Aktív hétvége
Szombat-vasárnap két olyan programunk is volt, mely többünknek vonzó lehetőséget kínált szabadidejének eltöltésére. Igaz a vasárnapi inkább kemény munka volt, mint csupán szabadidő eltöltése.
Szombaton a Tájak Korok Múzeumok Egyesület (TKME) csömöri tagcsoportja által szervezett sétán vettünk részt, mely hazánk egyik legrégibb összefüggő sírkertjében, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben történt. 10 órakor találkoztunk a Keleti mellett, majd átsétáltunk a Sírkert főbejáratához. Lendvai István a TKME elnöke – aki történetesen az unokatestvérem – rövid ismertetőt tartott a temetőről, majd a Sírkert irodához mentünk. Innen indult a temetői körséta idegenvezetővel. Igaz kis csúszás volt a beosztásában, így várnunk kellett. Szerencsére nagyon szép idő volt, jókat beszélgettünk a vezetés kezdetéig.
Sétánkat a Vörösmarty Mihál (nem elírás!) sírjánál kezdtük, majd Arany János sírja következett. Belülről is láthattuk a Munkásmozgalmi panteont, Kossuth Lajos, Deák Ferenc mauzóleumát, láttuk Károlyi Mihály, Batthyány Lajos, Antal József, és - kis kitérővel – Jókai Mór síremlékét.
A sírkerti séta után a Rendőrség-történeti Múzeum meglátogatása következett. Nagyon jó beszélőkével megáldott idegenvezetőnktől sok érdekességet tudtunk meg a rendőrség múltjáról, konkrét bűnesetekről.
Vasárnap volt a Pest Megye Turistája harmadik 50 km-es szakaszának teljesítménytúraként megrendezett versenye. A cél Isaszeg, Falumúzeum volt, ahová az ötven-kilométeresek, és a Gyömrő vasútállomásról induló 20 km-es távot teljesítők érkeztek. Előző nap, és - a végleges létszám ismeretében - vasárnap reggel bevásároltunk 180 ember számára. 11-kor kezdtük berendezni a múzeum előterében a regisztrációs helyiséget, az udvaron pedig felállítottunk asztalokat, padokat a turisták étellel, itallal való ellátására. Bokorné Marika és Orosz Zoli Pécelre ment pontőrnek, ott is osztottak édességet. Mi itt zsíros kenyeret (savanyúsággal, hagymával, pirospaprikával), vajas-lekváros (megint vittünk házilekvárt, aminek nagy sikere volt) kenyeret készítettünk, valamint többféle szörpből italt készítettünk.
Fél nyolc után ért be az utolsó versenyző, ezt követően kezdtünk összepakolni, rendet csinálni. A nagyon fáradt turistákat több fuvarral kivittem a vasútállomásra.
Nagyon köszönöm Szmolicza József múzeumvezető önzetlen segítségét, valamint klubtagjaink - Bokorné Marika, Budaházi Zsuzsa, Nagy Mariann, nejem, Orosz Tibor, Szabó Olivér, Szmolicza Éva, Péter és István - fáradhatatlan munkáját a sikeres lebonyolításban.
- A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges