Pilisszentlászló - Visegrád

Címkék

Szombaton látványos, szép úton Pilisszentlászlótól Visegrádig gyalogoltunk 41 fő részvételével. Kellemes időnk volt, az első csepp eső akkor esett, mikor már a buszban voltunk. 11,5 km-t tettünk meg 110/389 méter szintkülönbséggel.

Isaszegről indulva Gödöllőn, Mogyoródon, Szentendrén álltunk meg, hogy túratársainkat felvegyük a buszra. Pilisszentlászlóra 9 órára értünk. A Béke utcán indultunk el a Z jelzésen, amit utunk befejezéséig követtünk. Az út első harmadán három évvel ezelőtt már jártunk, akkor Lepencéről kapaszkodtunk fel Pilisszentlászlóra, onnan pedig az Apát-kúti-völgyön át jutottunk Visegrádra. Most az ismert útról áttértünk a Spartacus-ösvényre, ami akkor még nem volt jelzett turistaút. Ezt eredetileg vadászoknak építették ki, úgy beszélik, hogy vadászidényben minden nap végig is söpörték azt, nehogy egy talp alatt megreccsenő gally elijessze a vadakat. Nagyon látványos az út, amit a hegyoldalba vágtak. Legtöbb helyen csak egyszemélyes szélességű. Szarvas-bércnél egy húszméteres kaptató leküzdése után szép kilátás nyílt a környező hegyekre. Későbbiekben hol az út jobb-, hol a bal oldalán magányos sziklaszirtek álltak. Egy helyről pedig a Dunát lehetett látni.

A Jenő-kunyhónál megálltunk enni valamit, aztán folytattuk utunkat. Igaz itt egy helyen nem vettem észre a lekanyarodó jelet, és továbbmentünk egyenesen. Gyors korrekció után ismét e zöld jelzésen voltunk. Ezután már kicsit erősebben lejtett az út. Miután jobbra elment a Z+ jelzés, mi a zöldön maradva felkapaszkodtunk a Mátyás-hegyre. Ezután már csak lefelé mentünk.

A Mátyás király utcán ki-ki elcsábult egy fagylaltra, vagy egy sörre, aztán a nagy buszparkolóba mentünk, mert ott várt ránk autóbuszunk.

 

A pilisszenlászlói kápolnától indultunk
Útmenti kegyhely
Vad szegfű
Szép erdőrészlet
Spartacus-ösvényen
Kilátás a Szarvas-bércről
Jellegzetes ösvényszakasz
Szép kitett szakasz
Magányos szikla
Már látjuk a Dunát
Jenő-kunyhó
Hegyoldalban
Talált taplógomba
Nagymaros a Duna túlsó oldalán
Visegrád egyik szép háza
Útadatok