Kívánságtúránk ezúttal mindjárt két szurdokba is vezetett bennünket, ez pedig a Salabasina- és a Holdvilág-árok. Az első kevésbé látogatott, igazi vad vidék, míg a második jóval felkapottabb, ezáltal jobban kiépített is. Pont negyvenen voltunk, 12,5 km-t tettünk meg 450 m-es szintemelkedéssel.

Mivel ez a túra Ági szavazata alapján (is) került a kívánságtúrák közé, ezt a túrát az ő emlékének szenteltük. Hétkor indultunk Isaszegről, majd Gödöllő, Mogyoród, Budakalász felszállóhelyek közbeiktatásával értünk Kiskovácsiba. A buszról leszállva a P+ jelzésen indultunk, majd áttértünk a P jelzésre. Mikor az élesen jobbra fordult, mi nem követtük, hanem jelzetlen utakon értük el a Salabasina-árok kezdetét.

A Salabasina azt jelenti, hogy az árok végében „fejében”, egykor hamuzsírt főztek. Az árokban egykor még turistaút is vezetett, de a meglazult sziklák állandóan bedőltek, magukkal rántva a rajta lévő fákat is. Így aztán a Pilisi Parkerdő belefáradt az állandó felújításba és lezárta azt. Most engedélyezett a rajta való haladás, de a térképeken mindenhol ott a figyelmeztetés, hogy ez egy nehezen járható szakasz! Ezt mi is igazolni tudjuk. A rengeteg bedőlt fa miatt nagyon lassan lehet csak haladni. Most nem volt nagy víz az árokban, de a fák mellett azt is kerülgetni kellett. De hát pont ezért volt szép, igazi vadregényes túra. Nem véletlenül került be az első tíz évünk legszebb helyei közé. Tudniillik 2011-ben már jártunk itt. Azóta egy lényeges változás van: az árok kb. egyharmadánál egy gát áll keresztben, melyen egy erdészeti út halad át. A kőgáton át lehetett menni a pataknak készített átfolyón is, de megmászva azt (és a túlsó oldalon leereszkedve) is. Nem sokkal a gát után van az első nagyobb megmásznivaló szikla. Itt a falhoz támasztott fák segítik a feljutást és az előtte lévő vízen való átjutást. De a legnagyobb segítség mi magunk vagyunk azzal, hogy húzzuk-vonjuk egymást a nehéz akadályokon. Később volt egy olyan szakasz, ahol a patak felett V-alakú sziklán csak terpeszállásban lehetett felmenni. Aztán rengeteg kidőlt mohás fa közötti bujkálás után egy kb. 3 méter magas sziklafal állta utunkat. Elődeink itt is fák sziklákhoz való támasztásával próbáltak a helyzeten javítani. A ferde fákon való feljutás az elsőknek még viszonylag könnyen megy, de mikor már a harmincadik ember lép rá vizes cipőjével, csúszóssá válik az. Marci kötelet is hozott, ez is segítséget jelentett. Mikor már nem volt igazán látványos az árok, kimásztunk belőle, és jelzetlen utakon arra a piros jelzésre értünk, melyen már korábban haladtunk.

A Tölgyikrek felé mentünk rajta, miközben gyönyörű sárga gyűszűvirágokat láthattunk. A Lom-hegyen felfelé kapaszkodva, mikor elértük utunk legmagasabb pontját, megálltunk ebédelni. Ezután hosszan ereszkedtünk le hegyről, míg el nem értük a Holdvilág-árok kezdetét. Itt pihentünk kicsit, mielőtt nekivágtunk volna az ároknak. Előbb lépcsősen kiépített úton hatalmas sziklák közé értünk, majd egy szűk kanyonba jutottunk. Innen továbbereszkedni bedobált fatörzseken lehet. Hídhoz érünk: ezen haladva a jelzett út kikerüli a nagy sziklafalat és a Meteor-létrát. Mi persze a létrán mentünk le. Lenn fehér szilafalak és a Remete-barlang fogadja az erre járókat. Továbbhaladva a Domini-forrásnál mindenkinek meg kellett állnia, mert a vize finom és jéghideg volt. Még egyszer-kétszer átkeltünk a patakon, majd ismét Kiskovácsiba értünk. A becsületkasszás büfénél sokan vásároltak. A busz már járó motorral várt ránk.

 

Ebben az évben is megtartottuk klubunk majálisát. Változatlan helyszínen, ragyogóan szép időben 63-an voltunk jelen.

