Négy verőfényes őszi napon 75 kilométert gyalogoltunk nyolcan a Bakonyban, Zirctől Bodajkig. A csodás tájakon átvezető út során nem feledkeztünk meg a tájék neves műemlékeinek felkereséséről sem.

2010.11.04. csütörtök. Borzasztó korán kellett ahhoz kelnünk, hogy már az első napot is jól ki tudjuk használni. Vonatunk háromnegyed ötkor indult. Két átszállással fél kilenc után értünk Zircre. Hárman kocsival jöttek.

A gyalogtúra megkezdése előtt városnézésre indultunk. A Köztársaság úton sétálva az első látnivalónk egy középkori pillérköteg volt. Ezután megnéztük a ciszterci apátsági templomot, majd a műemlékkönyvtárhoz vonultunk. Mivel itt a legközelebbi idegenvezetésig sokat kellett volna várni, előbb az arborétumba sétáltunk. Gyönyörű őszi színekkel kápráztatott el a kert. Egy nagy munka (a tó tisztítása és a vízrendszer felújítása) miatt az arborétum egyes részei nem látogathatók, de így is nagy élmény volt a kert meglátogatása. Ezután visszasétáltunk a kolostorépülethez. A Természettudományi múzeumban csak bekukkantottunk, de a Reguly Antal Műemlékkönyvtárat idegenvezetővel megnéztük. Nagyterem valóban kis hazánk egyik legnagyobb ékessége. Amit lehetett, bevásároltunk egy nagy áruházban  következő napokra és pontban délben most már tényleg indultunk az első kéktúra szakaszra. Folyamatosan emelkedő úton hagytuk el Zircet. Sajnos Nagyesztergárig 2,4 km-en az országúton vezet a kéktúra.   Falu közepén aztán elhagytuk a zajos országutat, nemsokára pedig a vadul ugató kutyákat is. Végre az erdőben gyalogolhattunk tovább! Süppedő avarszőnyegen, lápréteken értük el Veimpuszta egyik romos majorját. Mély vízmosásos úton ismét vizenyős rétekre értünk. A jelzések meglehetősen gyatrák ezen a szakaszon, kéktúrán meglepő módon szalagozással is találkoztunk – ami persze még mindig jobb  semminél. Több kisebb-nagyobb irányváltás után aztán kikötöttünk a Gaja-patak mellett. Ismét országútra értünk ki, mely bevezetett Bakonynánára. Bélyegeztünk a kocsmában, aztán szálláshelyünkre mentünk, ami épp a hosszú falu túlsó szélén volt. Finom vacsorát főztünk, ittunk egy kis bort is, de a korai kelés miatt mindenki álmos volt, így hamar eltettük magunkat. Ezen a napon 17 km-t tettünk meg.



2010.11.05. péntek. 6 órakor keltünk, (ugyanúgy, mint a következő napokon is). Összepakoltunk, megreggeliztünk. Ismét végig kellett gyalogolni a falun, aztán balra fordulva a Gaja mellé értünk. Először a Prém- malomnál álltunk meg. Az ott lévő épületeket megkerülve értünk megint a patak mellé, mely itt már szurdokjellegűen szűk völgyben fut. Sokszor álltunk meg fényképezni. Rengeteg nagy fát döntött a völgybe a nyár eleji vihar. A Gaja egy kanyarulatában, az Erdész-emlékműnél szép pihenőhelyet alakított ki az erdészet. Elhagytuk a kék jelzést, mert az érthetetlen okokból az OKT elkerüli a közelben lévő nagy látványosságot, a Római-fürdőt. Mi  patak jobb oldalán jelzetlen úton közelítettük meg a Római-fürdőnek nevezett sziklaszorost. Kidőlt fák között bújkálva értünk a Vadalmás-forráshoz. Ittunk jóízű vízéből, aztán – adrenalin-szintünk fokozása céljából – átkeltünk  zúgó patak felett. Most folyásiránnyal ellentétesen értünk be a sziklaszurdokba. Fenn láttuk Savanyú Jóska barlangját. A magas vízállás miatt nem tudtunk a vízesés alá menni  a patakmederben, ezért kikapaszkodtuk a meredek sziklafalon, és a vízesésnél ereszkedtünk ismét le oda.

Visszatértünk a kék jelzésre, előbb tölgyerdőben, majd egy mélyúton értük el a Gaja kiszélesedő völgyét. Különösebb látnivalók nélküli úton értünk be Jásdra.  Bisztró már zárva volt, de mire sikerült a Polgármesteri Hivatal bélyegzőjét megszerezni,  bisztó tulajdonos is előkerült. Megebédeltünk, majd indultunk tovább. Átkeltünk ismét a patakon, majd elindultunk egy kis csermely mellett felfelé. Hamarosan meg is leltük annak eredetét, a Siska-forrást. Tovább kapaszkodtunk felfelé, kiértünk egy makadámútra. Mikor az eltért az általunk jónak vélt délkeleti iránytól, meredek partoldalon felkapaszkodtunk a velünk párhuzamosan futó kék jelzéssel is ellátott útra. Hogy hol hagyta el a makadámutat, azt most se tudjuk. Szép bükkerdőben értük el Tést, ott bélyegeztünk az Erdei büfében, sőt egy kis vörösbort is alkalmaztunk, mint doppingszert.  Falu szélétől nem messze az országút elkanyarodott; mi az erdőben – jobban mondva annak szélén – Csőszpusztánál folytattuk utunkat. Könnyű úton értünk egy többes útkereszteződéshez a Hamuháznál, ahonnan a Tűzköves-árokban vitt tovább utunk. Sarjadó erdőn átvágva értünk az Erdei szentélyhez, majd 1 km-re innen a Bányászemlékműhöz. Itt már elérhető közelségbe került aznapi úticélunk, a Kisgyón Természetbarát Telep. Szállást a Pentele kulcsosházban foglaltunk. Vacsorára nagyon finom lecsót (vagy inkább sültpaprikát) főztünk. Kis borozgatás és nagy beszélgetés után tértünk nyugovóra. Napi adagunk 19 km volt.



