Szabadságom miatt nem találkozunk nap mint nap, így kedden dobott meg egy emaillel Harman Marci, hogy menjünk túrázni vasárnap a Pilisbe. Idén ugyanis ötödik alkalommal rendezte meg az Útvonalkövetők Klubja (Gethe Laciék, az Isaszegi Csata Emléktúra társrendezői) a Szurdok 30 és 40 teljesítménytúrát. A 30-as táv Pomázról vezetett Dobogókőre, de az idei útvonalszervezés miatt, aki tovább akart menni a 40-esre, az (biztonsági okokból csak) 16 óráig megtehette ezt, így egy Dobogókőtől induló nagy körrel még megtoldhatta a végét. Óvatos duhajok lévén a 30-as távra neveztünk be eredetileg, bár sejtettük már az elején is, hogy valószínűleg tovább fogunk menni a Rám-szakadék felé.

A pomázi autóbusz állomásnál volt a rajt, itt Gethe Laci külön köszöntötte az „isaszegi különítményt”. Túránk első 5 és fél kilométere a Z, Z-háromszög jelzéseken a Janda-házig vezetett, melyet mindenféle segédeszköz felhasználása nélkül, fejből teljesítettük. Segítségünkre volt, hogy túravezetői elővizsgánk alkalmával pontosan ezen az útvonalon mentünk fel a Janda-házig, igaz akkor 2 napi élelemmel, vízzel, alvó alkalmatossággal megpakolva. Szomorúan konstatáltuk, hogy azóta a Janda-házat feltörték, és ennek egy betört üveg jelezte a nyomát.

A Z-háromszög jelzésen továbbhaladva Kis-Csikóvár, majd a Nagy-Csikóvár csúcsát hóditottuk meg, közben mindkettönkből előjöttek az emlékek, hogy itt kerestük a nyiladékot az elővizsgán a 3-as pont felé. A P+ jelzésre váltottunk, ám szerencsére most lefelé teljesítettük. Mindkettőnkben nyomot hagyott, hogy anno ez az ellenkező irányból igen húzós volt. A látványos Holdvilág-árkon folytattuk utunkat, majd a Kiskovácsi-elágazásnál a P jelzésre váltottunk észak felé. Itt lehetőségünk lett volna egy kis kitérőre a Salabasina-árkon, mint alternatív útvonalon át, de ezt kihagytuk.

Tölgyikrek elérése után a S jelzésen a Kerekes-hegyi nyereg érintésével jutottunk fel Morgó-hegyre, ahonnan a S+ jelzés vitt el minket Szent-kúthoz. Innen nekem volt ismerős a pálya a Szurdok-tanösvény kezdetéig (K+), hiszen nemrég Henrik fiammal ezt bejártuk. A Szurdok-tanösvény vizsgapályánk része volt, így szintén jöttek belőlünk az emlékek. Nekem a vízen keresztüli turistacsoport kerülgetések, Marcinak pedig az, hogy a vizsga alatt - térképolvasás miatt - majdnem leszakadt az egyik romos híd alatta, ami azóta már le is van zárva. A 3-as ismertető tábla még mindig fekszik, tehát a vandálok áldozata sajnos. A Szurdok végén pedig az volt a fő témánk, hogy ki hogyan kereste meg vizsgánk utolsó pontját, a Somhegyi kulcsosházat.

Beérkezve Pilisszentkeresztre tettünk egy párszáz méteres kitérőt a cukrászda felé somlóit kóstolni (mellesleg borzalmas). Közben sasoltuk, nehogy valaki utánunk jöjjön, mivel mi direkt tértünk le a teljesítménytúra kijelölt útvonaláról. Fél órás pihenőnk végeztével folytattuk utunkat a Z jelzésen Klastromkert irányába, mely vizsgánk 1-es pontja volt, tehát itt sem kellett különösebben a térkép. Innen a Z jelzésen továbbhaladtunk Vaskapu-szikla irányába. A térképen a szintvonalak sűrűsége már riasztó volt, de ahogy közeledtünk a Z jelzésen, már szabad szemmel is láttuk, hogy mi vár ránk majd nyugat felé. Nem véletlenül volt halálfej odarajzolva az itineren, illetve nem véletlenül piros-fekete a Vaskapu-szurdokon át vezető jelzés. Párszáz méteren belül majd 200 méter a szintemelkedése, egyszóval ez egy piszok meredek emelkedő.