Isaszegen a Vízmű melletti erdei pihenőhelyen, megszokott környezetben 9 órától volt a gyülekező, de akinek dolga volt, az már hét óra előtt a helyszínen volt. Sajnos az esőbeállók, padok, asztalok egyre jobban fogyóban vannak, ezért pótlásról gondoskodnunk kellett. Padokat részben Szekeres Péterék hoztak, asztalokat és pár padot a Nyugdíjasok Baráti Körétől kaptunk. Előző nap Sanyival kimentünk a szemetet összeszedni, és láss csodát (!), alig találtunk egy vödörre valót. Úgy látszik mostanában rendes isaszegiek használták a pihenőt. A mostani menü különösen nagy előkészületet kívánt, mert mics volt ebédre sült krumplival, savanyúsággal. Az eredeti recepthez képest annyi változtatással, hogy a hús-összeállításból a birkahús kimaradt, hátha úgy sokaknak nem ízlett volna. Két nappal korábban megtörtént a húsok feldolgozása, fűszerezése. Ebben a rendező Szekeres és Pusztay-család mellett P. Kati és K. Jani is segédkezett. Viszonylag korán elkezdődött a faszén beizzítása, mert ilyen nagy mennyiségű mics grillezéséhez sok idő kell. Közben sem éheztünk, mert jöttek a finomabbnál finomabb sütemények, pogácsa, cseresznye. Nem is szomjaztunk.

Az ebéd nagyon finom és bőséges volt. El is pilledtünk kicsit, így nehezen állt össze a levezető sétára induló csapat. Azért három előtt mégis sikerült elindulni. Nem nagy utat tettünk meg, de jól esett kicsit mozogni a nagy tespedés után. Mikor visszaértünk, még megpróbálkoztunk közös énekléssel is, de most valahogy nem ment a dolog. Máskor se a kristálytiszta, csengő hangunkról vagyunk híresek, de most alulmúltuk magunkat is. Szerencsére két gitárosunk, Sanyi és H. Jani hangjánál volt, így ők szórakoztattak minket. Hét óra volt mire az összepakolás, rendrakás, asztalok, padok visszavitele után hazaértünk.

Köszönetet fejezem ki a rendezőknek, a két Péternek, Marikának és Piroskának, ezenkívül mindenkinek, aki valamilyen munkát végzett, hogy ilyen jó sikerüljön a majálisunk.

Tavaszi négynapos túránk során ezúttal a Vend-vidéket - egy ausztriai kiruccanást leszámítva - kerestük fel. Aki minden túrán részt vett, az 54 km-t gyalogolt 1800 méter szintemelkedéssel.

05.11. csütörtök

6 órai indulással különböző helyekről az M1-es Harkályos pihenőhelyénél gyűltünk össze. Rövid üdvözlések után továbbindultunk Szombathelyen át Felsőszölnökre. Itt foglaltam szállást. A szállás elfoglalása után bekaptunk pár falatot, és indultunk túrázni. Az első kilométereket jelzetlen úton tettük meg a szlovén határ közelében. Egy-két emelkedő és patakátkelés tarkította az utat. A P háromszög jelen jutottunk fel az osztrák-szlovén-magyar hármashatárra. Lefényképeztük a hármashatárkövet, melyet a trianoni döntés után 1922-ben állítottak fel. A pihenőpadoknál lazítottunk egyet. Ezután osztrák oldalon ismét jelzetlen úton haladtunk, míg el nem értük előbb a zöld, majd a piros jelzést. Ez utóbbin értünk vissza Felsőszölnökre, majd a kocsma közbeiktatásával szálláshelyünkre. 13 km, 370 m-es színkülönbséggel volt a napi adag. Vacsora után még beszélgettünk egy ideig.

05.12. péntek

Fél hétkor reggeliztünk, és utána azonnal indultunk Ausztriába, Mixnitzbe. Itt van ugyanis Bärenschützklamm, amit már két éve is meg szerettünk volna nézni, de akkor nem jött össze. 9 órára értünk oda Grácon keresztül. Nagyon szép volt az idő. 300 méteres húzós emelkedővel értük el a szurdok bejáratát, ahol belépőt kellett vennünk. Ezután kezdődött az igazi szépség – és nehézség. A Mixnitz-patak évezredek alatt mély kanyont vágott magának a sziklákban, 24 vízesést hozva létre. A nagy szintkülönbség legyőzését hidak (115 db), létrák (40 db) teszi lehetővé, miközben alattunk zúg, robajlik a patak. A vad szurdokrész kb. 1400 méter hosszú 350 méter emelkedővel, 2900 lépcsőfokkal. A szurdok után még emelkedett az út az 1214 méter magasan lévő hegyi vendéglőig. Itt megettük szendvicseinket, volt aki kávét, páran egy sört ittak. Jól esett a pihenő. Lefelé más úton mentünk vissza a kocsikhoz. Az út vége felé nem nagyon, de esni kezdett az eső. A túra 11,3 km hosszú volt 740 méteres szintkülönbséggel. Fél hatra értünk vissza a szálláshelyünkre. Vacsora után - akit még nem vitt ágyba a fáradtság – egy beszélgetésre, borozásra jöttünk össze.

