Négynapos túránk helyszíne ezúttal az Egri-Bükkalja volt cserépfalui szálással. Húszan voltunk, 42 km-t gyalogoltunk. Az időjárás csak 50 %-osra teljesített, két nap esős, két nap pedig esőmentes volt - abból az egyik kifejezetten meleg is.

    Szeptember 24. (csütörtök). 7 órai indulással autópályán érkeztünk Mezőkövesdre, ott bevásároltunk, majd szálláshelyünkre, Cserépfalura hajtottunk. Kipakoltunk, megreggeliztünk, majd indultunk tovább. Kocsival előbb Bükkzsércre utaztunk, mert innen indult gyalogtúránk. A települést elhagyva a Cseresznyés-patak völgyében haladtunk – sajnos aszfaltozott úton. A Szent Erzsébet-forrás után Völgyfőháznál rátértünk a zöld- és piros sáv jelzésre, a Török-útra. Innen helyenként szép kilátás nyílt a Bükk-fennsíkra. Borzlyuknál kellett volna letérnünk egy jelzetlen útra, de első nekifutásra túlmentünk azon. A Szoros-patak völgyében, majd jól járható kocsiúton értünk vissza Bükkzsércre. 13,2 km-t tettünk meg. Este úri dolgunk volt, mert félpanziós ellátást rendeltünk a helyi Remete-étteremből.

  

 Szeptember 25. (péntek). Reggeli után a Hór-völgyi Látogatóparktól indult gyalogtúránk. A Hór-patak völgyében haladtunk felfelé. Először a Subalyuk-barlangnál álltunk meg. Jó páran felkapaszkodtunk a barlanghoz az igen meredek, de korláttal biztonságossá tett úton. Mikor továbbindultunk, sajnos elkezdett esni az eső eleinte csak immel-ámmal. Kis kitérőt tettünk az Oszlai tájházhoz. Mikor elhagytuk a Hór-patakot, akkor kezdett rá jobban az eső. Meglehetősen meredek út vezet fel Ódorvárhoz, legalábbis addig, míg el nem érjük a makadám utat. A Zsilibes-forrás után nemsokára a vár alatti esőbeállóhoz érkeztünk. Itt megebédeltünk, aztán felmentünk az Ódorvárhoz. A vártól jelzetlen, jól járható úton értünk vissza a kocsikhoz. Ezúttal 12,2 km-t gyalogoltunk. Elállt az eső, így vacsora előtt még sétáltunk egyet a faluban, kisebb csapat megkereste a pásti pincéket is.

    

Szeptember 26. (szombat). Kocsival először Síkfőkútra utaztunk, ahol a hotel mögötti parkolóban letettük autóinkat. Az eső vigasztalanul esett mikor elindultunk, és erről a jó szokásáról nem mondott le az út végéig. A Kánya-patak völgyében kezdtük meg a gyaloglást. Az Attila-forrásnál lévő kis tó után egy összedőlt esőház után kezdett erőteljesebben emelkedni az út (650 méteren belül 120 métert). Várkúti-turistaháznál megálltunk egy kicsit, majd további kemény emelkedő után felértünk a Vár-hegyre. Lefelé menet már nagyon jól elvoltunk, újabb kis emelkedő csak a Kövesdi-kilátó előtt volt. Az esőháznál majdnem megközelítettük azt a helyet, ahol két nappal azelőtt jártunk. Novaji-kunyhóig lejtett az út, de utána ismét jött egy Cseres-tető nevű bucka. Síkfőkútra beérve már csak csepergett az eső. Felkerestük a Szt. Imre-forrást, körbesétáltuk a tavat. A gyalogút 9,4 km hosszú volt. Visszaautóztunk szálláshelyünkre, megebédeltünk. Ebéd után elsétáltunk a helyi fazekashoz, azután pedig a református templomhoz, Mária-fához. Ezután a Berezdi-pincékhez mentünk, majd a Kisamerika nevezetű barlanglakásokat néztük meg.

