Éjjeli bagoly túra 2017.

Címkék

Július elsején csillagfényes éjszakában eddig soha nem tapasztalt gyér létszámmal (15 fő) vágtunk neki az Isaszeg-Valkó közti útnak. Kellemesen hűvös éjszaka volt, Isaszeg belterületét leszámítva végig erdőben gyalogoltunk 15 kilométert.

Gödöllő felől 11 óra előtt érkezett a vonat Isaszegre. Mivel most Pest felől nem jött senki, azt a vonatot már nem várták be, hanem indultak felénk. Épp jókor érkeztek, mert akkor sült ki a második tepsi sörkifli. Neki is láttunk rögtön, majd indultunk. A Felsőerdősor utcánál tértünk be az erdőbe, innentől kezdve volt igazán szükség a lámpákra. A Szárítópuszta felé vezető nyiladék előtt egy kerítéslyukon kellett átbújni. Hosszú egyenes út következett, melyen – nagy beszélgetés közepette - a kelleténél egy kicsit tovább is mentünk. Mivel sok út van errefelé, hamar korrigáltunk. A Király-úton folytattunk utunkat. Ez már erdei viszonylatban szinte sztrádának számított, mert az ott lévő gázvezeték miatt igencsak széles. Kis pihenőt tartottunk. Jani egy nagy doboz sárgabarackot hozott, és – bár nem illet hozzá – kis bort is ittunk. A Valkói-nyiladéknál irányt váltottunk, enyhe emelkedőn értünk fel a dombtetőre. Itt balra tértünk. Enyhén még tovább emelkedett az út, addig míg egy kereszteződésben makadámútra nem értünk. Még egy pihenőt tartottunk Sietnünk nem kellett, a hazafelé vivő buszunk úgyis csak 5 óra után indult. Cikk-cakkos úton 4 óra után értünk a buszmegállóhoz. Úgy 300 métert még mentünk Gödöllő felé, mert ott van egy erdei pihenő. A nyolcéves Vikiért – aki egyértelműen az éjszaka hőse volt (hiszen kis segítséggel végiggyalogolta a távot) – ide jött apukája. Véleményem szerint neki is jobb lett volna, ha eljön az a további őt gyerek, aki jelentkezett még. Már túrákon is tapasztaltuk, hogy a gyerekek jó hatással vannak egymásra, egyik se akar lemaradni a másiktól. Ami pedig a felnőtteket illeti, a létszámból következően úgy látszik, elveszítette már varázsát az éjszakai túra. Elgondolkodom rajta, érdemes-e még folytatni?

Mi nagy álmosan a pihenőben töltöttük el a busz indulásáig hátralévő időt.

 

Indulási sörkifli
Szellemjárás
A kis csapat
A lyukat nem mi csináltuk!
Kis tócsa
... és egy nagy
Barackfelhozatal
Alulnézetből
Viki, az éjszaka hőse
Buszra várva
Napkelte Valkón
Útadatok