Teljesítménytúra Isaszegen - beszámoló az emléktúráról

Címkék

Április 4-én hetedik alkalommal rendezte meg teljesítménytúráját az Útvonalkövetők Klubja és az Isaszegi Természetbarát Klub. A húsvét vasárnapjára eső rendezvényen a létszám csak részben igazolta abbéli félelmünket, hogy a hármasünnepen túrázóink inkább a családjuk mellett töltik túrázás helyett. 459-en indultak a csupa kissé (felhős, szeles, napos) időben.

    A rajt 6 órakor nyitott és a különböző távok függvényében 11:30-ig volt nyitva. A beérkezés 17:30-ig számított sikeresnek. Az indulók közül egyes távokon az alábbi számú versenyzőnek jelentett erőnléténél nagyobb feladatot a túra teljesítése: 15 km-en 13, 30 km-en 5, 45 km-en 1 főnek.
    Ebben az évben először nem csak a regisztráció, hanem a kiértékelés is – Balogh Zoli programjának köszönhetően – számítógépes rendszerrel történt. Így mindenki láthatja, hányadikként teljesítette a vállalt távot.
Ezért itt csak az elsőket emeljük ki:
15 km-en Nacsa Imre György 2 óra 18 perc,
30 km-en Dobi Gyula 3 óra 3 perc (!),
Toma Pál 5 óra 40 perc.
    Köszönjük Isaszeg Város Önkormányzata, Csányi Szőrme Kft, Isaszegi Nyugdíjasok Baráti Köre, Teljesítménytúrázók Társasága, Fincsi 200 Bt., Budapesti Kamaraszínház, Barangolók Bt., Topikos Túrázó Bolondok túrához nyújtott segítségét.
    Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelte rendezvényüket. Reméljük, abbéli erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, hogy mindenki jól érezze magát. Várunk/visszavárunk mindenkit jövőre is!
 

Vendégeink 1
Vendégeink 2
Vendégeink 3
Vendégeink 4
Vendégeink 6
Vendégeink 7
Vendégeink 8
Vendégeink 9
Vendégeink 10
Vendégeink 5
Vendégeink 11
Vendégeink 12
Vendégeink 13
Vendégeink 14
Vendégeink 15
Vendégeink 16
Vendégeink 17
Vendégeink 18
Vendégeink 19
Rendezők egy része
Rendezők egy része
Rendezők egy része
Rendezők egy része
Rendezők egy része
Rendezők egy része
Rendezők egy része
Rendezők egy része
Rendezők egy része