05.13. szombat

Kocsival a közelben lévő Kétvölgybe utaztunk, közben párszor megálltunk a jellegzetes Vend-vidéki tájat fényképezni. A buszmegállónál parkoltunk le és indultunk gyalogolni változatos tájon. Kis csermelyek, patakok szabdalta dús vegetációjú vidéken egy lejtő/emelkedő után értünk Ritkaházára, a „szoknyás” haranglábhoz. Ezután egy darabig aszfaltozott úton kellett mennünk, majd arról a szlovén határ felé vettük az irányt. Határkövek kíséretében 4 km-t közvetlenül a határon tettünk meg. Közben erősen beborult, majd esni kezdett. Szerencsénkre mikor már jobban rázendített, a volt határátkelő fedett része alá értünk. Itt vészeltük át a nagy záport. Mikor elállt az eső, továbbindultunk. Kétvölgy határában egy szép, új fa kilátó tetejéről nézhettünk körbe. A gyalogtáv 11 km volt 240 m szintkülönbséggel. Mivel az eső miatt elmaradt az ebédünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk szálláshelyünkre. Ott megebédeltünk, és mikor már szépen sütött a nap, Szentgotthárdra autóztunk. Először a Helytörténeti és Szlovén Nemzetiségi Múzeumot szerettük volna megnézni, de – szemben a honlapjukon leírtakkal – zárva találtuk azt. A város főterére mentünk, de a többi látnivalóval se volt nagy szerencsénk. A templom belsejében állványerdő állt, a magtárszínházat rendezvény miatt nem tudtuk megnézni, a kolostorépület megközelítését esküvői násznép hiúsította meg. A Várkertben sétáltunk még egy kicsit, majd fagyizás következett. Este a szokásos programok voltak.

05.14. vasárnap

Reggeli és összepakolás után Nemesmedvesre autóztunk. Ott az érdeklődők először a T34-es tankot vették birtokba. Gyalogolásunkat északi irányban kezdtük, míg el nem értük az osztrák határt. Ott Reinersdorf falura láttunk rá. A határmenti zöldön folytattuk utunkat, ahol jelzést csak nagyon ritkán láttunk, és helyenként igencsak nehezen volt járható. Két kisebb emelkedő, sok patakátkelés, útkeresés tette változatossá az utat. Egy kis szakaszon (már az osztrák oldalon) aszfaltúton haladtunk: innen Grossmürdisch (Alsómedves) falura láthattunk rá. A Szent Imre-templom előtt egy mélyebb patakvölgynél kettészakadt a társaság: a döntő többség a határon maradt (ők jártak jobban, mert az az út 900 méterrel rövidebb volt), míg mi Janival a jelzett úton (mert innentől már az is volt) maradtunk. A hányatott sorsú templomot megnézhettük belülről is. A templom közelében található pihenőhelyen tartottunk ebédidőt. Vissza Nemesmedvesre végig a piros jelzésen mentünk: ez már jól jelzett és járható volt. Nagy zivatarfelhők gyülekeztek az égen, de ezt pár csepp esővel megúsztuk. Visszaérve Nemesmedvesre egy vándor-fagylaltozó forgalmát lendítettük fel. Az út 16,3 (15,4) km hosszú volt 461 méter emelkedővel. Hazafelé már nem mentünk konvojban, mi 7 óra előtt pár perccel értünk Isaszegre.

 

A tavaly ősszel megkezdett túramozgalmat hétvégén egy háromnapos túra keretén belül fejeztük be. Szép tájakon jártunk, több helyről is ráláthattunk a Balatonra. 17-en voltunk,és a három nap alatt összesen 48 km-t gyalogoltunk, miközben 729 métert mentünk felfelé, és 921 m-t lefelé.