    

Szeptember 27. (vasárnap). Reggeli után összepakoltunk, majd kocsival Cserépváraljára mentünk. Leparkolás után felmentünk a Barlanglakásos tájházhoz. Sajnos hiába hívtam a megadott telefonszámot, senki nem vette fel a kagylót. Így aztán csak kívülről tudtuk megnézni a házat. Turánk során először a kápolnát, majd egy barlanglakást (vagy hodályt?), ezután a Gabonavermeket kerestük fel. Tovább emelkedő úton értünk fel a Cserépvárba. Lefelé más úton jöttünk, így még egy kőhodályba is belebotlottunk. Az eredeti terv szerint a P jelzésen mentünk volna tovább, de az annyira saras volt, hogy inkább az aszfalton közelítettük meg a P háromszög jelzést, amin a Nagy-, és Kiskúp kaptárköveket találtuk meg. Ezután visszatértünk az aszfaltozott útra, és ezen értük el a Csordás-völgyi kaptárköveket. A kocsikhoz visszamenet eljöttünk az Ifjúsági tábor és a borospincék mellett. Közben rengeteg erdei csiperkét láttunk és többen szedtek is. Ez az út 7,1 km hosszú volt. Visszamentünk szállásunkra, megebédeltünk bepakoltunk a kocsikba és elindultunk Mezőkövesdre. Itt közösen megnéztük a Matyó múzeumot, majd egy fagyi elnyalogatása után a Hadas városrészbe sétáltunk. Itt egyesek a régi házakat (Kis Jankó Bori-emlékház, Bútorfestő ház, Mézeskalács-ház, Fazekas-ház, stb.), míg mások a Mezőgazdasági Gépmúzeumot nézték meg. Ezután már csak a hazautazás volt hátra.

Tegnap minden baljós időjárási előjelzés ellenére 31-en indultunk túrázni a Pilisbe. Esőkabátra csak nagyon rövid ideig volt szükségünk, az út második felében néha már a nap is sütött. 12 km-t gyalogoltunk.

7:00-kor találkoztunk Gödöllőn. Nem volt egyszerű az utazás, mert hat kocsit a reggeli forgalomban nagyon nehéz egybe tartani. Budakalász szélén bevártuk egymást, aztán megint szétesett az egység, többek között én is (és az engem követők) elkevertem Ürömnél. Végül azért mindenki szerencsésen megérkezett Kesztölcre.

A régi kék jelzésen indultunk, azon, amelyiken pár évvel ezelőtt az OKT-t jártuk. Azóta szinte minden út más nyomvonalon halad, így a kék és a zöld sáv is, a S+-ből Z négyszög lett, de láttunk piros jelzést is. Ezek a jelek sem a papíralapú térképen, sem az OMP-n nem így szerepelnek, és a turistautak.hu-n is csak részben. Mindezen nehézségek ellenére szépen araszolgattunk felfelé a Kétágú-hegyre. Helyenként egész széles fehér mészkövekkel megerősített úton mentünk, máskor pedig szűk ösvényeken bujkáltunk a vizes bokrok között. A hegyre felérve az ún. Róth úton mentünk tovább nem erősen, de állandóan emelkedő úton. Erős emelkedő akkor kezdődött, amikor 250 m-re megközelítettük a „Sasfészek”-kulcsosházat. Ezalatt a rövid táv alatt 80 métert emelkedett az út. A háznál – melyet teljesen felújítottak – a pihenőpadokon megreggeliztünk – vagy megebédeltünk. Egy ottlévő társaság tagja még gitározással is szórakoztatott. Az idő is egyre jobb lett, a teraszról már egészen jól lehetett látni Esztergomot.

Mikor továbbindultunk, már csak lefelé haladtunk. A Z+ jelzésen mentünk a Fekete-hegyen, majd áttértünk a Z sávra. Ezen eleinte majdnem síkban haladtunk. Kétszer is letértünk róla: először a Kétágú-hegy siklóernyő starthelyét kerestük fel, ahonnan szép kilátás nyílt Dorogra a Palatinus-tóval, a Kis- és Nagy-Getére. Sok fénykép készült itt, többek között csoportkép is. A második kitérőnk szintén egy kilátóponthoz vezetett, ahonnan már Esztergomot is láthattuk. A közelben gyakoroltak a sziklamászók, mi pedig néhányan lejjebb ereszkedtünk a Kis Öreg-szirti-barlanghoz. Nagyon meredek sziklákon meg lehetett volna közelíteni az Öreg-szirti-barlangot is, de ezt nem kockáztattuk meg. A sziklahasadékokban ezernyi kövirózsa lapult. Továbbindulva leereszkedtünk az OKT új nyomvonalára, majd a zöld jelzésen folytatva utunkat, a temetőnél értük el Kesztölcöt. A falun végiggyalogolva megálltunk a szépen megépített bányász emlékműnél.