Innen szép, de nagyjából egyhangú útvonalon jutottunk el a Dobogókői célba (Turista Múzeum) először szalagozáson, majd a P+ jelzésen, ismét egy szalagozáson, az S+ jelzésen és ismételt szalagozáson át a műutat elérve. Ekkor 30.72 km és 1643 méter szintemelkedés volt a lábunkban, de ezt mindketten már megszoktuk, így különösebb fáradtság egyikünkön sem volt tapasztalható. És hát a Rám-szakadék felkeresése túl erős kísértés volt, így egy büfélátogatást követően úgymond átneveztünk a Szurdok 40-re.

A S, Z körút, szalagozás, P, P kör, szalagozás jelzéseken vesztettünk rengeteget magasságunkból a Fényes-forrásig. Innen a Lukács-árok szalagozása következett, mely egy elég szűk szurdok, roppantul csúszik, tele van bedőlt fával, gazzal, egyszóval igen nehézkesen járható. Nekem speciel kimondottan tetszett. A végén kikapaszkodtunk az S jelzésre, majd a Z körút, Z jelzésen elértük a Rám-szakadék kezdetét. Itt Marci megvált a kapott térképétől, lévén egy túrázással ismerkedő, fiatalokból álló csoport kért tőlünk segítséget, hogy miképpen jutnak vissza Dobogókőre egy könnyebb útvonalon.

Túránk utolsó 6 kilométerén, vagyis a Rám-szakadék kezdetétől a célig még 700 méter, szinte folyamatos szintemelkedés volt hátra. A Rám-szakadék végén Marci fújtatott egy nagyot, hogy na itt most megpihenünk. Én is itt már éreztem, hogy a lábaim kezdenek jelezni. A Rám-hegy csúcsára való feljutás már egyáltalán nem volt vicces. Itt már nem nagyon törődtünk a táj szépségeivel (pedig az), rövid fujtatást követően indultunk is tovább. Itt jegyzem meg, hogy egyik pihenőnk sem tartott 5 percnél tovább, lévén a hihetetlen mennyiségű szúnyog azonnal támadást intézett felénk, helytől függetlenül az egész Pilisben.

A szürkével átfestett, régi Z téglalap, S jelzésen vonszoltuk magunkat felfelé, majd elhaladtunk a céltól légvonalban kb. 100 méterre az S körút jelzésen. Tudtuk, hogy itt csak 30 métert kéne még iránymenetben szintemelkedni és ott a cél, a vége, de nekünk még hátravan a Thirring-szikla megkerülése (megjegyzem volt, aki kihagyta). De nekünk jön az indulás, kezdetben sajnos lefelé. Ohh, jaj.

Többször emlegettük a túra során, hogy jó lett volna egy túravezető társunknak is szólni, hogy jöjjön velünk. Na, kit értünk utol az utolsó ponton? Szevasz Attila, Te is itt? Oké, megvan az utolsó pecsét is, még 1.64 km. a cél, de az 130 méterrel feljebb van. A 18.05-ös buszról lemondtunk, azt jelen állapotunkban biztosan nem érjük el, de majd az utolsó, 19.05-ös busszal visszamegyünk Pomázra, a kocsihoz. Na gyerünk.

Összesen 44 kilométert tettünk meg, 2388 méter szintemelkedéssel és 1815 méter lefelé menettel. A Pilis szinte minden szurdokát végigjártuk, cukrászdázással, büfézéssel együtt 11 óra 15 perc alatt teljesítettük a távot, és azt hiszem Marci nevében is kijelenthetem, hogy nagyon-nagyon elfáradtunk. A leghosszabb eltévedésünk 50 méter volt, köszönhetően annak, hogy ha az egyikünk kihagyott egy pillanatra, a másik azonnal korrigált. „Eltévedés” ügyében 3-3-as döntetlen született, de azt hiszem 44 kilométeren összesen 50 métert eltévedni nem olyan nagy bűn. Az utolsó buszra még az utolsó pillanatban egy újabb túravezető társunk kapaszkodott fel, így már 4-en voltunk jelen a csapatból ezen a teljesítménytúrán, melynek szervezése, az útvonal, a frissítőpontok azt hiszem egy szóval jellemezhetők: tökéletes. Köszönjük Gethe Laci.