2010.11.06. szombat. Igyekeztünk a reggelivel és az összepakolással, mert ezen  napon hosszú út várt ránk. A bélyegzőhelyet eléggé nehezen találtuk meg, mert a helyét jelölő tábla ott van, ahol már túlmegy az ember rajta. Elhaladtunk a szépen kiépített Farkas-kút és tó mellett, felkapaszkodtunk a Dóra-hegyre, majd egy horhosban még egy kicsit magasabbra. A gerincre felérve, nagyon nekilódultuk a lányok, tempójukból nem vesztettek egészen  Burok-völgyig. A kék jelzés nem ereszkedik le a völgybe, hanem annak meredek keleti oldalán halad (mikor két éve ott jártunk, ezen a szakaszon már jártunk). Bakonykúti most is elbűvölt. A kocsmában kellett bélyegeznünk, majd ezt követően Bakonykútipusztán keresztül északkelet felé vettük az irányt. Bogrács-hegynél kicsit túlmentünk a – nem jelzett – kéken, de így legalább láttuk a nagy kőfejtő különleges sziklaalakzatait. Hegytetőről szép kilátás nyílt Guttamásira, Isztimérre. Könnyű úton jól haladtunk,  kék megkerülte a Vontató-hegyet, aztán hamrosan a Fehérvárcsurgói víztározó mellé értünk. Megkerültük a tó déli végét, betértünk a Becsali nevű műintézménybe, ahol kéktúra-füzetünket igazoltuk. Már csak 2 km volt hátra, aztán elterülhettünk szálláshelyünk kényelmes ülőalkalmasságain.  Menü leves és paprikáskrumpli volt, igen finomra sikeredett. Jól megérdemeltük a vacsorát, mert ezen a napon 25 km-t gyalogoltunk.



2010.11.07. vasárnap. Szokásos idejű reggeli kelés és egyéb teendők elvégzése után 8 órakor indultunk. Először nem utunk folytatásaként Bodajk irányába indultunk, hanem épp ellenkezőleg. Ennek oka az volt, hogy meg szerettük volna nézni  Károlyi-kastélyt. Útközben voltunk benn az evangélikus templomban. A kastélykerti „tisztánlátást” köd nehezítette. Nem reméltük, hogy belülről is láthatjuk a kastélyt, mert az csak 10 órakor nyit. De most is szerencsénk volt. Találkoztunk Károlyi grófnéval, és ő felajánlott, hogy megmutatja nekünk a kastélyt. Nem is remélhettünk nála szakavatottabb idegenvezetőre. Sok minden megtörtént már az ITK-vel pár éves fennállásunk alatt, de az hogy egy grófnő kalauzoljon bennünket, az még nem. Mire végigjártuk a kastély látogatható részét, addigra a köd is feloszlott. Megkerestük kék jelzésünket, és elindultunk Bodajk felé. Szőlőhegyen, présházak között több mint két kilométert mentünk, aztán az Öreg-hegynél ismét az erdőbe értünk. Rövid szakaszon ismét az országúton mentünk, átkeltünk a Gaja-patak hídján. Parkírozóhely, tanösvény jelezte a Gaja-völgyi Tájcentrum kezdetét. Széles úton értünk el az Erdei-tavat ölelő rétet és esőbeállót. Továbbmenve hamarosan átkeltünk a patak kidőlt fa által megroggyasztott hídján. Jobbra magas sziklák tornyosultak az út mellett. Így értünk el az Ádám-Éva fához, amely két hatalmas elhalt tölgyfa összevont neve. Helyüket kopjafa jelöli. Innentől még majdnem két kilométeren keresztül élveztük a Gaja-völgy szikláit, zúgó patakvizét, hatalmas tölgy-, és gyertyánfáit. Varjúvárnál kikapaszkodtuk a völgyből, meredek hegyoldalról immár felülről láthattuk a völgyet. Csomó vadkerítés felett kiépített lépcsőn kellett átmásznunk, mire kiértünk a bodajki sífelvonó felső állomásához. Itt megebédeltünk, miközben csodáltuk Bodajk panorámáját. Leérve a faluba ismét elhagytuk a kék jelzést, hogy láthassuk a szépen felújított Kálváriát. A Lamberg-kastély sajnos nem látogatható, így ezt ki kellett hagynunk. Bekukkantottunk a katolikus templomba, megnéztük a Tó-fürdőt, majd beszereztük e négynapos túra utolsó bélyegzőjét a Fenyő büfében. Kisétáltunk a vasútállomásra, megvártuk az egykocsis szerelvényünket, és elkezdtük a hazafelé „száguldást” MÁV-ékkal. Fehérvári átszállásunknál 10 percet késett a szombathelyi gyorsunk, kétségessé vált, hogy elérjük-e a Gödöllő felé menő vonatunkat. Végül sikerült. E napi 14 km legyaloglásával értük a 75 km-es össztávot.