Hazafelé más úton jöttünk, a Dobogókő, Pilisszentkereszt, Pomáz útvonalon. Ez utóbbi település cukrászdájának forgalmát jó fellendítettük, főleg fagyievésünkkel.

A fényképeket Dami Éva (É), Kolláth Ági (Á), Urbán Zsuzsa (Zs), Moravecz Pali (P) és Kassó Robi (R) készítette.

Júniusban Alföld-jellegű túrákat szoktunk tartani. Így volt ez most is, tarkítva az utat mocsár-járással, múzeumlátogatással, sőt egy esti koncerttel is. 24-en voltunk és csöppet se fáztunk a 30 fokos melegben, miközben 13,5 km-t gyalogoltunk.

Isaszegen gyülekeztünk 7 óra után, de Zsuzsát útközben Zsámbokon vettük fel, Ági pedig vonattal jött. Negyed 9-re értünk a farmosi vasútállomásra. Míg pakoltunk ki a kocsikból, befutott a vonat is, így indulhattunk. Induláskor felvetettem egy túra utáni másik programot is a kiírásban szereplő tápiószentmártoni Kincsem Park helyett, vagy mellette. A Rákóczi út egy üres telkéről, hatalmas fűzfa alól indul a Sziki-tanösvény. Sóderral leszórt kiépített úton haladva hamarosan a szikes padokhoz értünk. Ezután a temetőn át az erdészház/mezőgazdasági telep felé vezető útra tértünk. E mellett kellett volna lennie a bivalyrezervátumnak, de ez már a múlté. Térképen is jelzett kocsiúton mentünk, de csak a GPS által vezettetve, mert út az egyáltalán nem volt. Egyre nagyobb fűben botorkáltuk. Már egész közel voltunk ahhoz a gátszerű úthoz, mely az I-es, és a II-es tározót választotta el. Azon az úton a keddi bejáráson már voltam, biztos voltam benne, hogy oda száraz lábbal ebből az irányból is eljutunk. Nem így történt. Előbb a pár centis víz útkeresésre sarkalt, de akármerre mentünk, mindenhol állt a víz. Végül javasoltam, vegyük le a cipőnket, és keljünk át a mocsaras szakaszon. Volt, aki megfogadta tanácsomat, volt, aki cipőstől gázolt be a vízbe, mások pedig más utakon kísérleteztek. Aki velem tartott, az változó mélységű, de maximum 40 cm-es vízben hűsölhetett. Ez a nedves szakasz kb. 150 méter hosszúságú volt. A szárazulatra érve, megálltunk kicsit rendbe szedni magunkat egy árnyas helyen. Találkoztunk a halőrrel, ő is próbálta a leszakadókat segíteni abban, hogy utolérjenek. Elmondása szerint ezen a szakaszon sohasem szokott víz lenni. Ketten így utolértek, míg öten visszamentek a mezőgazdasági telepig, és onnan száraz lábbal értek a „gátra”.

    Továbbhaladva, az út jobb oldalán egy hosszú tó húzódott, mellette volt egy madármegfigyelő torony is. Ide szinte mindenki felmászott, már csak azért is, hogy meglegyen a beígért 10 m-es szintemelkedés. Részben művelt területeken, részben kaszálók közt haladva előbb a vasúton keltünk át, majd kiértünk a ceglédi országútra. Ezen kicsit visszafelé indultunk, majd balra betértünk az országúttal párhuzamosan futó erdőszélre. Ezen 1,5 km-t mentünk, majd megint kereszteztük az iménti utat, vasutat. A madárgyűrűző tábort balról megkerülve a Kékbegy-tanösvényre jutottunk. Itt a nádasban egy 210 m hosszú pallósort alakítottak ki, 3 ismeretterjesztő táblával, és kb. félúton egy kiszélesedő pihenővel. Mikor a tanösvénynek végére értünk, a kiszáradt I-es tározóban, fátlan hőségben mentünk ismét a falu felé. Az Öreg-Hajta majdnem tejesen kiszáradt medrén lévő gázlón átkelve hamarosan ismét a Sziki-tanösvénynél voltunk.

