az egyhelyben ücsörgésben, álldogálásban. Felkapaszkodtunk az Isaszegi-hátra, innen már Pécel házai látszottak. Leereszkedve horgásztavak, jobboldali löszfalak mellett elhaladva. értünk be a vasútállomásra. Fél óránk volt még vonatunk indulásáig, de ez az idő nagy beszélgetések közepette gyorsan elszállt.