04.21. péntek

Vonattal utaztunk Gödöllőről, Isaszegről, Pestről Szántódra. Ott át kellett szállnunk vonatpótló buszra, azzal mentünk Balatonszárszóra. Mivel az késett egy kicsit, alig értük el a Telekibe vivő buszt. Háromnegyed tíz után végre lekászálódhattunk a buszról és kezdhettük a gyaloglást. Pár nappal húsvét után a házak kertjében még többfelé láttuk az ünnep jelképeit, a nyuszikat. Első nevezetesség, amit érintettük a falu temetőjében található XIII. században épült templom volt. Igaz a későbbiekben kétszer is átépítették, de mérete, felépítménye megmaradt a régi. Nagycsepelyig javarészt szántók között haladtunk. Sajnos innentől kezdve viszont végig aszfaltozott úton halad zöld jelzés. Szerencsére nem volt nagy forgalom az úton. Kötcse szélén északi irányba fordultuk. Szóládon nyitva volt egy cukrászda, meg is leptük rögtön. Finomak voltak a sütemények. A busz indulásáig még egy kitérőt tettünk az Európa-díjas löszpincesorhoz. Busszal Szárszóra utaztunk, ahol egy bő hat kilométeres út során megnéztük a József Attila-emlékművet és megkerestük a 7-es kódot is. A két gyalogút együtt 16 km volt. Még egy buszozás várt ránk Földvárig, ahol szállást foglaltunk. Megvacsoráztunk egy közeli étteremben. Szálláshelyünkön mécsesek fénye mellett megemlékeztünk az ITK egyik leglelkesebb törzstagjáról, Ágiról, aki az előző napon hunyt el. Nagyon fog hiányozni nekünk!

04.22. szombat

Szállásunkon reggeliztünk, majd busszal (itt csatlakozott hozzánk Zsóka, akivel 17-en lettünk) Kötcsére utaztunk, ahonnan 10 órakor kezdődött a túránk. Folyamatos emelkedővel kezdődött az út, míg ki nem értünk a faluból, meg még egy darabig. Balra fordulva előbb szőlők mellett haladtunk, majd balról erdő, jobbról szántóföld következett. Így értünk a Csillagó-mérőtoronyhoz. Sajnos csak elenyésző kisebbség szánta rá magát, hogy felmásszon a 26 méter magas toronyba, pedig nagyon szép kilátás nyílt a környékre és a Balatonra. Következő megállónk az Alman-tető volt, amely 316 méterével Somogy-megye legmagasabb pontja. A nezdei kilátóhelynél nassoltunk, majd a Szoborparkot jártuk végig, amelyből először az Irma-keresztet láttuk meg. A piros rom jelzésen mentünk tovább Földvár felé. Egy erdei tisztáson megebédeltünk. A Kőröshegyi-völgyhíd közelében egy egész csorda őzet láttunk. A völgyhíd után szőlők, gyümölcsösök között haladtunk, amelyen előbb Kőröshegyre, majd Földvárra értünk. Napi távunk 17,2 km volt, 362/426 m szintkülönbséggel. Este megint elmentünk vacsorázni, majd a társasági élet gyakorlása következett panziónkban.

04.23. vasárnap

Összepakoltunk és busszal Balatonőszödre utaztunk. A falut elhagyva nemsokára az M7-es felett mentünk át, majd erdőbe értünk. Ahol a Z jelzésünkből kiágazott a Z+ jelzés, ott volt a 9-es kód. Erdők, legelők között értünk Telekibe. Ott rátértünk a sárga jelzésre, amit már el se hagytunk utunk végéig. A vízmű melletti szakasz viszonylag meredek volt, a jelzés is eltűnt, ezért csalitos erdőben balra tettünk egy kis kerülőt. Fent jó kilátás nyílt Telekire és a mögötte lévő erdőségre, ahol előző nap túráztunk. Hosszabb szántóföldi szakaszok után erdőbe értünk, ahol már nem ért a szél. Balról egy mély horhos mellett haladtunk el, majd a Bóbita-forráshoz vezető leágazás következett. Ezután a rádpusztai elágazásnál találtuk meg az utolsó, 13. kódot. Erdei út után egy elhagyott kemping, majd az M7-es aluljárója következett, így értünk Balatonszemeshez tartozó szőlős, gyümölcsös  területre. Szemesen a vasútállomásnál fejeztük be gyaloglásunkat, és ezzel befejeztük a Fejérkőtől Tündérvölgyig nevezetű túramozgalmat is. Köszönet érte a létrehozó Szent Kristóf Természetjáró Egyesületnek! A zenepavilonnál megebédeltünk, majd tisztelgő látogatást tettünk a kocsmában. Vonatpótló busz, gyorsvonat, metró, személyvonat közlekedési eszközökkel értünk haza. Ezen a napon 14,6 km-t gyalogoltunk.