    Visszaérve a vasútállomásra – elsősorban a meleg hatására - a nagy többség úgy döntött, hogy a Kincsem Park helyett a Blaskovich Múzeumot látogassuk meg, aztán majd meglátjuk, belefér-e időnkbe a Kincsem Park is.  A kúria-múzeum látogatásakor tárlatvezetést is kértünk, így sokkal többet megtudhattunk e köznemesi család által összegyűjtött kincsekről, a kúria múltjáról. A múzeumlátogatás után egy nagy fagyizást tartottunk, és persze már nem futott időnkből a Lovasparkra.

    Már csak azért sem, mert a túrázok közül hetünknek még nem ért véget az események habzsolása. Este hat órától az isaszegi Falumúzeumban az Arpeggio gitárzenekar koncertjét élvezhettük a nap zárásaként.

 

Szokásos április végi többnapos túránk során ismét a Mecsekben játunk, de emellett túráztunk még a Zselicben és a Villányi hegységben is. A kéktúra-szakaszokat is magába foglaló túrán 21-en voltunk, és összesen 50 km-t gyalogoltunk döntően szép tavaszi időben.

    04.30. csütörtök. 6 óra után találkoztunk az isaszegi vasútállomáson, ahol pesti túratársainkat is felvettük. Gyér reggeli forgalomban jól haladtunk az Isaszeg – M0 – M6 –M60 – Pécs útvonalon, és 9 órára más szálláshelyünkön, Cserkúton, a Jakabhegyi-vendégházban voltunk. Házigazdánk jóvoltából elfoglalhattuk szállásunkat, kipakoltunk, megreggeliztünk. Ezután indultunk első túránkra, amely Remete-réten kezdődött. Ide kocsival mentünk. Az út baloldalán letettük az autókat, átvágtunk a Remete-réten. Az érdekes formájú nagy esőbeálló mellett az erdőbe értünk. Bár már megtapasztaltuk máskor is a Mecsek bőséges medvehagyma-ellátottságát, mégis mindenki tátotta a száját a látványtól. Virágözönben lejtős úton értünk a Büdös-kúti-kulcsosházhoz, mely egyúttal a kéktúrázók pecsételőhelye is volt. Három emelkedő-lejtő kombó következett 5 kilométer alatt, így értünk következő állomásunkra, a Fehérkúti-kulcsosházhoz. Itt megpihentünk a szépen kialakított padoknál, asztaloknál. Elhagytuk a kék jelzést, majd különböző jelzés-kombinációkon Kantavári-kőfejtő, majd tovább a Remete-rét felé indultunk. 14 km-t gyalogoltunk idáig.

Hazafelé bevásároltunk még a következő napokra a közös reggelikhez, vacsorákhoz egy nagyáruházban.  Este közös vacsora következett, beszélgetéssel, borozgatással.

    05.01. péntek. Reggeli után kocsival az orfűi elágazáshoz hajtottunk, onnan indultunk túrázni. Előbb a sárga jelzésen Abaligetig mentünk. A barlangnál pecsételtünk füzetünkbe. Ezután a kék jelzést követve kényelmesen emelkedő úton 200 m-es szintemelkedéssel a volt Pető-aknához értünk. Nagy farakásokon pihenőt tartottunk. Ennek végeztével továbbra is emelkedő úton haladtunk, egészen Jakab-hegyig. Közben ittunk a Pálos-kút jóízű vizéből. Utunk legmagasabb pontján van a remeteházból átalakított esőbeálló és kilátó és a pálosok XIII. században épült kolostorának romjai. Kis pihenőt tartottunk a kolostor falai között, majd továbbra is a DDK-n Patacsi-mezőig értünk. Itt bélyegeztünk és jelzést váltottunk; a kék kereszt jelzésen észak felé kezdtünk haladni. Nagyon látványos út volt ez a Szuadó-völgynek nevezett szakasz, többször kellett átkelnünk az Orfűi-patakon, majd oldalaztunk a patak felett lévő medvehagyma-rengetegben. Mikor kiértünk az abaligeti országútra, azon mentünk vissza a kocsikhoz. 17 km-t tettünk meg ezen a napon.

Elautóztunk még Mecsekrákosra, ahol a Kemencés-udvart, a tájházat néztük meg. Ezt követően lesétáltunk a Pécsi-tó partjára. A szél felerősödött. ezért abbahagytuk a nézelődést, és visszamentünk szálláshelyünkre.

    05.02. szombat. Reggel esett az eső, ezért csak komótosan készülődtünk. Aztán elcsendesedett, mi pedig kocsiba ültünk. A kéktúrázók Bakócára, a zselici túraútvonal befejezésére, a többiek pedig Pécsre, városnézésre utaztak. Mire Bakócára értünk már csak éppen szemerkélt az eső, így legtöbbünk még az esőkabátot se vette fel. Egy meredek és nagyon agyagos úton hagytuk el a falut, a Káni-kereszthez tartva. Egy horhosban haladtunk tovább, a sártól, agyagtól óriására dagadó cipőkben. Ez az állapot pár kilométert leszámítva az egész napra jellemző volt, rengeteget csúszkáltunk, emelgettük „mázsás” cipellőinket. Legrosszabbak azok a szélesebb erdőgazdasági utak voltak, melyeket gondosan elglattereztek. A kék jelzést elérve nyugat felé haladtunk azon, tettünk egy 400 méteres kitérőt a környék legmagasabb pontjára, a Hollófészekre (358 m). A Nagymátéi vadászházhoz és Füvészkerthez csúszkáltunk ezután. A vadászház és parkja igazán gyönyörű volt, leginkább a Keleti lucfa váltotta ki csodálatunkat. A park közepén lévő esőbeállóban bekaptunk pár falatot, aztán továbbindultunk – első nekibuzdulásban rossz irányban. Aztán korrigáltunk és jobbára lejtős - és kevésbé csúszós! – úton Felsőkövesd felé tartottunk. Egy semmi közepén lévő magtárig még egy emelkedő volt, aztán kiértünk a felsőkövesdi aszfaltozott útra. A haranglábnál bélyegeztünk és ebédeltünk egyúttal. Alsókövesd felé lekoptattuk cipőnkről az agyagot, mivel - a máskor nagyon utált - aszfaltúton haladtunk. Az út baloldalán nagy gazdasági épület volt, ahol Fekete István három évig volt segédtiszt. Az épület után jobbra tértünk be az erdőbe. Tatárugratóig emelkedett és borzasztóan csúszott a mélyút. Jelzést váltottunk és a K+ jelzésen értünk vissza Bakócára. Nagyon szép ez a völgyben megbúvó kis falu. Mielőtt beszálltunk a kocsikba, a falu közepén csordogáló kis patakban megmostuk cipőinket. 14 km volt a napi adag. Este közös vacsora, beszélgetés vár ránk.

    05.03. vasárnap. Reggeli után összepakolunk, és a Villányi-hegységbe ruccantunk át. Máriagyűdön, a református-templomnál állítottuk le a kocsikat. A Csodabogyó-tanösvényen indultunk egy mélyúton felfelé. Szép számmal találhatók az út mellett ismeretterjesztő táblák, szinte csodaszámba menően ép állapotban. Nem úgy, mint az oszlopokra helyezett – a tanösvénynek nevet adó – csodabogyó képecskék. Ezt szinte minden oszlopról lefeszítették darabokra törték. Bunkóságban, vandalizmusban az ország minden része egyformán kiveszi részét, úgy látszik nincs kivételezett helye kis hazánknak. Az út egy kiszögelésében álló kilátóról szép kilátás nyílik Máriagyűdre, Villányi-hegységre, Szársomlyó vulkanikus kúpjára. Az egész hegyoldal telis-tele van Virágzó kőris-sel. Egy útkereszteződésben kicsit megpihentünk. Az út folytatásában – hogy el ne felejtsük mi is az – jött egy sáros szakasz. A Kegytemplommal egy vonalba érve, elkezdtünk ereszkedni, a helyenként jó meredek lejtőn. A templomban mise volt, így belülről nem tudtuk megnézni. Ez az út csak 5,5 km hosszú volt.

Kocsiba ülve Siklósra hajtottunk. Itt megnéztük a várat, majd továbbutaztunk a Nagyharsányi Szoborparkhoz. Ez nem igazán aratott nagy sikert, ezért az elfogyasztott ebéd után továbbmentünk Villányba. A pincesoron majd’ mindenki vásárolt egy kis bort. Következő állomásunk Villánykövesd 3 szinten elhelyezkedő pincesora volt. A pincék bejárása után már csak a hazaút maradt hátra.